Legutóbbi tartalom: KrisztiBMW

nem :)

tkntt

Üveges tekintet, könnyes arc Egy talán könnyen feladott harc Kiszáradt száj, izzadt tenyér Álom mely már semmit sem ér

Minden a legnagyobb rendben De könnyek izzanak a csendben És a szép, mosolygós maszk mögött A bánat tragikus méretet ölt

Idő. Reménytelenül rövid, mégis kibírhatatlanul hosszú. Míg meghalunk… Idő. Sok van belőle, mégis kevés. Hogy eldöntsük, mit akarunk. Magány. Megőrülsz a fájdalomtól, mégis vágysz az egyedüllétre.

Rózsaszín felhők alatt Rózsaszín pillangók repkednek Rózsaszín virágok Rózsaszín szívéből esznek, Rózsaszín világban Rózsaszín álmokat látok Rózsaszín ruhában Rózsaszín utakon járok Rózsaszín erdőből Fekete árnyak lesnek Rózsaszín utamon Fekete farkasok követnek.

Elvesztettem egy barátot, lehet, hogy nyertem egy ellenséget... De ez igazán nem fontos, mert megtanított újra bízni, megtanított kitartani azok mellett, akik fontosak nekem, rámutatott azokra a dolgokra, hogy mit nem teszek meg soha senkivel és ezt köszönöm neki. Ezekért mindig hálás leszek...

Nem vagyok egyedül, mégis magam vagyok. Nem vagyok álmos, de álmodni akarok. Nem vagyok szomjas, de kapar a torkom. Nincs hideg én mégis fázom. Itt vagy velem mégis hiányzol.

Fürödni akarok a Balatonban! Napozni a parton, jégkrémet venni a büfében, röplabdázni a strandon. Valaki köpjön rám egy kis napfényt, mert már nem bírom!!!

Egyedül fekszem. Párnám könnyeimmel áztatom. Nekem ez nem kell. Felemészt a bánatom. Nem vagy itt. Szemem a távolba mered. Messzire vitt. Ébren álmodtam veled. Megint sírok. Ma estére ez jutott. Tegnap is sírtam. És holnap is fogok.

Szomjas vagyok. A szám kiszáradt, az agyam elfáradt, a szívem beleunt a lüktetésbe. A tagjaim nehezek, a tüdőm merev, a szemem céltalanul a világra mered. Már nem számít semmi. Vége mindennek.

Rád nézek és nevetek. Szívem veled szárnyal. Fényes gyémánt vagy nekem. Melyre mindig vágytam. Neked adtam a szívem Nekem már nem kellett. Vigyázz rá, míg élek. Én csak erre kérlek.

Mosolyod az égbe repít, Szemed tüze felmelegít. Ölelésed védelmet nyújt, Érintésed a mélybe húz. A hangodtól megőrülök, Öledben egy felhőn ülök. Szíved dobbanása az enyémmel egybehangzó, Szerelem ez, nincs rá más szó.

Ahogy szép lassan eltűnnek mellőled a barátok, eltűnik az életed is. Csak akkor veszed észre, hogy mennyire magányos vagy, amikor egy csendes őszi éjjelen sétálsz és nincs melletted senki, aki megfogja a kezed és azt mondja „ne félj, én mindig itt leszek”.

Mért vagyok még mindig gyenge? Nem erősít meg a sok szenvedés. Nem tudom kisírni szememből könnyeim. Nem múlik el a fájdalom, nem tudok átsiklani a bánaton.