Nagy Sándor utolsó kívánsága
Egy feljegyzés szerint az uralkodó a halálos ágyához hívatta tábornokait, és elmondta utolsó kívánságait.
- Először is: a legjobb gyógyítók, leghíresebb orvosok kísérjék a koporsómat.
- Másodszor: A temetőbe vezető úton szórjátok el aranyaimat, kincseimet, mindazt az értéket és drágaságot, melyet életem során gyűjtöttem.
- Harmadszor: a koporsóból lógassátok ki a kezemet, hogy mindenki láthassa még egyszer.
A legfőbb tábornok megütközve hallgatta a kéréseket, majd tisztelettel, halkan, kérte az uralkodót, hogy adjon ezekre szokatlan kérésekre magyarázatot.
- Azért akarom, hogy a legjobb orvosok kísérjenek utolsó utamon, hogy szembenézhessen mindenki a halál igazi arcával, amit ezeknek a nagytekintélyű embereknek sem áll hatalmukban meggyógyítani.
- Szórjátok a földre kincseimet, hogy mindenki lássa, hogy az anyagi jólét, amit itt a Földön szereztünk, itt is marad. A túlvilágra semmit sem vihet magával senki
- És végül azért akarom, hogy lássátok ahogy kihűlt ujjaim között fúj a szél, hogy az emberek megértsék a legfontosabbat. Üres kézzel jövünk a világra és üres kézzel távozunk innét, miután a legértékesebb kincsünk, az időnk elfogyott. Az IDŐ A LEGÉRTÉKESEBB KINCS, mert ennek mennyisége korlátozott. Több vagyont, jólétet, bármit meg tudunk venni, szerezni, rabolni, de több ideje a királyoknak sem lehet...
Ha valakinek adjuk az időnket, akkor életünk egy részét adjuk, amit soha nem kapunk többé vissza. Így ez a legértékesebb.
A kórházban, egy asszony érezte, hogy meg fog halni. Hirtelen minden nagyon könnyű lett számára, egy láthatatlan erő felrepítette az égbe és ott állt egy kapu előtt. Egy láthatatlan hang megkérdezte:
- Ki vagy te?
- Az elöljárósági titkár felesége.
- Nem azt kérdeztem, ki a férjed, hanem azt, hogy ki vagy te?
- Két fiú és egy leány anyja.
- Nem azt kérdezem, kinek vagy az anyja, hanem azt, hogy ki vagy te?
- Egész életemben dolgoztam, könyvtáros vagyok.
- Nem a szakmádra vagyok kíváncsi, hanem arra, ki vagy te?
- Mindig is vallásos voltam.
- Mondom, nem ez érdekel, mit hiszel, hanem ki vagy te?
- Segítettem a szegényeken, támogattam az árvaházat...
- Nem az érdekel, mit tettél, hanem az, hogy ki vagy?
Az asszony nagyon, de nagyon kétségbeesett és szomorú lett, hogy nem tudja megadni a választ. Megbukott élete nagy vizsgáján, és mikor magához tért, ismét ott találta magát a kórházi ágyán. Lassan felépült, és elhatározta, hogy utánajár élete legfontosabb kérdésének megválaszolásához. Megváltozott az élete. A feladat az, hogy legyünk, de nem az, hogy senkik, vagy valakik, hogy mások által definiálhassuk meg azt, amit magunk még nem tudunk. A választ a függőségektől és az elvárásoktól való megszabadulás hozhatja meg.
A Te igazságod talán más ember számára nem igaz, vagy csak részben az. Élt egyszer régen egy kis faluban hat vak ember. Nem látták soha a napvilágot, így a tárgyakról, élőlényekről, a körülöttük lévő világról is csak többi érzékszervük alapján alakították ki saját képüket. Egy napon egy elefántot hoztak eléjük, és megkérdezték, hogyan is nézhet ki szerintük. Odamentek hát a hatalmas állathoz, és mindannyian megérintették.
„Nahát! Az elefánt olyan, mint egy oszlop.” – szólalt meg egyikük, aki az állat lábát tapogatta meg.
„Nem, nem, inkább olyan, mint egy kötél.” – mondta a másik, aki a farkát fogta.
„Szerintem inkább olyan, mint egy vastag faág.” – szólt a harmadik, aki az agyarát tapogatta.
„Nincs igazatok, az elefánt úgy néz ki, mint egy hatalmas legyező.” – állapította meg a negyedik, aki az állat fülét fogdosta.
„Dehogy! Az elefánt olyan, mint egy nagy fal.” – szólalt meg az ötödik vak ember, miközben az elefánt oldalát tapogatta.
„Szerintem viszont mindannyian tévedtek, mert az elefánt cső alakú.” – vélte a hatodik, aki épp az ormányát fogta.
Amit a vak emberek nem értettek meg, az az, hogy míg az igazságot keresték mindannyian, annak csak egy-egy részletét ismerték meg, és az alapján alkották meg véleményüket.
Öreg bölcs üldögélt a Korinthoszba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
– Milyenek itt az emberek? – tudakolódta.
– Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
– Athéni vagyok.
– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
– Nincs szerencséd! Korinthoszban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthoszban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
– Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van! Korinthoszban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.
Az igazi szeretetet nem adjuk vagy kapjuk, az van.
"Rosszindulatú emberek mindig is voltak és lesznek, akik saját nyomorúságukat kivetítik rád és ítélkeznek feletted. Akkor mondhatod magadat igazán szabadnak, amikor füleid már nem őket hallják, hanem szíved hangjára figyelnek..."
"A gyerekkori ruháidat nem hordod már. A gyerekkori gátló hiedelmeidet miért hordanád? Szorítanak, kényelmetlenek és rég kimentek a divatból. Itt az ideje, hogy új, testhez álló hiedelmeket szabj magadra. Olyanokat amelyekben jól érzed magad. Csak rajtad múlik, hogy felnőttként is a gyerekcuccaidban járkálsz-e, vagy a hozzád méltó elegáns, kényelmes viseletű hiedelemcuccokban."
- Abraham-Hicks
Minél kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak rólad az emberek, annál boldogabb leszel.
Ha azt hiszed, minden valaki másnak a hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Majd amikor megérted, hogy minden belőled indul ki, akkor fogsz békére és örömre lelni.
"Ha őszintén vágysz a boldogságra,
tanulj meg uralkodni a gondolataidon."
Müller Péter