Októberben választ Kanada

Október 19-re jelentette be a kanadai kormányzat az parlamenti választást. Bár a Stephen Harper kormányfő által fémjelzett konzervatívok évig vezették a közvéleménykutatásokat, már korántsem biztos, hogy a pártnak sikerül megszereznie az abszolút többséget.

Az Ipsos 50 százalékra taksálta az esélyét annak, hogy a párt a következő voksolás után is kormányon marad, ez sokkal alacsonyabb a 2014-es jóslatoknál.

Kanada gazdasága számára az alacsony olajár jelenti a legnagyobb gondot. A közvéleménykutatásokat vezető szociáldemokrata NDP gyökeres fordulatot követel a gazdaságpolitikában. Harper kormányzása alatt az adócsökkentésekre, a magasabb védelmi kiadásokra és az energiaszektorra vonatkozó kevesebb előírásra helyezte a hangsúlyt. Az NDP utalt arra, hogy 1960 óta egyetlen kormányfő alatt sem volt ennyire lassú a gazdaság növekedése.

Kanadai viszonyokat tekintve nagyon hamar írták ki a választásokat. 11 hétig tartó kampány 1870 óta nem létezett Kanadában.

canadai valasztas.jpg
 
B
Nem étem, miért gond az alacsony olajár annak az országnak, ami nem egy olajtermelő, sivatagos arab ország. Jobb lenne ha drága pénzen kéne megvennie az araboktól?!

Ha meg arról van szó hogy netán Kanada is sok olajat hoz fel a környező sarki tengerek fenekéről (nem tudom, így van-e), akkor amit felhoz, ő használja el, ugyanúgy megteheti ezt most is. Nem hallottam róla, hogy Kanada nagy olajexportőr lenne.
 
Pedig Usaba es a vilagon sok helyre szallit Canada oljat.
Itt nem a homok alatt van az olaj hanem sokkal kemenyebb korulmenyek kozott es canadai fizetessel es minden jutatassal szakszervezettel a ber sokkal magasabb es ezaltal a kitermelesi koltseg is.
Az arabok amerikanak csak 17% korul van amit exportal a tobbi igenyet Canada , Mexio Venezuelabol vasarolja.

Mindenfele megoldas viz szel nap energiak is egyre jobban elterjednek ami az olaj uzlet ha nem is valtozik nagyon ettol de a novekedesre nem lehet a jovoben nagyon szamolni.
 
Oké, köszi a magyarázatot!
 
Nem étem, miért gond az alacsony olajár annak az országnak, ami nem egy olajtermelő, sivatagos arab ország.
Nem akarlak nagyon megsokkolni de Canada csak Januarban tobb mint 3 millio hordo olajat exportalt NAPONTA. Ennek nagy resze az USA-ba ment.
A sivatagnak ehez semmi koze.
Ha utanna nezel az USA legnagyobb olaj szallitoja Venezuela nem pedig az arab orszagok. Venezuela sem sivatagos.
 
Oké, köszi. Venezueláról tudtam, de arról nem, hogy Kanada is sokat szállít neki.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,408
Tagok
616,020
Legújabb tagunk
ncsfy00
Oldal tetejére