Hamarosan állva utazhatunk a repülőkön

A fapados légitársaságok folyamatosan újabb és újabb lehetőségek iránt kutatnak, amivel olcsóbbá tehetnék a jegyárakat, így nem meglepő, hogy a kolumbiai VivaColombianevű légitársaság vezérigzgatója, William Shaw a Miami Heraldnak adott interjújában jelezte, hogy komolyan foglalkoznak azzal a lehetőséggel, hogy kiveszik a székeket a repülőkből, mivel állva jóval több utas fér fel a gépekre.
Shaw azzal érvelt, hogy az embereket egy rövid repülőúton nem érdekli a Tv, az ingyen kaja, vagy a díszes berendzés, egyszerűen minél olcsóbban szeretnének eljutni az úticéljukhoz - írja a Portfolio.

Persze ez már nem az első eset, hogy eljátszadoztak volna a székek nélküli utasszállítók gondolatával, 2003-ban az Airbus, majd 2010-ben a Ryanair is hasonló megoldással rukkolt elő az olcsóbb jegyárak érdekében. Bár a Ryanair vezetője akkoriban még kicsit mással indokolta a megoldást, szerinte a repülőgépek gyakorlatilag buszok szárnyakkal, és egy biztonsági öv nem fog megmenteni minket egy esetleges baleset esetében.

repulo3.jpg
 
Várom az időt, amikor tujázni is lehet a gépeken. :D
Tujázás villamoson:
tujazas_1780539_3963.jpg


A szó eredete: a villamos hátuján utaztak.

A régi szép idök, amikor még szotyizni lehetett a villamos peronon. :)
-
Nemrég Parizsba repültem a feleségemmel a hét végére spontán. Nagyon örült neki hogy ezt az alternativát választottuk a Budapesti családi találkozo helyett.
-
Fapados géppel mentünk, azzal a légitársasággal amelyik nemrég olyan ismerté tette magát a Pireneusok felett. A beszállás elött kérdeztem a feleségem, hogy lenne kedve valamit inni, vagy fogyasztani, "Nem, nem mondta majd a gépen".
-
Hát nagyon megalázo volt amikor jött a Stewardess, átnézett rajtunk és kért, hogy ébresszem fel a melettemüllöt, akitöl kedvesen megkérdezte, hogy mit szeretne inni. Neki másfajta jegye volt, nem az a "billig"
-
Természetesen büszkeségböl nem vettem elö a pénztárcám, egy pohár vizet azért adhattak volna ingyen, átszomjaztuk a fél orát.
-
A feleségemet anyira bosszantotta a dolog, hogy amikor a melettünk üllö rajtunk keresztül adta ki az üres papirpoharat a Stewardesnek, halkan "Urnának" nevezte a Bechert.
-
 
Az is tuti, ha a repülőnek annyi, sajnos kevéssé számít az utasok miben utaztak.
Lehet az ülés,hám,akasztófa, ragasztott állás stb. Mi lenne, ha a vezérek és a tulajdonosok lóvéja lenne kicsit kevesebb?
 
Persze ez már nem az első eset, hogy eljátszadoztak volna a székek nélküli utasszállítók gondolatával, 2003-ban az Airbus, majd 2010-ben a Ryanair is hasonló megoldással rukkolt elő az olcsóbb jegyárak érdekében. Bár a Ryanair vezetője akkoriban még kicsit mással indokolta a megoldást, szerinte a repülőgépek gyakorlatilag buszok szárnyakkal, és egy biztonsági öv nem fog megmenteni minket egy esetleges baleset esetében.
Hát ez az, a buszon se ülünk le, ha csak egy megállót utazunk. :)
 
Nem fér a fejembe, miért kellene több embert utaztatni. Környezetvédelmi szempontok alapján a repülést be kellene tiltani. aki üzleti útra menne, annak ott az Internet és a telekonferencia eszközök. a turizmus nemkívánatos, környezetromboló.
.
Beszélünk a globális éghajlat változásról, annak esetleges emberi hatásáról, mégis öntögetjük az olajat a tűzre?
 
