Hírek Orbánt tényleg kizavarták az uniós csúcsról

Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt.

Élesen bírálta Orbán Viktort Emmanuel Macron pénteki sajtótájékoztatóján, írja a hvg.hu. A francia államfő nem amiatt kritizálta a magyar miniszterelnököt, mert távozott a teremből az Ukrajna csatlakozási tárgyalásáról szóló döntés alatt, hanem arról beszélt, hogy a tartózkodásra korábban is volt már példa – Angela Merkel választotta ezt az Európai Bizottság elnökéről szóló szavazás idején –, de a volt német kancellár nem hagyta el a termet.

Macron elmondta azt is, hogy miután nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort az ülésen, többek – egyebek mellett Giorgia Meloni olasz, Mark Rutte holland miniszterelnök, a spanyol soros elnökség nevében Pedro Sánchez, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – közös döntése alapján végül Olaf Scholz német kancellár mondta ki azt, hogy Orbán Viktor lépjen ki a teremből.

A francia államfő szerint győzelmet hirdeteni nem lehet, de azt előremutatónak nevezte, hogy az ország képviseletében Orbán legalább nem blokkolta a folyamatot. Hozzátette: tiszteletben tartották Magyarország álláspontját az ülésen, de ez a tisztelet felelősséggel jár, így azt várja el a magyar miniszterelnöktől, hogy a következő hónapokban „vegye komolyan a feladatát, viselkedjen európai módon és ne ejtse túszul a folyamatot”.

A költségvetés módosítását blokkoló lépés miatt keményebb szavakat fogalmazott meg Orbánnal szemben: Macron ugyanis„tisztességtelennek” nevezte a magyar miniszterelnököt, mivel az a teljes módosításra mondott nemet, amivel nemcsak Ukrajna támogatását, hanem több közös európai uniós cél finanszírozását akadályozta meg.

--------------------
Európai Uniónak hívjunk magunkat, és mindannyiunk számára kötelesség, hogy a közös munka szellemiségében szövetkezzünk

– fogalmazott Olaf Scholz német kancellár az EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján Brüsszelben, amikor arról kérdezték, hogyan állt elő az ötlettel, hogy Orbán Viktort kérjék távozásra a teremből, amikor a többi 26 tagállam épp arról szavaz, hogy megkezdjék Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat.

1702661478813.jpeg
 
Mindenki elégedett lehetne:
A nagyobbik fele boldog lehet, hogy csak azért sem szavazta meg.
A kisebbik fele örülhet hogy kizavarták.
Lehet örömködni mindenkinek, de csak addig, míg eljut az agyakig, hogy nem Orbánt zavarták ki, hanem Magyarországot! Mert ugye az egész országot képviseli, és nem mint egyén csücsült ott.
 
Lehet örömködni mindenkinek, de csak addig, míg eljut az agyakig, hogy nem Orbánt zavarták ki, hanem Magyarországot! Mert ugye az egész országot képviseli, és nem mint egyén csücsült ott.
Sajna ez sokaknak nem esik le. Vannak Ők meg Mi. Van aki ilyen téren egy párhuzamos valóságban él :( Mint mikor megy a nyilatkzat dömping, hogy csalás volt a választás, aztán mindenki beül a parlamentbe elfogadva az eredményt.
 
Pedig csak egy valóság van, nincsenek Ők, csak Mi vagyunk! Mi vagyunk Magyarország! Addig amíg kettéosztjuk az országot nem lesz egység! A széthúzás ellenséget csinál belőlünk és csak egyhelyben toporgunk!
 
Bekám ,
mond ebben a jó 1000 évben mikor volt ez a kis vérrel áztatott ország egységes ?? Mikor ?? Soha ! Ezért is köppködünk jobbra-balra minden szomszédunkra akik egy kicsit jobban együtt tartanak ! :(
Amugy meg ilyen fontos döntésben miért ez a 27 bohoc dönt zárt ajtok mögött és nem az EU-s polgárok által megvállasztott parlament ?? mint a német mondja "Kasperletheater" .
 
Utoljára módosítva:

Eléggé elkeserítő 27 ország vezetőjét bohócnak tekinteni! Ezek nem cirkuszok, önálló országok akik egységbe tömörültek. Lehet, hogy néha rosszul döntenek, pl. amikor a magyarok csatlakozási óhaját teljesítették! De, a rossz döntéseik is közös döntések voltak és nem rinyálnak miatta. Minden európai országnak van múltja, de nem azon siránkoznak mi volt 1000-100-60-40 évvel ezelőtt. Szerintem megpróbálnak jövőt építeni, ami vagy sikerül vagy nem, velünk vagy nélkülünk, de előre szeretnének haladni és nem hátrálni a középkorig.
 
