Vagyont érő aranyrudat találtak egy ház felújítása közben kanadai csőszerelők

A második munkanapját töltötte Alif Babul kis ingatlanfelújító cégénél Dean Materi. Egy régi ház fürdőszobáján dolgoztak a kanadai Calgaryban. Materinek nagyon jól jött a meló: már azóta nem keresett semmit, hogy novemberben egyik napról a másikra kirúgták a daruipari állásából.

Egy kupac törmelékben aztán mintha megcsillant volna valami. Materi azt hitte valamilyen réz alkatrész, úgyhogy nem is foglalkozott vele, amíg el nem kezdte kilapátolni a törmeléket. Akkor érezte, hogy az a darab sokkal nehezebb a kelleténél.

Felvette a téglaformájú tárgyat, kicsit letisztogatta, és rájött, hogy egy egykilós aranytömböt tart a kezében: bele volt nyomva a súly, egy sorozatszám, és egy ismert ékszerészcég emblémája. Az aranyrúd jelenleg 50 ezer kanadai dollárt (nagyjából 10 millió forintot) ér.

Babul és Materi, bár nem tagadják, hogy nagy volt a kísértés, de szóltak a ház tulajdonosának az aranyról, aki megerősítette, hogy a családja kereste már egy ideje. A vízvezeték-szerelők szerint az aranyrudat valaha pezsgőfürdőkád alá rejtette el valaki, csak a motor vibrációja miatt elvándorolt a helyéről.

Az egykilós aranyrúd rögtön a Babul cége által talált tárgyak listájának élére ugrott: eddig egy ritka, eredeti kiadású Daredevil képregénysorozat volt a legértékesebb.

(via Calgary Herald)

arany-1024x576.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,042
Tagok
615,922
Legújabb tagunk
Nagy-Farkas Dóra
Oldal tetejére