Obama elrendelte a felkészülést 10 ezer szíriai befogadására

Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a kormányzat készüljön fel legkevesebb 10 ezer szíriai menekült befogadására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben – közölte csütörtökön Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.


Earnest szerint ez a szám azt tükrözi, hogy az Egyesült Államok jelentősen fokozza elkötelezettségét a menekültek befogadása iránt a polgárháború sújtotta országból.
Amerikai hivatalnokok szerdán úgy nyilatkoztak, hogy John Kerry külügyminiszter a törvényhozás tagjaival közölte: az Egyesült Államok 2016-ban 70-ről 75 ezerre, vagy annál is többre növeli az általa a világból befogadandó menekültek számát, akik közül legkevesebb 5 ezer szíriai lesz.

A The New York Times diplomáciai forrásból úgy értesült, hogy az amerikai menekültkvóta akár 100 ezer fölé emelkedhet, de ez nem jelenti azt, hogy az akár 30 ezres plusz keretből csak a szíriaiaknak részesülnének.
Earnest a csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a befogadandó szíriai menekültek számának megnövelése jelentős, a kongresszus által jóváhagyandó pénzügyi terhekkel és nemzetbiztonsági óvintézkedésekkel jár majd. A szóvivő ez utóbbiakkal kapcsolatban kifejezte meggyőződését, hogy az elnök nem tesz majd kompromisszumokat az amerikaiak és az ország biztonságának kérdésében.
Az amerikai külügyminisztérium szerint a belbiztonsági tárcának rendszerint másfél-két évre van szüksége egy-egy személy bűnüldözési és terrorelhárítási átvilágításához, annak megállapításához, hogy a menekült jogosult-e a betelepítésre.


A szíriai polgárháború több mint négy éve alatt az Egyesült Államok mindössze mintegy másfél ezer szíriai menekültet fogadott be.
Az Amerikába befogadott menekültek legnagyobb csoportjait jelenleg a burmaiak, az irakiak és a szomáliaiak képezik. Washington jövőre hivatalos források szerint a szíriaiak mellett az áttelepítendő afrikaiak számát is növelni kívánja.
A dél-vietnami főváros, Saigon 1975-ben történt eleste óta az Egyesült Államok több mint egymillió menekültet fogadott be Vietnamból, Kambodzsából és Laoszból. A későbbi években koszovói albánok és irakiak érkeztek nagy számban a tengeren túlra.
(MTI)
obama5.jpg
 
Arra nagyon kiváncsi vagyok az a három négy célország.Már nem tud , nem akar befogadni többet .Miként tartják távol őket ! Mit csinálnak akiknek Romána a kijelőlt ország Mi sem vagyunk az igéret földje.Arról nem is beszélek különböző országokból a színe java tiplizik.A diktaturáknak segitenek.Eltünik az ellenzéki értelmiség Egy jővöbeli demokrácia pillérei most járnak az A 1 esen.
 
Amerikának kellene befogadni az összes menekültet, főleg hogy ők okozták ott a "háborút" és ők szítják a "menekülteket". Ebből egyébként amúgy se lesz semmi, mert a menekültek nem véletlenül Németországba és Európa közepébe mentek, azok nem nagyon fognak az usa-ba menni, főleg hogy két évig ülnek azon, hogy beengedjenek-e egy embert, vagy nem. Ez kész vicc, megint csak azt a látszatot akarják kelteni, hogy milyen nagylelkűek, na persze. A vak is látja, hogy amerika, meg a tudjuk kik (akik most bosszút állnak Európán, de főleg No-on a II. Világháború miatt) a hibásak mindenben.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,997
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére