Legutóbbi tartalom: swangazdi

Én nem leszek boldogabb, ha elmondom, amit mondani kell, de boldogtalan vagyok, ha nem mondhatom el.

20 és most ?

Majd ha már én álmodom a felhőt és mögé a napot, Te a tengerpartot mellé magadtól rajzold, Ha képzelek csendesen fáradt őszi fákat, Te lombokkal borítod az összes száraz ágat, Én nézlek szótlanul, ülök és hallgatok, Elmondhatod akkor, most már boldog vagyok.

Én álmodom a rétet, és mellé a zöld mezőt, Te álmodod a havas csúcsot, s a nap elé a felhőt. Én álmodom a nyár melegét, a tengert, a virágok illatát Te álmodod az őszi csendet, és egy lombja vesztett fát .Én szaladnék a széllel, viharként vadul, Te ülnél a fűben és néznél szótlanul.

Blackswan

De az a bánat, ha kezét se fogtad, Álmodba jött csak, csodának, titoknak. Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba, Dalos fohászba, kérve, sirva, vágyva. Tied se volt s már életedhez kötve És akkor, érzed, elveszett örökre És nem lesz fénye többet éjszakádnak: Az a bánat.

Nem bánat az, bárhogy sajog a szived, Ha már tied volt s akkor elveszited. Nem bánat az, ha csókolt már az ajka S most más csüng édes szédülésben rajta. Ha boldog órák, pásztorórák képe Kisér a puszta, magányos sötétbe, Mint téli kertbe a szines tavasz - Nem bánat az.

15

14

fák lombja sárgul ködös reggelek járnak vége a nyárnak

Álmaimban eljössz hozzám, Nem kopogsz az ajtón, ablakon Otthonosan lépsz szobámba Ezüst csengő szól a hangodon. Nem kérdezem, merre jártál, Szél hozott-e vagy vonat, Cirógatlak, becézgetlek, Simogatom angyal arcodat. Mind ez persze álom csupán Megcsókolom reggel lábnyomod, Takaróm magamra...

tüdőmben az utolsó csepp levegő elég lesz kimondani szeretlek

B. Szabó Károly - Miattad maradok mert voltál s maradsz mert vagyok így lettünk akaratlan hallgatag csillagok kopottan is fénylő oltár hamvaiban égő zsoltár porladó égi neszek miattad voltam minden mi valaha leszek

Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek. Sok sötét titkom rábízom a szélre, Semmit se várva és semmit se kérve. Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton: Kétségeim az örvényekbe szórom...

Majd az éjszakával visszatérek, csupa csillagpor lesz a ruhád. Ne bándd, hogy el kell mennem innen, csak betegebb lesz tőlem a Világ. Majd minden hazatalál, kisimul bennem. Az Álom lehajtja fejét... Nyelvemen olvadó Neved, az Űrben visszhangzik rég... Majd szánni fogják gyönyörű, utolsó...