Szia! Az én minősítésem is ezen a napon lesz. Én a természet ébredését választottam. Hóvirág készítése, olvadás, stb. Kombinálva a színekel. Várjuk a tavaszt, elűztük a telet. Várjuk, hogy színesedjen a természet.
Kedves Zsuzsanna. Én az egyik éven dramatizáltam a gyerekekkel. Fejdíszeket készítettünk. A mese elején virágos éneket énekeltünk, a felhőnél a Csipp-csepp csepereg dalt, a végén pedig a Süss fel napot. Így kicsit változatosabb. Ebből kijöhet a végén egy zenehallgatás is, tavaszi dalokkal...
Szia!
Amit én nagyon szeretek használni, az Budainé Balatoni Katalin: Így tedd rá! című könyve, ami táncos mozgásfejlesztés óvodában
Remélem tudtam segíteni. Jó munkát hozzá!
Kedves Szi2Csi!
Az óvó néniknek nem feltétlenül azért kellenek ezek a táblák, hogy megalázzák azokat a gyerekeket, akik még nem értek el dolgokat. Ez a megjelenítési forma általában azoknak jelent csak gondot, akik lassabban érnek, és a kedves szülő így fogja fel a dolgot. Ez nem versenyeztetés...
Szia!
Mi kinyomtattunk egy A/4-es cipőt, kiraktuk a táblánkra, és ráragasztottuk azoknak a gyerekeknek a jelét, akik már tudnak cipőt kötni. Saját magunknak így jelöltük azt is, hogy ki melyik kezét használja. Körberajzoltuk a kezeinket, és szintén a jelüket ragasztottuk rá, hogy jobb vagy...
Szia! Képet sajna nem tudok küldeni, de mi készítettünk belőle lakást, szekrény, asztal, szék, hűtő, mikró, tűzhely. Lehet közlekedési eszközöket is, hajó, busz(tejes doboz fektetve), kamion stb. Remélem tudtam egy kicsit segíteni, jó munkát. Üdv
Sziasztok!
Új emberke vagyok a fórumon, még nem nagyon tudok tájékozódni, és letölteni sem.
Szia!
Az örök napló engem is érdekelne. Hogyan lehet hozzá jutni? :-)
A nevem senkit ne tévesszen meg, óvó néni vagyok, csak a férjem nevén léptem be. :-))
NAgyon jó ötlet, csak az a baj, hogy...
This site uses cookies to help personalise content, tailor your experience and to keep you logged in if you register.
By continuing to use this site, you are consenting to our use of cookies.