Kedves Bumm!
Wass Albert pedig mindig szúrta (és szúrni is fogja) a románok szemét, ezért esély se volt (és talán nem is lesz) arra, hogy valaha is felmentsék az igaztalan, koholt vádak alól...
Sajnos. :sad:
Üdvözlettel: Dr. Bárdossy S. (London):grin:
Legalább is ezzel próbálták a koncepciós perben megvádolni.Tudtommal Wass Albert gyilkosság miatt került abba a helyzetbe, hogy menekülnie kellett.
Én az 56-os példámban egy szóval sem mondtam, hogy ők is ilyen cselekedetek vagy vádak miatt menekültek el Magyarországról anno. Csak arra utaltam vele, hogy sajnos Wass Alberten kívül is számos magyarnak kellett hazát váltani, hogy esetleg életben maradjon, vagy egyáltalán emberi életet tudjon élni az élete hátra lévő részében. Mert ha Magyarországon maradt volna, akkor vagy börtön, vagy halál, vagy teljes ellehetetlenülés várt volna rá és a családjára is."A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését."
Ez azért nem volt annyira általános dolog és az emberek nagy tömege 56-ban sem gyilkolás miatt menekült el Magyarországról.
Wass Albert pedig mindig szúrta (és szúrni is fogja) a románok szemét, ezért esély se volt (és talán nem is lesz) arra, hogy valaha is felmentsék az igaztalan, koholt vádak alól...
Sajnos. :sad:
Üdvözlettel: Dr. Bárdossy S. (London):grin: