Miért fogdossák ezeknek a nőknek a mellét?

Amikor először kezembe vettem Howard M. Brown: A reneszánsz zenéje című könyvét, kicsit meglepődtem a borítón. Egy meglehetősen komoly, főiskolai jegyzetnek szánt kiadvány címlapján mért fogdossa valaki egy nő mellét?

Az illusztráció forrása ugyan nem volt feltüntetve a könyvben, de viszonylag gyorsan a nyomára akadtam, és közben rájöttem, hogy rengeteg hasonló témájú kép van a reneszánsz időszakából: vidáman zenélő, daloló társaság, ahol férfiak tapogatnak nőket.

Az alábbiakban megnézünk néhány ilyen festményt, meg persze belehallgatunk abba a zenébe, amit játszanak a képeken. Ez volt ugyanis a kor popzenéje, a madrigál.

Ez a dalforma az 1500-as évek második felében egész Európában elterjedt, úgyhogy innen is, onnan is válogattam, mégpedig olyanokat, amelyekben szerepel a

a reneszánsz jeah, vagyis a fa-la-la-la!


11506125_b866930a86d683701ef1511ee92f814b_wm.jpg

Fotó: Dea / G. Dagli Orti
Nos, mint kiderült a borítón A tékozló fiú a kurtizánok között című festmény van, mely egy ismeretlen franko-flamand festő alkotása. A történetet mindannyian ismerjük: az ifjú kikéri az örökségét, majd miután elherdálja mindenféle léhaságra, koldusként kéredzkedik vissza atyjához, aki örömmel fogadja be a tékozló fiút.

A példabeszéd tökéletesen megfelelt a reneszánsz művészeknek, hogy egy vallásosnak mondható festményt alkossanak, abszolút világi témával. Ez a kép annyira e világi, hogy a háttérben nem egy bibliai táj, hanem a korabeli Párizs szerepel:

a Notre-Dame pont ugyanígy néz ki ma is.

Egy gyilkos volt az olasz slágerek atyja
Tromboncino megölte a feleségét, majd korának legperverzebbnek tartott nőjének szolgálatába állt.Tovább
Természetesen a zene is korabeli volt! Mégpedig a frottolából született madrigál, amit akkoriban nem csak a bordélyokban, de úri társaságokban is énekeltek. Ezt a műfajt eredetileg nem arra szánták, hogy profi zenészek adják elő közönségnek, hanem hogy kisebb társaságok énekeljék saját maguk szórakoztatására.

Hallgatnál egy fa-la-lát Mantovából?
11501751_f16dc8ba072b74037b9c4dff6d9d3634_wm.jpg

Frans Pourbus (1545–1581): A tékozló fiú a kurtizánok között
Fotó: Wikipedia

Pozsonyi szajhára vágyott, csúnyán elverték
De legalább a félszemű trubadúr feljegyzéséből tudjuk, hogy káromkodtak a magyarok 600 éve.Tovább
Ugyanez a címe ennek a képnek is. Nem csak a mellfogdosásban hasonlít a másikra, hanem a képregényességben is: az előtérben még gazdagon mulatozó tékozló fiúnak a háttérben már a csúfos bukását látjuk. Persze abban korban elég sokan jártak pórul kétes bordélyokban.

A képeken rendszeresen megjelennek szexuális utalások, elég csak a bolond sapkáját, vagy a botját nézni. Figyelemre méltó az is, hogy szinte mindegyik bemutatott festményen kottából játszanak a szereplők (itt kettő is látható), akkoriban a művelt társaság tagjainál természetes volt, hogy tudtak játszani belőle.

Hallgatnál egy fa-la-lát Londonból? Kattints!
11503351_96432a43f13b56c575123a9c0fe49512_wm.jpg

Frans Pourbus (1545 – 1581): A tékozló fiú a kurtizánok között
Fotó: Wikipedia
És még egy ugyanilyen című, képregényes illusztráció az előző festmény alkotójától Frans Pourbustól. Ez csak annyiban különbözik a legtöbbtől, hogy beltéri, kicsit képet kaphatunk arról, milyen is lehetett egy elegáns bordélyház a reneszánsz Flandriában.

A csembalótól kicsit olyan hangulata van a képnek, mintha egy évszázadokkal későbbi kuplerájban járnánk, de valójában nem ez a hangszer volt a legjellemzőbb akkoriban. Akár a középkorban, a reneszánsz madrigáloknál is simán be lehetett cserélni egy-egy énekszólamot valamilyen tetszőleges hangszerre. A leggyakrabban lantra, melyre Willaert jó pár darabot átírt.


Melyik a legősibb magyar hangszer? Nem a cimbalom, nem a duda, nem is a citera
Nem a cimbalom, nem a tárogató, de még csak nem is a citera. De egyáltalán mitől lesz valami ősi vagy egyáltalán magyar? Tovább
Balassi Bálint, aki nagy kedvelője volt az örömlányoknak, egyik versében egy lengyel citerás lányról áradozik. Mint Brauer-Benke József írja remek könyvében, eredetileg a citera szót a lantfélékre használták nálunk, alighanem Balassi is erre gondolt. Nem véletlen, hogy ez az a hangszer, amely szinte minden képen szerepel.

