Hírek Több évtizednyi börtönt kaphat Donald Trump

A volt amerikai elnök titkosított iratokat tárolt egy fürdőszobában és megszegte a több mint százéves amerikai kémtörvényt. Kedden a miami szövetségi bíróságon őrizetbe veszik.

Ártatlan vagyok – írta Donald Trump saját alapítású közösségi médiáján csütörtökön, arra reagálva, hogy az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vádat emelt ellene. A volt amerikai elnöknek magyar idő szerint kedd este kell megjelennie a miami szövetségi bíróságon, ahol egy időre őrizetbe veszik majd, és hivatalosan is ismertetik az ellene felhozott vádakat.


Donald Trumpot 37 rendbeli bűncselekménnyel vádolják, többek között titkosított iratok nem megfelelő kezelésével, az igazságszolgáltatás akadályozásával és hamis tanúzással. A vádiratban atomtitkok és nemzetbiztonsági dokumentumok helytelen kezelésével kapcsolatban szerepel az 1917-es kémtörvény megszegése is, ami különösen súlyos börtönbüntetést vonhat maga után.

A kémtörvény 31 rendbeli megsértése egyenként tízévnyi börtönnel járhat, emellett titkosított dokumentumok szándékos elrejtéséért négy rendben egyenként húsz évet, az igazságszolgáltatás akadályozásának két vádpontjában pedig egyenként öt évet kaphat Trump.
Nemcsak liberális jogászok, de a volt elnök saját emberei se látják túl rózsásan Trump helyzetét. Bill Barr, aki Trump alatt igazságügyi miniszterként dolgozott, annyit mondott: „Ha csak a fele is igaz, akkor neki annyi. Ez egy nagyon súlyos és nagyon részletes vádirat”.

Az FBI tavaly augusztusban házkutatást tartott Trump floridai birtokán, ekkor találtak rá több mint száz titkosított dokumentumra. A BBC szerint az iratok részleteket tartalmaznak az Egyesült Államok nukleáris fegyverprogramjairól, az ország és szövetségeseinek fegyverkezési képességeiről és lehetséges sebezhetőségeiről, valamint az USA megtorló katonai támadásairól szóló terveiről.

Ezeket az iratokat Trump a mar-a-lagó-i birtok báltermében, fürdőszobájában, sőt, zuhanyzójában tárolta. Az egymásra rakott dobozokról több drámai kép is készült, egészen elképesztő látvány, ahogy a márványból kirakott fürdőszobában, a zuhanyfüggöny előtt tornyosulnak a szigorúan titkos dokumentumok .

A volt elnök azonban nem egyszerűen rossz helyen tárolta az iratokat, hanem többször kérkedett velük, illetve olyan embereknek mutatta meg őket, akik nem rendelkeztek a megfelelő biztonsági felhatalmazással.

A vád konkrét eseteket is felsorol, az egyik egy 2021. július 21-i beszélgetés, amiről hangfelvétel is készült. Ezen Trump egy írónak, egy kiadónak és két munkatársának mesél egy titkos amerikai támadási tervről a volt elnök New Jersey-i golfklubjában. A célország nincs megnevezve, ám többek szerint Iránról lehetett szó. A vádirat szerint Trump beismerte, hogy a terv „bizalmas”, és a következőket mondta a vendégeknek: „Elnökként feloldhattam volna a titkosítást. Most már nem, tudjátok, de ez még mindig titok.”

A hangfelvétel megléte azért is fontos, mert Trump egyik, eddig sokat hangoztatott védekezését ássa alá, miszerint a volt elnök még a hivatala elhagyása előtt feloldotta az összes birtokában lévő dokumentum titkosítását.

A jogi meghurcolások azonban nem feltétlenül jelentik Trump politikai halálát.
A volt elnök továbbra is rendkívül népszerű az elhivatott republikánus szavazók körében. Ha Trump nyeri meg a közelgő Republikánus Párt elnökjelölti versenyét, akkor akár börtönből is indulhat a 2024-es elnökválasztáson: az USA történelmében nem ő lenne az első.

1686673719490.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,935
Tagok
615,980
Legújabb tagunk
Hajni2024
Oldal tetejére