Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag


Verses mese

Kormos István


Mese az egér farkincájáról

Hol volt, hol nem,
hajdanában,
volt valahol
a világban,
hol volt, hol nem
egy egér –
egy kis szürke,
csuda fürge,
hosszú bajszú,
hosszú farkú,
macskát ijesztgetô hangú,
aki a vész elôl futva
minden lyukba belefér.
Hanem hát
a kisegér
a bôrébe
sose fér.
Nem törôdik
semmi vésszel,
kutakodik
nappal-éjjel,
mindig a kamrába jár –
oda bizony
a kis szürke,
csuda fürge,
hosszú bajszú,
hosszú farkú,
macskát ijesztgetô hangú,
nyalánk,
falánk
kis betyár.
Hanem egyszer –
hajahaj!
utoléri ám a baj!
Talált egy nagy túrósdézsát,
abban túró maradékát,
s szedni a dézsától dézsmát
hoppsza!
éppen nekiállt –
mikor arra járt a macska,
és a körme közé kapta,
körme közé
a kis szürkét,
csuda fürgét,
hosszú bajszút,
hosszú farkút,
macskát ijesztgetô hangút,
téve a farkába kárt.
Ajjajaj!
Hajjajaj!
Sírt az egér:
„Jajjajaj!”
Hogyan lesz ô már egér?
Mikor elvesztette farkát –
Kérte hát
a huncut macskát,
adja vissza
hosszú farkát,
mert az egér farka nélkül
egy lyukas garast sem ér!


folytatás a csatolásban..


eger2.gif
 

Csatolások

  • Verses mese - Kormos István - Mese az egér farkincájáról.doc
    48 KB · Olvasás: 63

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Verses mese

Kormos István - Egy fazék méz

Mackó
mocorog
álmában,
mézet,
mesejót
mammogat a szájában.

Zümzüm
darazsak
ébresztik:
„Mackó,
süt a nap,
ne aluggyál kiskeddig!”

Fogja
fazekát
fülénél:
„Nincs jobb
mesejó,
édes-mézes ebédnél!”

Kisnyúl
kuncorál
előtte:
„Mackó,
adakozz
egy nyalintást belőle!”

Mackó
mocorog
morrogva,
mézes
mancsait
moncsolja.

Rigó
repdesget
előtte:
„Mackó,
adakozz
egy csipetnyit belőle!”

Mackó
mocorog
morrogva,
mézes
mancsait
moncsolja.

Sünöcske
sündörög
előtte:
„Mackó,
adakozz,
egy nyelésnyit belőle!”

Mackó
mocorog
morrogva,
mézes
mancsait
moncsolja.

Róka
rikonyál
előtte:
„Mackó,
adakozz
egy nyelintést belőle!”

Mackó
mocorog
morrogva,
mézes
mancsait
moncsolja.

Szamár
szepereg
előtte:
„Mackó,
adakozz
egy falásnyit belőle!”

Mackó
mocorog
morrogva,
mézes
mancsait
moncsolja.

Fogja
fazekát
fektében.
„Méz lesz,
mesejó,
édes méz az ebédem!”

Akkor
fa mögül
vadászok
lépnek
elibé,
hosszúcsövű puskások.

Mackónk
menekül
morrogva,
füles
fazekát
futás közben eldobja.
mese_100.gif

 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Galambos Bernadett: Nektár csillog az égen

A kicsi méh kosárkáját
éppen tele szedte,
vitte volna a kaptárba,
de jaj, elejtette.

Szállt a nektár, arany nap lett,
ott csillog az égen.
Ha valaki arra járna,
hozza azt le nékem!

Ott ragyog már reggel óta,
teli sárga mézzel.
Addig várom, addig lesem,
míg megeszik éjjel.
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Galambos Bernadett: Este

Elment a Nap világgá,
érte jött az este.
Minden fényét, ragyogását
hátizsákba tette.

Hol nevethet, hol kacaghat
teli képpel éppen
Afrikában vagy Japánban
tündököl az égen?

Akárhol is csillogtatja
fényét vízre, hegyre,
holnapra majd visszatalál
mihozzánk a kertbe!
 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Kabai Mariann: Nyári kert

Vakondtúrás közt
palánta,
fodrozódik a
saláta,
harsogó zöld az
uborka,
mérgesen duzzog
a torma.
Piros-bársony
eper reped,
paprikában
parázs remeg.
Girbe - gurba
kertek felett
csípős csalán
csókol kezet!

 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Tóth Anna: A pórul járt mackó

Sűrű erdő közepében,
kőbarlangnak közelében
ott, ahol a patak csorog,
egy kis barna maci morog.

Tappancsát a vízbe mártja.
Mókus ezt a fáról látja:
- Megégetted tán a kezed,
hogy a hideg vízbe teszed?

- Kint a réten sütkéreztem.
Közben nagyon megéheztem.
Elmentem az akácfához,
odanyúltam az odvához.

Méhecskék is arra jöttek,
alaposan megdöfködtek.
Ezért olyan most a mancsom,
mint a barlangban a kancsóm.

- Figyelj maci, el ne feledd:
mancsod fa odvába ne tedd!
Hogyha kéred majd a mézet,
nem csipkednek meg a méhek.



 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Verses mese


Kormos István


A hetvenkedő sün


Hol volt,

hol nem,

volt valahol

egy csupa tüske,

nagyhírű,

büszke,

rangjára fő-fő,

csatákban győző

vitéz sündisznó,

milyet manapság

nem látsz sehol.

Ha csak kiáltott:

„Hajj!” –

Törött a fáról a gally.


Hát egyszer útra megyen,

sétálni a sűrűben.

Hátán szétáll a tüske,

rangjára igen büszke.

Hetvenkedésre kész

a nagyhírű vitéz.

Kiált egy nagyot:

„Hajj!” –

S törik a fáról a gally.


Sétál a sündisznó,

sétafikál,

egy kölyök rigócska

elébe száll.

Kiált a sündisznó:

„Sej, diridom!

Még ma a véred iszom!

Rigóháj lesz vacsorám!

Hasamba gyere, komám!”


No a rigócska

halálra ijed,

mióta rigó,

nem hallott ilyet.

Röpül magasba: huss!

„Ha kellek, utánam fuss!”


Sétál a sünöcske,

sétál körül,

egy árva nyulacska

elé kerül.

Kiált a sünöcske:

„Sej, diridom!

Még ma a véred iszom!

Nyúlhájra vásik fogam!

Innét nem mész el ugyan!”


De a nyúl:

„Vesd el magad!”

A híres hetvenkedő

rangjára büszkélkedő

sündisznó elől ijedten,

hátra se nézve szalad!


Sétál a sün

továbbra,

egy róka a sűrűben cselleng,

hát hirtelen útját állja.

Kiált a sünöcske:

„Sej, diridom!

Még ma a véred iszom!

Rókaháj kell épp nekem!

Két hete rád éhezem!”


Nosza a róka:

„Vesd el magad!”

A híres hetvenkedő,

rangjára büszkélkedő

sündisznó elől ijedten,

nyelvét lógatva szalad!


Sétál a hetvenkedő

és íme egy lompos ordas,

vén farkas bukkan elő.

Kiált a sün rá:

„Sej, diridom!

Még ma a véred iszom!

Farkashájt ehetnék éppen!

Jó, hogy ideállsz elébem!”


Hanem a farkas:

„Vesd el magad!”

A híres hetvenkedő,

rangjára büszkélkedő

sündisznó elől ijedten,

majd nyakát szegve szalad!


Sétál a sün,

jár messze,

végül elébe toppan,

elé az erdőn egy medve.

Kiált a sünöcske:

„Sej, diridom!

Még ma a véred iszom!

Medveháj, az ám a jó!

Éppen fogamra való!”


A medve is:

„Vesd el magad!”

A híres hetvenkedő,

rangjára büszkélkedő

sündisznó elől ijedten,

lélekszakadva szalad!


Az pedig nagy dölyfösen

sétálgat a sűrűben.

Hátán szétáll a tüske,

rangjára igen büszke.

Hetvenkedésre kész

a nagyhírű vitéz.

Kiált egy nagyot:

„Hajj!” –

s törik a fáról a gally.


Alig mondta ki:

„Hajj!” –

Letört a fáról a gally!

Fejére esett,

s a csupa tüske,

nagyhírű,

büszke,

rangjára fő-fő,

csatákban győző

vitéz sündisznó

magát elsírta,

magát elrítta:

„Jajjajjajjaj!”

Ott helyben úgy megijedt,

nem láttam soha ilyet,

hazáig sírva szaladt,

s bőriben veszteg maradt.

asC3BCnegel-08.gif
 

Csatolások

  • Verses mese - Kormos István - A hetvenkedő sün.doc
    31 KB · Olvasás: 65

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Tóth Anna

Állatkerti séta



Állatkertben sétálgatunk

Barátommal, Tomival.

Elmesélem mivel jöttünk:

Piros színű trolival.



Figyeljük a vízilovat.

Csak úgy reng a tokája.

Biztos nem jár népi táncot,

Nincsen hozzá bokája.



Struccnak hátán ki a cowboy?

Csíta tán a Tarzanból?

- Lassítsatok! - szól a zebra,

Amíg nem lesz karambol.



Több se kell a kismajomnak.

Átugrik a zebrára.

Csíkos pacin lovagol már,

És a cserét nem bánja.



- Teve púpja olyan mint a

Kövér ember pocakja.

Tudod Julcsi, zsír van benne,

Tartalékát ott tartja.



Szempillája igen hosszú,

Naptól védi a szemét,

Orrlyukai becsukódnak

Homokvihar esetén.