Hallgatnál egy fa-la-lát Augsburgból? Kattints!
11503389_d02291869b56255f43db03f327b75852_wm.jpg

Pieter Pourbus (1523 – 1584): Az igaz szerelem allegóriája
Fotó: The Wallace Collection / artuk.org
Hogy a bibliai jelenet mennyire csak alibi, azt számtalan olyan példa igazolja, ahol a téma ugyan hasonló, de a kép valójában egészen mást ábrázol. A fenti festményen Pieter Pourbus (Hans apja) szintén egy vidám tapizós-zenélős társaságot mutat be, de valójában egy allegóriáról van szó. A középen látható, kissé unatkozónak tűnő figura ugyanis

a Bölcsesség, aki a Hűség mellét fogja.
(Itt láthatók nagyobb méretben.) Ők a követendő példa, az igaz szerelem, a keresztény házasság megtestesítői. A többiek viszont a léha élvezet szimbolizálják, különböző mitológiai alakokkal. A furulyákkal és az elmaradhatatlan kottákkal például a hűtlen Daphnisz, a pásztorköltészet feltalálója látható, ahogy a jókedv és mulatság istennőjét, Euphroszünét ölelgeti. A jobb szélen a saját bolondsipkás botját markolászó fickó sem szorul különösebb magyarázatra.

Hallgatnál egy La-la-lát Párizsból? Kattints!
11505553_5ad2af4508495a0d9fee7e08f774c342_wm.jpg

Ambrosius Benson (1495–1550): Muzsikálás
Fotó: Wikipedia
Van, amikor kerettörténet sem kell a képhez. A fenti, Bensonnak tulajdonított festmény például csak egyszerűen muzsikálást ábrázol. Ott vannak az elmaradhatatlan kották, és az elmaradhatatlanul ölelgető kezek.

Persze mielőtt szegény madrigált elkönyvelnétek valami bordélyházi zenének, fontos tisztázni: korántsem csak illetlen társaságban volt szokás énekelni őket. A legnagyobb urak is írattak maguknak madrigál, kifejezetten annyi személyre és olyan hangterjedelemre, amilyennel a társaság rendelkezett.

Mivel a madrigál elsősorban megzenésített vers volt, a szövege is tökéletesen illeszkedett a megrendelőhöz. Lehetett akár egy szerelmes férj is, aki a feleségével és néhány barátjukkal daloltak együtt a kertben.

Még egy jó Fa-la-la Mantovából?
11505607_73692460d869d5e9fdbacee027221cb3_wm.jpg

Ambrosius Benson iskolája: Evés utáni muzsikálás (1532)
Fotó: Wikipedia
Hosszan lehetne még bemutatni a hasonló témájú festményeket, azért választottam pont a fentit, mert egészen vicces, ahogy Benson vagy valamelyik tanítványa újrahasznosította a piros ruhás lantos nő alakját az előzőről. Na meg mert a kép címe – Evés utáni muzsikálás – sokat elárul arról, hogyan használták akkoriban a madrigált. Ugyanolyan közös szórakozási forma volt, mint ahogy vacsora után előkerült valamilyen társasjáték, egy pakli kártya vagy egy beszédtéma.

Hallgatnál egy kis Fa-La-Lát Velencéből? Kattints!
11505623_70d6b92e06a42a5de77a8078ec9619ae_wm.jpg

Callisto Piazza: A koncert (1528-30)

A festményeken szereplő izgalmas hangszerekről most alig esett szó, de ígérem még azokra is visszatérünk (egy hasonlóan erotikus témájú) posztban, de addig is van még pár nagyon különös dolog, amiről beszélnünk kell a reneszánsz zenével kapcsolatban.

Fotó: wga.hu

Pisilni se engedd ki egyedül a feleséged!
Egy tornadresszes galamb a zenében leggyakrabban előforduló madár, mely az asszonyi csalfaság jelképe volt 800 éven keresztül.Tovább
Persze azért ne higgyétek azt, hogy minden együtt éneklős, madrigálos festményen letapiznak valakit. A legtöbbön szó sincs ilyesmiről. Persze az is igaz, hogy szinte mindegyikben lapul egy kis pajkosság – ahogy a madrigálok szövegeinek többsége is nyíltan, vagy rejtetten, de a szerelemről szól. (Emlékeztek még a spanyol kakukkos madrigálra, mely arra figyelmeztetett, hogy pisilni se engedd ki egyedül a feleséged?)

A képeken néhol egy kis Ámor vegyül az éneklők közé, vagy a szerelem istennőjének Vénusznak az állata, a kutya. Máshol egy bolondfejben végződő bot tűnik fel (amilyennel többször is találkoztunk a fenti képeken), esetlegegy félreérthetetlen helyzetben álló tőr utal arra, miről is van szó,
mint Callisto Piazza fenti alkotásán.

