Páratlan aranyhamisítási botrány Magyarországon

Hamis aranytömböket adott biztosítékként a Kézizálog Zrt. tulajdonosa több magyar milliárdosnak és pénzintézetnek. Amennyiben ez igaz, az év elején csődbe ment zálogcég és annak egyszemélyes tulajdonosa, Bíró Péter által okozott veszteség akár 30 milliárd forint is lehet.

Éjszaka a zálogtárgyakat csereberéli, és van, amikor aranyat is önt! - így viccelődtek Bíró Péteren ismerősei egykor. A Kézizálog Zrt. veszteségét nem fedezik a zálogba vett tárgyak, a tulajdonos által fedezetül adott aranytömbökről pedig kiderült: vélhetően hamisak.

Az utóbbi tétel még nem szerepelt az év elején becsődölt cég veszteséglistáján, pedig magánszemélyek és bankok adtak sok százmilliós kölcsönöket - valódi vagy hamis aranyfedezet mellett - a cég egyszemélyes tulajdonosának, Bíró Péternek.

A lap szerint az Alba Takarékszövetkezet 600 millió forint kölcsönét kergeti, egy ismert budapesti nagytőkés 300 milliót vesztett, egy másik ismert milliárdos pedig kétmilliárd forintnak mondhat búcsút, mert a visszafizetés biztosítékául adott aranyrudakról és tömbökről kiderült: egytől egyig hamisak, trombitarézből készültek és még az aranyborítást is "lespórolták" róluk.

A csalásra csak mostanában, hónapokkal a cég bedőlése után derült fény, és az érintettek - akik a csalás tényét megerősítették, nevük mellőzését kérték, megtették a feljelentést Bíró ellen.

Ekkora aranyhamisítás - összesen több száz kilogrammról lehet szó - páratlan a hazai bűnügyi krónikákban. Sok a kérdés: hogyan készültek ezek az aranytömbök, hogyan kerülhetett rájuk fémjel, hol tárolták azokat, ha netán igazi aranytömböket cseréltek hamisra? Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja.

Napi.
arany-gold.jpg
 
Én csak azt nem értem, hogy ezek az "okos" befektetők nem hallottak még az Arkhimédész nevű bácsiról?

Ha lusták számolgatni, akkor rá lehet keresni a neten - magyarul -, hogy mekkora pl. egy 1000 grammos aranytömb, már csak úgy kíváncsiságból is. Akkor rögtön feltűnt volna, hogy nekik bő kétszer akkora tömbjük van, mint kellene. Tömbönként kb. 10.000.000 Ft-ról beszélünk, ennyiért már csak megért volna egy kis gondolkodást.
 
No igen, vagy a súly, vagy a méret hibádzik, és ráadásul nagyon. Dehát a látszat! az a csalfa látszat...! Szögletes, nehéz, csillog és benyomatok vannak rajta...
Ha ezt grammos tételben az utcán csinálják, azt gagyizásnak nevezik. Aki bedől a gagyizóknak, azt meg baleknak.
Hogy milliárdost át lehet verni, az egy dolog, node pénzintézetet???!!
 
Ez nem más, mint a Kézizálog Zrt. lejáratása. Nincsen olyan hülye milliomos, milliárdos, aki meg nem vizsgáltatná a csereárút. Majd kiderül a rágalmazás alaptalansága, elnézést kérnek, de a cég jó hírére már árnyék vetül.

Az MNB már májusban megkezdte a csődbe ment cég felszámolását, már nincs milyen hírnévre árnyékot vetni. Az akkori teljes csőd és a felszámolás közben derült ki, hogy a fedezet sem létezik.

Nincsen olyan hülye milliomos? Csak két példa:
- Jó tíz éve egy cég elhitette, hogy a színes gyémánt a világ legjobb biznisze. Éves 30% feletti hozamokat ígérve vették a gyémántot mint a cukrot. Elég lett volna egy telefon, egy kis kutatás a neten és kiderül, hogy a gyémántok töredékét sem érik annak, amit hazudtak róla. Az ügy sokmilliárd forintnál állt meg.
- "Bróker Marcsika" az elmúlt években Karcagon begyűjtött 10-20 milliárdot, a különbség csak az, hogy ő mindössze egy sajtpapíron adott egy istenbiz' ígéretet, hogy hozamot fizet meg visszaadja a pénzt. Nem kevés embernek vitte el több százmillióját.
 
Hamis aranytömböket adott biztosítékként a Kézizálog Zrt. tulajdonosa több magyar milliárdosnak és pénzintézetnek. Amennyiben ez igaz, az év elején csődbe ment zálogcég és annak egyszemélyes tulajdonosa, Bíró Péter által okozott veszteség akár 30 milliárd forint is lehet.

Éjszaka a zálogtárgyakat csereberéli, és van, amikor aranyat is önt! - így viccelődtek Bíró Péteren ismerősei egykor. A Kézizálog Zrt. veszteségét nem fedezik a zálogba vett tárgyak, a tulajdonos által fedezetül adott aranytömbökről pedig kiderült: vélhetően hamisak.

Az utóbbi tétel még nem szerepelt az év elején becsődölt cég veszteséglistáján, pedig magánszemélyek és bankok adtak sok százmilliós kölcsönöket - valódi vagy hamis aranyfedezet mellett - a cég egyszemélyes tulajdonosának, Bíró Péternek.

A lap szerint az Alba Takarékszövetkezet 600 millió forint kölcsönét kergeti, egy ismert budapesti nagytőkés 300 milliót vesztett, egy másik ismert milliárdos pedig kétmilliárd forintnak mondhat búcsút, mert a visszafizetés biztosítékául adott aranyrudakról és tömbökről kiderült: egytől egyig hamisak, trombitarézből készültek és még az aranyborítást is "lespórolták" róluk.

A csalásra csak mostanában, hónapokkal a cég bedőlése után derült fény, és az érintettek - akik a csalás tényét megerősítették, nevük mellőzését kérték, megtették a feljelentést Bíró ellen.

Ekkora aranyhamisítás - összesen több száz kilogrammról lehet szó - páratlan a hazai bűnügyi krónikákban. Sok a kérdés: hogyan készültek ezek az aranytömbök, hogyan kerülhetett rájuk fémjel, hol tárolták azokat, ha netán igazi aranytömböket cseréltek hamisra? Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja.

Napi.
Csatolás megtekintése 1371909
Eddig hol voltak az állami felügyeletek akik az efféle vállalkozásokat vizsgálják?
Kávéztak a patyolattiszta irodájukban?
 
Eddig hol voltak az állami felügyeletek akik az efféle vállalkozásokat vizsgálják?
Kávéztak a patyolattiszta irodájukban?

Tudnék mesélni...egyszer a PSZAF-nek bejelentést tettem egy céggel kapcsolatban, hogy nagyon ne kelljen agyalni leírtam, hogy milyen törvényi hivatkozással kellene a céget elkaszálni. Az ügy megjárta a PSZAF-en kívül a rendőrséget is, bűncselekmény hiányában lezárták.
Aztán úgy 1.5-2 év és néhány elúszott milliárd után mi történt? A PSZAF megállapította, hogy az adott cég törvénybe ütközőt tett, méghozzá azt, amit én leírtam annak idején. Nem csak nem dolgoznak, de ha szólsz te vagy az idegesítő kis hülye, aki bele akar szólni a nagyok dolgába.
(Csak kiegészítő adat, hogy az adott cég tulajdonosának nem ez volt az első közösségi lehúzása, a nevét már akkor is ismerte a piac)
 
Bevizsgaltattak az arany rudat, reszeltek belole egy kis darabot ill aranyreszeleket adtak zacskoba hozza egy tanusitannyal , hogy arany amit mellekeltek az arany rud melle.

A suly ami gyanut kelthetett volna, de ha egyszer valaki nem ert hozza , es bevizsgalt hivatalos papir is van hozza......
Hinni a templomba kell. Ma mar kotvenyeknel, befekteteseknel, ovatosnak sot gyanakonak kell lenni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,926
Tagok
615,979
Legújabb tagunk
lili9999
Oldal tetejére