Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Mondjuk nekem ez is érdekes kicsit:

"A The New York Times azon beszámolójának, miszerint „nem érti a felhajtást”, az a fő oka, hogy Orbán Viktor korábbi irodájának a karmelita kolostorban való fizikai valósága nem egyezik meg a politikai ellenfelei által felépített szélsőséges, fényűző korrupcióról alkotott nyilvános képpel. A The New York Times 2026. augusztus 21-i jelentése szerint az újonnan megnyílt komplexumot megtekintő újságírók megjegyezték, hogy a belső tér meglepően szerény. A berendezés nem egy költekező diktátor élvezőkupolájára vagy egy hivalkodó palotára hasonlít, hanem egy luxus butikhotelre. Az eltérés a politikai színház és a valóság közötti eltérésből fakad: Az elvárás: Orbán Viktor 2026. áprilisi választási vereségét követően Magyarország új miniszterelnöke, Magyar Péter átláthatóságot ígért, és megnyitotta a titkos komplexumot a nyilvánosság előtt. Magyar erőteljesen kampányolt amellett az elképzelés mellett, hogy a „Carmelita” (Karmelita kolostor) az előző kormányzat „úriasságának, fényűzésének és hazugságainak” feltűnő szimbóluma. A valóság: A széles közérdek hetekig tartó várólistákhoz vezetett, de a mindennapi látogatók és a nemzetközi újságírók egyaránt enyhe csalódottságuknak adtak hangot. Bár az épület tagadhatatlanul szimbolikus értékkel bír, mint a központosított hatalom egykori zárt központja, az iroda belsejében hiányzik az a személyre szabott, lélegzetelállító luxus, amelyre sokan számítottak. A The New York Times végül kiemelte, hogy bár Orbán rendszerszintű korrupciójának és gazdasági hanyatlásának valódi öröksége országszerte erősen érződött, azok, akik ennek fizikai bizonyítékát keresték, az íróasztalánál lévő aranyozott fényűzésben nyilvánultak meg, üres kézzel távoztak."
 
Mondjuk engem érdekelne, hogy a The New York Times mégis mit nézett. Mert hogy van ott luxus bőven. Az nem egy irodának, munkavégzésre alkalmas helyiségeknek lett kialakítva, hanem a legszélesebb luxusigényeket kielégítő pihenőtermekre. Azt még valahogy le tudnám nyelni, hogy hellyel-közzel szükséges egy olyan rangú irodák, helyiségek kialakítása, ahol a külföldi vendégeket fogadhatja. De ezek a kialakítások és berendezések túl mentek minden határon.
És akkor beszéljünk arról, hogy amikor a Karmelitát és a Belügyminisztérium épületét átalakították ilyen luxusra, az ország nagymértékben eladósodott, a gyermekvédelem a béka segge alatt, a fiatalok vándoroltak ki külföldre, a lakhatás nemcsak egyre drágább volt, hanem még hiánycikk is volt egy lakás. Sorolhatnám.
Ameddig egy ország vezetése úgy gondolja, hogy jóvanezígy, nekik a luxus, az egyszerű emberek meg dögöljenek meg.... addig nem lesz kilábalás a nyomorból.
 
Apropó atomerőmű vagy szakpolitika a kormányzás felelőssége
Az atomerőmű körüli habverés a rezsicsökkentés miatt van.
A teljes 2000 MW kiesése kb. napi 2 Milliárd forint lenne.
A jelenlegi 500 MW-nál 1,5 Milliárd forint naponta.
Az áramellátás importból biztosított, de az jóval drágább.
MP ezért "aggódik" ezerrel, és végre van egy "krízis/katasztrófa" helyzet, amit egymaga megoldhat.
Nincs és nem is volt veszélyben sem az atomerőmű sem az áramellátás.
Pár nap múlva újra apad a Duna.
2018-ban ezt képes volt október végéig játszani.