Medencénél díszes frakkban

Pincérek a pingvinek.

Kínálják a friss halacskát

Boldogan, de nincs kinek.



Most a víz egy nagyot csobban.

Fóka család érkezik.

Nem titkolják éhségüket,

Mindegyikük étkezik.





Fekszik büszke méltósággal

Állatoknak királya.

Vele még a kölykei sem

Keverednek vitába.



Talán, hogyha szelíd lenne,

Fésülgetném sörényét,

Rápróbálnám összes babám

Ruháját és kötényét.



Pinoccio orra lett nagy.

Elefántnak ormánya.

Biztos ő is sokat füllent,

Ez lehet a szokása.



Szomszédságban zsiráf lakik.

Egymással jól megférnek.

Pajtásommal tanakodunk:

Milyen nyelven beszélnek?



Ideje már hazamenni.

Jelt adott a pocakunk.

Kijárathoz ki ér előbb?

Tomikával fogadunk.



Kapunál még visszanézünk.

Intünk a sok barátnak.

Pár napig most mi mesélünk

Otthon majd a családnak.

llatkertista.gif

 

Csatolások

  • Állatkerti séta.DOC
    23.5 KB · Olvasás: 47

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi Sándor


Pulyka-szégyen



Iskolába jár a pulyka,
de az esze nagyon kurta.
Sose tudja, mert nem figyel,
azt amiből felelni kell.

És még ő dúl-fúl, sistereg,
pukkadozik, majd szétreped.
Lebernyegje irul-pirul:
most már csak azért se tanul.

Ha ez így megy - szégyenszemre -,
nem járhat majd egyetemre.



pulyka06.gif
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag

Kányádi Sándor

Hogyha lovam volna



Hogyha lovam volna,
zabbal abrakolnám,
kocsiba, szekérbe
soha be nem fognám.

Zabla helyett elég
volna egy kötőfék,
nyerget se tennék rá,
sarkantyút se kötnék.

Szőrén ülném én meg,
s tudom, egy jó szóra
még a tengeren is
egyből átugorna.



76.png

 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Verses mese

Rácz Olivér

A macskavári csata

Ez még akkor történt, régen,
mikor macska s egér szépen
együtt éltek, egy tanyán,
egy kenyéren s szalonnán.

Macska volt a húsbeszerző:
minden berket jól ismert ő:
biztos helyre járt lesre,
kutyáékkal felesbe.

Mert, hogy szómat ne felejtsem,
kutyával sem élt ő perben:
együtt jártak naponta
rétre, tóra, pagonyba.

Kis egérke meg ezalatt
fát aprított, vízért szaladt,
tüzet szított serényen:
otthon sürgött szerényen.

Így éltek hát, éldegéltek,
mondom, szépen összefértek,
amíg egyszer, egy napon
kitört a bonyodalom.

Este, késő holdvilágnál
macska halászott a gátnál:
kutya is jött morogva:
"Mi akadt a horogra?"

"Csitt - szólt a macska -, halkítsd szavad:
elzavarod a halakat!"
De az nem hall, csak morog:
"Siess, a gyomrom korog!"

Macskát elönti a harag:
"Itt egy harcsa, fogd ki magad,
gyere gyorsan, már kábult!" -
súgja hátra kajánul.

Kutya mohón odapattan,
vízbe csapott, csak úgy csattant,
s kényes orrán kirántott
egy jókora vén rákot.

Kutya nyüszít, macska nevet,
nevettében fölhempereg,
s nekigurul - "bocsánat" -
kutya sajgó orrának.

Nosza, kutyának sem kell több!
Azon nyomban páncélt öltött:
fogat, körmöt hegyezett,
s megvolt a hadüzenet!

Kutya sereget toborzott,
lótott-futott, csak úgy porzott,
hadparancsot küldött szét:
"Talpra, itt az ellenség!"

Kürtöt fúttak, dobot vertek,
harcba hívtak minden lelket:
"Akár kutya, akár eb,
mindnyájan ott legyetek!"

Macska sem rémült meg persze:
öt szál bajszát kipederte,
gőgös lett, és hencegett,
szólította egeret:

"Kutyáékra megyek máris,
egymagam, ha eb lesz száz is:
páncélt készíts, sisakot,
s cincogj harci riadót!"

Kényes-büszkén indult hadba,
új címerét mutogatva,
egér vitte egy rúdon,
- gyönyörű volt, mondhatom:

Zöld mezőben, rózsák között
tejszín, túró, tejesköcsög,
fölötte csizmás kandúr,
kicifrázva roppantul.

Így értek a harcmezőre,
a nagy libalegelőre,
ahol pedig ez alatt
gyűltön -gyűlt a kutyahad.

Macska gyorsan fegyverkezett:
puskát, pisztoly jobb kézbe vett,
bal kezébe ügyesen
dárdát fog, legényesen.

