Kata és az ajándék-egér
- Hát ez meg mi a csoda? - nézegette reggel Kata azt a valamit, ami este, amikor lefeküdt, még nem volt ott a szekrénykén. Most viszont ott volt.
A valami kívülről leginkább egy alul nyitott, álló lisztes zacskónak látszott. Minthogy az is volt.
Kata óvatosan megemelte a zacskót, hogy lássa, mi van alatta, aztán felsikkantott örömében. A zacskó, belülről ugyanis, egérnek látszott. Egészen pontosan, egy befőttes üvegből kíváncsian kifelé pislogó, aranyos, pici szürke egérnek. Minthogy az is volt.
- Katikám! - hallatszott anya hangja a konyhából - kérni szeretnék tőled valamit! Oda tettem a szobába apa születésnapi ajándékát, nem látod valahol? Egy papírzacskóban van!
- De látom! Itt van a szekrénykén! -válaszolta Kata az egeret rejtő zacskóra pillantva, majd kiszaladt anyához a konyhába. - Az lesz apa ajándéka?
- Igen. De nem így, ahogy most van. Te fogod szépen kidíszíteni és befejezni, mert apa ezt tőled fogja kapni. Én csak megvettem, de te csinálsz majd belőle ajándékot.
- Mit kell ezen befejezni? - kérdezte döbbenten Kata - És, hogy lehet egy ilyen ajándékot kidíszíteni?
- Nagyon szép lenne, ha mondjuk piros temperával körbe festenéd a szélét.
- Micsodaaa? Hogy-hogy a szélét? És miért nem jó így, ahogy van?
- Azt hiszem szebb lenne, ha piros lenne a széle. Na, hozzáfogsz? Nekem az ünnepi ebédet kell készítenem, nem tudok melletted lenni, amíg csinálod, de csak szólj, ha valamiben segíteni kell!
Kata visszament a szobájába, kikeverte a piros temperát, és aztán nem tudta, hogyan tovább. Gondolta, megpróbálja belógatni az ecsetet a befőttes üvegbe, és ott az üvegen belül befesteni az egérkét. De, hogy a szélét? Hol lehet a széle egy ilyen jószágnak?
Egérke azonban úgy látszik nem akart pirossá válni, még a szélén sem, mert mindig elugrott, vagy elszaladt az ecset elől.
- Anya, nagyon mozog, nem tudom befesteni a szélét, mindig odébb megy!
- Hát fogd le a másik kezeddel, úgy, mint amikor rajzolsz! A festést is le lehet fogni, nemcsak a rajzolást! - válaszolt anya a lábasokkal csörömpölve.
Kata óvatosan kivette az egérkét az üvegből, és a rajztáblájára helyezve finoman lefogta. Aztán úgy-ahogy, öszekente az ecsettel, majd visszatette az üvegbe. A koma azonnal mosakodni kezdett, és a festék javát sikeresen le is nyalogatta a bundájáról.
- Megy a dolog, Kata? - érdeklődött anya - sikerült befesteni ?
- Igen, csak egy kicsit elmaszatolódott, pedig lefogtam! - válaszolt Kata - viszont azt hiszem éhes. Olyan üresnek tűnik a hasa! Mit adjak neki?
- Jaj, de vicces vagy, te Kata! Azt kérded, hogy mit tegyél bele?
- Háát, így is lehet mondani! - felelte Kata, és nem értette, miért vicces az, hogy egy egér éhes.
- Természetesen fényképet. A te egyik fényképeddel töltsd meg a hasát!
- Anya, ugye most te viccelsz? Bele sem fér a pocakjába egy fénykép! - méltatlankodott Kata, de aztán eszébe jutott, hogy az egerek mindent megrágnak, a papírt is, lehet, hogy anya tudja, hogy ennek az egérkének most éppen papírt kell rágcsálnia. De miért éppen az ő egyik fényképét?
- Üres papír nem lenne jobb?
- Jaj kislányom ma olyan értetlen vagy! Tőled kapja apa, a te fényképedet kell odaragasztani a közepére! Ha túl nagy a fénykép, vágjál le belőle annyit, hogy odaférjen arra az üres helyre, amit nem festettél be! - magyarázta anya ezúttal a habverővel zörömbölve.
