Könyv születik- Irj Te is egy sort hozzá!

..ami ugye tudjuk, igen kedves gesztus lenne más helyzetben. De a torkom kaparása szerencsére átlendített az udvariassági akadályokon, úgyhogy nagyon is hálás tudtam lenni a vízért.

Szomjasan kortyoltam az első kortyot, talán túl mohón is, mert köhögni kezdtem.

A köhögésem nem hogy csillapodott volna, hanem egyre hevesebb méreteket öltött és már úgy tűnt, úgy járok, mint az egy ideig balsorsú Hófehérke, de szerencsére egy nagydarab, tenyerestalpas, vörös hajú asszonyméreteit meghazudtoló sebességgel mögém ugrott és alaposan hátba vágott.

Az értékes víz a számból a homokra fröccsent, ami rettentő gyorsan felszívta az értékes nedűt. Fáradtságomban és a nap égető, kiszipolyozó ereje miatt, az eszméletlenség határát súroltam.

Ekkor egy teve képen nyalt.

A vörös nő fellökött a hátára, én pedig a nyáltól ragadós arcomat a drótszőrű bundájába töröltem...

s közben belengte a szobát a frissen főt kávé illata. Kávét esetleg?

(nem kapcsolódik) Az ablak előtt ülve némán figyelte a távoli zajokat. A játszótéri hinta nyikorgását, a park fáin fészkelő csibék éhes csipogását, az álmos autóvezetők türelmetlen, folyamatos dudálását. Valamikor ő is a zsivaj forgatagában élt. Hintáztatta a fiát a játszótéren, etette a galambokat a parkban, megállás nélkül dudált a sztrádán, mert túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy észrevegye az út elején feltört vizet.

Inkább egy orosz hussalátát. Úgyis szökni akarok ebből a szituációból.

Egy távoli kontinens messzi országának kis falujában közben egy ideges ember kétségbeesetten próbálta megkötni a nyakkendőjét, s elméjének legparányibb zugában sem volt még jelen a szikrája sem annak a gondolatnak, hogy miként fog sorsa hamarosan összefonódni a hátán köhögéstől fulladozó embert cipelő tevéével.

Ha nem a polgármester lenne a teher a hátán, még ledobná a porba, had nyekkenjen, de mivel kell neki egy eladó telek, inkább cipeli tovább.

Mire a gondolat végére ért, kifáradt. Már a gondolkodás is szörnyű kín volt a számára.

Átvillant az agyán, hogy a telekhez nincs is szüksége a polgármesterre.

Ekkor ledobta a testet. Az felkavart némi homokon a helyen, ahová esett. Köpködött. Az orra, szeme és szája, a füle, és testének minden nyílása tele volt az átkozott homokkal.

De mégis mosolyogva néznte ahogy a test, a polgármester teste landol a porban. Abban a porban, amit a polgármester annyira gyűlölt.

A polgármester magatehetelenül feküdt a porban, a teve pedig elindult sebes léptekkel a fény irányába.

A fény, a távolból érkezett, egy kis tavacska felszínét csillantotta meg aranylóan a nap sugara, a tevénk, pedig igencsak szomjas volt.Orrcimpái megremegtek, amikor beszívta a távolból érkező víz illatát, és minden erejét összeszedve, futásnak eredt, hogy mielőbb csillapíthassa szomját. Ám, a polgármester is szomjas volt....

Utolsó erejével elkezdett a telefonjáért kotorászni a zsebében. Lázasan járt az agya, melyik haverját hívja fel, ki hoz neki egy pohár vizet?

Végül is felhívta kázmért.

A telefon hosszan, kitartóan csengett a vonal másik végén... csörr-csörr, egyre erőszakosabban és hangosabban, de ezt már Kázmér nem hallhatta meg.