Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

sok

jó

könyvet

találtam

amit kiszeretnék olvasni !

Jó éjt mindenkinek sziasztok !

felnőtt korban szeretünk mindenki kedvébe járni, örülünk, ha a munkahelyen elismerik a munkánkat, ha társunk megdicsér valamiért, (akár az öltözék, akár az étel dicsérete stb.) Ezekért az apró örömökért sokszor képesek vagyunk eltusolni, lenyelni dolgokat. Megteszünk olyasmit, ami igazán nincs ínyünkre. Egyszerre nagyon sok szerepnek kell megfelelnünk. A férfiaknak egyfajta családfenntartó, jó apa és jó férj legyen. Kellemes kollega és szívbéli barát. A nőknek is meg kell állniuk helyüket a munkahelyen, de legyen gondos anya, hűséges társ, aki egyben jó szerető, de tudjon kitűnően főzni, megértse a problémákat, rendszerető, pedáns legyen, s mindezt a legnagyobb kedvvel tegye fáradhatatlanul. Hát lehet, hogy ez megy egy darabig, de egy idő után elfáradunk, egykedvűvé válunk, megszürkülünk, eltűnik a ragyogás, melynek hajtóereje az elfogadás, a szeretet volt. Mivel már nem tudjuk olyan tempóban teljesíteni a dolgokat, ahogy korábban, megpróbáljuk átértékelni az egészet. Valami megint hiányzik! Elkezdjük a környezetet, s a környezetünkben élőket okolni. Mintha mindenért ők lennének a felelősek, hibásak, mi meg csak áldozatok vagyunk, akit mindenki csak kihasznál. Ezt ráadásul egy csomó példával alá tudjuk támasztani.

előjönnek azok az esetek, emlékképek, amik fájdalmat, megbántottságot, sértést okoztak, de legtöbbször nem mondtuk ki. Hirtelen sajnálni kezdjük magunkat,- mondván- senki sincs, aki megértene, elfogadna, szeretne bennünket. Lehet, hogy önbizalmunkat úgy akarjuk megszerezni, hogy mindenkinek tanácsokat adunk megmondjuk, mit kellene tenni, elkezdünk uralkodni rajtuk. Ha nem engedik, megint a sértődöttségbe menekülünk és nem értjük a reakciót, hiszen mi csak jót akartunk. S ha hirtelen eltűnik mellőlünk valaki, értelmetlenné válik az élet. Semmilyen tevékenységben nem találjuk a helyünket. Nincs kedvünk semmihez. Mihez is kezdhetnénk mások nélkül?! így gondolkodunk, mert nem sikerült megtalálni önmagunkat. Másba és máshol kerestük a boldogságot, a szeretetet. Nem igazán tudjuk kik vagyunk, hiszen mindig másoktól függtünk, más szabta meg érzésünket. Keveset foglalkoztunk magunkkal, a saját gondolatunkkal, és érzésünkkel. A más, és a másnak való megfelelés volt a cél.

Az is lehet, hogy fájdalmunkban kőszívűvé válunk. Szűken mérjük a szeretetet. Gyerekkorunkban azt tapasztaltuk, hogy nem fontosak az érzelmek. A lényeg másra helyeződött. Vagy lehet, hogy elég közlékenyek voltunk, érzékenyek a történésekre, de ezt lassan letörték bennünk-mondván- nem kell mindent mellre szívni! Légy kemény, határozott, különben nem viszed semmire sem az életben! Ez magával hozza azt is, hogy bizonyos dolgokat inkább elhallgatunk. Jobbnak láttuk nem mondani, hátha válaszként azt kapjuk, hogy nem érdemes vele foglalkozni. De ezzel egy-időben, megtanultuk a konfliktushelyzeteket nem kezelni, vagy elmenekülni a felelősség elől. Ez az összefüggés felnőtt korra is megmarad. Ekkorra azonban olyan reakcióvá alakul bennünk, hogyha nem gondolunk bizonyos dolgokra, amik kellemetlenséget okoznak, nincsenek is. így biztosan nem zavarnak bennünket. A szeretethez tartozó bizalom érzése is gyerekkorban fixálódik. Ha itt megtanuljuk, hogy a hozzánk közelállókhoz bizalmasak lehetünk, őszintén elmondhatunk nekik mindent, segítenek mindenben, ahelyett, hogy leszidnának bennünket.

Itt jegyzem meg, hogy nagyon sok szülő sok mindent elhallgat a gyerek elől-mondván- úgysem érti meg! Vagy jobb, ha nem is tudja. Az is lehet, hogy csak félig-meddig mondjuk meg miről is van szó. Az ilyen helyzetek nem világosak a gyerek számára, tehát tisztázatlan marad. A gyerek egy ilyen felemás helyzetben aligha érzi magát biztonságban. Nem tudja kire és mikor lehet számítani. Bizalmatlanságot érzünk, csalódottak leszünk így később akkor is kételkedünk, amikor nem kéne. Nem tudjuk pontosan, minek higgyünk: az érzéseinknek, vagy annak, amit látunk. Sajnos azon kívül, hogy másban kételkedünk, ránk is érvényes lesz. Önmagunkkal szemben is kételyeket támasztunk, és nem bízunk eléggé önmagunkban sem. Ez az érzés sok esetben ismét automatizmussá válik, önbizalom hiányos emberekké válunk. Az önbizalomhiányra pedig egy csomó negatív érzés és reakció épül. Szinte az összes félelemnek az alapját képezi. Amikor valamitől vagy valakitől félünk, irreálisan felnagyítjuk a félelmet, a félelem tárgyát vagy magát az érzést. Ezzel egy időben pedig magunkat leértékeljük. Hiszen ez túl nagy feladatnak bizonyul számunkra. S ezzel hatalmat adtunk a félelemnek. Sokszor nem is tudjuk, hogy miért félünk.

Láthatjuk hát, hogy a szeretet fogalma, értelmezése nem is olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Mi tehát a megoldás? Egyszerűnek tűnik: tanuljuk meg önmagunkat szeretni! Ez az alapja ugyanis a szeretetközpontú gondolkodásnak, annak, hogy megfelelő módon szeressük gyermekeinket, társunkat, környezetünket. Ehhez rá kell jönnünk az összefüggésekre, meg kell tudnunk, hogy mit miért teszünk, le kell választani rólunk mások érzéseit, amik visszahúznak, akadályoznak a továbbfejlődésünkben, a helyes önismeretben. Erre azért is szükség van, mert ahogy nevelem a gyerekemet, abban az én érzéseim is benne vannak. Az első hét évben tanuljuk meg többek között az ösztönös cselekvések sorában az ölelést, simogatást, közelséget, érintést. Ezek egy életre szóló tapasztalatok lesznek. Csak akkor tudunk ezekkel az érzésekkel bánni, ha ismerjük őket. Szokás mostanában azt mondani: mennyire lelketlen, szeretetlen lett a világ. Lehet, pedig mindenki arra vágyik, hogy szeressék, elfogadják, úgy ahogy van, s hogy ne kelljen ezért semmit tenni. Feltétel nélkül szeressék! A baj csak az, hogy mindezt fordítva tesszük: feltételeket szabunk, s feltételekhez kötjük a szeretetet: ha megtennéd ezt és ezt, boldog lennék, vagy ha nem teszed ezt meg ezt, akkor tudom, hogy szeretsz! Pedig boldogságunk kulcsa bennünk van.

Átlagban egy nap 60 ezer gondolata van az embernek. Gondoljuk végig, mennyi ebből a pozitív és mennyi a negatív! Mi hogyan címkézzük magunkat? Mit gondolunk saját magunkról? Lehet, hogy ilyenkor visszacseng, amit gyerekkorunkban mondtak rólunk? Bizony nagyon sokan bajban vannak, amikor legalább öt dolgot fel kell sorolni, hogy miért is lehet őket szeretni! Sőt! Ki, miben egyetlen, egyéni! Ez mind arról szól, hogy nem ismerjük magunkat eléggé.
„Ma végre ismerd fel, hogy belül teljes vagy Csendben éned mélységében leld meg Mindazt, ami tökéletes és hiánytalan Nyisd meg szíved a szeretetnek lemondva Elvárásaidról önmagáddal és másokkal Szemben ma mindössze azt kell tudnod, Hogy a szeretet most is ott ragyog benned!"
Ahhoz, hogy mindezt át tudjuk élni, minden életkorban meg kellene tapasztalnunk bizonyos érzéseket. Ilyen pl. a létezés, a tapasztalás, a hatalom, saját identitástudatunk létrejötte.

