Schmidt Mária szerint egyáltalán nem biztos, hogy azok nyerték a II. világháborút, akikről tanultuk

Erős hete van a Terror Háza igazgatójának, aki egyben Orbán Viktor főtanácsadója is.

Schmidt Mária “történész” a HírTV szerda esti műsorának vendége volt, ahol azt bírta mondani:

„Például az, hogy ki nyerte meg az első világháborút, és ki nyerte meg a második világháborút egyáltalán nem biztos, hogy úgy van, ahogy azt mi tanultuk, ahogy azt a győztesek velünk elhitetni igyekeznek.”

Schmidt szerint a győztesek csak megpróbálják elhitetni velünk, hogy győztek.

Schmidt Mária azon siránkozott, hogy “a nyugati világ legitimációja, ereje, önbizalma abból fakad, hogy ők megnyerték az első és a második világháborút is”, és tulajdonképpen ezért diktálnak nekünk.

Meglátása szerint az első világháborúban Németország legyőzte az oroszokat, és csak az döntötte el az Antant javára a háború sorsát, hogy az Egyesült Államok belépett az ő oldalukon, a győzelmet az amerikaiak szerezték.

Viszont mikor az amerikaiak „visszavonultak”, akkor az angolok és a franciák képtelenek voltak fenntartani békét, ez vezetett a második világháborúhoz.

Ennél több magyarázatot nem adott saját történelemlátására.



images
 
erre a válaszom csak annyi, nézd a híradókat, a netet hogyan készülődnek a németek a karácsonyi ünnepekre ... egyenlőre még szabad nekik karácsinyi ünnepeket emlegetni.
Te vagy üldözési mániás vagy vagy szándékos küldött lázító
És idegbajos
Mindenesetre a mérsékeltség hiányzik.
Komcsi boszorkányüldöző szenátor az USA-ban.
 
Csak az egat félék ne lennének direkt hergelők
Te vagy üldözési mániás vagy vagy szándékos küldött lázító
És idegbajos

Csak tudnám miért állítod, hogy valótlanságokat állítok, hogy hergelek bárkit is. Amiért nem mantrázom, hogy milyen jó nekem az illegális migráció az miért baj?
Konkrétan, szerinted mi téves vagy valótlan a hozzászólásaimban?
 
Utoljára módosítva:
erre a válaszom csak annyi, nézd a híradókat, a netet hogyan készülődnek a németek a karácsonyi ünnepekre ... egyenlőre még szabad nekik karácsinyi ünnepeket emlegetni.
Csak meg kell védeniök az állampolgárjaikat !
Ha nem érdekli őket a karácsony......
Most azért szaladjak a templomba mert jönnek a menekültek( bocsi migránsok) .
 
Csak tudnám miért állítod, hogy valótlanságokat állítok, hogy hergelek bárkit is. Amiért nem mantrázom, hogy milyen jó nekem az illegális migráció az miért baj?
Kinek jó az?
Senkinek.
Szerinted az a migráció ami törvényesen vagy szürkén történik az jó?
Rengeteg a kínai, indiai és vietnámi...ők nem veszélyesek??
Igaz nem hallani róluk mert meghúzzák magukat...de, mi lesz ah sokkal többen lesznek??
Nos?
Szeretem a rizst de, nem akarok mindig azt enni....
 
Mivel ezt értik meg az emberek .
Próbáltál már a szomszédoddal, ismerősöddel, rokonoddal politizálni?
Mit hallassz tőlük?
Nézd te elkeseredett vagy a sok lebutított emberen
És ha az egész Magyarország azt érti
Engem az se érdekel.
Nem is tudom miét jössz ezzel állandóan.Nem mérvadó a véleményük
Különben is két szavazás között vagyunk hadd legyenek hülyék
Nem azt látom hogy lebutítottak
Az elkeserítő az ogy tudjuk ki tette
A lókupec a politikai technokrata aki hatalmat tud szerezni De országot építeni NEM
Nehogy igazodjak már a demagógiát elhívőkhöz.
Félig droidok és zombik.
Tudom ennek kimondásával se javítok semmit az esélyeken.
Nem is célom De én nem adom fel személyiségem csupán propaganda alapjáazok az idők a fényes szelek hülyítése elmúltak elég volt egyszer a népnek hinni a hülyeséget.
Minek jött etz az Orbán?
Most Ő baszta el.
És nincs is mőgötte orosz hadsereg tankokkal
alapból gátlástalan
az orosz csak pénzzel segíti meg esetleg zsarolással talán még az internet hekkeléssel
Álhír gyártással befolyásolással stb.Vagyis propagandával.
 
Csak tudnám miért állítod, hogy valótlanságokat állítok, hogy hergelek bárkit is. Amiért nem mantrázom, hogy milyen jó nekem az illegális migráció az miért baj?
Konkrétan, szerinted mi téves vagy valótlan a hozzászólásaimban?
Nem fogom tudni megértezni veled mi a baj veled
Nem az esetleges állításaid hibásak
Talán álhíreket is olvaasol.
Nem tudom
De a mantrázásod pont ellentétes mint az idézetben írod.
és az a baj azzal fokozol hisztit
Fábry is elmondta reggeltől esstig mibnden csatornán az folyik
És neki mint Fidesz volt hívőnek ez a baja velük
És veled is Nem vagy kiegyensúlyozott
A vízcsapból is ugyanaz folyik
Megfeledkezel a médiáról
Ha naponta ugyanazt a hírt 1000 szer hallod az nem ezer est
Ha sokszor mondják nem lesz igazagbb mégis teljesen befolyásolt téged
Ezzel elvesztetted higgadtasóságod
Elvesztetted tárgyilagosságod
És ez már baj-
Ha olvastál nem tagadjuk az alakuló veszélyt.
De nem húzzuk magukra sárga-földet.
Csak nem hiszünk Orbánnak
És Ő adja a propagandát a szádba.
Már rég nem vagy személyiség.
Már csak szócső vagy.
 
Utoljára módosítva:
IGEN, az jó, azzal semmi probléma ... a munkaerőre szükség van.
És látod e hazug gazdád aki mást mondott.
Msenkkit nem enged be
Mégis feketén sokat
Aztán ha kell csavar rajta és hazudik szájával: Kell a munkaerő
Persze nem hazugság
De mivel előtte mást beszélt így vált hazuggá
Mindannyian tudtuk hiány van munkaerőben!!
És a németek is ezt mondták.
Én 2015 ben az inváziónál és a kvóta ügynél azt mondtam
Nem akkora baj az hisz szükség van munkaerőre
Éppen csak okosan kell csinálni:
Lehoppolni a javát ezzel megvan az igényelt létszám is
És a kvóta is létszólagosan teljesül
De Orbán hazudozik
És mindég mást beszél
Te most a legutolsó álláspontját mondtad vissza
Nem látod hogy mindehhez józan ész kellett volna és nem hergelni a népet
Most ugyanott vagyunk hogy kell, de válogatva
Kár volt hazudoznia
 
Utoljára módosítva:
Ha olvastál nem tagadjuk az alakuló veszélyt.
De nem húzzuk magukra sárga-földet.
Csak nem hiszünk Orbánnak mert ő adja a propagandát a szádba.
Már rég nem vagy személyiség.
Már csak szócső vagy.

Na itt vagy óriási tévedésben, nem a magyar kormányt szoktam idézni, hanem a külföldi sajtót. Nem Magyarországon találják ki, hogyan készülődnek a németek a karácsonyi vásárra, nem magyarok írnak olyan könyveket mint "Európa végnapjai", "Behódolás" vagy "Európa furcsa halála"
 
Utoljára módosítva:
Na itt vagy óriási tévedésben, nem a magyar kormányt szoktam idézni, hanem a külföldi sajtót. Nem Magyarországon találják ki, hogyan készülődnek a németek a karácsonyi vásárra, nem magyarok írnak olyan könyveket mint "Európa végnapjai", "Behódolás" vagy "Európa furcsa halála"
Csak is a szelsoseges irodalommal taplalkozol akkor lemaradsz a valos infokrol.
 
Na itt vagy óriási tévedésben, nem a magyar kormányt szoktam idézni, hanem a külföldi sajtót.
Már észre se veszed kit idézel?
Honnan származik?
Annál rosszabb az állapotod
Hisz Pont innen származik azok amiket papagáj módjára tovább adsz
Elmondom miként működik:
Időrend következik kb 3 év alatt játszódott le

Beindul az orbáni propaganda gépezet
Talán előbb teszteli Tusványoson.
Ott tesztelte az illiberális demokrácia felépítmény elméletét
A migráció haza megvédjük szómoklatát is
Ez után Mindkettőt átvette a Habony média.
További mép etetésre
Ekkor már ország világ erősnyomás alá kerül a propagandának
Itt már te is ott vagy mint áldozata.
Befolyik zsigeredbe átitatódsz, megszűnsz mint önálló ember lenni.
És ez még itt a Magyar média
Ekkorra már olyan port ver fel a világban pl az Orbán sorosozása
A Sorosra kenő kampánya.
Már átveszik a külföldiek is
Először kritikai céllal valamint hogy bemutassák mit művel ez a bolhaszar és lókupec
Itt már te is állítólag olvasod a külföldit
Édes mindegy mivel átvették az itthonit illetve azt írják le
Gyakorlatilag ugyanazt a tartalmat hozod mint itthonról hoznád
Mivel előtte mát minden itthoni rá alkalms agyát átállították
A külföldi olvasásod
Keményen szelektívvé vált látásod
És szemed meg se látja csak azt amit előtte 1 évig már rád dolgozták.
Menjünk tovább időben

Te is tudod közben Európában változtak a politikai pártok és változott a sajtó is
Egyre többet foglalkoztak Orbánnal
Szélső jobbos pártok Egyre többet vettek át Orbánból
No Ez már semmi más, mint amikor legelőször indult itthon
Ami a ti agyatokat Kimosta a "Habony" a médiával.
Ezért már nem veszed észre amit hozol az gyakorlatilag ugyanaz mint ami Magyarországon propagandaként elindult

Én leírtam mert láttam a változást és emlékszem miként folyt le ez.
Te meg nem látod nem emlékszel
Ám Setni rövidebben bemutatta ugyanezt frappánsan
Íme idézem:
Tökéletes
Érdekes....pedig mintha ..talán úgy emlékszem mintha ilyen plakátokkal pakolták volna tele az országot.
Vagy ehhez is gerinc kellene?
Na mindegy ki vagyok én hogy megmondjam a tuttit?
d_mtz20150608032-1024x576.jpg
És valóban arról nem is beszélve elveszítetted ha volt tárgyilagosságod
És mára már szélsőséges irodalmat híreket keresel
És azzal próbálsz bennünket etetni
Élvezettel leled fel a terrorizmus dolgait és azzal etetsz itt és még kitudja hol mennyi embert:
Erről se veszed észre ez is Habony média fogás
Jó sok hírt bekeresni azonos témában Ez legyen a gaz erőszaktevő migráns
Lehetőleg allah akbar beszéddel
Ha nincs majd hamisítanak egyet
És te is a szelektív hallásod miatt ugyanúgy működsz
A szélsőjobb irodalmát terjesztve
Pillanatnyilag a borzasztó hírek élvezetes terjesztésével
Mintha nélküled nem olvasnánk el
Mi is olvassuk

De nem vagyunk terjesztői
Lábunk nem reszket gyomorgörcsünk nincs
Higgadtak és tárgyilagosak maradunk.

Mert nem vagyunk károgó vénasszonyok.
Se átdolgozott, elvakult szélsőjobbosok.
 
Utoljára módosítva:
Erős hete van a Terror Háza igazgatójának, aki egyben Orbán Viktor főtanácsadója is.

Schmidt Mária “történész” a HírTV szerda esti műsorának vendége volt, ahol azt bírta mondani:

„Például az, hogy ki nyerte meg az első világháborút, és ki nyerte meg a második világháborút egyáltalán nem biztos, hogy úgy van, ahogy azt mi tanultuk, ahogy azt a győztesek velünk elhitetni igyekeznek.”

Schmidt szerint a győztesek csak megpróbálják elhitetni velünk, hogy győztek.

Schmidt Mária azon siránkozott, hogy “a nyugati világ legitimációja, ereje, önbizalma abból fakad, hogy ők megnyerték az első és a második világháborút is”, és tulajdonképpen ezért diktálnak nekünk.

Meglátása szerint az első világháborúban Németország legyőzte az oroszokat, és csak az döntötte el az Antant javára a háború sorsát, hogy az Egyesült Államok belépett az ő oldalukon, a győzelmet az amerikaiak szerezték.

Viszont mikor az amerikaiak „visszavonultak”, akkor az angolok és a franciák képtelenek voltak fenntartani békét, ez vezetett a második világháborúhoz.

Ennél több magyarázatot nem adott saját történelemlátására.



images

Körülbelül a többi szakember is ennyire ért a dolgokhoz odafent.
Vagyis semennyire.
 
Schmidt Mária egészen biztos nem a tanulmányaival foglalkozott egyetemi évei alatt, hisz amikor már Ő járt egyetemre elég nyitott volt az oktatás, s azt nem lehet elvitatni a hibásan marxista történelem szeléletű oktatástól, hogy dialektikusan, összefüggéseiben vizsgálta az eseményeket.. A hiba a forrás felhasználásokban volt. Mindenki ugyanis annyira hiteles amennyire a forrásai.. Ha valaki az alapokkal nincs tisztában, nem lehet elvárni tőle sem a hitelességet, sem a tárgyszerűséget. Neki ugyanis nincs miből, nincs mire építkeznie... Lefektetett ugyan hét
pontot, íme ezek azok:

Csatolás megtekintése 1636472
de nyilvánvalóan ezek értelmezése is meghaladja a felkészültségét, hisz éppen azzal. hogy az interneten bárki utána tud nézni a tényeknek válnak nevetségessé egyes állításai... No meg a magyar oktatás már annyira mélyre került, hogy nem bírja el a Kásler Miklósokat, Schmidt Máriákat.. De az is lehet éppen ezért már mindegy neki..(mármint az oktatásnak...)
S ehhez képest a régi marxista hülyeséget szajkózza .... :(
 
Egy történész kollega azonnal megértette mit jelentenek Schmidt Mária kijelentései..Közzé is tette ... Íme:

Csatolás megtekintése 1636632
Odamentem és még láttam egy jót:
47291561_1059755060870569_5981671424962592768_n.jpg

És olvastam:
Hindenburg:
A tőrdöfés-legenda az első világháború vereségében őket hibáztatta, és inspirálja a nemzeti szocialisták felemelkedését.

1919. november 18-án vallomást tett a német nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtt – ekkor született a “tőrdöfés-legenda”, mely szerint Németország az első világháborút a baloldal és a zsidóság hátországbeli aknamunkája miatt veszítette el. Ebben az évben jött létre Hitler elnökletével a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt.

Ragaszkodott hozzá, hogy a német hadsereg veretlenül maradt, és hogy az 1918-os vereség végül az otthonra esett, amely a büszke hadsereget és a vezetőit tőrrel hátba szúrták.

Nem párhuzam hanem csak a politikai hazugságok közzé tartozik
 
Utoljára módosítva:
Azért az tény hogy az első világháború francia földön ért véget és gyöztesek olyangyalázatos "békét" kényszerítettek rá a vesztesekre, ami a másodikhoz vezetett. Az első világháborúban résztvevő országok mind teljesen eladósodtak aztán a vesztesekkel fizettették meg kamatostul. Németország nyomorgott, éhezett, Amerika meggazdagodott. Egyenes következmény a fasizmus előretörése aztán a második vh.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,125
Tagok
615,925
Legújabb tagunk
Faragó Emese
Oldal tetejére