azt mondják h a félelem az első és legfontosabb érzés amiből különféle ösztönös reakciók is kialakulnak,
...a modern ember legtöbb hétköznapi gondolatának és viselkedés-mintájának a gyökerénél is megtalálod...
azt mondják h a félelem az első és legfontosabb érzés amiből különféle ösztönös reakciók is kialakulnak,
A gyermek mikor felismeri önmagát, az első egy érzés lesz, - a félelem, - mely az elválasztottság érzéséből fakad...kiss
Ezért jövünk mi fájdalmunkban üvöltve erre a világra...míg az állatok, kik nincsenek ennek tudatában nem csapnak ilyen hisztit a történtek hatására...
honnan jön a gondolat és hova megy ?
mi a szeretet és tisztelet amin meditálni tudsz ?
ki az aki meditál?
sok,sok kérdés felmerülhet ,ki teszi fel ezeket a kérdéseket ?
A gyermek mikor felismeri önmagát, az első egy érzés lesz, - a félelem, - mely az elválasztottság érzéséből fakad...kiss
Ezért jövünk mi fájdalmunkban üvöltve erre a világra...míg az állatok, kik nincsenek ennek tudatában nem csapnak ilyen hisztit a történtek hatására...
.....ezeket sajnos mi neveljük gyermekeinkbe...saját aggódásinkat, félelmeinket vetítjük rájuk...kiss
Kit érdekel, hogy milyen Shaw szerint a világ?
Magát Shaw-t sem!
Aki a másik véleményére kiváncsi, az még mindig a saját véleményének a bűvöletében él, ezért nem fogja fel azt az igazságot, hogy minden vélemény és minden világlátás hamis, mert maga az alapja hamis!
Shawnak már nincs véleménye a világ dolgairól.
A világ olyan, amilyen! Szóra sem érdemes!
..."minden úgy jó ahogy van"...ezek a mondatok azok, amiket hallhatsz azoktól, akik felismerték az igazságot...fél-elem...míg nem vagy teljes...de csak is a félelmen keresztül ismerheted fel...csak légy jelen benne...bármit hoz az élet éld meg...az út te magad vagy...nincs más út...mert akár hol vagy önmagad mindig magaddal viszed...és az út úgy kanyarog, ahogy saját természete diktálja...ez azt jelenti hogy a saját felismerésed szerint cselekszel, élsz nyilvánulsz meg....ezért nincs olyan, hogy kész válasz...csak válaszok vannak arra ami bennünk zajlik...éld meg...ismerd fel...ezért mondják ez az út egyszemélyes...benned zajlik...
...ezek feltételezések....saját tapasztalatom, hogy a félelem bennem sokára jelent meg...gyermekként láttam anyám szemében az aggódást és nem értettem....bármilyen magasról leugrottam...sőt kerestem a lehetőséget mert repülni akartam...kimásztam a 4 emeleten az ablakpárkányra....nem volt jelen bennem semmilyen félelem, pedig már 4 éves voltam....a tűzoltók szedtek le....csak anyám arcán láttam a kétségbe esést...sorolhatnám a sok ilyen tapasztalást, ami bennem történt...félelem míg nem tanítottak meg rá, nem volt jelen....sőt gyermekeimen is látom, még nem égeti meg magát, vagy nem történik valami amitől megijed bátran megy bármilyen feladatnak....
Nos, szeretem olvasni a hozzászólásaidat, viszont ezek tények, és nem feltételezések...
A félelem nem a testi épséged féltésével kezdődik, nem is kezdődhet azzal, hiszen egy csecsemő sem azonosítja magát a testével...
Ez csak jóval később fejlődik ki, egy tanulási folyamat által...
Mint ahogy egy felnőtt is megtanul vigyázni a több milliót érő autójára...
Szia Bonaona!...természetesen igazad van...mégis arról tudok beszámolni ami bennem zajlik...más szemével nem láthatom a világot....ezért írtam feltételezés...mert sokan beszélnek arról, amit megtanultak valamikor valahol...de nem tapasztalták...a tapasztalás az, ami megadja a felismerés lehetőségét...tudni, vagy élni a dolgokat nem ugyan az a kettő...bennem ilyen amire válaszoltam ezelőtt nem történt...félelmet csak onnantól éreztem, hogy felhívták rá a figyelmem, mi az ami veszélyes...sok gyerektől hallom viszont, hogy fél a sötétben...a sötét ismeretlen....és az ismeretlentől félnek az emberek...ezért nincs szándékomban a véleményedet bírálni...mert valós érzés tapasztalás a félelem...az ok meg ahány ember annyi féle... és addig van jelen még nincs tudatában igazi-önmagának...kiss természetesen szerintem...semmit ne higgy el nekem...nem áll módomban...elvenni a kételkedés szabadságát...és ezt nem is teszem..
