Németh Szilárd szülje tele a világot!

Felháborította az ellenzéki politikusokat a Fidesz alelnöke, amikor lakossági fórumán arról beszélt, hogy azé a világ, aki teleszüli.

"A miniszterelnök úr világosan fogalmazott, 2030-ra azt szeretné elérni a kormány, hogy 30 ezerrel nőjön a magyar lakosságnak a száma, tehát 2030-ra növekedést kell produkálni. Nagyon nehéz lesz megfordítani, de minden döntést ez alá kell rendleni, minden döntésünket az alá kell rendlenünk, hogy ne fogyjunk el, nagyon egyszerű ennek a magyarázata, aki teleszüli a világot, azé a világ" - fogalmazott a Fidesz alelnöke.

Németh szülje tele a világot!

Az Együtt politikusnője szerint is vicc, hogy egy férfi üzeni meg a nőknek, hogy szülni kell. Szelényi Zsuzsa úgy véli, "Németh Szilárd tulajdonképpen nagyon vicceset mondott, férfiként azt javasolta, hogy szüljük tele a világot, hát én csak azt tudom javasolni Németh Szilárdnak, hogy ezzel a koncepcióval mint férfi próbáljon meg megbirkózni".

nemet.jpg
 
Inkább azt hogy nem kell pánikolni a bevándorlás miatt. Akkor sem a népet kérdezgették hogy most mi legyen az uralkodó osztály döntött és nem a nép számított hanem az ország.
Most annyiban más a helyzet hogy a népnek van szavazati joga és azt kell abba az irányba terelni amit a hatalom akar elérni.
németszilárdnak van még tartása hisz nem enged a rezsicsökkentésből sem...
A kormány 2013-ban a rezsicsökkentési láz csúcsán rendelte el, hogy minden magyar társasházban ki kell függesztenie a közös képviselőnek a faliújságra, hogy lakásonként mennyit spóroltak a lakók a rezsicsökkentéssel. Mikor a Fidesz bedurrantotta a 14-es kampányt, de még nem akarták kampánynak nevezni, és rezsifórumok címén járták az országot, még biztatták is a támogatóikat, hogy jelentsék fel azt a szabotőr közös képviselőt, aki nem függeszti ki időben a tájékoztatókat.

Ez a szabály azóta is érvényben van: a közös képviselők a mai napig kifüggesztik a tájékoztatókat. A törvény szerint listázniuk kell azt is, hogy például a kéménysöprési díjon minden lakás 0 forintot spórolt, ugyanis azóta ez díjmentes lett.
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és rezsiügyi tótumfaktuma azt mondta, hajlandó tárgyalni a társasházak képviselőivel, de

a kötelező tájékoztatás megszüntetéséről hallani sem akar.˝
.............ez a lényeg sulykolni az emberekbe hogy mi milyen jók vagyunk hozzátok.....magatoktól semmit nem tudtok észrevenni...kis butuskáim....

sőt : "a szolgáltató a kibocsátott számlán köteles jól láthatóan, színes mezőben kiemelve feltüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét "

kell a reklám, de ennek nem sok köze van a migránsinvázióhoz, hogy a nagy nemzeti német, olasz, francia, angol és más – kultúrák lassanként eltűnnek, és helyükre egy új, átmeneti muszlim identitás kerül.
 
Nekem nem kell az egész világ, kevesebbel is beérem, de Németh úrnak sok sikert kívánok hozzá! Csak győzze szuflával! :D
 
Akkor majd kialakul az ÚJ német, olasz francia kultúra. Ne becsüld le ennyire őket.

az már hasonlítani sem fog , abban már az észak-afrikai, török és más keleties elemek vegyülnek...az ilyesmi nem lesz jellegzetes tulajdonság: rend, fegyelem, precízitás
Csak gondolj bele, míg nem jöttek ennyien, nem kellet a katonaságot kivezényelni, hogy rendet tartsanak, most már nyugaton kezd megszokott lenni, sőt szerintük ez így normális, nekik lassanként ez a természetes.
 
Undorító, gyomorforgató, ami megy. Szerencsére senki nem veszi komolyan őket a normális országokban, csak a presstitute.
 
