Legutóbbi tartalom: maklarim78

A fehér holló a fekete párja. Miért van az, hogy ma senki se látja? Túl fehéren vakít a szárnya, Nem ő látszik, csak a hiánya. Csak a lábnyom a végtelen hóban, Csak a jel, mely az ívpapíron van, Csak a száj, ami önmaga szótlan, A láthatatlan szigete a láthatóban. A fehér holló a fekete párja...

Méreghegy és álomváros, oszlopok, vízbe fulladt táj. Rám köszönt az alvajáró, ébren volt, de azt hitte, hogy álmot lát. Mi vár még rám

A villámokban nincs kímélet A hullámok a partra törnek Tépi a szél és mossa eső És mégis ott marad helyén a kő!!!

Kőfalak állnak az emberek között, A szó még nem tört rajtuk át, Nincs társ a bajban és nincs egymáshoz út, És áll, a kőbe zárt világ. De elmúlnak egyszer a szörnyű éjszakák, És lelkünkben felenged a jég.

Azt sem tudom hol vagyok, tátott szájjal hallgatok. Mondjátok meg, cirkusz ez vagy börtön. Mindent én sem érthetek, csak annyit kérdezek, hogy élhet ennyi hülye itt a Földön.

Meghalok, Mert élni akarok Áldozatok közt, túlélő vagyok Elveszített régi életem Mosolyogva újra élhetem

Szőkén, szelíden, mint a szél, feltámadtam a világ ellen, dúdolva szálltam, ténferegtem, nem álltam meg – nem is siettem, port rúgtam, ragyogtam a mennyben, cirógatott minden levél.

A világ korrodál, nézzük mind némán. Korlátolt klónokat futószalagon utángyárt. Meddig érünk fel a magasba mászva, ha a csúcsról villám rúg le a fagyos porba? Posztolom, hogy elpusztult a világ, de nem lesz aki válaszol rá!

Hógolyó, soha nem lesz belőled lavina, Tőled nincs veszélyben senki ablaka. Hógolyó, ahogyan te most kinézel, Azt a kort már nem éred meg soha, soha!

Nemrég még egymásért kiabáltunk, Ma már csak egymás mellett állva ordítunk. Tegnap még élt a katicabogár, De ma már csak egymásnak bólogat a bábu pár

Érzem, hogy hallod a hangom! Érzem, hogy értesz minden szót! Érintsd meg lassan az arcom, Lásd meg a hozzád hasonlót! Ébreszd fel alvó lelked, Véred legyen legyen édes vizű folyó! És ha minden így él benned, Akkor leszel hozzám hasonló.

„Szerettelek (…), úgy szerettelek, ahogy nem tudok és nem is akarok szeretni többé, kritikátlanul.”

"Emlékszel, mit mondtam a kudarcról? -Csak akkor vall kudarcot az ember, ha nem próbálja meg még egyszer."

Egy szó, egy mosoly, egy finom érintés elég Tőled, amikor úgy érzem, a világom felég, És rögtön észhez térek Gondolj bele, hogy mit érzek, Amikor egymásban elveszünk! Kettőből egy leszünk Te vagy a szél a szárnyaimnak A fény az árnyaimnak Minden jót megadtál Örökre megragadtál

Elég voltam mára. Az álom oltalmára bízom elmém. Elterelném a gondjaimról figyelmem. A világ terhét cipelnem ma már nem kell, de jön a reggel.