*
Nem szeretném állva érezni azt, amikor a repülő akár felfelé, pláne amikor lefelé repül. No azt pedig végképpen nem, amikor betonra gurul. Vannak ám döccenések, legalábbis nekem sikerült párszor éreznem. Még ülve sem volt kellemes az a bizonyos "rugózás", amikor betonra ért a gép. Akárki kiötölte, innét üzenném, nagy butaság és felelőtlenség. Jó, ne légyen tévé, ne légyen étel, italnak viszont kell lennie, valamilyen folyadéknak, mert van akinek szüksége van a limonádéra, buborék nélküli vízre, mert bármi okból rosszul érzi magát. De állni a repülőn? Még ha be is kötik magukat, akkor is kelemetlen, sőt! Bele sem akarok gondolni, pláne így utazni.:dr_4:
Teleportálásnál is állva utazol.... :)
 
Hát ez az, a buszon se ülünk le, ha csak egy megállót utazunk. :)
A busz docog sokszor 30-40jo esetben 50km sebesseggel , a repulo meg 800-1000km sebesseggel es a viharok a szel dobalja rendesen fent 10-12ezer meter magasan ,idonkent par szaz metert is zuhanhat azonnal be kell kotni a biztonsagi oveket hat ott nem lehet dullongelni elesni esetleg. Tarthat egy egy vihar eleg sokaig akar felora vagy meg tobb.
Az Eu ba kozlekedo gepek egy varosbol a masikba, igazan elvezetes mert nem megy magasan meg a tajat is lathatod, de a tengeren tuli gepek gyorsan mennek nagyon magasan es nagyon sokaig 8-10 ora.
 
A busz docog sokszor 30-40jo esetben 50km sebesseggel , a repulo meg 800-1000km sebesseggel es a viharok a szel dobalja rendesen fent 10-12ezer meter magasan ,idonkent par szaz metert is zuhanhat azonnal be kell kotni a biztonsagi oveket hat ott nem lehet dullongelni elesni esetleg. Tarthat egy egy vihar eleg sokaig akar felora vagy meg tobb.
Az Eu ba kozlekedo gepek egy varosbol a masikba, igazan elvezetes mert nem megy magasan meg a tajat is lathatod, de a tengeren tuli gepek gyorsan mennek nagyon magasan es nagyon sokaig 8-10 ora.
*
Annyira bele ne merüljenek a spórolásba, hogy holmi drónokra kellene ráülnünk és azt pedig a központból navigálják, hol merre, hány óra, hová vigyen minket. No, egy-egy ilyen drón a "varázs szőnyeget" váltaná ki, no meg a fapados-fapadot. :o
 
Én sem hiszrm hogy egy biztonsági öv sokat segítene ha lezuhan egy gép... úgyhogy pártolnám az ötletet imádok utazni persze minél olcsóbb aannál jobb ☺
 
Szerintem, álló utasokkal a futó műveken is lehetne spórolni, ha az utasok mint a hintánál részt vennének az elrugaszkodásban illetve a landolás csillapításában. ;)

Az első repülőutam alkalmával még bonbonnal kedveskedett a légitársaság, ma drága nyomás kiegyenlítő rendszer van a gépekben, teljesen felesleges.
A propellerek zaja is sokkal nagyobb volt anno, de túléltük. Minek az a sok Firlefanz?

A második világháború legnagyobb szárazföldi szállítórepülője, a Messerschmitt Me 323 is igen takarékos módon volt felépítve.
Kívül viaszosvászon, belül pedig csak a leg szükségesebb ahogy a képen is látszik.

Bundesarchiv_Bild_101I-552-0822-22%2C_Tunesien%2C_Flugzeug_Me_323_Gigant%2C_Innenraum.jpg

(Von Bundesarchiv, Bild 101I-552-0822-22 / Pirath, Helmuth / CC-BY-SA 3.0, CC BY-SA 3.0 de, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=5412582)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,292
Tagok
615,936
Legújabb tagunk
Rogerkar
Oldal tetejére