Megszólalt Kálmán Olga a kirúgása után...............

A HírTV kapuján kilépve nyilatkozott.

Beszámoltunk róla: ma volt a hatalomátvétel napja a HírTV-ben. Három év szellemi függetlenség után a Fidesz visszavette az irányítást a korábbi Simicska-televízió fölött.

Ennek keretében Csintalan Sándor és Kálmán Olga azonnali hatállyal lekerült a képernyőről.

A műsorvezető a HírTV épületéből távozóban leginkább azt ismételgette a riporterek kérdéseire, hogy a felmondási idejét tölti.

Közben a HírTV a déli híradó alatt futó információs csíkban közölte: már ma megszűnik Csintalan Sándor és Kálmán Olga műsora.

Frissítés 2: A Szabadfogásnak is repülnie kellett a visszafideszesített HírTV-ről, a vendégeket a Valton Security emberei tessékelték ki az utcára. Videó:

upload_2018-8-1_8-52-23.jpeg

Erre a sorra válaszolok
A különféle botrányokban szügyig álló amerikai elnök igyekszik minél médiaellenesebb hangulatot kelteni, a hadjárata jelenleg ott tart, hogy a jelenleg valamiért kampánykörúton járó Donald Trump hívei 2018. július 31-én így fogadták a sajtó képviselőit a floridai Tampában:
Feltartott középső ujjal, FUCK THE MEDIA feliratú pólóban üvöltötték, hogy fake news.

Jim Acosta, a CNN riportere a szomorú jelenetről azt írta a Twitteren: „Nem szabadna így bánnunk az amerikai honfitársainkkal. A sajtó nem az ellenség.”
https://twitter.com/twitter/statuses/1024467940257738752

Setni most a Hir tv rol van szo. Trump akar hogy okoskodik meg van fogva , ott a hatalmi agak nagyon kemenyen el vannak valasztva.
A media nem csak a hirekkel szolgal, hanem remek ujsagirok irok akar vezercikkben velemenyben kifejtik allaspontjaikat ami igazan nagyon jo olvasmany es elgondolkoztatok a felvetesek.
Sajnos a nem kelloen kulturalt emberek szidjak a mediat, pedig minden szinten ki kell szolgalni az olvasot,meg azt is aki bulvart szereti. Az is ad egy elgondolast peldat sok esetben celt is es nem beszelve szorakoztat.
A media otthon ez kicsit fel van borulva ,mert a koztv kotelezettsegeit a kereskedelmi tv kenytelenek adni , pedig a kozt szolgalna a politikai tajekoztats az egsz politikai paletarol.
A demokratikus ellenzeket nem hivjak a M1 tv hez pedig az orszag fele nem fidesz parti..
 
Setni most a Hir tv rol van szo. Trump akar hogy okoskodik meg van fogva , ott a hatalmi agak nagyon kemenyen el vannak valasztva.
Igen így van!
Az újság írók miatt raktam be a Trump videót.
Akár berakhattam volna azt is ahol 3 újságírót öltek meg afrikában mert nyomoztak egy orosz magán testőrség után.
Veszélyben a híradás elég sok helyen de, az újságírók egyelőre hajthatatlanok csak legyen hol megírniuk elmondaniuk a feltárt valóságot!!
 
Rossz lora tett. A fideszt nem tudja egyik jobboldali part se legyozni,mint ahogy lathato is volt darabjaira hullottak. A tobbi part se remekelt , nem beszelve arrol hogy a FIdesz minne hangszeren jatszott nem restelkedett csalas megveszetegetes latszatat se elkerulni.
"látszatát"? Ez mit jelent? Volt egy "kékcédulás" választás 71 év után..
 
A szeretetről írtam hirv Simicskát szeretni v Dr Orbánt
ovi jogi diplomával rendelkezik.
tv-ről :először fidesz aztán ellenzéki most újra fidesz?
persze a szdsz leányvállalatként indulak ha jól tudom
 
Mi lesz itt,?! mi lesz ha ez a kormány nem tartja el a saját ellenzékét?! Még Olgánk sem érti vagy igen, váratlan ez nem lehet
Simicska 2 éve mondja ha nem lesz kormányváltás nem tudja fenntartani a média cégeit évi 32 milliárd veszteséget termelt+
ráment az ellenzéki pártok színe java
(ez nem érzelmi döntés volt)
"mi lesz ha ez a kormány nem tartja el a saját ellenzékét"? Ez mit jelent? Így se füle, se farka.. Ki a kormány saját ellenzéke? Az logikusan a belső ellenzék - amelyik már vagy ledarálva, vagy Brüsszelben.. Ellenzék - az nem saját ellenzék: egy része: LMP, MSZP jó része kilóra kivásárolva, többi ledarálva..
 
Jól látod nem lettek kívűlről finanszírozva de az eredményeket látva nem is várható el
 
Ennyit Simicskarol :)
Az a bizonyos "szellemi fuggetlenseg" az ő tulajdonlasa alatt volt.
Most kulonosebben nem zavarta a politika, egyszeruen eladta a tv-t.

Ennyi :)
Vagy megzsarolták.. Erre nem gondoltál? Aki pénzelte "az ők lopnak" kampányt, annak komoly oka lehetett arra, hogy mindenből kivonuljon.. (Nem akarom mondani, de a felcsúti juhászt véletlen, éppen "jókor" érte autóbaleset.. Talán SL nem akarja, hogy a családját hasonló érje pl.. (és nem tartom a fellegvárnk a jellemességből, de ilyet az ember csak nyomás alatt tesz, amit most ő..)
A szeretetről írtam hirv Simicskát szeretni v Dr Orbánt
ovi jogi diplomával rendelkezik.
tv-ről :először fidesz aztán ellenzéki most újra fidesz?
persze a szdsz leányvállalatként indulak ha jól tudom

Nem, nem az szdsz leányvállaltaként.. Indult 2 liberális párt, csak az egyik, a fiatalok inkább "ultrák" voltak, míg az szdsz a DE utódja, és azokat a nekeveket hozta, akiket ismerhettünk még szamizdat, és egyéb nem szoc. reszim párti dolgaik miatt: pl. Haraszti Miklós, Rajk László, Demszky Gábor, stb. stb.. És voltak az ifjak, akik már akkor is keverték, ami keverhető - ők a ficesz élcsapata - ki hol van most, de jó részük megmaradt megélhetési politikus, és annyi benn
ük a liberalizmus és a demokrácia, mint maci sajtban a brummogás..
 
Vagy megzsarolták.. Erre nem gondoltál? Aki pénzelte "az ők lopnak" kampányt, annak komoly oka lehetett arra, hogy mindenből kivonuljon.. (Nem akarom mondani, de a felcsúti juhászt véletlen, éppen "jókor" érte autóbaleset.. Talán SL nem akarja, hogy a családját hasonló érje pl.. (és nem tartom a fellegvárnk a jellemességből, de ilyet az ember csak nyomás alatt tesz, amit most ő..)

Nem, nem az szdsz leányvállaltaként.. Indult 2 liberális párt, csak az egyik, a fiatalok inkább "ultrák" voltak, míg az szdsz a DE utódja, és azokat a nekeveket hozta, akiket ismerhettünk még szamizdat, és egyéb nem szoc. reszim párti dolgaik miatt: pl. Haraszti Miklós, Rajk László, Demszky Gábor, stb. stb.. És voltak az ifjak, akik már akkor is keverték, ami keverhető - ők a ficesz élcsapata - ki hol van most, de jó részük megmaradt megélhetési politikus, és annyi benn
ük a liberalizmus és a demokrácia, mint maci sajtban a brummogás..

Olvastál Csurkától? sokat tudsz erről az időszakról
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,243
Tagok
616,007
Legújabb tagunk
Jacko333
Oldal tetejére