"Kanadában nem lesz Köln"

"Nálunk nem lesz Köln" - üzeni a kanadai kormány, amely megválogatja, hogy milyen menekülteket fogad be az országba. Az ottawai bevándorlási miniszter azt mondta: "tárt karokkal" engedik be a szíriai menekülteket, de odafigyelnek, hogy a családok élvezzenek előnyt.

Kanada nem fog a kölnihez hasonló molesztálásokat és szexuális erőszakot elszenvedni, mert "körültekintően válogat" a befogadott szíriai menekültek között - erről beszélt az ország bevándorlási minisztere.

John McCallum ezzel a megjegyzéssel próbálta előkészíteni a letelepítés újabb lépcsőjét, miután további 10 ezer menekült érkezett az országba.

Nem minden migráns ellenség, csak válogatnak

"Figyeljük a németországi helyzetet, és felhívnám a figyelmet, hogy 25 ezer szíriai menekültről beszélünk, miközben Németország közel 1 milliót fogadott be... körültekintően megválogatjuk, ki fogadunk be. A legtöbbjük nem egyedülálló férfi, hanem családtag" - mondta.

McCallum emellett úgy fogalmazott, hogy "tárt karokkal és szeretettel" üdvözlik a szíriai menekülteket.

Felmérés: már kevesebb német üdvözli a migránsokat

A kanadaiak nyitottságát eddig méltatták, miközben a még több menekültet és migránst beengedő Németországban a kezdeti lelkesedés után a társadalom megosztottá vált a bevándorlási hullám kérdésében.

A ZDF közszolgálati médium felmérése szerint a németek borúlátóbban tekintenek a bevándorlókra, mint korábban: 60 százalékuk szerint Merkel kancellár rosszul kezelte a helyzetet.

Szilveszter éjszakáján többszáz fős, migránsoknak és menekülteknek mondott tömeg - fiatal férfiak - molesztált nőket Köln belvárosában. Az utóbbi hetekben többszáz feljelentés érkezett az ügyben.

Az incidens a kölni rendőrfőnök állásába került, élesen bírálták a főpolgármester-asszonyt és Merkel kancellárt is. Ezen a héten tartóztatták le a támadások egyelőre egyetlen gyanúsítottját, egy 26-éves algériai menedékkérőt.

Kanada: "eddig sikeresen integráltuk a bevándorlókat"

A kanadai bevándorlási miniszter szerint nem lehet párhuzamot vonni a menekülteket szintén befogadó Kanada és Németország között. "Hozzánk másfajta emberek érkeznek és mások a számok... azt hiszem, eddig elég sikeresen integráltuk a bevándorlókat" - tette hozzá a Kanadába érkezett korábbi bevándorlóhullámokra utalva.

McCallum tagadta, hogy Kanada a menekülteket részesítené előnyben saját állampolgáraival szemben, különösen a szociális lakások kérdésében.

Kanada eredetileg 25 ezer menekültet akart befogadni tavaly december 31-ig, de novemberben 10 ezer főre csökkentette a kvótát.

Szvetnik Endre, London

sound-off.gif
Meghallgatom a hanganyagot
megerkeztek-kanadaba-az-elso-sziria.jpg
 
Mit értesz azalatt, hogy a másik oldal?
-
Ha neonacik rágyujtanak menekültekre egy házat, ha agyonrugdalnak valakit mert nem itt született naciparolákkal üvöltve vonulnak végig egy városon az nem jo reklám a városra, az egész országra nézve.
-
Magátol érthetödö, hogy ezellen a szégyen ellen tüntetni akarok támogatást érdemelnek. Legalább anyit, hogy egy buszt tudjanak bérelni.
-
Tamogatas nelkul nincs felhsborodas a neonacik Ellen?
Ez eleg gyanus, foleg a magyarazatoddal...
Ha ITT latnam hogy Kadar Janos Nagy Hos Volt mozgalom hivei szerveznenek akarmit, nekem nem kellene semmilyen tamogatas.... Mar vinnem is vasvillat...
Nem inkabb azert kellett a "tamogatas" Mert amugy nem volt aki tuntessen..
 
Igen sajnos Mo.-on kirendelt KISZ-esek tüntettek az Amerikai követség elött a Vietnami háboru ellen.
Mindaddig amig a követség teraszán megjelent egy alkalmazott és ledobott egy pakét KENT-cigarettát. :)

-
Tamogatas nelkul nincs felhsborodas a neonacik Ellen?
-
De van. En is a saját autommal szoktam menni tüntetni, nem tudom a költségeket leirni. :)
A demokratia abbol él, hogy élünk vele. Csodálom, hogy az ilyen tettektöl nem határolod el magadat.
-

-
 
Allitolag Svedorszagban megakarjak szuntetni a szemelyleirast Gyilkossagok eseteben mert rasszizmusra ad okot.

Ezt josoltam viccelve korabban valahol.
Javaslom a kötelező, tökéletesen egyforma csador viselését férfiaknak, nőknek egyaránt, és akkor már csak azt kell megoldani pl. cipősarokkal, hogy mindenki egyforma magas is legyen. :)
 
Kedves
Javaslom a kötelező, tökéletesen egyforma csador viselését férfiaknak, nőknek egyaránt, és akkor már csak azt kell megoldani pl. cipősarokkal, hogy mindenki egyforma magas is legyen. :)
Casa Loma
-
Engem nagyon bánt, hogy résztveszel minden féle begyöpesedet rasszista propaganda terjesztésében.
-
Az eddig készült valamenyi tudományos tanulmány megcáfolja azt a mitoszt, hogy idegen állampolgárok vagy ethnikumok különleges mértékben kriminálisok lennének.
-
Az ilyen parolákkal jol érezheted magad addig amig azon a pötömnyi 93 ezer négyzetkimométer nagyságu Magyarországon tartozkodsz de ha belegondolsz, hogy a föld felülete 510 millio négyzetkilométer (több mind 500-szer nagyobb) , akkor világos, hogy te a világ enyivel nagyobb részén ugyancsak megbélyegzett, kriminális alaknak fogsz számitani.
-
Bekell vallani, hogy a kommunista-blokk összeomlása után a honfitársaink is jol voltak reprezentálva a kriminálstatisztikában kihasználták a szabad teret ebben a branche-ban, még ma is alig van XY-Aktenzeichen müsor a TV-ben ahol nem lenne beszámolva "keleteuropai" rablokrol.
-
A 90-es években megnövekedett kriminalitást nyugateuropában nem azzal magyarázták, hogy a Magyarok, Lengyelek, Románok, Oroszok.. gonosszabb emberek, jobban hajlanak a bünözésre mind az itt élök.
-
A statisztikai adatok kiértékelése nem egyszerü, számos keleteuropai álltal elkövetett büntet nem a "géneikböl" hanem a lehetöségeikböl fakadt. Az autolopás csak külfölddel összekötve virágzo, semmi értelme Bajorországbol Sachsenbe cipelni egy loptt autot. Az idegenek által elkövetett kriminalitás manapság nagyrészt az interneten keresztül történik, ehez be se kell utazni egy idegen országba.
-
Ha megnézzük a kriminálstatisztikát különbözö bünkategoriában, ugy tünik, hogy az itt élö bevándorlok kevésbé kriminálisak. (Nem a géneik hanem az érdekeik miatt, nekik nagyobb a vesztenivalojuk egy büntett esetén)
-
Vegyük a statisztikát 2006-bol.
Ölés és gyilkolás: 5.889 ebböl külföldi 24,7%
Testi eröszak: 159.512 ebböl külföldi 23,9%
Megeröszakolás: 6.868 ebböl külföldi 29,7%
Lopás: 536.192 ebböl külföldi 20,9%
Rablás zsarolás: 33.988 ebböl külföldi 28,8%
Környezetvédelem megsértése: 11.859 ebböl külföldi 12,7%
-
A statisztika a békebeli idöl van 2006-bol.
https://de.wikipedia.org/wiki/Ausländerkriminalität