Beka ,
neked elkeseritö , de sajnos ez az igazság , ti akik otthon életek csak Orbánt látjátok ! Néha kicsit elfogulatlanul is átkellene nézni a saját tányérunkon , hidd el nekem a kisembernek nyugaton sincsen kolbászból a kerités ! Olaszországot uralja a maffia több 100 éve mely pont ugy bennt van a politikában mint máshol , a spanyoloknál nyilvános a Franco imádat és évtizedik az ö pártja vezette az orsz´got , akkor mond már el nekem mi az ?? A belgákról nem is akarok beszélni Kongó miatt ! De igazad van , nem bohocok , hanem pojácák !
 
Mi a rossebért szavaztátok meg, hogy az NDK összeolvadjon az NSZK-val ha jobb volt az életetek, mint most?
Belgium, Olaszország, Britannia, Németország, Franciaország, Hollandia Portugália Spanyolország. . . mind mind gyarmatosító ország volt. Volt!!!
Mind mind volt, múltidőben, a jelennel kell foglalkozni meg a jövővel, és nem a múlton siránkozni! Na, mindegy kímélem az egészségemet mert nekem az is fontos, a vérnyomásom meg az egészségem része!

Becsuktam a kaput!
 
Dehogynem időszerű.
Mutatok valamit, és akkor érthető az időszerűség.Csatolás megtekintése 1971540 Ha ez megtörténik akkor az EU eddigi 29,1 mill. tonna/év gabonatermelése megugrik 47,2 mill. tonna /évre vámmentesen. Plusz ipar, beruházások stb.
Kerlek nezd mar meg,hogy egy egy 40 millios orszagba mi mindent lehet eladni.
A vammentesseg az import exportra is vonatkozik.
Mo tamogatott orszag, nem befizeto eleg furcsa hogy az eltartott tiltakozik hogy akik eltartjak ot magat is masnak ne adjanak csak neki.

Remeljuk tobb kilatot nem fognak epiteni mert mar tobb is van mint kene.
Erre szoktak mondani mindenki a sajat hazatajan soprogesen.
Hany milliard Eu tol esett el az orszag Orban miatt? Ezt kene osszeszamolni ,mindjart megszune a gyerek ehezes , a tanarok fizetese a beteg ellatas stb.
 
Fontolgatom, hogy feleségül megyek egy haldokló milliárdoshoz. :)
De ez nem vicc ha tényleg így elmérgesedett a vita!!
"A 26 uniós tagállam fontolgatta, hogy megfosztja Magyarországot vétójogától"
Ezt a realitást kerülte el, az önként és egyszeri távolmaradással (kávézással)
És akkor jó lépés volt feloldani a bemerevedett arcvonalat.
Az önként távozással !!
És az ezt felajánlással, felkéréssel is.
 
A lényeg hogy hála A FIDESZ-nek a 2024 -es évben sikerül elérnie Magyarországnak hogy a 27 tagállam közül kis hazánk lesz a legszegényebb az Európai unión belül, (Mivel Bulgária is beelőz minket) ez fantasztikus teljesítmény az országot zseniálisan irányító fidesztől, remélem a 2026-os választásokon 100% -os birka támogatás mellett győz a fidesz, mert magyar birka csak fidesz kormányzást érdemel és lehet legalább bégetni 0-24 -ben továbbra is.
 
Ez most szarkazmus, vagy tehetetlen frusztrált dühöngés?
1702734608695.png
 
Kerlek nezd mar meg,hogy egy egy 40 millios orszagba mi mindent lehet eladni.
A vammentesseg az import exportra is vonatkozik.
Mo tamogatott orszag, nem befizeto eleg furcsa hogy az eltartott tiltakozik hogy akik eltartjak ot magat is masnak ne adjanak csak neki.

Remeljuk tobb kilatot nem fognak epiteni mert mar tobb is van mint kene.
Erre szoktak mondani mindenki a sajat hazatajan soprogesen.
Hany milliard Eu tol esett el az orszag Orban miatt? Ezt kene osszeszamolni ,mindjart megszune a gyerek ehezes , a tanarok fizetese a beteg ellatas stb.
Pillanatok alatt vált világhírré, hogy az Európa Tanács 27 tagja közül csupán egyet nem érdekel az a lehetőség, ami Ukrajna csatlakozásával pozitívan mozgatná meg az európai közösség gazdasági vállalkozásait.
Hatalmas piac nyílna meg, a vámmentes kereskedelem, és vállalkozások minden területén.
Európa határai jelentősen kibővülnének a Fekete tenger egy újabb szeletével, vele az olaj, a földgáz, a halászat, az idegenforgalom, stb. fellendülésével.
Vajon, milyen érdekek figyelembevételével döntött Brüsszelben Magyarország kormányának vezetője úgy, hogy mindezek a külgazdasági lehetőségek nem érdekelhetik a magyar vállalkozókat…
Nem vagyok abban biztos, hogy a magyar vállalkozók bármelyike ki szeretne maradni egy Ukrajnai vállalkozási lehetőségből.
 
