Gázkamrába küldené vagy karóba húzná a plébános azt, aki csikkeket szórt a Mária-szobor virágtartójá

Aki pedig kézre keríti az elkövetőt, kap 30 ezer forintot.

Másodjára adott ki körözést Dóka Ferenc hegyfalui plébános, miután valaki csikkeket szórt a helyi Mária-szobor előtt található virágtartóba:

A nyomravezető neve teljes titokban marad, és a nyomravezetői díjat megemelem 30 ezer Ft-ra.

Kérem a település lakóit, segítsenek ezt a kártékony alakot kézre keríteni, hogy elnyerhesse jól megérdemelt »jutalmát« - áll a falu buszmegállójába kihelyezett körözési felhíváson, amelyen ott virít a plébános neve és a telefonszáma is.

A plébános az elkövetőnek is üzent, a Zoomnak fotója is van: „Te! Sötétben bujkáló, csikkszóró gazember, reszkess!” Dóka atya nem áll meg itt, jelezte azt is, mi volna a csikkszóró jól megérdemelt “jutalma”, többek között akasztás, gázkamra, golyó általi halál, méreginjekció vagy villamosszék. Ezt le is írta.

A lap szerette volna megkérdezni a plébánost, de azzal hárította el megkeresésünket, hogy a mai napon szentségimádást tartanak, Hegyfalun tartózkodik a körzet összes papja, ezért nem tud válaszolni.

hegyfalu-plebanos-csikkszoro-gazember_borito-e1531990020355.jpg
 
Érdekes, ahogyan a híreket olvassuk. Aki a "menekültekre" van szenzibilizálva, annak a hírek tele vannak terrorcselekményekkel, meg a muszlimok által elkövetett egyéb dolgokkal. Aki a keresztényekre, meg a katolikus egyházra van szenzibilizálva, az rengeteg papokról szóló negatív hírt lát.

A valosag sajna sokkal rosszabb mint amit olvasol mert a legtobb borzadalom nem kerul nyilvanosagra , egyhazi berekeken belul probaljak tartani es sajat korben itelekzni is., es ami nyilvanosagra kerul annak nagyon kis reszet hozuk le, pont azert mert sok vallasos ember van es nem szereti olvasni hogy a pap gyerekeket ront meg, hogy politikai kampanyba vesz reszt vagy eppen megeroszakol not vagy ferfit vagy fiut.
Vannak tiszteseges papok remelhetoleg a tobbseg az de meg nem veti ki magabol ebbol a kozossegbol az ilyen alszent papokat adig a a kritika jogos.

Muszlimokrol nagyitoval keresheted a hirek kozul hany oregasszonyt hagtak meg Mo -on es megis mindenki ettol fel. ergo erre van szenzibilizalva a kormany propaganda.
 
A plébánosnak feltehetően nincs humorérzéke, a csikkszóró pedig egy tuskó. Egymáshoz illenek. Plébánosunk mit írt volna ki, ha valaki üveget hajigált volna el a réten a játszótér közelében, amelynek a cserepeibe egy gyerek beleesett. Vagy épp végigmérgezte volna a környék kutyáit-macskáit mindenféle "elszórt" dologgal. Az autodafét nem kellene a csikkekre ellőni. Ja, és akinek egy pap ostoba megnyilatkozása kapcsán antiklerikális általánosításokra futja csak, az legalább annyira ostoba, mint jeles plébánosunk.
 
Hegyfalu egy nyolcszázlelkes falu. Ha valaki megnézi a híradásokat a településről az elmúlt években alig pár tudósítás jelent meg róla.. Pedig a videon is látszik a templom felállványozva, van már elkerülő út, a statisztika szerint a falu fele katolikus.. pap is van.. A kínos, hogy így szerepel most a hírekben.. A baj azzal van aki a lelkek "gondozásáért" lenne felelős, annak vannak komoly problémái a saját lelki világával...
Szerintem pedig semmi baj nincs azzal, hogy minden lehetséges alkalommal felhívja valaki a figyelmet arra, hogy miközben értelmetlenül milliárdokat ölnek ma Magyarországon a keresztény egyházakba, annak képviselői egy művi világban élnek, képtelenek a 21. század elvárásainak megfelelni, képtelenek rendet tenni saját soraikban.. Vajon miért nem lehet Szinte semmi pozitívumot olvasni egyházi személyekről, vagy csak akkor mikor már távoznak hivatalukból s őszintébben nyilatkoznak (mint a váci püspök)
 
-
A cigaretta-hamu nitrogént tartalmaz és ezért kiváló műtrágya a növények számára.
A nikotin pedig mint a permetezőszer távol tartja a kórokozók.
-
000045.jpg

-
Szerencs, hogy Tschenstochau nem Magyarországon van, a Fekete-Madonnát már rég kiutasították volna az országból a bör-szine miatt.
 