-
 
Kedves

Casa Loma
Engem nagyon bánt, hogy résztveszel minden féle begyöpesedet rasszista propaganda terjesztésében.
Ne haragudj, de ilyen idióta ötletekre csak idióta módon lehet reagálni! Mi az, hogy egy rendőrségi körözésben, ill. személyleírásban személyes jogokat sért pl. a bőrszín, származás, vagy esetleg testi fogyatékosságok, különbözőségek stb. megemlítése???? Hogyan lehet enélkül a tettest felkutatni? Vagy nem is akarjuk, mert ha az a cél, akkor valóban a tetőtől-talpig fekete lepel mindenkire a legjobb megoldás, mert akkor senki nem lóg ki a sorból!
Nem kell semmi olyat elkövetni, amiért a rendőrség látókörébe kerülünk, és akkor nincs szükség ilyesfajta személyleírásra sem! Ilyen egyszerű az egész!
A fekete pedig legyen fekete, a fehér pedig legyen fehér a világos-, közép- és sötétkékeknek is!
 
Ernoe...

"
Az eddig készült valamenyi tudományos tanulmány megcáfolja azt a mitoszt, hogy idegen állampolgárok vagy ethnikumok különleges mértékben kriminálisok lennének."

Hogy ekkora hazugságtól nem ég ki a szemed...
Itt nem arról van szó, hogy többet vagy kevesebbet! Teljesen mindegy! Az igazságszolgáltatásnak egyformán kell működnie, akár világos-, akár közép- akár sötétkék az elkövető!
Ha engem megbüntetnek azért, mert eldobok az utcán egy taknyos zsebkendőt, vagy egy cigarettacsikket, akkor elvárom, hogy ugyanezt másnak se nézzék el, csak azért, mert pl. más a bőre színe!
 
Ernoe..."
Az eddig készült valamenyi tudományos tanulmány megcáfolja azt a mitoszt, hogy idegen állampolgárok vagy ethnikumok különleges mértékben kriminálisok lennének."

Hogy ekkora hazugságtól nem ég ki a szemed...van bör a képeden ilyet leirni??
S jellemzö módon, ha az ember tételesen, forrásokkal megcáfol, akkor amellett tipikus terelö troll ultraliberálisként szépen elsiklasz.Tény az, mert leirtad, a német sajtó szerinted nem hallgat el semmit.
Vagy 6 példával megcáfolom ezt.A tényekre nem válaszolsz, hanem terelsz, galambászokkal,meg kisállattenyésztökkel.Ugyanakkor elfogadhatónak tartod, hogy a regnáló berendezkedés fizetett verölegényekkel verje szét, ellehetetlenitse a bejelentett s a regnáló hatalom elleni demonstráciokat.Mert szerinted megfelelö célokért teszik.
Igy gondolkozott 1929-ben az SA verölegény is,amikor szétverték a szocdem demót. Csak jót tesz a néprontók ellen.
Meg igy gondolkozott a Stasi embere is 89ben amikor a polgárt csépelték. S hogy mi a jó, ezt te meg a hasonszörüek eldöntik.
Kettös mérce persze, az nincs.

Történelmi tény, igy gondolkozott Hitler is. Meg Lenin is, amikor kivégeztette a Központi Bizottság harmadát. Meg Sztalin is. Aki meg vagy 20 millio ukrán kulákot kiéheztetett.
Mert ez jó.

Azok a módszerekkel amelyekkel egyetértesz, mert te ugy gondolod, hogy azok jók, azok a metódusok egyszerüen prefasisztoidok amitöl csak elhatárolódni lehet.
 
Utoljára módosítva:
Ne haragudj, de ilyen idióta ötletekre csak idióta módon lehet reagálni! Mi az, hogy egy rendőrségi körözésben, ill. személyleírásban személyes jogokat sért pl. a bőrszín, származás, vagy esetleg testi fogyatékosságok, különbözőségek stb. megemlítése???? Hogyan lehet enélkül a tettest felkutatni? Vagy nem is akarjuk, mert ha az a cél, akkor valóban a tetőtől-talpig fekete lepel mindenkire a legjobb megoldás, mert akkor senki nem lóg ki a sorból!
Nem kell semmi olyat elkövetni, amiért a rendőrség látókörébe kerülünk, és akkor nincs szükség ilyesfajta személyleírásra sem! Ilyen egyszerű az egész!
A fekete pedig legyen fekete, a fehér pedig legyen fehér a világos-, közép- és sötétkékeknek is!

Nem értem a felháborodásodat
-
Állitasz valamit (a rendörség nem akar többet körözést személyleirással kiadni :() a hasadra ütve, minden féle bizonyitás nélkül, aztán kiborulsz azon, hogy miként lehet ilyen "rendeletet" hozni?
-
Hol igazoltad, az állitásodat ami ellen saját magad kiborulsz?:)
Tudod, hogy az effajta vádaskodás subtil, alantas?
 
Utoljára módosítva:
Ernoe..."
Az eddig készült valamenyi tudományos tanulmány megcáfolja azt a mitoszt, hogy idegen állampolgárok vagy ethnikumok különleges mértékben kriminálisok lennének."

Hogy ekkora hazugságtól nem ég ki a szemed...van bör a képeden ilyet leirni??
S jellemzö módon, ha az ember tételesen, forrásokkal megcáfol, akkor amellett tipikus terelö troll ultraliberálisként szépen elsiklasz.Tény az, mert leirtad, a német sajtó szerinted nem hallgat el semmit.
Vagy 6 példával megcáfolom ezt.A tényekre nem válaszolsz, hanem terelsz, galambászokkal,meg kisállattenyésztökkel.Ugyanakkor elfogadhatónak tartod, hogy a regnáló berendezkedés fizetett verölegényekkel verje szét, ellehetetlenitse a bejelentett s a regnáló hatalom elleni demonstráciokat.Mert szerinted megfelelö célokért teszik.
Igy gondolkozott 1929-ben az SA verölegény is,amikor szétverték a szocdem demót. Csak jót tesz a néprontók ellen.
Meg igy gondolkozott a Stasi embere is 89ben amikor a polgárt csépelték. S hogy mi a jó, ezt te meg a hasonszörüek eldöntik.
Kettös mérce persze, az nincs.

Történelmi tény, igy gondolkozott Hitler is. Meg Lenin is, amikor kivégeztette a Központi Bizottság harmadát. Meg Sztalin is. Aki meg vagy 20 millio ukrán kulákot kiéheztetett.
Mert ez jó.

Azok a módszerekkel amelyekkel egyetértesz, mert te ugy gondolod, hogy azok jók, azok a metódusok egyszerüen prefasisztoidok amitöl csak elhatárolódni lehet.

Kedves Gagul
-
Ha minden ugy van ahogy mondod, akkor nevezzd már meg nekem
melyik nép, melyik ország lakosága, melyik börszin az amelyik a legaljassab, legkriminálisabb a világon?
-
Es ha már van egy ilyen listád akkor hol szerepelünk benne mi magyarok? :(
Az élvonalban vagy hátul kullogunk? :(

-
Abban igazad van, hogy a menekültek nélkül kevesebb eröszak lenne németországban, nem lenne anyi épület amit a fejükre lehetne gyujtani, nem lenne föpolgármester akit lelehetne szurni késsel, jolszituáltnak nevezett polgárok nem bujtanának fel gyilkosságra politikusok ellen... :(
-

-
 
Utoljára módosítva:
Hát akkor, itt Ernoenek a szép szölke viking herceg

Nach Vergewaltigung am Wasserturm fahndet Polizei mit Phantombild nach dem Täter

Mannheim: Vergewaltigung am Wasserturm am Sonntagabend
Mannheim. (pol/mün) Nach dem am gestrigen Montag bekannt wurde, dass eine Frau in der Parkanlage beim Mannheimer Wasserturm vergewaltigt wurde, hat die Polizei jetzt ein Phantombild des Täters veröffentlicht. Der Mann soll die 41 Jahre alte Frau am Sonntagabend zwischen 20 und 20.30 Uhr in einem Laubengang der Wasserturmanlage mit einem Messer bedroht und sich an ihr vergangen haben.

