P
pubi5605
Vendég
Abszurd egyperces
2004. május 31-et jelzett a naptár. A világ eseményeinek folytonossága látszólag ugyanolyan volt, mint máskor. Egyesek meghaltak – egyesek megszülettek. Egyesek gazdagok lettek – mások szegények. Egyesek szerelembe estek – mások elváltak. Egyesek ünnepeltek – mások viszont sírtak…A Nap és a Hold ugyanúgy bejárta pályáját az égen, mint mindig. Ám mégis történt egy dolog, ami kilógott az átlagos események sorából. Történt ugyanis, hogy 2004. május 31-én reggel, pontban 8 órakor Sófalwy Ödönnek meghalt a lelke…Ezt senki ne értse úgy, hogy koporsóba került, hiszen a teste még élt. Máramennyire mindezt életnek lehet nevezni…Amikor reggel felébredt s meglátta borostás ábrázatát a tükörben, már valahogy legbelül érezte – valami visszafordíthatatlanul megváltozott. Először nem is ismerte fel önmagát…azt hitte talán még álmodik. Ám rá kellette jönnie, hogy ez bizony az ébrenlét véres valósága. Üres, semmitmondó arc bámult reá tükre megsárgult kövületén…Aztán valahogy összeszedte magát. Felöltözött, s éhséget érzett a gyomrában. Összekapart némi ennivalót magának. Ám az ételek ízét már nem érezte úgy mint annakelőtte…szinte semmit sem érzett…csak valami mechanikus kényszer gyötörte annak érdekében, hogy tömködjön magába néhány falatot. Ezekután elindult a város körforgalmába. Igazából maga sem tudta miért és hova megy… mégis valami vitte előre … valahová…
Régebben Sófalwy Ödön is átvitorlázta az élet magasságait és mélységeit. A mélységeket ugyan nem szerette, de valahogy elviselte. Érezte szíve rejtekén, hogy hullámvölgy után hullámhegy közeleg. Ám mostanra már maga az „élet” szűnt meg teljes egészében Sófalwy Ödön számára. Úgy érezte egy vastag üveg fal választja el őt a világ és az élet motívumaitól. Sok mindent ugyan látott a falon keresztül, de ha a kezét egy picit is kinyújtotta máris szilánkok tömkelege zúdult egész testére…Máskor meg csak eltorzult képeket láthatott. A macskák ugattak, a kutyák nyávogtak, a halak az égen repdestek, a sólymok a vízben úszkáltak…
Tömören megfogalmazva: Sófalwy Ödön zombivá változott…
A világ forgataga nagy ívben fittyet hányt Sófalwy Ödön lelkének halálára. A kutyák ugyanúgy ugattak, a macskák nyávogtak…a Nap reggelente ugyanúgy felkelt, majd lenyugodott, az éjszaka denevérei ugyanúgy előbújtak rejtekhelyükről. Ám Sófalwy Ödön mindebből már semmit sem tudott átélni…
Lassan az erre szakosodott angyalok elkészítették Sófalwy Ödön lelkének sírfeliratát. Őszintén szólva elég nagy gondban voltak, hiszen eddig ilyen feladat csak nagyon ritkán hárult rájuk. Sokáig tanakodtak azon, mi is kerüljön fel arra a bizonyos égi palatáblára. Végül a következő tartalmat ötölték ki:
SÓFALWY ÖDÖN
Született valamikor…hogy miért, azt örök homály fedi.
Meghalt egy ismeretlen időpontban…talán a XX. században.
Élt ??? évet.
Föltámad valaha is a lelke?…Csak a jóöregisten a megmondhatója…
2004. május 31-et jelzett a naptár. A világ eseményeinek folytonossága látszólag ugyanolyan volt, mint máskor. Egyesek meghaltak – egyesek megszülettek. Egyesek gazdagok lettek – mások szegények. Egyesek szerelembe estek – mások elváltak. Egyesek ünnepeltek – mások viszont sírtak…A Nap és a Hold ugyanúgy bejárta pályáját az égen, mint mindig. Ám mégis történt egy dolog, ami kilógott az átlagos események sorából. Történt ugyanis, hogy 2004. május 31-én reggel, pontban 8 órakor Sófalwy Ödönnek meghalt a lelke…Ezt senki ne értse úgy, hogy koporsóba került, hiszen a teste még élt. Máramennyire mindezt életnek lehet nevezni…Amikor reggel felébredt s meglátta borostás ábrázatát a tükörben, már valahogy legbelül érezte – valami visszafordíthatatlanul megváltozott. Először nem is ismerte fel önmagát…azt hitte talán még álmodik. Ám rá kellette jönnie, hogy ez bizony az ébrenlét véres valósága. Üres, semmitmondó arc bámult reá tükre megsárgult kövületén…Aztán valahogy összeszedte magát. Felöltözött, s éhséget érzett a gyomrában. Összekapart némi ennivalót magának. Ám az ételek ízét már nem érezte úgy mint annakelőtte…szinte semmit sem érzett…csak valami mechanikus kényszer gyötörte annak érdekében, hogy tömködjön magába néhány falatot. Ezekután elindult a város körforgalmába. Igazából maga sem tudta miért és hova megy… mégis valami vitte előre … valahová…
Régebben Sófalwy Ödön is átvitorlázta az élet magasságait és mélységeit. A mélységeket ugyan nem szerette, de valahogy elviselte. Érezte szíve rejtekén, hogy hullámvölgy után hullámhegy közeleg. Ám mostanra már maga az „élet” szűnt meg teljes egészében Sófalwy Ödön számára. Úgy érezte egy vastag üveg fal választja el őt a világ és az élet motívumaitól. Sok mindent ugyan látott a falon keresztül, de ha a kezét egy picit is kinyújtotta máris szilánkok tömkelege zúdult egész testére…Máskor meg csak eltorzult képeket láthatott. A macskák ugattak, a kutyák nyávogtak, a halak az égen repdestek, a sólymok a vízben úszkáltak…
Tömören megfogalmazva: Sófalwy Ödön zombivá változott…
A világ forgataga nagy ívben fittyet hányt Sófalwy Ödön lelkének halálára. A kutyák ugyanúgy ugattak, a macskák nyávogtak…a Nap reggelente ugyanúgy felkelt, majd lenyugodott, az éjszaka denevérei ugyanúgy előbújtak rejtekhelyükről. Ám Sófalwy Ödön mindebből már semmit sem tudott átélni…
Lassan az erre szakosodott angyalok elkészítették Sófalwy Ödön lelkének sírfeliratát. Őszintén szólva elég nagy gondban voltak, hiszen eddig ilyen feladat csak nagyon ritkán hárult rájuk. Sokáig tanakodtak azon, mi is kerüljön fel arra a bizonyos égi palatáblára. Végül a következő tartalmat ötölték ki:
SÓFALWY ÖDÖN
Született valamikor…hogy miért, azt örök homály fedi.
Meghalt egy ismeretlen időpontban…talán a XX. században.
Élt ??? évet.
Föltámad valaha is a lelke?…Csak a jóöregisten a megmondhatója…