A plebános úr nyilvánvalóan megzakkant. Valakinek lelki segítséget kellene nyújtani a számára, amíg nem ragadtatja magát más zakkantakhoz hasonlóan késelésre, lövöldözésre, robbantásra, vagy teherautóval nem hajt a tömegbe. Bár az utóbbiakat el szoktuk nézni a szerencsétlen zakkantaknak.
Fantáziadús összemosás.
 
Utoljára módosítva:
-

-
000045.jpg

-
Szerencs, hogy Tschenstochau nem Magyarországon van, a Fekete-Madonnát már rég kiutasították volna az országból a bör-szine miatt.

OFF
Ernő, ez a szép Fekete-Madonna az einsiedelni kolostor Kegykápolnájában áll.

Érdkességként akarom megemlíteni, hogy a kolostor és a lakosság legnagyobb meglepetésére a kápolna a tamil menekültek fontos zarándokhelye lett.
A tamilok nagyobbrészt hinduisták. A Fekete Madonnában, Kálit a védőistenüket fedezték fel.

Svájc kb. 45 ezer Sri Lanka-i menekültet vett fel a polgárháború idején. Ebböl több mint 30 ezer tamil, a többi singhalése.

Einsiedelni bencés Kolostor fontos állomása a Szent Jakab zarándokútnak és a Mária imádat egyik európai központja.

einsiedeln.jpg

ei.jpg

ON
 
Utoljára módosítva:
off 2... hát ez nem jött össze Tesó...
Gumelig megelőzött, bár ugye az einsiedelni Madonna és a Jézuska is eredetileg festett volt, csak a gyertyáktól lett fekete,,,,Ja és a 14.-15. században Németországban készült, szóval echte árja..
Tcsenkova ahogy régen Czestohowát magyarul nevezték, ahol a Pálosok Jasna Gorai(ez is magyar név mert a budai Fényes hegy megfelelője) monostorában lévő szobor több mint 600 éve fűzi szorosra a magyar -lengyel kapcsolatokat
szintén nem alkalmatos példa... Van ez így:).....
 
A szemetelés sajnos magyar tulajdonság. Ott a szemetes? Dobjuk mellé! Gusztustalan sok terület, a szép környezetet is tönkre teszi. Én elfogadom, hogy a Tisztelendő Urat elkapta a düh, de ahogyan le reagálta, az nem elfogadható. Például a templomban kihirdethette volna, készíthettek volna a váza mellé egy feliratot, ne szemetelj. A falu hívői pedig tehetnének a csikk, valamint egyéb szemét szétszórása ellen. A közösséget egy nemes cél érdekében inkább összefogni kellett volna, mint besúgásra buzdítani. Gondolom, ezt már átbeszélték a felekezet helyi vezetői, s egy keresztény, erkölcsileg elfogadható megoldást találtak. Az emberek egymással szembeni uszítása, feszültségek keltése senkinek sem jó, csak bajt hoz. A falu különben nagyon szép.
 
Egy régi hír:

"Dóka plébánosnak nem ez a mostani az első sajtónyilvános ügye. Tíz éve Győrváron lelökte a biciklijéről a postást, aztán rátérdelt és csépelni kezdte"

"Már tíz évvel ezelőtt, 2008-ban egy postai kézbesítővel akadt kemény összetűzésbe Dóka plébános Győrváron. Felpofozta és megrugdosta a postást, amiért az Szabad Földet kézbesített korábbi szolgálati helyére, a győrvári plébániára a Keresztény Élet helyett. A történethez azonban hozzátartozik, hogy a vita közöttük korábbra is visszavezethető. Ugyanis korábban sekrestyésként is dolgozott a postás, de elbocsátották."