Kata végképp nem értette a dolgot, de azért szótfogadott. Az oviban nemrég készült fényképei közül kiválaszott egyet, kicsit levágott a széleiből, rányomott a hátára egy kis ragasztót, és óvatosan az egérkére tapasztotta, aki persze rögtön levakarta magáról, és jóízűen rágcsálni kezdte Kata ünneplőruhás, kalapos fényképét.
- Anya, igazad volt, ez kellet neki! - kiabálta Kata.
- Jól van, akkor most csomagold be szépen! Az íróasztal fiókjában van díszpapír. Én is mindjárt elkészülök az ebéddel!
Kata nagy üggyel-bajjal becsomagolta az egérkét. Kicsit aggódott, amikor az üvegből kivette, és elkezdte bebugyolálni a papírba, de az egérke nem akart elszaladni, békésen tűrte a csomagolást. Valószínűleg el is aludt, amikor a papírtakaró ráborult.
- Készen lettem! - ment ki a konyhába Kata, ahol anya már az ünnepi asztalt terítette. - És, anya, értem, hogy apa kapja tőlem, de azért majd ugye én is játszhatok vele néha?
- Lehet vele játszani, de az az igazság, hogy ez nem játék, hanem asztali dísz.
Kata nem értette, de beletörődött. Anya csak jobban tudja!
Megjött apa. Anya felköszöntötte. Kata is szaladt, hozta az ajándékot. Apa óvatosan fogta meg, érezte, hogy pici, meleg, puha.
- Mi lehet ez? - izgult apa. Lassan kibontotta. És amikor a díszcsomagolás lehullott, apának az összes haja égnek állt a váratlan meglepetéstől. A csomagból ugyanis egy piros-szürke, elázott, ragacsos bundájú aprócska valami pottyant az ünnepi asztalra, majd visítva, ide-oda cikázva, poharat feldöntve, kanalat elsodorva, eszeveszett menekülésbe kezdett, hogy aztán a torta közepén végre megpihenjen.
Anya versenyt visított az egérkével, Kata pedig azt sem tudta, sírjon-e, vagy nevessen.
- Ó, szegény kis egérke! Őt festetted, csomagoltad? - kérdezte anya, amikor abbahagyta a sikítozást. - És hol a fényképtartó? Jahaaj, azt kehellett volna! - mondta anya most már a nevetéstől fulladozva, - nem csohoda, hogy elmozdult fehestés köhözben!
- Hát születésnapi festett-ragasztott ajándék lett belőled? - vette le vigyázva apa a torta közepéről a rémült kisegeret - Reggel az előszobában találtam, biztosan beszökött a hideg elől a házba. - magyarázta Katának és anyának - Odatettem a szekrénykére, egy üvegbe, hogy Kata megnézhesse, mielőtt szabadon engedjük a kertben. A zacskót pedig azért tettem rá, hogy aludjon. Elfelejtettem róla szólni nektek!
- És most mi lesz vele? - aggódott Kata - Ha kiengednénk, vagy megfázna ebben az őszi hidegben, vagy beköltözne valahova máshova. Akkor már inkább lakjon nálunk ez az ajándék-egér!
- Talán, ha ünnepélyesen megígérjük neki, hogy soha többé nem festjük be, nem ragasztózzuk össze és nem etetjük fényképpel, viszont berendezzük számára az üresen álló akváriumot összkomfortos egérlakássá, akkor talán hajlandó lesz itt maradni! - reménykedett apa egérkéről gondosan letörölgetve a torta-krémet, a festéket, és a ragasztót. - Na, mit szólsz, koma?
Egérke hálásan hunyorgott apára, mint megmentőjére, aztán barátságosan elcikkantotta magát.
Apa szülinapja napja nagyon jól sikerült. Volt benne minden, ami csak kell. Izgalom, félreértés, ijedelem, egérlakás készítés és rengeteg nevetés.
No meg egy igazi ajándék-egér.