Zubreczki Dávid

11496091_e60ee19608151e6932e58575d165e5dd_wm.jpg
 
Takaros menyecske lehet belemegy ilyen szituba es egyezsegbe de nem a mai vilagba.
Letezik jo hazassagi szerzodes es az azert ma mar nepszerubb mint az isten bizony fogadom, hogy igy lesz meg ugy lesz.
A sex hozzatartozik a haszassaghoz, de nem kotelezo es kotelesseg mert az igen rosszul fog mukodni. Kozos megegyezes es minden alkalommal illo meghoditani a no szivet ,hogy az is benne legyen a buliba.
Tini fiuk vagy a nagyon korai hazassag amikor mindenkeppen akarja biztositani maganak az ifju ferj a rendszeres jogait 20 ev korul es alatta vagy felette csak ferfiassaga korul forog a vilag es azon keresztul probalja szabalyozni a jogokat a kotelessegeket stb. 30 korul mar mas szempontok is fontosak, 40 korul a mas szempont kerul eloterbe es utana a szex.
Igaz nem volt ilyen maratoni hazassagom de el tudom kepzelni 40-50 evet leelni valakivel mikor megfogja a hatsojat a parjanak mar olyan lehet mintha a sajatjat fogna meg.
Kedves advocatus_diaboli felul kell vizsgalni allaspontodat mert nem fogalmaztal helyesen a koteleo kotelzettseg temakorbol. Nem bantani akartalak , hisz remelem erted a humort, ha nos vagy akkor azert ha notlen akkor meg azert.
 
A hazassagi szerzodes ahol a kotelezo szex is bennefoglaltatik :D:D milyen poenos lenne maar! :D:D

Szerintem nem sertodik be amugy a kedves advokatus, es tenyleg kifejti amit kerdeztunk, mert kozelrol olyan embert meg sose lattam, aki ilyen elvekkel rendelkezett volna egy hazassagrol, es valoban erdekel, lehet, hogy tud olyat mondani, ami miatt egy no bevallalna ezt is.
 
Nem akarlak en gyozkodni semmirol draga :rohog::rohog: talan csak annyi megjegyzest, hogy picit tobb korultekintessel irjal valaszt legkozelebb - elsoeveseknel nagyon divik ez a "mindenszempontbolmegvilagitomesvedekesmagyarazokeservelekeshudenagyonbelemelegedtem" cucc, nem gond, talalkoztam mar ilyennel. Megertem az erveidet, van, amiben egyetertek, az aszf dolgait igazan nem kell magyaraznod, egyet nem ertek.

Bosszubol kivansz valakinek valami rosszat, mert azt feltetelezed, hogy szerinted azt fogja gondolni rolad, hogy hulye vagy, amiert megprobalod megvedeni az allaspontdoat? :rohog:

Ezzel elveszitette a komolysagat az ervelesed. Nem gaz, az forumok allaspontok utkoztetesere vannak, problema annyi, ezert all hadilabon az okfejtes, mivelhogy hetero csaj vagyok, aki nem ohajt felesegul venni :rohog: se emot, se mas nonemut.
(Az emo mar amugy se meno. :D)

Az utolso mondatodat miert irtad hochdeutsch nemetul? :D:DHogy ne ertsek, hogy "remelem, a vita itt le van zarva"? Miert nem irtad inkabb magyarul? (Koltoi kerdes volt, valaszt nem kell adni.) :D

Inkabb azt mondd meg, mert komolyan erdekel, nem kotekedesbol kerdezem, hanem komolyan, hogy a te nezopontjaid szerint milyen elonyei vannak egy ilyesmi hazassagnak a noi oldalrol nezve, amit fentebb leirtal? Tenyleg erdekel, hogy a nonek milyen elonyei szarmaznak ilyesfele szerzodesi feltetelekbol.

Amiatt írtam németül, mert te meg olyan nicknevet választottál. Meg korábi postjaidból tudom, iszonyúan szimpatizálsz a klérussal, meg általában a vallásos elmehülyítéssel, s azok közt menő a latin. Akkor én megengedhetem magamnak a latin helyett a németet. Vagy akármi mást is.

A nőnek meg hogy mi az előny egy efféle szerződéses házasságban, honnan tudjam, az esetről esetre változik, attól függően, miben egyezik meg leendő férjével a házasság előtt. Olvashattad, szerintem a férfit is kötelezi egy efféle szerződés. Vagy legalábbis megegyezés. Általában azonban mindkét félnek előny mindenképp az, hogy a kellemetlen meglepetések száma a minimumra szorítkozik benne. Nem zsákbamacskát vesznek férjül illetve feleségül. Legalábbis kevésbé, mintha holmi szerelmi őrületben mondanak igent a másiknak, nem is ismerve meg azt.

Tudod régen rossz az, ha utólag, a gyerekek megszületése után derül ki, hogy teljesen eltérő a világnézetük, vagy akármi. Üljenek előbb össze, beszéljék meg a dolgokat, hogy lássák, mi a közös egymásban, s ami nem közös, ott mi a fontos az egyiknek, mi a másiknak, s ami a másiknak fontos, azt az egyik képes-e tolerálni. S ha igen, s ezt vállalja, onnantól az kötelező.
 