Undorító, gyomorforgató, ami megy. Szerencsére senki nem veszi komolyan őket a normális országokban, csak a presstitute.
Gyomorforgató de, sokan örülnek az ilyen jelszavaknak hisz ezzel nő az önbizalmuk és csökken a kisebbségi érzésük.
Hisz milyen jó hogy bennünket itt ebben a kisországban a nagy országok figyelembe vesznek!
A vezérünk tudja mindenre a választ .
Hisz most a népszaporulat kérdése van soron és erre nagyon harapnak , (főleg az idősebb korosztály)
 
Nincs ebben semmi rossz. Nem adták ukázba, hogy mikor kell szülni. Tehát az egyszeri karrierista üzletasszony nyugodtan nekiállhat teherbeesni akár 40 évesen is, az még belefér ennek a nem túl fotogén úriembernek a "szülni kell" elvárásaiba.
 
Egy olyan Európában akarunk élni, ahol a játszótér gyerekzsivajtól hangos, nem pedig a szirénázó mentőautóktól
Erre nem mondhatunk mást mint hogy persze!
 
Nincs ebben semmi rossz. Nem adták ukázba, hogy mikor kell szülni. Tehát az egyszeri karrierista üzletasszony nyugodtan nekiállhat teherbeesni akár 40 évesen is, az még belefér ennek a nem túl fotogén úriembernek a "szülni kell" elvárásaiba.

Továbbra se látom a felszólítást a szülésre a cikkben. Azon lehet vitázni, hogy igaza van-e abban, hogy azé-e a világ, aki teleszüli.
 
Csak hogy az már személyeskedés lenne.
Hogy miért kérdezem ezt?
Egyik FIDESZ-es barátommal komoly vitám lett amikor a hit, munka, családrol prédikált a társaságban.
A srác legfeljebb mint túrista járt templomba. Amikor tanárként egyszer hetenti 18 órát sóztak rá, belebetegedett. Esze ágában sem volt házasodni, báttyával nem tárgyalt és unokaöccsét húsz éve nem látta. :D
 
Továbbra se látom a felszólítást a szülésre a cikkben. Azon lehet vitázni, hogy igaza van-e abban, hogy azé-e a világ, aki teleszüli.

JA kerem elfelejtettuk a golya fogja hozni a 30ezer nepszaporulatot,
vagy Etiopiabol befogadjuk ,hogy a tervet teljesitsuk.
 
Régen az járta, hogy ha két gyerekünk van, az csak magunkat pótolja.
Nekem négy felnőtt gyermekem és hét unokám van. Kicsik voltak, mikor a férjem elhagyott. Egyedül neveltem fel őket. S nagy kő esett le, amikor elvégezték az iskolájukat és szakmát kaptak. A fiúkért köszönöetett mondott a Honvédség. Jól esett, de jobban esett volna valami kis segitség.
Nem elég gyerekeket szülni, azokat fel is kell nevelni, szeretetben, családban. Iskoláztatni, etetni, ruházni kell, ki garangálja ezt a fiataloknak?
Hiszen mindig lóg a kard a dolgozó emberek feje felett, lesz - e munka holnap, ki tudja fizetni a lakást, stb.
Mi már közel hat éve nyögjük a Banki hiteleinket, pedig két munkahellyel neveltem fel a gyerekeimet. Nem kérem, hogy becsüljenek meg, hanem teremtsék meg, azt a feltételt, ami régen volt. El tudtam menni nyaralni, kijöttem a fizetésemből, a hó végéig. A Bank, meghatározott kölcsönt, egyenő havi részletre fizettem vissza, Nem emelkedett! Ilyen lehetetlen körülmények közt, még az időjárás is közbeszól. Javaslom, hogy nem minden a ma kapott támogatás, a holnap is létezik. Jó ha előre gondolkodik, aki gyereket vállal.
A rezsicsökkentéshez annyi, hogy közelünkben van olyan ház, akinek a tulaja, a bejárti járdáját füti! Ennek bizony kell a rezsi csökkentés, mert magas lehet a villanyszámája, s vizes lesz a cipője, ha járdája esetleg havas.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére