Lemondott Gorka Sebestyén, a Fehér Ház egyik tanácsadója

A tanácsadó lemondó levelét a The Federalist című portál hozta nyilvánosságra pénteken, majd a hírt fehér házi tisztségviselők megerősítették több internetes oldalnak is. A The New York Times szerint Gorkát lemondásra kényszerítették.

A Politico című lapnak az elnöki hivatal egyik – neve elhallgatását kérő – tisztségviselője viszont azt állította, hogy „GorkaSebestyén nem mondott le, de azt megerősíthetem, hogy nem dolgozik többé a Fehér Házban”. A Politico portálja idézett is Gorka lemondó leveléből: „Sajnálatos módon azokat, akik a leginkább megtestesítették és képviselték a »Tegyük ismét naggyá Amerikát!« politikáját, akaratukon kívül házon belül háttérbe szorították, módszeresen eltávolították, vagy ellehetetlenítették az elmúlt hónapokban” – írta a volt tanácsadó.

Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági ügyekben adott tanácsokat Donald Trump elnöknek. Nem kevesen iszlámfóbiásnak tartották, mert azt hirdette, hogy az erőszak alapvető része az iszlám vallásnak, és szerinte ez a Koránból – a muszlimok szent könyvéből – is kiderül. Gorkát politikai és sajtóberkekben megosztó személyiségként könyvelték el.

Lemondólevelében a volt tanácsadó kifejtette azt is, hogy nem értett egyet a meghirdetett új afganisztáni stratégiával.

„Az a tény, hogy azok, akik megírták és jóváhagyták a beszéd vázlatát, és kihagyták belőle a radikális iszlámnak, vagy a radikális iszlám terrorizmusnak még az említését is, azt bizonyítja, hogy az ön elnökjelölti kampányának egyik alapvető eleme tovatűnt”

– fogalmazott Gorka Trumpnak címzett levelében.

Roger Stone, Donald Trump régi tanácsadója és bizalmasa – aki szintén magyar gyökerű – a Politico megkeresésére leszögezte: meglátása szerint a Fehér Házban „egy csoport gyorsan tör előre és megpróbálja a Trump-kormányzatot áttéríteni a Soros György-féle globalizmusra”. Stone szerint Gorka egyike volt annak a kevés embernek, aki igazán megértette Trump világképét.

A 46 éves Gorka Sebestyén – aki magyar szülők gyermekeként Nagy-Britanniában született – korábban a Nemzetvédelmi Egyetemen oktatott, és a közvélemény előtt a Breitbart News jobboldali portál kolumnistájaként vált ismertté. Annak a Steve Bannon stratégiai főtanácsadónak volt a munkatársa – és sajtóhírek szerint kinevezését is neki köszönhette -, akit a múlt héten távolítottak el a Fehér Házból.

Gorka.jpg
 
Na még egy volt Bencés diák, és theologiábol Bachelor of Arts cimig eljutott ember aki Orban Viktor tanácsadojaként dolgozott biztonsági tanácsadoként.
-
Az angliában született, magyar migráns szülök gyereke 1992-töl 2008-ig Mo.-on élt, ahol tovább qualifikálta magát, "nemzetközi kapcsolatokat tanult" a volt Marx-Károly Egyetemen, azota nagy hangsulyt fektet arra, hogy "Doktor-nak" nevezzék, csupán a Corvinus-Universitätnek vannak kétségei a cimviselés jogosságárol.
-
A jobboldali, összeesküvéselméletekben hivö, Gorka 2012 ota Amerikai állampolgár, Donald Trump tanácsadoja 2017 agusztus 25.-ig, a nyugati sajto szerint a munkaadojátol "fired" és nem önként mondott fel.
-
Hogy ujra a magyar kormányt akarja támogatni? :(
 
Utoljára módosítva:

Atyaég ! Ne mondj ilyet, mert még tényleg úgy lesz....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,633
Tagok
615,955
Legújabb tagunk
danieldestinati
Oldal tetejére