"A nyugat.hu kérdésére annak idején a postás Tóth Ferenc is elismerte, volt korábban nézeteltérése a plébánossal. A kézbesítő egyébként 1959. januárja óta templom közelében tevékenykedett, sekrestyés édesapja mellett. Eleinte helyettesítette felmenőjét, majd maga is sekrestyés lett. Hét papot szolgált ki, elmondása szerint. 2007. elején Dóka Ferenc leváltotta az egyházközségi képviselőségből, a sekrestyésségből és a karitasz éléről. Szerinte ugyanis közvetve, vagy közvetlenül Tóth Ferenc részt vett egy betörésben, amely a plébániát károsította meg. A kézbesítő azonban ezt abszurdnak tartotta."

Forrás:
https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/_hegyfalui_plebanos_verekedes
 
So, nem kell mindenkinek makulatlanak lenni, de nem artana ha mar ezt predikaljak.
A problema mindig ott van, fejtol budos a hal....ha az ilyen eseteket nem azonnal vizsgaljak ki es tanacsoljak el a vilagi eletbe.
Elmegy a fonokehez meggyonja vetkeztem atyam , jol van fiam mondjal el 10 miatyankot.
A civil eletbe mar criminal lenne a pali.
Ezert kell szot emelni minden atrocitas ellen mert nem kell vizet predikalni es bort inni.
 
Utoljára módosítva:
csak néhány megjegyzés:

A kitett papír az 1919-ben Kónya Sándor által rajzolt Te! sötétben bujkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár reszkess! eredeti szövegű plakát kitakart és "aktualizált" változata. (Először nem is a hírt láttam, hanem a képet, és teljes volt a döbbenetem.)

60-70 lelkes magyarországi falucskákban is olyat látni napjainkban, hogy van egy pár ezer Ft-os hirdetőtábla, s mindenki arra tűzi a közleményeit. Nemcsak az eldobált csikkek, hanem a lefestett, fa buszmegálló oldalára ragasztott papírok is rondák, sok helyen több tízezer Ft-os bírsággal sújtják. Egy fillér bevételük sincs belőle, mert senki sem szemetel. Igaz, papjuk sincs.

A felajánlott 30.000 Ft-ból egy egyszerűbb kamera simán szolgálatba állítható. De Isten arrafelé úgy döntött: vagy hatalmat adok vagy észt.
 
Hónapok óta érett és megmondom őszintén, hogy pszichikailag megkönnyebbülést jelentett számomra.

Így vezeti le a stresszt az is aki látszólag minden ok nélkül törni zúzni kezd, aztán ha az már kevés akkor jön a családtagok bántalmazása, extrém esetben iskolai lövöldözés, vagy járókelők levadászása az utcán. Egy átlag polgárt ha elver valakit és az feljelenti a bírósági tárgyalásig előzetesbe raknak, ezt a papot áthelyezték máshova! Jól megbüntették!
 
Amikor ma felhívtam Dóka plébánost azzal, hogy lett-e eredménye a hirdetménynek az eltelt bő hét alatt, egy szomorú hangú ember vette fel a kagylót. Dóka elmesélte, hogy bár ő természetesen viccnek szánta az egészet, a hirdetése olyan hullámokat kavart - a Tények is foglakozott vele - hogy azóta bocsánatot is kért miatta.

„Még a középkorban sem tehettem volna meg! És még harangkötelünk sincsen”

- jelezte azért, hogy a brit típusú humort még egy ilyen blamázs sem tudta kiölni belőle. Azt azonban többször is hangsúlyozta, hogy senkit sem akart megbántani, túllőtt a célon és a tettért már elnézést kért.

A Mária-szobor lecsikkezése szerinte nagy felháborodást okozott a helyi hívek körében, hiszen a Szűzanya szobra mélyen tisztelt kegytárgynak számít, de elismerte, hogy az ő akciója is szülhetett ellenérzéseket, ami például abból is kiderült, hogy valaki időközben leszedte a hirdetést. „Bár talán már én is levettem volna” - mondta a plébános.

