Mindenki arról beszél, hogy megváltoztunk, a férfiak elnőiesedtek, a nők túlzásba vitték az emancipációt... Mi lenne, ha elsősorban embernek élnénk meg önmagunkat és egymást? Ez legalább összeköt bennünket.
ebben a nagy uniszexizálódó (van ilyen szó?) tendenciában tényleg igazad van! de mint szinte mindenben, ebben sem biztos hogy érdemes az árral haladni, mert!
hadd karinthyzzak egy kicsit, és rángassam elő ezt a szakállas témát , mert ha valaki, akkor Karinthy az, aki ebben is tudott fontosat mondani.
"Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem.
És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába..."
ilyen egyszerű
100%-ban függ tőlem mennyire lehetek ffi vagy nő, és szintén 100%-ban függ a partnertől.
paradox helyzet, hogy nem az 50-50 adja ki a százat
de ettől a paradoxontól válik igazzá (és izgalmassá is persze) a _dolog_
ráadásul az emberi princípiumok a ffi vagy a női tulajdonságok előtérbe kerülésével nem csorbul(hat)nak...Sőt!!!
és ha már Karinthynál tartunk hadd idézzem kedvenc soraim ugyanebből az írásból (Levél H.G. Welss-hez)
mert szerintem az udvarlás nem összekeverendő a bókolással vagy pláne a flörtöléssel. (ez utóbbi, egyenesen pejoratív értelmű)
"Nem vagyunk állatok, nem vagyunk hímek és nőstények, hanem férfiak vagyunk és nők. És a mi szerelmünk nem kényszer és végzet,
hanem boldog felismerése annak a boldogságnak, amit nyújtani tudunk egymásnak."
no comment...