(RSzR: A bárkákból minden vizet kiszivattyúztak, mégsem kell süllyeszteni ...)
 
Utoljára módosítva:
Ebből is kiderül már amiket felsoroltál az amatörizmus a hozzá nem értés.
Magyar péternek sokkal nehezebb dolga van mert neki át kell küzdeni magát a sok-sok kiskirályon. Hisz nincs neki évtizedei.
Az hogy szerinted a magyarok buták azt kinek is köszönhetjük? Csak az előző kormánynak.
Elhitette a választóival hogy kezében van az aranycsinálás titka. És .....
Most hogy majd emelkedni fognak az árak akkor visszakell sírni a múltat?
Hiszen eddig kiröhögték azt aki spórolásra bíztatott bennünket.
S "a magyarok" most megokosodtak?

Kérlek, egyszer valaki, ha Te tudod, Te, írjátok le nekem, ki röhögte ki azt, aki spórolásra biztatott?
S írjátok már le azt is névvel légy szi', ki volt az a galád, aki erre biztatott!
Köszönöm.
 
Bizony, időnk az van!
Alternatíva az, ami nincs (a mihasznákat még nem, a fideszt pedig már nem tekintem annak).
Tehát a 2/3-dal megint egypártrendszer van.

Az a gond, hogy hasonlóan gondolkodsz, mint Magyar.
A fideszes szavazónak a FIDESZ az alternatíva.
A mihazánkosnak a Mi Hazánk.
S ott vannak a most a TISZA-ra szavazó, de nem tiszás "mások" is. Azok "a mások", akikkel a TISZA 2/3-nyi helyet kaphatott a Parlamentben.

A három csoport jelentős. Mindenképpen többet ad ki a Parlamentben, mint 1/3.
 
Mondjuk engem érdekelne, hogy a The New York Times mégis mit nézett. Mert hogy van ott luxus bőven. Az nem egy irodának, munkavégzésre alkalmas helyiségeknek lett kialakítva, hanem a legszélesebb luxusigényeket kielégítő pihenőtermekre.
Épített grandiózus báltermet, ami miatt szétverte a fél Várat? Nem. Nahátakkormegmibajotokvan??
 
Mondjuk engem érdekelne, hogy a The New York Times mégis mit nézett. Mert hogy van ott luxus bőven. Az nem egy irodának, munkavégzésre alkalmas helyiségeknek lett kialakítva, hanem a legszélesebb luxusigényeket kielégítő pihenőtermekre. Azt még valahogy le tudnám nyelni, hogy hellyel-közzel szükséges egy olyan rangú irodák, helyiségek kialakítása, ahol a külföldi vendégeket fogadhatja. De ezek a kialakítások és berendezések túl mentek minden határon.
És akkor beszéljünk arról, hogy amikor a Karmelitát és a Belügyminisztérium épületét átalakították ilyen luxusra, az ország nagymértékben eladósodott, a gyermekvédelem a béka segge alatt, a fiatalok vándoroltak ki külföldre, a lakhatás nemcsak egyre drágább volt, hanem még hiánycikk is volt egy lakás. Sorolhatnám.
Ameddig egy ország vezetése úgy gondolja, hogy jóvanezígy, nekik a luxus, az egyszerű emberek meg dögöljenek meg.... addig nem lesz kilábalás a nyomorból.
Most azt a nyűves kis szinhaztermet írigylitek?
Hisz alig nagyobb mint a Mikroszkópé.
 
Az egész Várnegyed-felújítás luxus olyan körülmények között, amit Te is írtál.
+ stadionok.

Az Építészfórum cikkéből:
"A Robert Gutowski Architects tervei alapján megújuló Budavári Palotával kapcsolatban Vitézy ismertette, hogy az első szárny építése megkezdődött, a történeti palotát szerkezetig visszabontották, azonban a továbbépítéshez a leköszönő kormány már nem biztosított forrást. A projekt jövőjéről az új kabinet dönt majd. Becslése szerint a rekonstrukció befejezése mintegy 500 milliárd forintba kerülne. Vitézy szerint a Budai Vár fejlesztéseire összességében már 500–1000 milliárd forint közötti összeget költöttek el vagy kötöttek le, közelebb az ezermilliárdos nagyságrendhez."
 