a félelem ézésének a magja, amiből kicsírázik, növekszik és kivirágzik, szerintem is egyértelműen a gondolat...az, hogy a gondolathoz miként "jutottál hozzá", tejesen másodlagos...olvastad valahol, hallottad, tanították, vagy magad is megtapasztaltad...mindegy...lényeg, hogy az eredeti gondolathoz további gondolatokat kapcsolsz...olyan, mint amikor egy hópehelynek lendületet adsz, s az elindít egy lavinát...a hópehely önmagában képtelen bárkiben is kárt tenni, ellenben a hógörgeteg, ami végül odaér....ilyen hógörgetegek görgüdülnek a fejünkben... s ha már elindultak...előbb, vagy utóbb, valahol meg kell állniuk...valahova be kell csapódniuk..és ahova becsapódnak, ott lesz a fájdalom...és a becsapódáson való aggodalom a félelem...azt gondolod, hogy fájni fog, pusztítani fog, így vagy úgy szenvedést fog okozni, és nem akarod...és ellenállsz..."nem akarom, hogy így legyen"...de mi is?...a gondolat lavina a fejedben?...
amit tehetsz, hogy ha ott egy hópehely, nem adsz neki lendületet...csak hagyod, hogy legyen, és a tudatod fényében és melegében...elolvadjon.
Szia Bonaona!
Szerintem ahhoz megvilágosodottnak kell lenni,hogy teljes egészében eltünjön a félelem.
Egyszer megkérdezték E.Tolle-t,hogy érez-e ő fájdalmat,és azt válaszolta,hogy ő nem,de érzi mások fájdalmát.
Azt hiszem a félelem az,ami a legtöbb fájdalmat okozza.
Tudod kedves Soma,én már nem akarok megélni semmiféle fájdalmat, azért is "feszegetem" a megvilágosodottság állapotát.
Persze hagyom,hogy legyen maga a "lelki fájdalom",csak jó lenne már végleg túl lépni rajta.Lehetséges ez??
Igazad van,mert valamikor én is ilyen voltam,másokat hibáztattam,végül pedig önmagamat,ez pedig önsajnálatba merült.Hál'Istennek ezen már túl vagyok.Drága Évi...szerintem a fájdalom (akár lelki, akár fizikai) csak jön-megy...ilyen a természete...olyan mint a gondolat...kézenfogva járnak...a fájdalomhoz való viszonyunk, annak megélési módja viszont szeritem meghatározza életünk minőségét...vannak a fájdalomhoz görcsösen ragaszkodó emberek...lehet nem is tudnak róla, de tudatalatt szeretnek a "fájdalom elszenvedőjének" képével azonosulni...mert akkor nem kell önvizsgálatot tartani, lehet mást hibáztatni..a sorsot, Istent, bárkit, csak ne kelljen szembenézni magunkkal...lehet áldozatnak lenni, és elhárítani minden felelősséget...szerintem nagyon sokan élik így az életüket nap mint nap...aztán vannak olyanok, akiknek az élet így-vagy-úgy megadja azt a felismerést, hogy van élet a fájdalmon és szenvedésen túl...van aki itt megrémül, és visszafordul...vissza a fájdalmas, de könnyű élethez...aki viszon igazán sokat szenvedett már, az boldogan feladja a könnyed szenvedés illúzióját egy mélyebb, és tartalmasabb élet reményében....mert van az élésének mélyebb módja...felelősségteljesen, megértéssel, elfogadással és szeretetben élni magunkkal...kifelé helyett befelé figyelni, kifelé helyett befelé mutogatni...és ahogy élsz befelé, azt tükrözi a világ kifelé...szó szerint így szabod személyre az univerzumodat, pillanatról pillanatra...így sugárzol kifelé, és kezdesz el másokkal is békében és szeretetben élni... egy ilyen állapotban időről-időre lelátsz a dologok mélyére, és meglátod, mi miért van...és a fájdalom érzése mögötti gondolat még azelőtt lelepleződhet, mielőtt kialakulhatana a fájdalom...erre mindenki képes, aki önként válsztja a nehezebb utat...megvilágosodás ide-vagy oda...én így látom. Ölel, Soma
A problémém az,hogy szeretném elkerülni a fájdalmat,mert a szorongató érzés nem egy kellemes állapot.
Ha megvilágosodott lennék,akkor nem érzékelnék ilyet -gondolom.