Hmmm.
Kotelezo kotelesseg mar rosszul hangzik.....
Mi tortenik akkor ha megnosulsz es majd 10 ev utan az asszony azt mondja na fiam mi a helyzet ...............Abba allapodtunk meg, hogy nekem kotelessegem a teljesiteni hazastarsi kotlezettseget es te ennek nem teszel eleget mostanaban??? Eskuszego diszno alak vagy. Letunobe a lepedo virtuoz bajnoksagod.A legjobb vedekezes a tamadas es lehet el kell menni az asszonynak hastancot megtanulni es eljatszani a Seherezadet ,hogy a kotelessegedet teljesitsed................
Ugy-e nem csodalkozol hogy egyre nepszeru a szingli elet.
MAjd eldonti kivel mikor hol hanyszor akarja a hancurlecet vendegul latni.

Komolyra forditva a szot mitol is jo az ilyen hazassag a nonek?

Ha fiziki okok miatt nem lehet betartani egy egyezséget, az más. Ha vállalom hogy naponta én viszem le a szemetet, de 4 évvel később levágja a vonat mindkét lábamat, nyilván nem vagyok szerződésszegő. Az vis maior.
 
A hazassagi szerzodes ahol a kotelezo szex is bennefoglaltatik :D:D milyen poenos lenne maar! :D:D

Szerintem nem sertodik be amugy a kedves advokatus, es tenyleg kifejti amit kerdeztunk, mert kozelrol olyan embert meg sose lattam, aki ilyen elvekkel rendelkezett volna egy hazassagrol, es valoban erdekel, lehet, hogy tud olyat mondani, ami miatt egy no bevallalna ezt is.

Akár amiatt is bevállalhatja egy nő ezut, mert úgy egyeznek meg, hogy szabad a nőnek mással is. S erre mondhatja a férfi, hogy oké, de akkor arról szó se lehet hogy velem meg nem leszel akármikor is és akárhányszor, ha akarom! Vagy ha a férfi milliárdos, a nőnek nagyon kell a pénz, munka nélkül akar élni, és bevállalja. A lehetőségek végtelensokfélék, kár ezen agyalni.
 
Most csalódást okoztál kedvenc ördögöm! :(
Nekem valahogy ez a házastársi kötelesség nem jutott eszembe arról amit írtál, de ha ez is benne van akkor tényleg csalódtam.
Az én olvasatom a megbízhatóságról és a pontosságról szólt. Hogy a fenébe jött elő az ágy?
Akár amiatt is bevállalhatja egy nő ezut, mert úgy egyeznek meg, hogy szabad a nőnek mással is. S erre mondhatja a férfi, hogy oké, de akkor arról szó se lehet hogy velem meg nem leszel akármikor is és akárhányszor, ha akarom! Vagy ha a férfi milliárdos, a nőnek nagyon kell a pénz, munka nélkül akar élni, és bevállalja. A lehetőségek végtelensokfélék, kár ezen agyalni.
 
Ha fiziki okok miatt nem lehet betartani egy egyezséget, az más. Ha vállalom hogy naponta én viszem le a szemetet, de 4 évvel később levágja a vonat mindkét lábamat, nyilván nem vagyok szerződésszegő. Az vis maior.

Egy kettyintes hany szemet lehordasal egyenlo? Gondolom eddig se magatol megy le a szemet , ha a asszony dolga levinni akkor megint csak a no jar rosszul ebben az egyenlosdibe.
Meg hazassagban eltem a ferj vitte es a gyerek le a szemetet, szukseg eseten en is es nem ezert csinaltam ujabb gyereket vele.....nehogy a szemet a nyakamon maradjon.
 
Igaz. De házasságon belül milliószor fontosabb, mint haverságban vagy barátságban. Szerintem.

És írtam is fentebb, hogy jogosnak tartom a házasságon belül a férfi részéről is, hogy ezt betartsa! De nálam ebben nincs is hiba. (Na, ez utóbbit nem amiatt írtam, mintha ajánlgatni óhajtanám magamat...)

Tudniillik házasságon belül már amiatt is fontosabb ez, mert egy házastársat azért valamivel nehezebb lecserélni, mint egy havert, ugye.
*
Kedves Advocatus_diaboli!
Régi az igazság és ezek után is ez az igaz. Egy házasság akkor jó, mert tökéletest semmiben sem találunk... No szóval, akkor (lenne) jó, ha akit párunknak választottunk, vagy ő választott minket - nemcsak a szerelem, de a szeretet, megbízhatóság és a feltétel nélküli bizalom az, aminek össze kell(ene) kötnie két embert. Ezt láttam, ezt tapasztaltam meg a nagyszüleimnél, mindkét ágon.
Mostanában világszerte lazultak a kapcsolatok, a házasságot, mint intézményt, sőt az esküt sem veszik olyan komolyan. Minden változik és az emberek rendre változtatnak is ezen-azon. S, ez egyáltalán nem jó, de ez van.
Ritka az olyan erős kapocs, amit felmenőimnél megtapasztaltam...
Az is igaz, mert velem az történt, megtaláltam és elment...
A csillagok közé...
G.B.
 