Csatolások

  • ukrán gazdasági hatás.jpg
    ukrán gazdasági hatás.jpg
    343.4 KB · Olvasás: 16
Érdekli de elébb legyen vége a a háborúnak
Ez egy érdekes kérdés abból az aspektusból nézve, ha Ukrajna "hirtelen" EU taggá válna, abban az esetben úgy nézne ki a helyzet, hogy Oroszoszág katonai konfliktusban áll egy EU-s tagországgal, amely egy olyan közösség tagja, amelynek a nagy többsége egyúttal NATO tag is.
 
Pillanatok alatt vált világhírré, hogy az Európa Tanács 27 tagja közül csupán egyet nem érdekel az a lehetőség, ami Ukrajna csatlakozásával pozitívan mozgatná meg az európai közösség gazdasági vállalkozásait.
Hatalmas piac nyílna meg, a vámmentes kereskedelem, és vállalkozások minden területén.
Európa határai jelentősen kibővülnének a Fekete tenger egy újabb szeletével, vele az olaj, a földgáz, a halászat, az idegenforgalom, stb. fellendülésével.
Vajon, milyen érdekek figyelembevételével döntött Brüsszelben Magyarország kormányának vezetője úgy, hogy mindezek a külgazdasági lehetőségek nem érdekelhetik a magyar vállalkozókat…
Nem vagyok abban biztos, hogy a magyar vállalkozók bármelyike ki szeretne maradni egy Ukrajnai vállalkozási lehetőségből.
Már bocs, de ezen előnyök kiaknázhatósága egyenlőre semilyen szinten nem tisztázott még. Tengernyi jogszabályt kellene integrálni, hatalmas infrastuktútális fejlesztések kellenének, hisz pl. az egész vasútrendszer más nyomtávú, az áramhálózat más feszültségű, stb. Az utolsó kimutatás alapján amit olvastam egyetlen nyugati értelemben autópályának tekinthető autópálya van , ami összekötötte Kijevet a Boriszpoli reptérrel. A lakosság kb. 42 millió volt, ebből minusz a krim és a szakadá részek, most minusz az orosz megszált részek. Ebből a 42 ből 12 millió volt a nyugdíjas, 7 millió a 18 alatti. A harcokban több 100 000 ember lett akár rokkant akár halott, plusz egyéb lelki sérülések, stb. Millók dolgoznak és éltek már az orosz invázió előtt is nyugaton vagy éppen keleten, azóta még milliók mentek el. Hihetetlenül sok munka kellene, hogy csak a lehetőségek kiaknázásához szükséges alapokat lerakja az Eu. Milliónyi fiatal nyugatra menekültet kellene meggyőzni, hogy megéri hazatérni és építeni. Minél tovább tart a harc ez annál nehezebb lesz. Mert, ha kvázi "jól" élsz Németországban, nem jősz haza Magyarországra dolgozni sokkal kevesebb fizetésért, akár rosszabb szociális, orvosi rendszerbe.
Németországban 2022 ben 4100 euró, Magyarországon 2023 elején bruttó 500 000 ft (kb 1350 euró), míg Ukrajnában 15 000 hrivnya (kb: 400 euró) volt az átlagfizu.
Ami biztos: véget kell érni a harcoknak. A kialakuló új vagy régi határokat el kell ismerni mint a nyugatnak mint ukrajnának (pl. Ukrajna lemond a keleti területekről, a tagságért cserébe, stb.). Komoly politikai és gazdasági reformok sorozata, stb.
 
Ez egy érdekes kérdés abból az aspektusból nézve, ha Ukrajna "hirtelen" EU taggá válna, abban az esetben úgy nézne ki a helyzet, hogy Oroszoszág katonai konfliktusban áll egy EU-s tagországgal, amely egy olyan közösség tagja, amelynek a nagy többsége egyúttal NATO tag is.
Jó a meglátásod, úgy lenne magyarázható,amit meg is tenne minden politikai média.
 
Már bocs, de ezen előnyök kiaknázhatósága egyenlőre semilyen szinten nem tisztázott még.
Röviden igazad van.
Az csak elkettyintett szöveg.
Lenne kinek előnyös lenne,pl a gabona nepperek máris előnyt húztak a szállítás megindulása után.
Európában blokkolták a búzát.
Ezzel kárt okozva a termelőknek.
Az ideológiai szöveg: éhező országokban meg nincs oda irányult, volna.
 
Nem csak a termelőknek, a vevőknek is.
Nem tudom, Magyarországon jobb-e a helyzet, de itt pl. nem kapni elfogadható minőségű dióbelet. Ami van, az tiszta törmelékes, tele héjdarabokkal, látszik rajta, hogy az un. "vad dió". A papírhéjú dió, amit meg lehet úgy tisztítani, hogy ne törjön ezer darabra, és ne legyen tele dióhéjdarabokkal, kámforrá vált.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,000
Tagok
615,988
Legújabb tagunk
JeannetteStewart
Oldal tetejére