(444)
 
- jelezte azért, hogy a brit típusú humort még egy ilyen blamázs sem tudta kiölni belőle. Azt azonban többször is hangsúlyozta, hogy senkit sem akart megbántani, túllőtt a célon és a tettért már elnézést kért.
az angol típusú humort sose értik.
Pedig az abszurditásra épül.
Több üzenettel feljebb megírtam minden hozzászóló túl lőtt a célon a tartalmával.
Ha igaz amit írsz az is igaz hogy mind a hozzászólók mind az újságíró hisztérika volt.
De még mindég van túlreagálás ami további hullámokat akar fenntartani:
A Mária-szobor lecsikkezése szerinte nagy felháborodást okozott a helyi hívek körében, hiszen a Szűzanya szobra mélyen tisztelt kegytárgynak számít
Dehogy volt lecsikkezve.A közterület volt csikkes,a talaj és a virágtartó.
 
A kitett papír az 1919-ben Kónya Sándor által rajzolt Te! sötétben bujkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár reszkess! eredeti szövegű plakát kitakart és "aktualizált" változata. (Először nem is a hírt láttam, hanem a képet, és teljes volt a döbbenetem.)
Ettől ugyan miért volt döbbeneted a plakát gondolom nem levédett alapanyag a rajz.
Nem tudom láttad-e már a fegyverbe fegyverbe képet?
Aktualizáltan:teherbe teherbe:
teherbe.jpeg

Vagy ott samu-bácsi képe rád mutat ujjal de volt cserkészekről ugyanez a mozgósító tartalmú kép felhasználták más ügyre is
army-wants-you.bmp

Mindet felhasználták már más szöveggel
200px-Kitchener-Britons.jpg

Vagy itt volt ez:
Te szültél már ma?

C5-RfKYVMAATeca.jpg
ratkoplakat.jpg
 
Utoljára módosítva:
az angol típusú humort sose értik.
Pedig az abszurditásra épül.
Több üzenettel feljebb megírtam minden hozzászóló túl lőtt a célon a tartalmával.
Ha igaz amit írsz az is igaz hogy mind a hozzászólók mind az újságíró hisztérika volt.
De még mindég van túlreagálás ami további hullámokat akar fenntartani:

Az általunk meg nem értett, csak az angol humort gyakorló vicces kedvű embered ezt nyilatkozta miután kiderült, hogy megvert egy embert, mert az rossz újságot kézbesített neki
„Nem helyeslem a saját magatartásomat, de minden emberből ki lehet hozni az agresszívet. Nagyon sajnálom, ami történt. Hónapok óta érett és megmondom őszintén, hogy pszichikailag megkönnyebbülést jelentett számomra. A köztünk lévő ellentét nagyon megviselt lelkileg.”

Kérdezz már meg egy lélekgyógyászt ezt ő is viccesnek találja, vagy netán egy beteg elme cselekedetének aki gyógyításra szorul? Játszhatod itt a magasabb rendű majd én megmondom a tutit, de az élet nem mindig játék!
 
Ezt most nem értem, miért idézve válaszoltad.
Amit írtál a plébánosról most az újsággal.Az mélyen elítélendő
Most nekem mi dolgom vele?
Az angol humort nem értőkre írtam hogy bizony az nem érthető sokak számára
Azt se mondtam ez a fajta amit a plakátra írt az valóban angol és abszurd humor-e és azok kozzül jó-e.
Nem ez volt a lényeg hanem a tény megállapításom az abszurd humort kevesen szeretik
Kész ennyi ez pedig eléggé tudott közismert.
Én egyik üzenetemben megírtam két higgadt ember hozzászól volt
Itt írtam hogy két higgadt van: Andágica és beka. #15
Itt az ami miatt azt mondtam TE higgadt vagy: #5
Olvasd a két üzenetet nyugodt tárgyilagos.
Érted tehát higgadt cikk kommentáló.
Erre te most mit írsz?:
Hónapok óta érett és megmondom őszintén, hogy pszichikailag megkönnyebbülést jelentett számomra.
Ezt nem értem mi érett és mi oka van a megkönnyebbülésnek?
Mi jelentett megkönnyebbülést? Pszichikailag hónapok óta beteg vagy?Miket írsz te ide?

A köztünk lévő ellentét nagyon megviselt lelkileg.”
Kivel vagy te ellentétben?
Mik ezek a félszavak?

