Bizonyára alig akad olyan ember, aki még nem esett neki egy érintetlen légpárnás fóliának, perceket töltve azzal, hogy annak valamennyi buborékjából precízen kisajtolja a levegőt és jókat szórakozzon utánozhatatlan, pattogó hangján.
A buborékfóliában pont az zseniális, hogy eredeti funkcióján túllépve, nem pusztán kiváló védelmet biztosít a benne lévő tárgynak, hanem gyerekes, de vitathatatlanul remek örömforrást és egyfajta feszültség levezetést kínál speciális tulajdonságának köszönhetően. A közismert csomagolóanyag már a művészvilágba is betörni látszik, a kanadai Brandley Hartnak köszönhetően.
Hart maga is szenvedélyes „pattogtató”, azonban a buborékok gyilkolászása helyett most más célra pécézte ki kedvenc anyagát; a fóliát használta fel arra, hogy az egyedi portréi alapanyaga legyen. A pepecselős munkafolyamat során a művész minden kis dudorba, egyesével fecskendezte bele a festéket, hogy aztán az apró darabokból összeálljon maga az arckép.
A képek zsenialitása abban rejlik, hogy a külön-külön kiszínezett buborékok együtt olyan hatást keltenek, mintha a portré pixelekből állna, melyek közismerten egyik legjellemzőbb építőkövei mai digitális világunknak. Az apró kis pontok ott vannak a számítógépeken, telefonokon, fényképezőgépeken; bárhova nézünk, mindenhol pixeles képek serege néz vissza ránk. A művész ezzel az egyszerű technikával olyan hatást ért el, amilyenre csak népszerű, digitális kütyüjeink képesek.
A választott felület egyfajta szimbolikus jelentést is magában hordoz: megindító a gondolat, hogy szerettünk képét egy olyan anyagba fecskendezzük bele, melynek buborékos alkotórészei a védelmet és biztonságot szolgálják.