Kész, vége, 22 év után megszűnik a Skype

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Végleg leállítja a Skype-ot májusban a Microsoft, a felhasználókat arra ösztönzik, hogy térjenek át a Teamsre, ami szintén Bill Gates szoftvervállalatához tartozik.

A videóhívó alkalmazás esetleges leállításának hírét a lap egyik olvasója szúrta ki a Skype egyik legutóbbi verziójának programkódjában – olvasható a techiparra szakosodott XDA honlapján.

Májustól a Skype már nem lesz elérhető. Folytassa hívásait és csevegéseit a Teams-en

– olvasható az XDA szakportál által közzétett verzióadatokban.

A 2003-ban debütált Skype-ot 2011-ben vásárolta fel a Microsoft, amelyet követően a vállalat korábbi üzenetküldő alkalmazásait (Windows Live Messenger) fokozatosan beolvasztotta a szolgáltatásba. A lap szerint azonban, a Skype sosem lett olyan sikeres, ahogy azt a Microsoft szerette volna.

2017-ben aztán a Microsoft elindította a Teamst, a Skype gerincére épített platformját, ami mára a céges kommunikáció alapvető programjává vált, de előszeretettel használják privát felhasználók is. A kivezetés tényéről szóló üzenetet bizonyára hamarosan látni fogja mindenki az alkalmazásban.
 
Nagyon el is szomorított már annak idején, amikor felvásárolta a cég a skype platformot. Én már akkor azt gondoltam, hogy ennek annyi, nagyon csodálkozom, hogy eddig kibírta.
Mivel én ingyenes szoftvereket használok és operációs rendszereket, elég kellemetlenül érintett a hír, hogy a Microsoft nem jelentet meg többé linux kiadásokat a szoftverből.
Nagyon csalódott voltam, de aztán váltottam, kerestem más alternatívát, ahogy szinte minden ismerősöm, úgyhogy azóta nem sok vizet zavart a dolog, csak hát sajnálja az ember.
Ahogy szoktuk mondani, ebben azért sokkal több is benne volt, csak hát nem igazán tudták kihasználni szerintem.

Szerintem a mai napig nem tudnak egy életképes alternatívát felmutatni. Céges szinten kész katasztrófa az MS Teams, mindenki inkább webex -et használ vagy saját megoldást, a gamer társadalom Discord -ot és így tovább lehetne sorolni, mennyi jó és sikeres üzlet épült a videóbeszélgetős alkalmazásokra.
 
Egy apróság.
Hamarosan megszűnik a Windows 10 támogatása és a Microsoft azt javasolja, hogy mindenki vegyen új számítógépet.
Én egész életemben informatikával foglalkoztam és szerettem volna ezzel kapcsolatban egy topikot/témát nyitni, de valamelyik admin törölte.

Rengeteg ingyenes, nyílt forrású program, szoftver és operációs rendszer létezik, rengeteg cikket és videót, segédletet készítettem kezdők számára, gondolom sokan hasznát vennék.
Néha sok külföldi ismerősöm ír ékezetek nélkül, mert angol nyelvű a gépe például, holott lehet teljesen ingyenes linuxot is telepíteni magyarul, angol és magyar billentyűzet támogatással egyszerre.

Van erre igény vagy lenne értelme egy ilyen téma indításának ? Azért kérdezem, mert ugye indítottam egy ilyet, de feltehetőleg reklámnak nézte valamelyik admin a témát.

Én a 80' -as években kezdtem BASIC nyelven programozni Videoton TV Computeren és Junoszty televízión, azóta ezzel foglalkozom, informatikus a szakmám.
Várom megtisztelő válaszotokat.
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos

Én töröltem, mivel nem szeretnénk szoftverlerakat lenni.
Ha tanácsokat akarsz adni, nézd át az itteni témákat és az ott felmerült kérdésekkel kapcsolatban segithetsz, ha tudsz.
 
Igen, teljesen érthető, én nem fogalmaztam pontosan.

Az elöregedett, régebbi vagy csak simán gyöngécske gépekre rengeteg disztrót tudok ajánlani és ezekről videót is készítettem kezdőknek, lépésről lépésre.
Tehát nem szoftvertárat akartam, csak nem jól indultam neki.

Ezeket szerettem volna azokkal megosztani, akik most hirtelen támogatott, naprakész OS nélkül maradhatnak.
Biztosan sokan vehetik hasznát egy-egy ilyen videónak vagy leírásnak, főleg ha az illető már idősebb, pláne ha külföldön él és nem sok segítsége van.

Nagyon sok ingyenesen elérhető operációs rendszer van, linuxok, unix szerű rendszerek, android forkok és számtalan egyedi célgép rendszer van, amelyekkel médialejátszó centert, játékgépet, webszervert készíthetünk az elavult gépünkből, amit a Microsoft szerint dobjunk ki, és szerintem egyáltalán nem bonyolult a kezelésük, sokszor egyszerűbb, mint a windows.

A weboldalam is erről szól, illetve a munkásságom, hogy egy kicsit népszerűsítsem a szakmámat, mert mára nem csupán hiány alakult ki, de már nem is népszerű a fiatalok körében.

Oktatási anyagoknak is híján vannak, vagy elavultak vagy teljesen amatőr hasznavehetetlen leírásokból kénytelenek tanulni.
Sajnos a fórumokon is azt tapasztalni, egyre több marhaságot válaszolnak egy kérdésre és nem is valami segítőkészek.

Szóval 13 éve nagyjából létrehoztam egy közösséget, leírásokat és oktató videókat készítek.

Köszönöm!
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére