Testamentum
Kihullott hát a toll reszketeg kezemből. Kacagva vágtam kesztyűm a hideg Kaszás elébe, mely talán túl korán jött el. Ittmaradottak, kik aszott testem fölé hajoltok, mint kanyargó folyó partján az illatos füzek. Ne hagyjátok veszni boldogságom, melyben itt e földön részem lehetett!
Hamvaim felett madárdalos legyen az ének, feleljen neki hűs folyam simogató hangja! Lágyölű szellő vigye meg a hírt a messzi földeknek: Itt nyugoszik, ki élt a szerelemért, s szeretett az életért. Ne gyászolni jöjjetek őt! Vigadjatok inkább, hiszen itt hagyta nektek a virágzó fák árnyadó lombkoronáját, hogy oltalmába feküdvén kitárjátok szívetek magas ég felé, ahogyan tette azt ő hajdan. Itt hagyta nektek a zöld pázsit simogatását, hogy mezítelen hátatok reá lefektetve élvezzétek az örökkön ifjú természet pajkos csiklandozását. Itt hagyta nektek a patak gyermeki-kacagó csobogását, hogy szerelmes szomjatok oltására jót kortyoljatok belőle.
S itt hagyta a Napot is, hogy szerelem-tánctól fáradt reggeleken arcába tekintve meríthessetek új erőt az élet kihívásaira.
Legyen hát tiétek a dal, a tánc, a szüret mulatsága, a munka kellemes fáradtsága, a bor zamata, a lányok csalfasága, zápor frissessége, szarvas méltósága, ősök bölcsessége, Villon költészete, csókok lehelete, karok ölelése! Ruhátlanul jöttem e boldog világra, s miután kellőképpen kiélveztem azt, most ruhátlanul állok egy másik boldogság kapujában.
Legyen hát tiétek a szeretetem!
Legyen Tiéd a szívem!
Kihullott hát a toll reszketeg kezemből. Kacagva vágtam kesztyűm a hideg Kaszás elébe, mely talán túl korán jött el. Ittmaradottak, kik aszott testem fölé hajoltok, mint kanyargó folyó partján az illatos füzek. Ne hagyjátok veszni boldogságom, melyben itt e földön részem lehetett!
Hamvaim felett madárdalos legyen az ének, feleljen neki hűs folyam simogató hangja! Lágyölű szellő vigye meg a hírt a messzi földeknek: Itt nyugoszik, ki élt a szerelemért, s szeretett az életért. Ne gyászolni jöjjetek őt! Vigadjatok inkább, hiszen itt hagyta nektek a virágzó fák árnyadó lombkoronáját, hogy oltalmába feküdvén kitárjátok szívetek magas ég felé, ahogyan tette azt ő hajdan. Itt hagyta nektek a zöld pázsit simogatását, hogy mezítelen hátatok reá lefektetve élvezzétek az örökkön ifjú természet pajkos csiklandozását. Itt hagyta nektek a patak gyermeki-kacagó csobogását, hogy szerelmes szomjatok oltására jót kortyoljatok belőle.
S itt hagyta a Napot is, hogy szerelem-tánctól fáradt reggeleken arcába tekintve meríthessetek új erőt az élet kihívásaira.
Legyen hát tiétek a dal, a tánc, a szüret mulatsága, a munka kellemes fáradtsága, a bor zamata, a lányok csalfasága, zápor frissessége, szarvas méltósága, ősök bölcsessége, Villon költészete, csókok lehelete, karok ölelése! Ruhátlanul jöttem e boldog világra, s miután kellőképpen kiélveztem azt, most ruhátlanul állok egy másik boldogság kapujában.
Legyen hát tiétek a szeretetem!
Legyen Tiéd a szívem!