Nem tette csúffá. Már jönnek. Fiúk, lányok, anyák. Testvérek, idegenek. Megérkeztünk.
Lassan jó a reggel. Szinte hihetetlen. Ám igaz. A tábor körvonalai rajzolódnak ki. Képzelődik? A teste csúffá teszi?
Szót nem tud kiejteni a száján. Magában mondja, monoton. Ez ad lelki erőt. Ember felettit.
Szinte úgy, mint amikor a hideg ablakra a leheletét fújja a vékony üvegre. Minden sora, előtte. Betűk, szavak.
A Biblia sorai tűnnek fel előtte.
Együtt, de nem nélküle. Pihenni nincs idő. Az idő a legnagyobb ellenség.
Nem adja fel, hiszen nem csak a saját életét menti, a társa, élete párját is.
A sötét éjszaka hideg, rideg. Élelem és ivóvíz nélkül gyötrődve, kínzó fájdalmak közepette messze még a biztonságot adó tábor.
Minél előbb a táborba kell érni. Víz nincs, jártányi ereje fogytán. Lassan, de biztosan ballag. Talán reggelre mire a nap ismét felkél, a tábor...
Talán a "társakat" várni kellene? Nem.
A szemébe már nem tudott belenézni, szót nem tudott mondani ajkán. A sivatagi levegő szinte összenövesztette a nyelvét. A szóró fájdalom a szemét...
Gondolta a belé vert, a bőre alá ivódott kiképzése során.
Társát a hátán cipelve. 1 sem maradhat hátra.
Aztán erőt vett magán, és útnak indult a lenyugvó nap alatt.
A régi emlékek teljesen frissek, ezek szinte igaznak, valósnak tűnő cselekedetek, kényszer képzetek.
A neveket vesszővel válaszd el
