Az ilyesmiben azért ne bízzál annyira, én is mindig úgy vártam a frontokat, főleg a lányomnál (őt 9 nappal hordtam túl).
Kisebb túrákat is tettem, a 41. héten hegyet másztam és mindent kipróbáltam ami állítólag használ. :-? Mindhármat túlhordtam, nagy súllyal is születtek, de nagyon jó volt ez így. Sokkal erősebb babák voltak mint az átlag, már születésük napján emelgették a fejüket, nem kellett annyit aggódni miattuk, nagyon jól ettek. Akkor persze nem így gondoltam, persze már nagyon szerettük volna dajkálni őket.
A tágabb családban volt két héttel korábban született (nem koraszülött) baba is, kicsi súllyal, de szegénykével annyit kínlódtak, nyiklett nyaklott, alig evett, beteges volt...
Szóval ilyenkor a végén már nagyon nehéz, de nem mindig jobb a hamarabb. Azt kívánom, hogy könnyű szüléssel, erős, egészséges babád szülessen. kiss
Elvileg pont 3 hét, gyakorlatilag remélem előbb. Mondjuk a vasárnapi hidegfront talán meghozza.