Vassisakot tett fejére,
páncélinget a mellére,
derekára buzogányt
akasztott, csak dísz gyanánt.

Most lett aztán egér szorgos!
Még nem mondtam, pedig fontos:
egér híres iparos:
kitanult műlakatos.

Buzgón, fürgén segédkezett:
a szép, fényes vértezetet
gyöngyen összecsatolta
- ennyi volt az ő dolga.

Azután elhúzódott, hátra,
onnan bámult hős macskára,
aki legott lelkesen
nekilódult, sebesen.

Hanem a nagy lendületben
sisakrostély nagyot csetten:
lecsapódik - macska nem lát,
így támadja az eb falkát.

A kutyahad körülveszi,
egy kutyaként esik neki,
tépi, rázza, püföli,
majdhogy agyon nem veri!

Macska nyávog egér után,
hanem az sem áll ott sután:
"Cin-cin"-cincog, s elszalad,
macska - "nyáú-nyáú" - ott marad.

Így törte meg a háború
- elmondani is iszonyú -
macska-,egér- s ebtanyán
a jó viszonyt hajdanán!

macska053.gif

 

Csatolások

  • Verses mese - Rácz Olivér A macskavári csata.doc
    44.5 KB · Olvasás: 41

mrscaine

Állandó Tag
Állandó Tag
Csukás István-Pom-Pom meséi

20416_1.jpg






Festéktüsszentő Hapci Benő

Pom Pom ült az ágon, leskelődött, nézelődött, várakozott, hogy mikor jön már Picur.

Jött egy fekete kutya, jött egy kopasz ember, jött egy fehér macska, de Picur nem jött!

„Ha nem jön, nekem kell odamenni. Lehet, hogy beteg” – töprengett Pom Pom. S úgy is tett. Egy néni kosarán, egy bácsi kalapján s egy macska hátán elment Picurhoz.

Benézett az ablakon, hát látta, hogy Picur az ágyban fekszik, be van kötve a torka, és hatalmasakat tüsszent.

„Jól sejtettem” – dünnyögött Pom Pom, és beugrott az ablakon.

– Szia, Picur! – köszönt vidáman, hogy jobb kedvre derítse a beteget.

– Hapci! – válaszolt Picur.

– Egészségedre!

– Hapci! – tüsszentett újra Picur.

– Beteg vagy? – kérdezte Pom Pom, de csak azért, hogy a beszélgetés ne akadjon meg.

– Haa-aap-cii! – felelte Picur.

„Hm!” – tűnődött Pom Pom. – „Így nem lehet csevegni meg társalogni, ha minden felelet egy tüsszentés. Nincs más hátra, nekem kell egyedül beszélni.”

– Hapci! – tüsszentett rá Picur.

19

– Ez is tüsszentés? – vágott bele a közepébe Pom Pom. – Hallanád csak Hapci Benőt! Az aztán tud tüsszenteni.

– Haa-aap-cii! – tüsszentett Picur, ami azt is jelentette, hogy még nem hallott sohasem róla, és gyorsan mesélje el.

Pom Pom nem kérette magát sokáig, hanem így folytatta:

– Elképzelheted, hogy mennyire idegesített mindenkit ez az állandó tüsszögés meg hapcizás meg prüszkölés.

Picur a vállát vonogatta, hogy nem tehet róla, nem akarattal csinálja, de egyszerűen nem lehet visszatartani, mivel beteg.

Pom Pom gyorsan elterelte a betegségről a beszédet:

– Ne értsd félre! Nem rólad mesélek, hanem Festéktüsszentő Hapci Benőről. És engem a te tüsszögésed egyáltalán nem idegesít.

Bezzeg Festéktüsszentő Hapci Benőtől rettegett már az egész város!

Nem is lehet ezen csodálkozni. Már lepotyogott az összes cserép a tetőről. Már megrepedezett minden fal. Már lehullott minden levél a fáról. A sok tüsszentéstől!

Úgyhogy a város lakói egy nap elhatározták, hogy nem tűrik tovább, nem fognak folyton összerezzenni meg megijedni a sok tüsszentéstől. Összegyűltek mind Festéktüsszentő Hapci Benő házánál, nekitámaszkodtak, nekiveselkedtek meg rugaszkodtak, és kitolták a városból. Ki, egészen a város végére s még onnan is egy kicsit kijjebb.

20

Festéktüsszentő Hapci Benő nagyon elcsodálkozott, mikor megindult a háza kifelé a városból, de nem csinált semmi mást, mint hatalmasakat és csodálkozókat tüsszentett.

– Tüsszöghetsz már! Amennyit csak akarsz! Minket már nem idegesítesz többé! – kiáltoztak neki a város lakói, majd elégedetten visszaballagtak a városba, ahol végre megszűnt az állandó tüsszögés. Csend volt és nyugalom. Visszarakták a cserepeket, megcsinálták a falakat, megöntözték a fákat, hogy hátha kinőnek újra a levelek.

De Festéktüsszentő Hapci Benő nem bírta sokáig a magányt, belopakodott a városba. Mellékutcákon settenkedett meg osonkodott, hogy lehetőleg ne vegyék észre.

Az egyik mellékutcában egy harcias kapitány festette a kerítését éppen. Dirmegett meg dörmögött közben a bajusza alatt.

Festéktüsszentő Hapci Benő, mikor meglátta, vissza akart fordulni, emlékezett rá, hogy a harcias kapitány tolta a házat legjobban, vagyis nem akart találkozni vele. De hiába, már késő volt a visszafordulás, mert az orra remegett meg ágaskodott meg megrándult, meg kitágultak a cimpái, és egy óriásit tüsszentett. Az utolsó pillanatban még zsebkendő után akart nyúlni, de közben eszébe jutott, hogy minden zsebkendője mosásban van, így hát nem maradt másra idő, mint egy kis fej-lehajtásra. Így történhetett, ahogy lehajtotta egy kicsit a fejét, hogy egyenesen a festékesvödörbe tüsszentett. Telibe találta a festékesvödröt!

Az óriási tüsszentés kizúdította a vödörből az összes festéket, rá a kerítésre.

Egy pillanatig mind a kettőnek elállt a lélegzete! Festéktüsszentő Hapci Benőnek az ijedtségtől, hogy jaj, most mi lesz? A kapitánynak az álmélkodástól: hogy milyen gyönyörűen be lett festve a kerítés, ráadásul egy pillanat alatt, mikor pedig ő egy egész napot rászánt.

21

A kapitány szólalt meg először:

– Köszönöm!

Valamit még dirmegett meg dörmögött a bajusza alatt, de azt nem lehetett érteni.

Majd még egyszer hangosan ezt mondta:

– Nagyon köszönöm!

Majd habozott egy pillanatig, de aztán mégis átölelte Festéktüsszentő Hapci Benőt.

Akik látták, nem hittek a szemüknek. Pedig elég sokan látták, mivel a hatalmas tüsszentésre összeszaladt az egész város.

– Nahát! Nahát! – csodálkoztak, meg meresztették a szemüket.

De akkor meresztették csak igazán, mikor közelebb jöttek, és látták, hogy a kapitány kerítése teljesen be van festve. És azt is megértették végre, hogy a kapitány miért ölelgeti Festéktüsszentő Hapci Benőt, annak dacára, hogy félt az influenzától. A kapitány bólogatott meg dirmegett meg dörmögött, majd hangosan ezt mondta:

– Ő tette! – és rámutatott a szerényen mosolygó Festéktüsszentő Hapci Benőre.

Festéktüsszentő Hapci Benő mosolygott rendületlenül, mivel életében először dicsérték meg és ölelték át a tüsszentéséért. Amíg mosolygott, még a tüsszentésről is elfelejtkezett, de nem sokáig.

Először egy aprót rándult az orra hegye, majd finom bizsergések futkostak az orra tövéig, majd egy picit jobbra csavarta, majd egy picit balra csavarta. A remegések felerősödtek, a bizsergések meggyorsultak, a csavarodás hatalmassá vált, az orra pedig felemelkedett az ég felé, mint egy légelhárító ágyú.

– Várj! Várj! Várj! – kiáltoztak neki.

Majd gyorsan hozzátették:

– Gyerünk! Erre! Erre!

És tuszkolták gyorsan Festéktüsszentő Hapci Benőt a következő házhoz. 22A ház gazdája egy vödör festéket hozott ki, és Festéktüsszentő Hapci Benő elé tartotta.

– Ebbe tüsszents!

Festéktüsszentő Hapci Benő levegőt vett, és óriásit tüsszentett a vödörbe.

A szürke, ütött-kopott falú ház egy szempillantás alatt gyönyörű kék lett.

Ámuldozva nézték, csodálkozva bámulták! De nem sokáig ámuldoztak meg bámuldoztak, mert Festéktüsszentő Hapci Benő orra hegye finoman megremegett, bizsergett, meg jobbra-balra rándult. Vagyis gyorsan a következő házhoz tolták, egy vödör festéket tartottak az orra elé, s azt mondták:

– Ebbe tüsszents!

És Festéktüsszentő Hapci Benő tüsszentett, szívből és igazán tüsszentett, s mikor nem tüsszentett, akkor meg mosolygott. A város lakói visszamosolyogtak rá szívből és igazán.

Így mentek házról házra, utcáról utcára.

És gyönyörű kékre, meg sárgára, meg pirosra, meg zöldre, meg barnára, meg lilára, meg rózsaszínre, meg narancsvörösre, meg drappra, meg a szivárvány minden színére festette a házakat, kerítéseket, kutyaólakat és nyúlketreceket.

