Ma reggel, ahogy mentem az autópályán, balra nézek és látom, hogy elhúz mellettem egy vadiúj Cadillac, a megengedett sebesség másfélszeresével, benne egy nő a volná mellett éppen a szemhéját festegeti. Ezután pár pillanatig előre figyeltem, és amikor újra oldalra pillantottam, hirtelen észrevettem, hogy a nő mellettem félig már az én sávomban van, és még mindig a visszapillantó tükörbe bámulva szépítkezik.
Általában nem vagyok egy beijedős, de most frászt kaptam! Annyira, hogy a villanyborotvámat kiejtettem a kezemből, amitől kiesett a másik kezemből a fánk is. Úgy összezavarodtam, hogy a térdemet a kormánynak támasztva próbáltam a kocsit egyenesbe hozni, erre leejtettem a fülemhez szorított mobilomat is, egyenesen bele a térdeim közt lévő kávéspohárba. A kávém kiömlött, súlyos égési sérüléseket okozva, a nadrágom elázott, a telefonom tönkrement és megszakadt egy fontos telefonbeszélgetésem.
Hülye női vezetők!