Az elsö és legkellemessebb emléke minden embernek a nöi mellel kapcsolatos.
-
Erre akkor döbbentem rá amikor az alig ovodáskoru fiamat rajtakaptam amint a tekintetével hosszan követett egy az utcán elöttünk átvonulo ringgo mellü fiatal lányt. Még a szája is kinyillott ugy bámulta a csöpség a látványt. :)
-
3c5af14b8e085b9389f1a96b6a15a047.gif

-
(Apja fia) :)
*
Kedves Ernoe!
Az óvodás korú gyerekekre jellemző, hogy mindent megnéznek. Feltűnően, főképpen azért, mert nekik olyan nincs. De tudnak ám olyan kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a szülők csak kapkod(hat)ják a levegőt.
Velem megtörtént az alábbi eset.
A fiam nagyon szerette a dinnyét. Egyszer azon kaptam rajta, hogy nemcsak az ő adagját ette meg, de aki még nem ült az asztalhoz, azoknak tányérjából is elcsent egy-egy kocka sárgadinnyét. Mi úgy szerettük, hogy felszeleteltük, kockára vágtuk és megcukroztuk - mármint a sárgadinnyét. (A görög dinnyét természetesen naturban ettük). Tehát maradjunk az esetnél. Fiam degeszre ette magát, s én rászóltam, hogy ne egyél már olyan sok dinnyét, mert - és mutattam - hogy ekkora, meg akkora lesz a hasad.
Telt az idő, nem sok, de pár héttel később.
Korán reggel "caplattunk" az óvodába (kis csoportos volt akkor még a fiam). Egy keskeny utcán mentünk, ez fontos, mert, hogy amit látott és amit kérdezett, az áthallatszott azt a másik járdán menők is meghallották.
A másik oldalon sétált egy fiatal pár. A fiatalasszony várandós volt, úgy a 8-9. hónapban, óriási pocakkal.
Fiam jó hangosan, hogy mindenki meghallja, megtette a maga kis megjegyzését az alábbiak szerint:
- Mamuska nézd, annak a néninek senki, de senki nem mondta meg, hogy ne egyen annyi dinnyét, mert ilyen nagy lesz a hasa?!
*
Éreztem, hogy süllyed alattam a "flaszter", vagy írhatnék járdát is. Tömör válaszom az volt, mert sietni kellett, nem részletezhettem, pláne az utcán, gondoltam, majd később megbeszéljük ezt a témát. Válaszom rövid volt és tömör:
- Nem. Senki nem mondta meg.
A fiam csak nem maradt békén, jó hangosan, hiába fogtam a kis kezét, valahogyan hátra fordult és mentében kiabálta:
- Ne egyél máskor sok dinnyét, mert sokat kell pisilned és kipukkad a hasad...
*
Ennyi a történet... Úgy, hogy minden szülőnek vannak hasonló (rém)történetei :rohog:
G.B.
 
A lengömellü lány után bámulás az autobol történt, rajtam kivül nem látta senki, kellemetlen nem volt, inkább jo izlésröl tett tanubizoyságot.
-
De igazad van, sokszor kellemetlen helyzetbe is kerülünk miattuk. A Balatonon voltunk egy cukrázdában, a kölyök olyan pici volt, hogy még belefért a buggy-ba.
-
Jött a fiatal kiszolgálolány, megállt a buggy mellett, rajta egy rövid szoknya, kezében ceruza és jegyzö-tömb,megprobálta felvenni a rendelést.
-
A fiam egy egészen más perspektivábol látta a hölgyet mind mi. Bámult, bámult a lány lába közé aztán szép ovatosan kinyujtotta a karját és a kis kezével megprobálta kitapintani honnan nönek ki a szép combok.
-
A pincérlány elöször azt gondolhatta, hogy a gyerek véletlen ért a combjához, hagyta az esetet futni, de aztán a szisztematikus kézmozdulatot érezve odébbugrott. Természetesen röstelkedtünk. A feleségem késöbb a szememrehányta, hogy miért nem szoltam a gyerekre idöben, gondolhattam volna miben sántikál. :(
-
 
Ha megbeszélünk valamit, az úgy legyen, nem hogy miután elmegy tőlem, mást csinál, mert 2 perc után „meggondolta magát”.

...meggondolta magát és visszajön, mikor te már a bejárónő "megbízhatóságát" ellenőrzöd a tolómérőddel. Vis major? :)

milyen elonyei vannak egy ilyesmi hazassagnak a noi oldalrol nezve

Sokan mesélik, hogy a házasságnak egyáltalán nincsenek előnyei :-D
 
Hogy lehet kotelezoen kotelezettseg a nonek rendelkezesre allni.................
En nagyon felhatra tennem a ferfiassagat a ferjemnek hamar kotelezo, mikor gerincre vagna megerdeznem na mikor vegzel mar ,mert kezdodik a sorozatom., de lenne meg par otletem,hogy elvegyem a kedvet a kotelezo kotelezettsegtol.
 
Amiatt írtam németül, mert te meg olyan nicknevet választottál. Meg korábi postjaidból tudom, iszonyúan szimpatizálsz a klérussal, meg általában a vallásos elmehülyítéssel, s azok közt menő a latin. Akkor én megengedhetem magamnak a latin helyett a németet. Vagy akármi mást is.