A templomtoronynál volt egy kis vita. Egyesek azt mondták, hogy lilára fessék, mert ilyen nem lesz több a világon. Mások azt mondták, hogy ez hülyeség, mindenki rajtuk fog röhögni meg a lila templomtornyon, s amellett kardoskodtak, hogy csakis komoly-kékre kell festeni. Megint mások pedig azt mondták, hogy ez nem kisebb badarság, mint a lila, mivelhogy az ég is kék, és semmi sem fog látszani a toronyból. Legjobb, ha egyszerűen fehérre festik.

Ám Festéktüsszentő Hapci Benő nem tudta kivárni a vita végét, az orra hegye remegett meg bizsergett meg jobbra-balra csavarodott, és óriásit tüsszentett az elébe tartott lila, kék meg fehér festékbe.

A vita azonnal abbamaradt, s tulajdonképpen mindenkinek igaza lett, mert a torony lila, kék és fehér színben pompázott. Elégedetten nézte mindenki. Akinek a lila tetszett, a lila részt nézte, akinek a kék, az a kéket s akinek a fehér, az a fehéret.

23

Majd Festéktüsszentő Hapci Benőre mosolyogtak és megéljenezték.

– Nem fáradtál el a tüsszentésben? – kérdezték, mikor már az egész város be volt festve.

– Én sose fáradok el a tüsszentésben – mondta Festéktüsszentő Hapci Benő.

Majd hozzátette, kicsit célozgatva:

– És még nincs minden ház befestve!

A város lakói megértették a célzást, a homlokukra csaptak, hogy persze! Hiszen éppen Festéktüsszentő Hapci Benő háza nincs még befestve! És hogy azért nincs befestve, mert nincs is bent a városban.

Gyorsan a város végére rohantak, és visszatolták Festéktüsszentő Hapci Benő házát, éspedig egyenest a főtérre, a templomtoronnyal szembe.

– Milyenre fested? – kérdezték kíváncsian.

Festéktüsszentő Hapci Benő töprengett: „Legyen kék? Vagy legyen piros? Vagy legyen lila? Vagy legyen sárga? Vagy legyen zöld? Vagy legyen barna? Vagy legyen rózsaszín? Vagy legyen drapp? Vagy legyen narancsvörös? Vagy legyen óarany? Hm! Hm! Egyáltalán nem könnyű eldönteni, ha az embernek a saját házáról van szó!”

A város lakói izgatottan várták, hogy milyen színt választ Festéktüsszentő Hapci Benő.

De Festéktüsszentő Hapci Benő nem választott. Sőt, széttárta a karját, és így sóhajtott:

– Nem tudok választani. Mindegyik szín szép!

24

– Hm! Igaz – hümmögtek meg helyeseltek a város lakói. – Mindegyik szín nagyon szép!

Vagyis ők se tudtak tanácsot adni, hogy milyenre fesse Festéktüsszentő Hapci Benő a házát.

– Legjobb lesz, ha elhalasztom az egészet! – mondta végül.

De a tüsszentést nem hagyta abba. Sőt! Most tüsszentgetett aztán igazán! És aki arra járt éppen, hangosan bekiáltott:

– Egészségedre, Festéktüsszentő Hapci Benő!

– Köszönöm! – felelte ilyenkor Festéktüsszentő Hapci Benő két tüsszentés között.

És a festést sem hagyta abba. Nem ám! Rájött ugyanis, hogy nem csak házakat, nem csak kerítéseket meg templomtornyot meg nyúlketrecet tud befesteni. Hanem vászonra is tud rendes képeket pingálni-tüsszenteni, mint a híres festők. Erre pedig úgy jött rá, hogy reggel mosakodás után, mikor éppen törölközni akart, egy hatalmasat tüsszentett. Bele éppen a vászontörölközőbe.

Hát ahogy nézi a törölközőt, még a szája is nyitva maradt a csodálkozástól. A törölközőn egy gyönyörű kék rózsa volt!

Majd törte a fejét, hogy mitől lett kék a rózsa.

„Biztosan a szappantól” – dünnyögte. – „Mivel kék a szappanom, s biztos a kék szappanhabot tüsszentettem rá!”

Kitette a törölközőt száradni a kerítésre. Jöttek is ám sorba a város lakói bámészkodni, csodálkozni meg szájat tátani!

– De szép rózsa! De szép kék rózsa!

25

Majd gyorsan mindenki hazaszaladt törölközőért, s hozták lobogtatva.

– Fessél le engem is!

Festéktüsszentő Hapci Benő bólogatott, hogy jól van, jól van.

Kerített egy festőállványt, a festékboltból elhozatta az összes festéket, és szépen sorban lefestett mindenkit. A harcias kapitányt a pipájával, a kovácsot a kalapácsával, a csizmadiát a kaptafájával és a harangozót a harangkötéllel.

Ezenkívül egy-egy zsebkendőre ráfestette-tüsszentette a kedvenc macskákat, a harapós kutyákat, a locsi-fecsi papagájokat, a fehéregereket és a tengerimalacokat.