Den Vergewaltiger beschrieb sie laut Polizei als 20 bis 30 Jahre alt, etwa 1,70 Meter groß und schlank mit dunklen Augen. Er sei unrasiert gewesen und habe dunkle, etwas wellige Haare. Zum Tatzeitpunkt trug er demnach dunkle Jeans, eine dünne, schwarze Jacke mit hellen Streifen über die gesamte Ärmellänge und schwarze Sportschuhe mit grauen, reflektierenden Streifen. Die Polizei vermutet, dass der Täter aus dem nordafrikanischen, arabischen, eventuell aber auch aus dem türkischen Raum stammt. Er habe gebrochen Deutsch gesprochen, sei alkoholisiert gewesen und habe ungepflegt gerochen. Das Dezernat für Sexualdelikte des Kriminalkommissariats Mannheim hat die Ermittlungen aufgenommen.
 
Kedves gagul
-
"Die Polizei vermutet, dass der Täter" gondolom tudsz olvasni,
"Vermuten" azt jelenti feltételezni, te pedig már dörzsölöd a tenyeredet és ez undorito! :(
-

Nemcsak magadrol állitasz ki egy szegénységi bizonyitványt a gyülöletkeltéssel hanem a CasaLomat is meghazudtolod, ö azt állitotta "megvan tiltva a fantombild - hogy nehogy kiderüljön, hogy idegen állampolgárok a tettesek" :) :)
-
 
Nem állítottam semmi ilyesmit, vagy olvasd el figyelmesen, hogy mit írok, ha pedig nem érted, akkor ne reagálj rá!
-
Az irásodbol nekem ugy tünt mindha elhitted volna, hogy eltussolás miatt nem lenne többet személyleirás.
-
Ne haragudj, de ilyen idióta ötletekre csak idióta módon lehet reagálni! Mi az, hogy egy rendőrségi körözésben, ill. személyleírásban személyes jogokat sért pl. a bőrszín, származás, vagy esetleg testi fogyatékosságok, különbözőségek stb. megemlítése???? Hogyan lehet enélkül a tettest felkutatni? Vagy nem is akarjuk, mert ha az a cél, akkor valóban a tetőtől-talpig fekete lepel mindenkire a legjobb megoldás, mert akkor senki nem lóg ki a sorból!
Nem kell semmi olyat elkövetni, amiért a rendőrség látókörébe kerülünk, és akkor nincs szükség ilyesfajta személyleírásra sem! Ilyen egyszerű az egész!
A fekete pedig legyen fekete, a fehér pedig legyen fehér a világos-, közép- és sötétkékeknek is!
-
Akit érdekelnek a megeröszakolások és körözések az böngéssez a rendör-portált.
-
http://www.presseportal.de/blaulicht/suche.htx?q=vergewaltigung&start=0
-

Itt még olyan eset is van, hogy egy külföldit rasszista meggondolásbol megrágalmaztak mig kinem derült az igazság, a végén a nö és a banda lett elitélve. ;)
-
 
Hallom a szörnyü hirt, hogy már az idén 50-70 ember megfagyott magyarországon.

Nem lenne jobb ott felelösöket keresni a halottakért mind itt alaptalanul mindenkit diszkriminálni?
 
Egy valaki a mindenkibol :
Police in Germany have arrested a Syrian former jihadist on suspicion of war crimes over the alleged kidnapping of a United Nations observer.

The 24-year-old Syrian national, named only as Suliman AS under German privacy laws, was living in a Stuttgart apartment at the time of his arrest.

Prosecutors have refused to comment on his immigration status or whether he is among the hundreds of thousands of Syrians in Germany as asylum-seekers.

But the fact he was living in the country is likely to raise new questions over the security of Europe’s borders two months after the Paris attacks.

Prosecutors allege Suliman A.S is a former member of the Jabhat al-Nusra jihadist group the Syrian branch of al-Qaeda and a rival of Islamic State in Iraq and the Levant (Isil).

Ilyen hirek mindennaposak lesznek Ernoe orszagban.
Talan egy szegeny "menekult"
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,254
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
csillant
Oldal tetejére