A nőnek meg hogy mi az előny egy efféle szerződéses házasságban, honnan tudjam, az esetről esetre változik, attól függően, miben egyezik meg leendő férjével a házasság előtt. Olvashattad, szerintem a férfit is kötelezi egy efféle szerződés. Vagy legalábbis megegyezés. Általában azonban mindkét félnek előny mindenképp az, hogy a kellemetlen meglepetések száma a minimumra szorítkozik benne. Nem zsákbamacskát vesznek férjül illetve feleségül. Legalábbis kevésbé, mintha holmi szerelmi őrületben mondanak igent a másiknak, nem is ismerve meg azt.

Tudod régen rossz az, ha utólag, a gyerekek megszületése után derül ki, hogy teljesen eltérő a világnézetük, vagy akármi. Üljenek előbb össze, beszéljék meg a dolgokat, hogy lássák, mi a közös egymásban, s ami nem közös, ott mi a fontos az egyiknek, mi a másiknak, s ami a másiknak fontos, azt az egyik képes-e tolerálni. S ha igen, s ezt vállalja, onnantól az kötelező.

:rohog: Egyik szuper megallapitas a masik utan :rohog: mondd mar, mi a logikai osszefugges az en holland-flamand nicknevem - akik ismernek, tudjak miert ez a nevem - es a te nemet utolso mondatkad kozott? :D:D

Bezzeg a kerdesre nem valaszolsz mi? ;);)

Vidam hangulatba jottem a humorodtol, plane a klerussal valo szimpatizaciom teves feltetelezesetol, megint azt mondom, olvass figyelmesebben.
Szimpatizalok mindenkivel, aki ertelmes, humanus es empatikus elvek alapjan eli az eletet - mindenki mellett kiallok, akit ok nelkul csesztetnek, legyen az klerus, rabbinatus, kalifatus (persze nem a szamarhang-logoval menoskodo szelsosegesek, es persze egyeb fajzatok) vagy akarmi - nem igazan vilagos, hogy miert a klerussal indoklod a hozzaszolasodat. Kicsit fasisztoid ez a megkulonboztetes, hogy ha teszem azt a klerussal szimpatizalnek, akkor a te szemedben kevesebbet ernek a klerus szimpatizansok - ha a hozzaszolasaimat valoban olvasnad, tudhatnad mi az igazsag, de mivel meg egy honapja regisztraltal, en pedig mar sok eve itt vagyok, nem gond a hibas kovetkeztetes.

A kerdes nem esetrol esetre valtozik, mi itt a te hazassagi elkepzelesedre vagyunk kivancsiak, azok alapjan, amit leirtal. A kellemetlen meglepetesek kikuszobolesere sulypontositani egy hazassagot elegge eretlen dolog.
A szerelmi orulet valoban nem mindig elony, ezert jo, ha vannak korulottunk olyanok, akik a hibas kovetkeztetesekre felhivjak a figyelmet. Abban is egyetertek, hogy valoban hasznos megismerni egymast meg a komolyabb gyerekes csaladda valasi tortenesek elott, elhiszem a rossz tapasztalataidat is.

Tetelesen felsorolhatnad tehat, hogy a nonek milyen elonyei szarmaznak abbol, ha betartja az altalad megszabottakat. :cool2: Mert elonynek ez a keveske kicsit absztrakt, ezzel meg ne mennye' a notariushoz. :cool2::cool2:
 
...meggondolta magát és visszajön, mikor te már a bejárónő "megbízhatóságát" ellenőrzöd a tolómérőddel. Vis major? :)
:-D

Semmit nem értettél meg abból, amit írtam. Ez az általad felvetett helyzet kb lehetetlen, mert alig hiszem, hogy egy házasságban, ha az úgy köttetik ahogy lefestettem, kölcsönösen megbeszélve előbb egymás igényeit, a nő ki ne kötné, hogy hűséget vár el tőlem. Ha pedig egyszer ebbe belementem, onnantól az ENGEM MÁR KÖTELEZ. Tehát nemcsak a nőt köti az, amibe ő egyezett bele, de engem is köt az, amit én vállaltam! Ekkor pedig elő se fordulhat hogy én bejárónővel vagy mással hetyegjek, pláne nem otthon, mert ha megteszem, én magam leszek azonnal egy rohadt szerződésszegő! Szó sincs tehát ekkor semmi vis majorról.

Én kizárólag addig várhatom el a nő megbízhatóságát, amíg magam is megbízható vagyok vele szemben. Hiszen ez NYILVÁNVALÓ, másképp el se képzelhető!
 
Hogy lehet kotelezoen kotelezettseg a nonek rendelkezesre allni.................
En nagyon felhatra tennem a ferfiassagat a ferjemnek hamar kotelezo, mikor gerincre vagna megerdeznem na mikor vegzel mar ,mert kezdodik a sorozatom., de lenne meg par otletem,hogy elvegyem a kedvet a kotelezo kotelezettsegtol.

Hm, ezek után kezd olyan szörnyű gyanúm lenni, hogy jobb talán ha nem kérem meg a kezedet, mert esetleg nem vagyunk teljesen egymáshoz illőek...
 
:rohog: Egyik szuper megallapitas a masik utan :rohog: mondd mar, mi a logikai osszefugges az en holland-flamand nicknevem - akik ismernek, tudjak miert ez a nevem - es a te nemet utolso mondatkad kozott? :D:D

Bezzeg a kerdesre nem valaszolsz mi? ;);)

Vidam hangulatba jottem a humorodtol, plane a klerussal valo szimpatizaciom teves feltetelezesetol, megint azt mondom, olvass figyelmesebben.
Szimpatizalok mindenkivel, aki ertelmes, humanus es empatikus elvek alapjan eli az eletet - mindenki mellett kiallok, akit ok nelkul csesztetnek, legyen az klerus, rabbinatus, kalifatus (persze nem a szamarhang-logoval menoskodo szelsosegesek, es persze egyeb fajzatok) vagy akarmi - nem igazan vilagos, hogy miert a klerussal indoklod a hozzaszolasodat. Kicsit fasisztoid ez a megkulonboztetes, hogy ha teszem azt a klerussal szimpatizalnek, akkor a te szemedben kevesebbet ernek a klerus szimpatizansok - ha a hozzaszolasaimat valoban olvasnad, tudhatnad mi az igazsag, de mivel meg egy honapja regisztraltal, en pedig mar sok eve itt vagyok, nem gond a hibas kovetkeztetes.

A kerdes nem esetrol esetre valtozik, mi itt a te hazassagi elkepzelesedre vagyunk kivancsiak, azok alapjan, amit leirtal. A kellemetlen meglepetesek kikuszobolesere sulypontositani egy hazassagot elegge eretlen dolog.
A szerelmi orulet valoban nem mindig elony, ezert jo, ha vannak korulottunk olyanok, akik a hibas kovetkeztetesekre felhivjak a figyelmet. Abban is egyetertek, hogy valoban hasznos megismerni egymast meg a komolyabb gyerekes csaladda valasi tortenesek elott, elhiszem a rossz tapasztalataidat is.

Tetelesen felsorolhatnad tehat, hogy a nonek milyen elonyei szarmaznak abbol, ha betartja az altalad megszabottakat. :cool2: Mert elonynek ez a keveske kicsit absztrakt, ezzel meg ne mennye' a notariushoz. :cool2::cool2:

Tényleg nem értelek, mit kötekedel. Miért kéne NEKEm tudni előre azt, a világ sok millió női közül mindegyiknek mi az előnye abból, amit leírtam?!

Az elv a következő: A fiú és a csaj leülnek, megbeszélni a dolgokat. Azt tudják egymásról már eddigre, mindegyikük szeretne házasodni. Azt kell eldönteni, egymáshoz valóak-e. Külsőre már oké minden, mert ha nem tetszenének egymásnak, dumálni se ülnének össze. Na de ez nem elég, kell hogy nagyjából azonosan gondolkodjanak az Élet fontosabb kérdéseiről. Például régen rossz, ha az egyik úgy véli, „itt élned-halnod kell”, Magyarországon, a másik meg abban reménykedik, összespórolják két repcsijegy árát, s kimennek Amerikába szerencsét próbálni...
Amikor a fontosabb dolgokat tisztázták egymás megelégedésére, jönnek azok, melyek bár mások szemében talán nem olyan fontosak, de valamelyiküknek igen. S ekkor megbeszélik. Megegyeznek. Vagy valami kompromisszumos dologban, vagy hol az egyik enged, hol a másik. Na de azt én honnan a francból tudhatnám, melyiküknek mi fontos! Lehet, az egyik idegrohamot kap, ha a WC papír nem úgy van mindig felerősítve, hogy a fal felöli oldalon tekeredjék le! Neki ez lehet hogy létfontosságú, akármilyen hülyén hangzik is. De akadnak ennél fontosabb dolgok is, például akarnak-e egyáltalán gyermeket, hányat, mikor. Ki kezeli majd a pénzt. Az is baj lehet ha az egyik egy meggyőződéses ateista, a másik azonban komolyan vallásos, s el se tudja képzelni, hogy minden vasárnap templomba ne menjen. (itt jegyzem meg: IGEN, aki szimpatizál a katolikus egyházzal, azaz „klerikális”, arról finoman fogalmazva is nincs ám jó véleményem... ÉN például el se tudom képzelni, hogy egy olyan nő jó feleségem lenne, akármilyen kiváló lenne is minden más területen. Állandóan csak veszekednénk).

Minél több mindenben egyeznek meg házasság előtt, annál kevesebb vita lesz házasság UTÁN, és ez JÓ. Na most annak amit legelőször írtam, EZ VOLT A LÉNYEGE, a szex csak teljesen mellékesen került bele, hogy NEKEM az igenis fontos, ÉN azt szóbahoznám a megbeszélt témák közt, és ÚGY, hogy én erre igényt tartok, és olyanformáén, hogy nem tartom tolerálhatónak, hogy a másik fél ebben vonakodjék!

És ennyi, kész. Tulajdonképpen nem sok köze van a témához, csak egy példa volt, be lehetne helyettesíteni sok más témával is. Nem izgat, ha más ezt nem beszélné meg házuasság előtt, az ő baja. Én megbeszélném. De ismétlem, ez csak egyetlen téma a végtelensok lehetséges közül. Nekem ez fontos, másnak lehet hogy nem. El tudok képzelni olyan férfit, akit ez nem izgat, ellenben ő azt kötné ki, hogy igenis minden vasárnap megnézi a meccset a tévében, és neki ehhez JOGA VAN, s akkor a nő egyáltalán semmivel se háborgathatja! Én pépldául ilyesmit nem kötnék ki, mert engem meg a meccsek totál hidegen hagynak, kevés unalmasabb dolgot tudok elképzelni mint azt...

Tehát mindenki maga tudja neki mi fontos. Amit fontosnak érez, meg kell beszélni.

Na és ezután jön, hogy HA megegyeztek valamiben, s megkötötték a házuasságot, UTÁNA az a megegyezés már KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ. Természetesen mindkét fél részére.

Nem tudom mit kell ezt még tovább szarpofozni, szerintem kristálytiszta az álláspontom ezügyben. Nem muszáj velem egyetértened, ehhez jogod van, de ez az én nézetem akkor is, és kész, pont. Maximum úgy döntesz, nem lennék jó férjed, de ezzel semmi gond nincs is, mert úgysincs szándékomban a nősülés momentán.

Ja, a nő előnye: Természetesen az, hogy a férje megbízható lesz. Remélhetőleg. Ha mégse, akkor a férfi is csak egy rohadt szerződésszegő a szememben.

Én nem tudom elképzelni, mi lehetne fontosabb egy házasságban, mint a megbízhatóság. Ez épp olyan, hogy üzletet se kötök megbízhatatlan üzleti partnerrel, márpedig a szememben a házasság nagyon hasonló egy életre szóló üzleti kapcsolathoz.
 
A lengömellü lány után bámulás az autobol történt, rajtam kivül nem látta senki, kellemetlen nem volt, inkább jo izlésröl tett tanubizoyságot.
-
De igazad van, sokszor kellemetlen helyzetbe is kerülünk miattuk. A Balatonon voltunk egy cukrázdában, a kölyök olyan pici volt, hogy még belefért a buggy-ba.
-
Jött a fiatal kiszolgálolány, megállt a buggy mellett, rajta egy rövid szoknya, kezében ceruza és jegyzö-tömb,megprobálta felvenni a rendelést.
-
A fiam egy egészen más perspektivábol látta a hölgyet mind mi. Bámult, bámult a lány lába közé aztán szép ovatosan kinyujtotta a karját és a kis kezével megprobálta kitapintani honnan nönek ki a szép combok.
-
A pincérlány elöször azt gondolhatta, hogy a gyerek véletlen ért a combjához, hagyta az esetet futni, de aztán a szisztematikus kézmozdulatot érezve odébbugrott. Természetesen röstelkedtünk. A feleségem késöbb a szememrehányta, hogy miért nem szoltam a gyerekre idöben, gondolhattam volna miben sántikál. :(
-
*
Kedves Ernoe!
S, mi lett ebből a kedves "széltoló" csemetédből? Nagy szoknya pecér? Avagy csak a kíváncsiság dolgozott a kis kobakjában?
Nagyon aranyos ez a történet. Köszönjük!
G.B.
 
Koszonom, na es hat dehogy akartam en kotekedni Tee :cool2: viszont igy mar sokkal erthetobbe tetted, koszi, erre voltam kivancsi. THX!

Szívesen. Különben meg a nézetemet talán még sokkal egyszerűbben is érthetővé tehetem: Nyilvánvaló hogy a házasságban a megbízható partner a jó, mert ugyan miért is tartsuk nála jobbnak a megbízhatatlant?!
Ha pedig így van, akkor minél megbízhatóbb, annál jobb. Szerintem idáig mindenki egyetért velem, mert nehezen lehetne ezellen bármi épkézláb érvet felhozni.

Az én esetem legfeljebb annyiból különleges, hogy egy embernek számos értéke lehet, ezek közül a megbízhatóság az egyik csupán, de én olyan muki vagyok, aki történetesen épp ezt az értéket tartja a legfontosabbnak. Talán szélsőségesen is, ez lehet, bár én cseppet se érzem ezt szélsőségesnek. Ennyi.
 
Hm, ezek után kezd olyan szörnyű gyanúm lenni, hogy jobb talán ha nem kérem meg a kezedet, mert esetleg nem vagyunk teljesen egymáshoz illőek...
Nem is ajanlanam,mert meg kotelezo lenne feladnom a fuggetlensegemet es nem donthetnek arrol mikor akarok vagy nem romantikazni.
Kulonben is en mar belekostoltam a hazassagba es nem nyerte el a tetszesem, mert egy ferfi sovinisztaval hozott az elet ossze.
Kiserletezni meg nincs kedvem, es a szigli eletet nekem talaltak ki.
Nem letezne hogy megegyszer valaki ra tudna dumalni hazassagra. 24 oras nyitvatartas nem dolgozna sehogy nalam.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,536
Tagok
615,949
Legújabb tagunk
Laura8
Oldal tetejére