MP egyetlen dolga, hogy mindent is közvetítsen és keretezzen.
Ezt nem jól nevezted nem"dolga".
Hanem módszere a média.
Amit sokkal jobban használ mint elődei.
Ez most jó vagy rossz?
Egyik sem, Magyarországon újszerű politikus típus
A választási győzelem jó részét is az üzeneteinek"közvetítése" annak képessége.
Miatt szerezte meg.
Már megszokhattad volna hogyan használ minden felületet és lehetőséget.
 
Még nem olvastam el de, már vártam Puzsér megszólalását
Ugyanis Ő megbírálta folyamatosan Gyurcsányt és Orbánt is
Valamint támogatta erős szimpátiával Magyar Pétert.
Puzsér Róbert elég jó erkölcsi iránytű.
Ha szóváteszi az igen csak úgy is van.
Ez a cím amit sugall azonos azzal amit orbán mondott az "abuzálja az országot"
És ez minden jobb érzésű ember észrevette már
Most fogom olvasni igaza van-e Puzsérnek

Olvastam visszaértem, következtetés: kizárólag stílusbeli észrevételt tesz..!!
Kormányzás tartalmi problémát nem lát csak stílusbelit.
Ezzel nem mondott újat.
A most következővel szívemből beszélt:
"Arra kapott ugyanis felhatalmazást, hogy az Orbán-rendszert eltörölje, a helyére pedig demokratikus és jogállami alapokon álló polgári berendezkedést állítson, nem pedig arra, hogy az orbánisták mindennapos lealázásának élményével újabb és újabb szavazatokra vadásszon.""....
Ide kell emelni záró sorait:
Végül kitért arra, hogy az új kormány feladata nem az, hogy abszolút filmszínházat alkosson, hanem a korszakváltás kulturális és közéleti valóságát kell megteremtenie. Magyar Péter nem eshet abba a hibába, hogy az uralásra szánt pillanat örökké tarthat. Működő és emberséges, szabad és nyugatos Magyarország megalkotására kapott felhatalmazást. Különbnek kell lennie az elmúlt évtizedek szavazatszédelgő politikusaitól, mert ezen nemcsak az ő hatalma, hanem a magyarság jövője áll vagy bukik − zárta gondolatait a publicista.
 
Utoljára módosítva:
A "mások" a nem tiszahívők.
S hogy melyik csoport mekkora - egyelőre senki nem tudja.
A támogatottságot mérik nem a hívőséget.
Aki senkit se támogat olyan csoport nem szokott lenni gyakran
Két választás között az is csak tájékoztató adat, a tendenciát mutatja jól
Arról meg tudjuk hullámzó.
Csak 3-6 hónapos módosulást érdemes nézni
1787467472750.png

A Medián kétszer is közzétett pártpreferencia-kutatást a választások óta,

Utoljára módosítva:
A volt lakájmédia elhalgatja a fidesz támogatottságának további csökkenését.
Sőt, a Magyar Nemzet a Tisza kormány ellen elszabadult népharagról írt.
 
Friss profil üzenetek

Szeretném újra használni az oldalt.
Bakó Katalin wrote on babsy13's profile.
Szia! Az RNATA-nak vannak új mintái karásonyra! Közös vásárlásról lehet szó??? Köszönöm! Bakó Katalin
alguem tem esse padrão para me ajudar?
Ca-Dorinka wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérem a fiókom törlését. Kosz

Statisztikák

Témák
39,251
Üzenet
5,064,119
Tagok
632,029
Legújabb tagunk
Szkirasz
Oldal tetejére