Mikor már majdnem mindenkit lefestett, s mikor már elfogyott minden törölköző és zsebkendő, egyszer csak berobogott szuszogva Gombóc Artúr, a dagadt madár, két hatalmas bőrönddel.

– Most jutott a fülembe a hír, hogy milyen csodálatos festő vagy! Ugyanis éppen a szomszédos faluban voltam csokoládéért. Nagyon jó, fogyókúrás csokoládék érkeztek. Igen. Vagyis nem tudnál engem is lefesteni?

Festéktüsszentő Hapci Benő bólogatott, hogy dehogynem!

– És a csokoládékat? – érdeklődött Gombóc Artúr.

– A csokoládékat is – biccentett Festéktüsszentő Hapci Benő.

Ám Gombóc Artúr a homlokát ráncolta.

– De sok csokoládé van ám! – bökte ki végül. – Ilyen kis vacak törölközőre meg zsebkendőre nem fér rá. Nem is beszélve rólam! És nem szeretném, hogy bármi is lemaradjon. Például a fülem vagy az orrom, vagy akár egy darab csokoládé is.

Festéktüsszentő Hapci Benő megértően hümmögött meg töprengett, majd eszébe jutott valami.

– Van otthon tiszta lepedő? Hozd el, arra ráfér minden!

Gombóc Artúr borzasztóan boldog lett. Nagyot rikkantott.

– Van! Ez a megoldás! Rohanok és hozom! Addig vigyázz a csokoládémra!

Elrohant, s hozta is a lepedőt.

Szépen kifeszítették a kerítésre, Gombóc Artúr felállt egy székre, egy másik 26székre a kinyitott bőröndöket rakták a csokoládéval, s Festéktüsszentő Hapci Benő aprókat tüsszentve telefestette a lepedőt.

– Most meg leszel örökítve az arcképen – mondta két tüsszögés között.

Igen ám, de a festés elhúzódott, Gombóc Artúr meg szórakozottan hol az egyik bőröndbe markolt, hol a másik bőröndben turkált. Mit szépítsük? Mire kész lett a kép, elfogyott a csokoládé!

– Hm! Hm! – vakargatta fejét Gombóc Artúr. – Most meg elfogyott a csokoládé.

– Ne búsulj! – vigasztalta Festéktüsszentő Hapci Benő. – Itt a festményen örökre megvan az egész. Mind a két bőrönddel!

Megcsodálták a festményt, s Gombóc Artúr is megvigasztalódott.

„Ha ránézek, mindig látom, hogy volt két bőrönd csokoládém” – mormogta.

Majd összecsavarta a lepedőt, a hóna alá csapta, megmarkolta az üres bőröndöket, s hazaballagott.

Festéktüsszentő Hapci Benő még sokáig integetett utána, búcsúzóul aprókat 27tüsszögött a levegőbe, s csak úgy röptében zöldre festett egy verebet meg egy kíváncsi szarkát, majd a házára nézett…

– Milyen színűre fessem? – töprengett.

De nem tudta eldönteni sohasem, és így esett, hogy a városban csak egyetlen ház nem volt befestve semmilyen színűre: Festéktüsszentő Hapci Benőé. Pedig még rengeteget tüsszögött, és rengeteg képet festett, s a város lakói szobrot akartak neki állítani, mert olyan híres lett, de nem találtak olyan szobrászt, aki tüsszögő szobrot tudott volna csinálni.

Így hát csak egy táblát állítottak fel a város végében, s ezt írták rá:



„ITT LAKIK FESTÉKTÜSSZENTŐ HAPCI BENŐ.

A VÁROS BÜSZKESÉGE, AKI IDE BELÉP, MONDJA AZT,

HOGY EGÉSZSÉGÉRE!”
:smile:
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Verses mese

Tóth Anna

Mackómalom az erdőben



Erdő szélén öreg malom

munka nélkül álldogál,

mert a patak vize kevés,

alig-alig csordogál.



Medve papa itt a molnár.

Búsul szegény eleget,

rég nem hozott már az idő

sok esőt, csak meleget.



- Hogy őröljek rozsot-búzát,

ha a patak elapad?

Malmom köve cseppnyi víztől

állandóan elakad.



Szomszéd kertben Nyúl anyóka

éppen ruhát tereget,

s hallja, ahogy Mackó papa

sóhajtozva kesereg.



Igyekszik a konyhájába.

Székre dobja kötényét.

Edények közt csörömpölve

keresgeti tölcsérét.



Nyúlcipőjét felhúzza, és

beszalad a ligetbe,

tölcsérének csőrészébe

azt kiáltja lihegve:



- Segítsetek erdőlakók!

Mackó papa bajban van!

Nem tud semmit őrölni, mert

nincsen víz a patakban.



Könyörgése gyorsan terjed.

Sietnek a barátok.

Nyúl anyót most arra kérik,

adjon nekik tanácsot.





- Sziklás hegynél úgy hallottam,

van egy tó a barlangban,

ha a kövén lyukat vágunk,

lesz vizünk a patakban.



Indulnak is azon nyomban.

Visznek jó sok szerszámot.

Ilyen rendes pajtásokat

eddig senki nem látott.



Bagoly megy a sor elején

vízkereső mérővel,

rámutat egy nagy sziklára,

s bejelöli vésővel.



Megindul a kopácsolás...

Pattog a kő, szikrázik.

Észreveszi Nyúl anyó, hogy

Vakond bácsi hiányzik.



Távcsövébe belekukkant.

- Ott a vakond, s medret ás!

Tudja, hogy a patakig csak

így jut el a vízfolyás!



Megreccsen az öreg szikla.

Zúdul a víz, gomolyog...

Megindul a malom köve,

s Medve papa mosolyog.



170248.jpg

 

Csatolások

  • Verses mese - Tóth Anna - Mackómalom.DOC
    11.5 KB · Olvasás: 51

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Mókusok harca




Egyszer az erdőn nagy baj esett.
Két kicsi mókus összeveszett.
Történt a móka tegnapelőtt,
Pottyant egy makkszem orruk előtt.
Egyik sem hagyja, másik sem rest,
Megy a fülének, megy egyenest!

Ölre is mennek, hajba is kapnak.
Egymásba marnak, bőszen harapnak.
Őrzi a jussát minden evet.
Máma mint mákszem, annyit evett.
Hullani makkot, egyik sem hagy,
Hallgat a lélek, hallgat az agy.
Ki az erősebb? Ki a vitéz?
Eldől ez rögtön, nem kell ítész.
Azé a zsákmány, azé a makk,
Melyikük kapja el hamarabb.
Farkas a törvény erdő ölén,
Nem váltott rajta 100 ezer év.
Sajnos e törvény ránk is ragad,
Nem vonhatod ki te sem magad!



eich64_s.jpg

 

dsue

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Regélő

Három görbe legényke, róka rege róka,
Tojást lopott ebédre, róka rege róka,
Lett belőle rántotta, róka rege róka,
A kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
Másik meg a fajtáját, róka rege róka,
Harmadik az ükapját, róka rege róka,
Hozzávágta kalapját, róka rege róka.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Dunai Imre: Lakodalmi lakoma

Mi folyik itt,
lakodalom?
A jegyespár
kövér nagyon
vőlegénynek,
menyecskének!
Inkább valók
pecsenyének!


 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Pápai Ildikó: A királylány csemegéje

Pápai Ildikó: A királylány csemegéje

Megérett a cseresznye,
kért is szépen: szedjél le!
Szakítottam pár szemet,
de nem egyet, ikreket.
S mert piros volt és vidám,
én meg éppen királylány,
füleimre akasztottam,
azzal szépen elvonultam.
Csodált is ki meglátta,
szemét kerekre tárta,
úgy dicsérte ékszerem,
mesés nap volt énnekem.
De nem soká, délután,
kóstolóra állt a szám,
így aznap - bevallom bátran -
fülbevalót uzsonnáztam!
 

erka29

Állandó Tag
Állandó Tag
Ringató

Gazdag Erzsi: Ringató
Ring, ring,
ring a nád.
Nádon ring a fészek.
Nádirigó kisfia,
aludj, álmodj szépet!

Du-du
szól a szél.
Szól a szél dudája.
Elaludt a kisrigó.
Alszik a nád és a tó.
Alszik, alszik minden.
Aludj te is, kincsem!


Szép kis bölcső, kérlek téged,
hadd pihenni kis öcsémet!
Hadd a zajt most, hadd a lármát,
ne zavard meg csendes álmát!

Né, mily szépen alszik, látod?
De fölretten, hogyha bántod.
Ringasd szépen a babát,
hadd aludja ki magát!

 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Kulcsár Miklós: Hangzavar

Kulcsár Miklós: Hangzavar

Százlábúék házatáján
igen nagy a baj.
Zavarja a környék csendjét
valamilyen zaj.

Éktelen nagy ez a lárma,
zagyva zűrzavar,
amit minden arrajáró
elképedve hall.

Kis százlábú azt csinálja,
amit néha te:
hiába szól apja, anyja,
hogy ezt ne tegye.

Ő azonban nem fogad szót.
Micsoda dolog!
Akárhogyan kérlelik őt,
azért is csoszog!

 

N.R.Gia

Állandó Tag
Állandó Tag
Varga Pötyi: Csiganátha

Varga Pötyi: Csiganátha

Szegény csiga, miért tüsszögsz?
Tán szénanáthával küszködsz?
Lehet, hogy nyirkos a házad?
Huzattól lett magas lázad?

Csukjál be ajtót, ablakot,
vidd a napra csiga-lakod,
és ha sétálsz friss harmaton,
legyen cipő a lábadon!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére