Több mint 40 lopott autót találtak konténerekbe rejtve

A múlt hét folyamán több mint negyven lopott autóra bukkant rá az olasz hatóság, amiket konténerekbe rejtve tároltak egy salernói és taurói kikötőben. A nagy értékű autók megtalálásban még a kanadai hatóságok is segédkeztek, és még éppen időben találtak rá a lopott járművekkel teli konténerekre, ugyanis az olasz kikötőkben csak időlegesen tárolták őket, a végső cél Törökország és Líbia lett volna.

33597194_f895053c0df9b043f9361c056f241977_wm.jpg


A kanadai hatóságok már jó ideje együtt dolgoztak, ugyanis már tavaly áprilisban gyanússá vált egy 2018-as Audi Q7 exportálása. A Q7 nyomon követése során kiderült, hogy jelenleg nem szállítják, hanem Salerno és Tauro kikötőjében tárolják, de már nem sokáig. Ekkor riasztották az olasz hatóságokat, akik a rajtaütésen jóval több lopott autót találtak, mint amennyit reméltek.

33597200_532afec9aed4740d9c4594418fb22e4b_wm.jpg

Olyan luxusautók is konténerekbe voltak rejtve, mint BMW M6 Cabrio, vagy Mercedes-AMG GLC 43, de sok egyéb Jaguar, Lexus, Land Rover, Honda, Hyundai, illetve Toyota modellt is talált az olasz rendőrség. A kikötőben összesen 30 autót fedeztek fel, melyek összértéke nagyjából 465 millió forint. Másik 10 autót még Kanadából való szállításukkor kaptak el, azok értéke 95 millió forint körül van.
 
Elkezdtem a kardomba dőlni. Szegény emberek, megfosztották őket az x-dik autójuktól!
Most mivel fognak dicsekedni, hogy ők, ők aztán sokra vitték ebben az életben, ellentétben a sok pőrnéppel?
---
Egyébként erről egy számítógépes mém jutott az eszembe:
A számítógép arra való, hogy meg tudjuk oldani azokat a problémákat, amik nem lennének, ha nem volna számítógép.
Ugyanez a mondat hogy szólna, ha a vagyonvédelemre fordítanánk át??
 
A múlt hét folyamán több mint negyven lopott autóra bukkant rá az olasz hatóság, amiket konténerekbe rejtve tároltak egy salernói és taurói kikötőben. A nagy értékű autók megtalálásban még a kanadai hatóságok is segédkeztek, és még éppen időben találtak rá a lopott járművekkel teli konténerekre, ugyanis az olasz kikötőkben csak időlegesen tárolták őket, a végső cél Törökország és Líbia lett volna.

33597194_f895053c0df9b043f9361c056f241977_wm.jpg


A kanadai hatóságok már jó ideje együtt dolgoztak, ugyanis már tavaly áprilisban gyanússá vált egy 2018-as Audi Q7 exportálása. A Q7 nyomon követése során kiderült, hogy jelenleg nem szállítják, hanem Salerno és Tauro kikötőjében tárolják, de már nem sokáig. Ekkor riasztották az olasz hatóságokat, akik a rajtaütésen jóval több lopott autót találtak, mint amennyit reméltek.

33597200_532afec9aed4740d9c4594418fb22e4b_wm.jpg

Olyan luxusautók is konténerekbe voltak rejtve, mint BMW M6 Cabrio, vagy Mercedes-AMG GLC 43, de sok egyéb Jaguar, Lexus, Land Rover, Honda, Hyundai, illetve Toyota modellt is talált az olasz rendőrség. A kikötőben összesen 30 autót fedeztek fel, melyek összértéke nagyjából 465 millió forint. Másik 10 autót még Kanadából való szállításukkor kaptak el, azok értéke 95 millió forint körül van.
*
Tény, hogy hatalmas fogás volt. Kíváncsi lennék arra, hogy ezeket a csodákat hogyan, milyen módon lopták el? Biztos vagyok abban, hogy mindenféle biztonsági kód és egyebek "vigyáztak" ezekre a négykerekű "álmokra". Ezek szerint nem valami szerencsésen, mert csak ellopták... No meg arra is kíváncsi lennék, hogy a tolvajoknak, mennyi évet sóznak a nyakukba a bíróságon?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,856
Tagok
615,968
Legújabb tagunk
Greta Nagy
Oldal tetejére