Kérdezz már meg egy lélekgyógyászt ezt ő is viccesnek találja, vagy netán egy beteg elme cselekedetének aki gyógyításra szorul?
Mármint a plébános kiírását,találja e viccesnek?
Galla Miki már értené mi az abszurditás.
Szerintem nem vicces, de abszurd ami érthető ha akarjuk: idézőjelesen is és nem szó szerint szokták venni.
Nem vicces. A plébános írta viccnek szánta mondja.
Ezt miért kell egy pszichiáternek eldöntenie?
Ha nevetnek rajta vicces
Ha nem nevetnek nem vicces
Azt már látom szerinted nem vicces
Ezt beszéld meg a plébánossal
Ne velem.
de az élet nem mindig játék!
Az élet nem mindég játék ez így van.
De drámát se kell csinálni:bolhából elefántot
Mellékesen ha dramatikus szemlélet jellemző valakire.
Nem vesz humornak semmit és komolyan beszél róla ezt nekem mondta valaki régen: nagy a drámai érzékem
Mert az élet nem játék ezt vallom én is.
Most azért ordítod le a fejem, mert azt mondtam a brit abszurd humort kevesen értik
Ez pedig közismert
Az alábbiakat a gyakori kérdések vélemény válaszoknál találod
Fanyar, abszurd. Nem mindenki szereti, de akit megfertőz az örökre a híve marad!
Megosztó... Kétféle embertípus létezik: akik szeretik az angol humort és akik nem. Megszeretni később is meglehet, de kiszeretni belőle sosem! Mr Bean, Fekete Vipera, Gyalogg Galopp, Brian élete, hogy csak a legjobbakat emlitsem...
legtöbbször fárasztó, van aki nagyon szereti és van aki nagyon utálja. Szóval eléggé megosztó.
Speciális. Az angol humort teljes igazából csak egy angliai angol érti, mert áttételes utalásoktól hemzseg. (politikai célzás, vidék és város ellentéte, megyék kifigurázása stb) Ez az angol nyelv alapvető szegényességéből fakad. Finom árnyalatok híján áttételes célzásokkal érik el a humort.
Az angol vagy brit humor híres érthetetlenségéről a nem angol anyanyelvűek számára.
 
Utoljára módosítva:
Ezt most nem értem, miért idézve válaszoltad.
Amit írtál a plébánosról most az újsággal.Az mélyen elítélendő
Most nekem mi dolgom vele?
Az angol humort nem értőkre írtam hogy bizony az nem érthető sokak számára
Azt se mondtam ez a fajta amit a plakátra írt az valóban angol és abszurd humor-e és azok kozzül jó-e.
Nem ez volt a lényeg hanem a tény megállapításom az abszurd humort kevesen szeretik
Kész ennyi ez pedig eléggé tudott közismert.
Én egyik üzenetemben megírtam két higgadt ember hozzászól volt
Itt írtam hogy két higgadt van: Andágica és beka. #15
Itt az ami miatt azt mondtam TE higgadt vagy: #5
Olvasd a két üzenetet nyugodt tárgyilagos.
Érted tehát higgadt cikk kommentáló.
Erre te most mit írsz?:
Ezt nem értem mi érett és mi oka van a megkönnyebbülésnek?
Mi jelentett megkönnyebbülést? Pszichikailag hónapok óta beteg vagy?Miket írsz te ide?

Kivel vagy te ellentétben?
Mik ezek a félszavak?

Mármint a plébános kiírását,találja e viccesnek?
Galla Miki már értené mi az abszurditás.
Szerintem nem vicces, de abszurd ami érthető ha akarjuk: idézőjelesen is és nem szó szerint szokták venni.
Nem vicces. A plébános írta viccnek szánta mondja.
Ezt miért kell egy pszichiáternek eldöntenie?
Ha nevetnek rajta vicces
Ha nem nevetnek nem vicces
Azt már látom szerinted nem vicces
Ezt beszéld meg a plébánossal
Ne velem.

Az élet nem mindég játék ez így van.
De drámát se kell csinálni:bolhából elefántot
Mellékesen ha dramatikus szemlélet jellemző valakire.
Nem vesz humornak semmit és komolyan beszél róla ezt nekem mondta valaki régen: nagy a drámai érzékem
Mert az élet nem játék ezt vallom én is.
Most azért ordítod le a fejem, mert azt mondtam a brit abszurd humort kevesen értik
Ez pedig közismert
Az alábbiakat a gyakori kérdések vélemény válaszoknál találod
Azt hittem minden posztot elolvasol, ha nem akkor ne haragudj. Egyébként itt #31 van egy link. Az ott leírtakból idéztem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére