Házasodnának a papok

Egyházmodernizáló javaslatokkal állt elő több római katolikus pap is - többek között szeretnének családot alapítani.

11 visszavonult német pap nyílt levélben követelte a kötelező jellegű cölibátus megszüntetését. Mint írják, minden egyes papnak lehetőséget kéne adni arra, hogy felszentelés előtt eldönthesse: leteszi-e a cölibátusi esküt - írja az Independent.

A javaslat a római katolikus egyház berkeiben formabontónak számít, hiszen körülbelül a IV. század óta minden pap cölibátust fogad, és sosem alapít családot. A protestánsok vagy az ortodoxok viszont eldönthetik, hogy egyházi működésük mellett alapítanak-e családot. A levél írói szerint viszont a katolikus papok többsége - főleg idős korban - szenved a magány miatt, és az önmegtartóztatásnak nincs is igazi előnye.

Több teológus is támogatja az elképzelést, hiszen a cölibátus nem csillapítja a szexuális vágyat, ezért sok pap máshogy kompenzál: túl sokat esznek, isznak – vagy rosszabbakat tesznek, és gyerekeken élik ki az elfojtást.

A nyílt levél más reformokat is javasol: például azt, hogy nők is választhassák a papi hivatást.

pap.jpg
 
wehret_den_anfaengen_sw_calleri.jpg

-
- Az istenszerelmére, Margit! Hányszor kell ezt neked még mondjam: nem zajlik semmi köztem és Steffi között. Ö 12 és az én ministránsom.
- Aha! Már a tegezödésnél vagytok. Na, várjál csak barátocskám...
-
-
Egy kicsit off de a nyomatékot kifejezö "Herrschaftszeiten" kifejezés leforditásánál jutott eszembe, hogy ez gyakran a magyar nyelben is ismerös "kruzitürken-nel" együtt használatos.
-
Hogy honnan származik a " Kruzitürken, Herrschaftszeiten nochamol!" azt nem minden magyar tudja. En is sokáig ugy véltem, hogy a "keresztet" ( Kreuz) becsmérlik a törökök. Legalábis ez volt a tanáraim véleménye. Ez sulyosabb isten-káromlásnak számitott mind ennek a képzeletbeli lénynek nemi közösülésre valo ösztönzése. (ami b-vel kezdödik)
-
A Kruzitürken kifejezés onnan ered, hogy a Kurucok a 150 év alat jol összebarátkoztak a Törökökkel és néha megjelentek együtt németnyelvü területen. Ilyenkor az emberek ilyedten felkiálltottak: "A Kurucok és a Törökök jönnek!"
 
Utoljára módosítva:
Hogyan ad gyereknevelési tanácsot, vagy hogyan ad párkapcsolati tanácsot, házassági tanácsot? Ez jó kérdés...
Megmondom Neked, még keresztelő előtti elbeszélgetésnél a pappal felvetettem a témát, h milyen súlyos komplikációktól mentesülhetnek a mostani kismamák, erre rávágta a pap, h régen voltak a bábák, (teszem hozzá, ismét vannak) akik akár képesek megfordítani a gyereket az anyja hasában, ha farral akarna érkezni...
 
Megmondom Neked, még keresztelő előtti elbeszélgetésnél a pappal felvetettem a témát, h milyen súlyos komplikációktól mentesülhetnek a mostani kismamák, erre rávágta a pap, h régen voltak a bábák, (teszem hozzá, ismét vannak) akik akár képesek megfordítani a gyereket az anyja hasában, ha farral akarna érkezni...
Mit szól ehhez vajon a gyerek??? És az anya?????
Remélem, a bábák eme képességüket papokon fejlesztették ki és gyakorolták be!
 
Megmondom Neked, még keresztelő előtti elbeszélgetésnél a pappal felvetettem a témát, h milyen súlyos komplikációktól mentesülhetnek a mostani kismamák, erre rávágta a pap, h régen voltak a bábák, (teszem hozzá, ismét vannak) akik akár képesek megfordítani a gyereket az anyja hasában, ha farral akarna érkezni...

Hát igen, max. ennyit tudhat mondani...
Nekem az a véleményem, így öreg fejjel, hogy senki nem tud tanácsot adni vagy segíteni egy másik embernek olyan problémában, amit ő maga személyesen nem élt át. Még akkor sem, ha évekig tanulta a lélektant a pszichológián. Mert fogalma sincs arról, mit él át a másik ember.
Nemhiába írja Pál apostol:
"hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket." (2 kor. 1,4)

Ahhoz, hogy Pál és társai megvigasztalhassanak másokat, előbb nekik is át kellett menniük ugyanazokon a tapasztalatokon, és vigasztalást kellett kapniuk Istentől. És így tudták ezt a vigasztalást tovább adni másoknak.
Ugyanez igaz a tanácsadásra is. Hogy adhatna valaki tanácsot, aki korábban sosem élte azt a problémát, amire tanácsot akar adni?
 
A pap nem végezheti jól a "küldetését" ha hazugságra épül élete.
No persze ha maga se hisz benne..
Ellenben a"házvezetőnő" még jól főzhet/takaríthat attól hogy összefekszik a pappal.
Neki az munkája nem "küldetés". Nem kíván lelki tisztaságot.
Az övé magánügy a papé nem.


Jászladány írta:
Nekem az a véleményem, így öreg fejjel, hogy senki nem tud tanácsot adni vagy segíteni egy másik embernek olyan problémában, amit ő maga személyesen nem élt át.
Most Jászladány szavait kitekerem.
A pap azért tobzódik szexuális tévelyedésében, hogy tanácsot tudjon adni az embereknek
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,377
Tagok
615,939
Legújabb tagunk
Enchanto
Oldal tetejére