Selfness: test és lélek egyensúlya
Selfness. Íme, egy új módszer, amely a mára komplett üzletággá vált fitnesst és wellnesst válthatja fel, de legalábbis árnyalja az egészségtudatos élet képét, hiszen a mozgás mellett a lélekkel is törődik, sőt a személyiségünk megismerésére, az érzelmek kezelésére helyezi a hangsúlyt. Egy új remény az egészséges életmód követőinek, egy viszonylag könnyen elsajátítható technika a stressz kezelésére.
Ma már kevésnek bizonyul az, ha elutazunk egy hosszú hétvégére és végig csinálunk egy wellness programot. Kiderült, mindez csak ideig- óráig segít, amint visszazökkenünk a mindennapokba, minden, ami elől meneküli szerettünk volna, kezdődik elölről. Ahhoz, hogy tudjunk magunkon segíteni, oldani a stressz vagy a kiégés okozta fáradtságot, lehangoltságot, kishitűséget, nem csak a testünkkel kell foglalkoznunk, hanem figyelmet kell szentelnünk a bennünk zajló érzésekre, gondolatokra is. Ez a selfness.

a problémák gyökere általában a ki nem mondott szavakhoz, az elfojtott indulatokhoz és a tisztázatlan helyzetekhez köthetők. Mindezek stresszt okoznak, ami pedig testi tüneteket produkál, általános kimerültséget, a test különböző részein jelentkező fájdalomérzetet, gyomorproblémákat, magas vérnyomást. A pszichés tünetek közül gyakori az elégedetlenség, a csökkent munkakedv, a szorongás, az öröm képességét csökkenése.
- Mindent, ami történt velünk, a tudatalattink érzésként tárolja el. Innen erednek az egymásközti kommunikációs zavarok, hiszen adott esetben ugyanarról az eseményről más-más érzelmet raktároztunk el. Nehéz egyedül megoldani a problémákat, mert mi magunk benne vagyunk az adott érzésben, nem tudjuk kívülről szemlélni magunkat, nincs reális képünk, ezért nem találjuk a megoldást. Cipeljük magunkkal az érzést és nem tudunk mit kezdeni vele. Ha az érzésünket helyére tesszük, akkor máris egyensúlyba kerülünk. Erre a selfness megfelelő technikákat kínál

Nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Például, ha egy érzelem túlságosan rabul ejt minket, nem tudunk szabadulni a dühünktől vagy ideges lelkiállapotunktól már az is sokat segít, ha mindezt tudatosítjuk magunkban, meghatározzuk, hogy mit érzünk, felidézünk egy korábbi szituációt, amikor ugyanezt éreztük. Majd átértékeljük, más keretbe helyezzük a történést és az érzést - ezáltal más lesz a pillanatnyi érzés is, cselekvő és döntésképesebbek leszünk a jelenben. Ha rabul ejt egy érzés, akkor egy csőbe kerülünk, leszűkül a látásmódunk, az érzékelésünk, gondolatvilágunk. Egyszerű technika ilyenkor a kilenc tekintetirány és az agyműködés összhangba hozásán alapuló gyakorlat. Bármilyen triviálisan is hangzik, mindez kimozdítja tudatunkat abból a merevségből, amibe jutott.
A selfness terápia révén egyebek mellett energiakiegyenlítő, konfliktus és stressz kezelő technikákat tanulhatunk meg. Fejleszti a problémamegoldó képességet, a koncentráció készséget, általa kontrolálhatók lesznek a gondolatok, segít a negatív gondolatok átformálásában és erősíti az önbizalmat is. – EZ tulajdonképpen egy pszichoterápiás kezelésnek is felfogható, csakhogy a kezelést mi magunk végezzük, és a megtanult technikákat szükség esetén bármikor alkalmazhatjuk

Sziasztok!

abc

def

ghi

jkl