Letartóztattak 2 magyart, akik az ISIS oldalán akartak harcolni

Két magyar férfit tartóztattak le a Tények riportja szerint, amiért csatlakozni akartak az ISIS-hez. Az egyiküket, egy 24 éves móri férfit Törökországban, a szíriai határtól 10 kilométerre fogták el, a másikukat még Magyarországon őrizetbe vették, ő akkor indult volna a társa után, ha elkészül az útlevele.

A most elfogott két férfi közül egyik sem volt muszlim, de vannak szakértők, akik szerint most is harcolhat az ISIS oldalán 10-15 muszlim kötődésű magyar fiatal. Erről azonban eddig semmilyen bizonyíték nem került napvilágra.

A móri férfi azt mondta, nem a harcokban akart részt venni, egyszerűen egyedül érezte magát, és úgy gondolta, nem értik meg az emberek. Az ISIS-re azután figyelt fel, hogy látta a szervezet egyik propagandafilmjét a neten, és az alapján úgy érezte, hogy az ISIS otthont és közösséget jelenthetne a számára. (via Origo)

isis.jpg
 
A most elfogott két férfi közül egyik sem volt muszlim, de vannak szakértők, akik szerint most is harcolhat az ISIS oldalán 10-15 muszlim kötődésű magyar fiatal. Erről azonban eddig semmilyen bizonyíték nem került napvilágra.

Horák Irén nem elég bizonyíték? Jelenleg az egyik legkeresettebb női terrorista a világon.
 
Na, ez a pasas is jó otthont meg közösséget keresett magának, a hülye állatja... Azt értem és megértem, hogy nem tetszett neki Magyarországon, eddig oké, ezen igazán nem csodálkozom. Na de miért nem próbálkozott meg ő is az USA-val, vagy ha azt nem akarja akkor valamelyik EU országgal?! Vagy ha annyira kalandra vágyik, ott van Ausztrália, Új-Zéland, ha szép lányokra vágyik Tahiti... Ha ki akar vonulni a világból akkor India vagy Nepál, biztos találna ott magának egy kolostort ahol befogadják...

Mindebbe belegondolva szerintem ez igenis egyszerűen gyilkolni akart és kész. Gyilkos közösséget találni valóban arrafelé lehet a legkönnyebben ez igaz.
 
Egyedül érezte magát....persze ilyenkor már mentegetőzik.
Gerinc az hiányzik.
Nem látott ez még háborús filmet? Nem valami tucat darabra gondolok.
Ajánlom neki, nekik egy szovjet filmet a címe a Ballada a katonáról.
 
Már vártam. Tudomásul kell venni, minden féle van közöttünk, nemcsak a velünk szembenállok között.
-
Az emberböl miden lehet - szoktam volt mondani a gyerekeimnek. Az agyunk mind a gyurma, ezért kell vigyáznunk mi lesz belöllünk.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,283
Tagok
615,936
Legújabb tagunk
Rogerkar
Oldal tetejére