Sötétlelkű Angyal
Új tag
Hogyan születik egy boszorkány?
(Nora Roberts: Bübájosok címü könyve nyomán)
Kecses táncot lejt a karcsú nöi alak a Hold vigyázó sugarában. Körülötte kör lobog, elég teret adva neki. Úgy értem a kör lobog is, hisz gyertyák alkotják a máskülönben láthatatlan kör vonalát, s ezek a lángok magasra csapnak minden mozdulatra, amit az ismeretlen lány ellejt tánca közben. Ösi ütem ez, mit azért hív életre a lány, hogy ráhangolódjon a természetre.
A finom mozdulatokból érzékiség sugárzik. A levegöben ezer illat vegyül. A ciprus liget ízei fahéjjal, szantállal kelnek egybe, a lány körül rózsaillat terjeng, bár a lány maga is egy szirmot fakasztó rózsabimbóra hasonlít.
Az elefántcsontszín test éles kontraszban van a derékig érö éjsötét hajjal, ami a tánc hevében kuszán száll mindenfelé.
Ha valaki meglesné a szertartást –mert ez egy áldozati szertartás-, akkor csak egy teliholdban fürdö hajadon erotikusnak ható önfeledt táncát látná egy tüzkörön belül.
Tegyük fel, akármilyen lehetetlen is, hogy ennek a valakinek nem csak egy kis ízletítö adatik meg a napéjegyenlöségi szertartásból, hanem sikerülne neki bejutni a körbe, a lány mellé.
Mit érezne ott? Mi lenne más, mint kint?
A levegö a körben nem csak éjszakai fülledt- meleg lenne, hanem keveredne bele a tavaszi zápor utáni frissességböl és a téli hajnalok csípösségéböl is egy csipetnyi.
A körben érezni vélné a természetbe simuló lágy, nöi eröket, amik bizsergést okoznának a különös érzések kavalkádjában.
Érezné a békét, amibe egy cseppnyi fájdalom sem vegyül, meg tudná érteni a szél hangját, a nap sugarait és egyes esöcseppek félelmét, mikor azok elszakadnak a felhötöl.
Hirtelen a lány abbahagyja a táncát, lassan megvárja, amíg elülnek az általa keltett erök, érzések. Letérdel a hófehér selyemkendöre, halványkék nyári ruhájának rövid szoknyarészét megigazgatja, combjára simítja. Egy tört vesz kezébe, nyelén rúnák olvashatóak, míg a penge lángszerü formát bont. A furcsa kés, egy athame, pengéje ezüst-acél ötvözet, olyan erök kifejtésére használják, amik kívül esnek a fizikai síkból.
Imát mormol valami furcsa, tündér nyelven, halk szellö támad, meg-meglebbenti a lány haját és szoknyáját. Majd egy határozott mozdulattal felemeli az áldozati-bor kupáját, iszik egy kortyot, majd az athame segítségével szel egy szeletet az áldozati-kenyérböl és megeszi. A maradék bor és kenyér különös káprázatot adva a külsö szemlélönek eltünnek, mint a kámfor.
A lány feloldja a kört, ekkor hirtelen bagoly huhog fel és a kép elúszik…
E pillanatban, Írországban
-Drágám! Jól vagy? – kel fel egy férfi felesége sikolyára, majd a vállát a kezére teszi, finoman masszírozza a vállát.
A nö ijedtséggel vegyes boldogsággal bólint, nem szól, hisz’ még bágyadt az álomtól.
-Morgana? – ennyit kérdez csak, mire újabb bólintás a válasz, ekkor a férj kedvese hasára csúsztatja a kezét és ennyit súg csak neki: - Akkor jó… Aludj csak vissza!
Késöbb:
Az ifjú anya fáradt mosollyal veszi át újszülött kislányát a doktorától, férjére, majd a csöppségre pillant. A kislány fején már pár kusza tincs mutatja, hogy haja hollófekete lesz. A pici, mintha érezné, szeretö kezek ölelik lágyan, kinyitja a szemét. S amint kobaltkék szemeivel szétnéz, szülei rögtön tudják, hogy ugyanolyan bájos nö lesz, akár édesanyja. Söt mondhatni bübájos, hiszen nem csak édesanyja szemeit és hajszínét örökölte, hanem vérében továbbvitte az ír tündérvért is.
-Szia Morgana! – suttogta a nö, mire a kicsi rámosolygott, majd felkacagott.
Ez a nap nem csak Morgana Donovan világra jötte miatt jeles, hanem mert ahogy az álom is megjósolta, pont a tavaszi napéjegyenlöség napja van.
2004. augusztus 31.
(Nora Roberts: Bübájosok címü könyve nyomán)
Kecses táncot lejt a karcsú nöi alak a Hold vigyázó sugarában. Körülötte kör lobog, elég teret adva neki. Úgy értem a kör lobog is, hisz gyertyák alkotják a máskülönben láthatatlan kör vonalát, s ezek a lángok magasra csapnak minden mozdulatra, amit az ismeretlen lány ellejt tánca közben. Ösi ütem ez, mit azért hív életre a lány, hogy ráhangolódjon a természetre.
A finom mozdulatokból érzékiség sugárzik. A levegöben ezer illat vegyül. A ciprus liget ízei fahéjjal, szantállal kelnek egybe, a lány körül rózsaillat terjeng, bár a lány maga is egy szirmot fakasztó rózsabimbóra hasonlít.
Az elefántcsontszín test éles kontraszban van a derékig érö éjsötét hajjal, ami a tánc hevében kuszán száll mindenfelé.
Ha valaki meglesné a szertartást –mert ez egy áldozati szertartás-, akkor csak egy teliholdban fürdö hajadon erotikusnak ható önfeledt táncát látná egy tüzkörön belül.
Tegyük fel, akármilyen lehetetlen is, hogy ennek a valakinek nem csak egy kis ízletítö adatik meg a napéjegyenlöségi szertartásból, hanem sikerülne neki bejutni a körbe, a lány mellé.
Mit érezne ott? Mi lenne más, mint kint?
A levegö a körben nem csak éjszakai fülledt- meleg lenne, hanem keveredne bele a tavaszi zápor utáni frissességböl és a téli hajnalok csípösségéböl is egy csipetnyi.
A körben érezni vélné a természetbe simuló lágy, nöi eröket, amik bizsergést okoznának a különös érzések kavalkádjában.
Érezné a békét, amibe egy cseppnyi fájdalom sem vegyül, meg tudná érteni a szél hangját, a nap sugarait és egyes esöcseppek félelmét, mikor azok elszakadnak a felhötöl.
Hirtelen a lány abbahagyja a táncát, lassan megvárja, amíg elülnek az általa keltett erök, érzések. Letérdel a hófehér selyemkendöre, halványkék nyári ruhájának rövid szoknyarészét megigazgatja, combjára simítja. Egy tört vesz kezébe, nyelén rúnák olvashatóak, míg a penge lángszerü formát bont. A furcsa kés, egy athame, pengéje ezüst-acél ötvözet, olyan erök kifejtésére használják, amik kívül esnek a fizikai síkból.
Imát mormol valami furcsa, tündér nyelven, halk szellö támad, meg-meglebbenti a lány haját és szoknyáját. Majd egy határozott mozdulattal felemeli az áldozati-bor kupáját, iszik egy kortyot, majd az athame segítségével szel egy szeletet az áldozati-kenyérböl és megeszi. A maradék bor és kenyér különös káprázatot adva a külsö szemlélönek eltünnek, mint a kámfor.
A lány feloldja a kört, ekkor hirtelen bagoly huhog fel és a kép elúszik…
E pillanatban, Írországban
-Drágám! Jól vagy? – kel fel egy férfi felesége sikolyára, majd a vállát a kezére teszi, finoman masszírozza a vállát.
A nö ijedtséggel vegyes boldogsággal bólint, nem szól, hisz’ még bágyadt az álomtól.
-Morgana? – ennyit kérdez csak, mire újabb bólintás a válasz, ekkor a férj kedvese hasára csúsztatja a kezét és ennyit súg csak neki: - Akkor jó… Aludj csak vissza!
Késöbb:
Az ifjú anya fáradt mosollyal veszi át újszülött kislányát a doktorától, férjére, majd a csöppségre pillant. A kislány fején már pár kusza tincs mutatja, hogy haja hollófekete lesz. A pici, mintha érezné, szeretö kezek ölelik lágyan, kinyitja a szemét. S amint kobaltkék szemeivel szétnéz, szülei rögtön tudják, hogy ugyanolyan bájos nö lesz, akár édesanyja. Söt mondhatni bübájos, hiszen nem csak édesanyja szemeit és hajszínét örökölte, hanem vérében továbbvitte az ír tündérvért is.
-Szia Morgana! – suttogta a nö, mire a kicsi rámosolygott, majd felkacagott.
Ez a nap nem csak Morgana Donovan világra jötte miatt jeles, hanem mert ahogy az álom is megjósolta, pont a tavaszi napéjegyenlöség napja van.
2004. augusztus 31.
