Hírek Legendás királynőről kapta új nevét a Petőfi Sándor laktanya

A vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Budaörsi úti, egykori Petőfi Sándor laktanya hétfői átnevezési ünnepségén.

Hozzátette: a haderőfejlesztés eszközbeszerzései és szervezeti átalakításai nagyon fontosak, amikor a szomszédságban háború dúl, és
"fel kell készülnünk arra, hogy minden áron és bármilyen körülmények között ezt a háborút Magyarország határain kívül tartsuk".

Ugyanakkor - emelte ki - a hadsereg ereje a katonák lelkében van, ezért fontos, hogyan tekint magára a mai katona, mit tekint múltjának és hagyományának.

A miniszter emlékeztetett rá: azzal, hogy Mária Terézia királynőről nevezték el a laktanyát, üzennek "minden anyának és feleségnek", akik ma is azzal a "féltő szeretettel" engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és katonáival tette. Szükségünk van erre a féltő és gondoskodó szeretetre a haza védelméhez - mondta.

1694450341311.jpeg
 
Cél, újraépíteni az országot az ő elképzelésük szerint a mi pénzünkön.
1694556753143.png

1694557127140.png

Másfél órája jöttünk haza az ügyeletes gyermeksebészetről, Pestről.
A WC büdös, papír nincs (nyilván ügyeletes takarítónéni sincs), a váróterem levegőtlen, sehol szellőzés, ventilátor, légkondi (nem vagyok a pártján, de egy ilyen helyen igen, ahol beteg gyerekekkel kell órákat ülni melegben).
Van egy tv a magasban, de semmi, még egy pici reklámka sem, ami terelhetné a kicsik figyelmét, nemhogy gyerekműsor ...
Persze kint is lehet várakozni, még szerencse, hogy a bajban segítőkészek a szülők, nagyszülők - szólnak a kintieknek, ha az ő nevüket mondják - a több óra alatt komoly társaság keveredett belőlünk. (Még bujócskáztunk is az egészséges testvérekkel.)
Az orvosok tempósan vizsgáltak, de mindig újra és újra megtelt a váró, jöttek a mentők többször is ...
Két nővérke dolgozott a kezük alá, hol segítettek, hol adminisztráltak ... Mikor kijöttünk, a két nővérke ült, mögötte két orvos diktált, kint pedig vagy 20 gyerek a kísérőikkel várt türelmesen ...
Nem véletlen a zsúfoltság -
1694558661304.png

S tényleg, voltak Esztergomból is ...
Remélem, Orbán unokája nem lesz beteg, de ha mégis, nagypapival is ilyen körülmények között kap majd ellátást.

S közben olvasom, hogy a volt Népstadion füvét majd 500 millió forintért gondozzák egy évben ...
1694557062291.png

???!!!

A stadion játékfelülete kiemelkedő érték, de a gyereksebészet nem?
Ki az, aki nem érzi hülyének magát??

Nem létezik, hogy ezt hagyni kell! Nem létezik, hogy ennyi hülye és agymosott ember van ebben az országban?!!!

S itt a cikkhez a jogszabály is, idéztem már többször - demokráciában grófok, meg Horthy-féle címek?
1694558177470.png

1694558271907.png

Cél, újraépíteni az országot az ő elképzelésük szerint a mi pénzünkön.

Hát nem mi vagyunk a hülyék, hogy hagyjuk????
 
A török férjekről valóban nincs sok jó tapasztalata a jó magyar asszonyonyoknak... :-D
Kíváncsi lennék egy magyar férj véleményére is, aki török asszonykát vett el...
Nevetni fogsz, ismerek olyat. A tapasztalat rosszabb, mint a fordítottjánál... lusta, trehány, de az igényei a sztratoszférát ostromolják.
Válás lett a vége a fényes isztambuli lagzinak.
 
Azért a Boszporuszon túl nem így mennek a dolgok...

Isztambul persze más... volt egyszer egy török főnököm, aki imádta a whiskeyt - de csak fedett helyen itta, mert oda Allah nem lát be.... :D
Viszont a Ramadánt betartotta és az előrehaladott terhes magyar feleségével is betartatta, aki ájult emiatt úton-útfélen... hogy melyik volt az ostobább, nehéz kimatekozni.
A ramadan nem teljes bojtolés.
Napkeltétol napnyugtaig tart, aztan az esti orakban mar lehet!
Sot az iftar, az kicsit már inkább unnep mint étkezés.
Ilyenkor vendegul latjak a szegenyeket, nelkulozoket is azok akiknek van!

A masik az, hogy nem egy esetben felmentés jár!
Nem kell koplalniuk a kisgyerekeknek, a harcoló katonáknak, az utazóknak, az öreg, beteg, gyenge embereknek, a szoptató anyáknak és terhes nőknek.

Az a mohamedán amelyik ezt nem tudja, csak diszmohamedán aki életében nem járt muszlim orszagban!
 
Ez az igazság, nem kell betartani az állapotos nőnek a böjtöt! Az állapotos hölgy hazudott!
 
A ramadan nem teljes bojtolés.
Napkeltétol napnyugtaig tart, aztan az esti orakban mar lehet!
Sot az iftar, az kicsit már inkább unnep mint étkezés.
Ilyenkor vendegul latjak a szegenyeket, nelkulozoket is azok akiknek van!

A masik az, hogy nem egy esetben felmentés jár!
Nem kell koplalniuk a kisgyerekeknek, a harcoló katonáknak, az utazóknak, az öreg, beteg, gyenge embereknek, a szoptató anyáknak és terhes nőknek.

Az a mohamedán amelyik ezt nem tudja, csak diszmohamedán aki életében nem járt muszlim orszagban!

Köszönöm, hogy elmagyaráztad a ramadán mibenlétét, jóllehet én végig éltem velük az egész hónapot.... ;)
Hogy mennyire volt "díszmohamedán" az ex főnököm megítélni nem tudom, de született török volt, kiterjedt családdal Isztambulban (tehát járt, sőt született és ott is élt egy muszlim országban), egyébként pedig egy vaskalapos s...fej - az biztos és amit leírtam úgy igaz ... számtalanszor kellett felmosni az ájult, hullafehér nejét és hiába rimánkodtunk neki, hogy legalább igyon, nem engedte.
 
Idehaza meg ugyanúgy mennek a dolgok mit a Boszporuszon túl.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította azt az ellenzéki feljelentést, amit a napokban a legfőbb ügyész küldött a rendőrségnek annak a magyar férfinek az ügyében, akit a török elnök testőrei megvertek...
A BRFK határozata szerint nem közvádas bűncselekmény az, hogy Recep Tayyip Erdoğan testőrei augusztus 20-án Budapest belvárosában megvertek egy magyar állampolgárt.

A rendőrség azt írta, egy ellenzéki aktivista bemutatott Erdoğannak, akinek a biztonsága emiatt nem került veszélybe, a testőrök ennek ellenére súlyosan bántalmazták a férfit, akit a TEK emberei mentettek ki „szorult helyzetéből”.
a BRFK határozatában, ami szerinta török testőrök viselkedése nem értékelhető kihívóan közösségellenesként, illetve az általánosan elfogadott társadalmi normákkal és az együttélés szabályaival történő nyílt szembehelyezkedésként.

Biztosan estve jött a parancsolat violaszín pecsét alatt, hogy ezt kell tennie a BRFK-nak ... :rolleyes:
 
Utoljára módosítva:
Ne mondjátok már meg nekem, hogy mit mondott fülem hallatára többször is az f..fej török ! :mad2:
Én nem mondom meg neked mit írj!
Csak a saját életemből tudok kiindulni!
Muszlim volt az anyukám, az apukám, a férjem. Voltam állapotos és nem követelte tőlem senki a böjtölést, a gyerekeim is ehettek ihattak a böjt idején, nagymamám már akkor is idős volt, de még a napi imákra sem kötelezte senki, a böjt ideje alatt is akkor evett amikor akart, anyósom beteges volt neki sem kellett betartani, pedig a férje a falu vezetője volt!
És mi is Törökországban éltünk.
 
Te ezt tapasztaltad én meg azt láttam, hallottam.
Írtam, hogy a pasas egy s...fej volt, ő így bánt a feleségével, az meg birka volt és hagyta. Pont.
 
Te ezt tapasztaltad én meg azt láttam, hallottam.
Írtam, hogy a pasas egy s...fej volt, ő így bánt a feleségével, az meg birka volt és hagyta. Pont.
Valamit félreérthettél, egy esetnél, Beka hitelesebb sok éves megéléssel.
Egy estből semmit nem kehet kijelenni
Mit miért tett
Lehet köze se volt a történetnek ramadánhoz
Még ha ott akkor fel is háborodtál
Mégis csak egy eset az okát nem tudhatod
Olyan ok is lehetett aminek semmi köze a valláshoz(csak indok volt nem ok)
Köszönöm, hogy elmagyaráztad a ramadán mibenlétét, jóllehet én végig éltem velük az egész hónapot.... ;)
Hogy mennyire volt "díszmohamedán" az ex főnököm megítélni nem tudom, de született török volt, kiterjedt családdal Isztambulban (tehát járt, sőt született és ott is élt egy muszlim országban), egyébként pedig egy vaskalapos s...fej - az biztos és amit leírtam úgy igaz ... számtalanszor kellett felmosni az ájult, hullafehér nejét és hiába rimánkodtunk neki, hogy legalább igyon, nem engedte.
Emez a sok esetből és hosszútávú tapasztalatból
való írás:
Csak a saját életemből tudok kiindulni!
Muszlim volt az anyukám, az apukám, a férjem. Voltam állapotos és nem követelte tőlem senki a böjtölést, a gyerekeim is ehettek ihattak a böjt idején, nagymamám már akkor is idős volt, de még a napi imákra sem kötelezte senki, a böjt ideje alatt is akkor evett amikor akart, anyósom beteges volt neki sem kellett betartani, pedig a férje a falu vezetője volt!
És mi is Törökországban éltünk.
 
Utoljára módosítva:
Valamit félreérthettél, egy esetnél, Beka hitelesebb sok éves megéléssel.
Egy estből semmit nem kehet kijelenni
Mit miért tett
Lehet köze se volt a történetnek ramadánhoz
Még ha ott akkor fel is háborodtál
Mégis csak egy eset az okát nem tudhatod
Olyan ok is lehetett aminek semmi köze a valláshoz(csak indok volt nem ok)

Emez a sok esetből és hosszútávú tapasztalatból
való írás:
Bánat a fejemen ... mondtam, hogy egy s..fej volt, félreértés semmi, a török jól beszélt magyarul, a neje ájult, felmostuk, még csak nem is ivott, mert a török fülünk hallatára megtiltotta.
Ezen mit érthettem félre a jó életbe már, no.
 
Köszönöm, hogy elmagyaráztad a ramadán mibenlétét, jóllehet én végig éltem velük az egész hónapot.... ;)
Hogy mennyire volt "díszmohamedán" az ex főnököm megítélni nem tudom, de született török volt, kiterjedt családdal Isztambulban (tehát járt, sőt született és ott is élt egy muszlim országban), egyébként pedig egy vaskalapos s...fej - az biztos és amit leírtam úgy igaz ... számtalanszor kellett felmosni az ájult, hullafehér nejét és hiába rimánkodtunk neki, hogy legalább igyon, nem engedte.

Bánat a fejemen ... mondtam, hogy egy s..fej volt, félreértés semmi, a török jól beszélt magyarul, a neje ájult, felmostuk, még csak nem is ivott, mert a török fülünk hallatára megtiltotta.
Ezen mit érthettem félre a jó életbe már, no.
Rossz következtetést vontál le
Nem is a vallás miatt volt, egyszerű uralkodás
És te mint vallási kapcsolatot a ramadánra hoztad ide
Ezt értetted félre bármi szó hangzott is el
Egyszerű terror

Nem a vallási,(ramadán) hanem hétköznapi
Máskor feleség terrorizáláshoz tartozóan kell megírni
Ezt értetted félre, bármire hivatkozva terrorizált is az ürge
 
Nem értem, miért kell kipontozni.
S...fej, f...fej.
Miért nem lehet kiírni, higy serény vagy sármos fej, férfias vagy fain fej...stb. mert így csak találgat az ember.
 
Nem értem, miért kell kipontozni.
S...fej, f...fej.
Miért nem lehet kiírni, higy serény vagy sármos fej, férfias vagy fain fej...stb. mert így csak találgat az ember.
vagy ne jelzőzzön írjon másképp lehet írni terrorizáló, úrhatnám, agresszív.
bár ezek is jelzőhöz hasonlítanak de jellemet írnak le
Még csak nem is szubjektíven jelzőzött jellemet
Amit ő írt az a, ő maga látásából: szubjektív jelzője
Nem tárgyilagos. hanem indulati.
Ezért se ismerte fel, az nem vallási eseményre épülő terrorizálás
Teljesen más esetet az ok és az ürügy
Az ott ürügy volt
(Alaptalan, kitalált, színlelt, nem valódi ok, amellyel valaki el akarja leplezni cselekvésének v. vmely cselekvés elmulasztásának igazi okát, célját )
 
Utoljára módosítva:
Rossz következtetést vontál le
Nem is a vallás miatt volt, egyszerű uralkodás
És te mint vallási kapcsolatot a ramadánra hoztad ide
Ezt értetted félre bármi szó hangzott is el
Egyszerű terror

Nem a vallási,(ramadán) hanem hétköznapi
Máskor feleség terrorizáláshoz tartozóan kell megírni
Ezt értetted félre, bármire hivatkozva terrorizált is az ürge
Vagy TE vontál le rossz következtetést.
Mert amit a vallási iratok leírnak azt sok féleképp lehet értelmezni. Akár a keresztény hitet nézzük itt is vannak szélsőséges álláspontok az egyházak között.
Könnyen dobálózhatunk a terror szóval .
Neked terror neki meg az élete alapjai.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,979
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére