Az ember alapvetően soha semmit nem ismer, amíg el nem kezd vele foglalkozni. Ettől nem szoktam félni. Egyébként sem a normális emberek kategóriájába tartozom, ami abból is látszik, hogy más pl. 18-20 éves korában kezdi az orvosi egyetemet, én meg 41 évesen, kisgyerek mellett, ráadásul több gyereket is szeretnénk
De infantilis vagyok, és nem érzem magam többnek 24-28 évesnél
Többször voltam külföldön, igaz, Kanadában még nem, Európán kívül csak USA-ban, de soha, egyetlen országban nem volt problémám az emberekkel, vagy a gondolkodásukkal. Azt nem mondom, hogy mindig 100 % egyformán gondolkodtunk, de tiszteletben tartottuk a másik véleményét.
Nyelvi probléma: kérlek ne érts félre nem akarok nagyképű lenni, de ezidáig ilyen problémáim nem voltak.
Iskolai végzetség: mivel orvos szeretnék lenni, és azt még itthon is előlről kell kezdeni, maximum pár évet veszítek, az meg nem a világ vége. Túl fogom élni. (ha élek addig) Lehet tévedek, de azt hiszem rugalmas vagyok. És fejlődőképes
Amúgy meg bármilyen munkát elvállalok amíg tanulok, meg amíg ez kell, minthogy ezidáig is voltam már pl. takarító néni is egy öregotthonban, Angliában. De vicces volt, mert egy szép nap a főnővér megkértezte, tőlem, a takarítónőtől, mit szólnék hozzá, ha ők fizetnék a tandíjamat, és elvégezném az orvosi egyetemet, és az ő orvosuk lennék. Azt tudta rólam, hogy úgy amúgy mérnök vagyok, de hogy igaziból mindig elsősorban orvos szerettem volna lenni (csak oda anno nem jelentkeztem), ezt senki nem tudta
Egyébként meg egy nagy kalandor vagyok, és imádom az abnormális helyzeteket. Régen én is szerettem pl. sziklát mászni, bár biztos nem voltam olyan jó mászó, mint te, de pici korom óta nagyon szeretem a hegyeket, az erdőket, a mészkőszikla illatát...