A múlt nem szűkölködik politikai gyilkosságokban. Ezek közül az egyik hazai vonatkozású: Merániai Gertrúd meggyilkolása. Ugyan valszeg pótcselekvés volt – elvégre a királyra, II. Andrásra még az összeesküvők sem mertek volna kezet emelni. Ráadásul a párját vesztett férj, valami érthetetlen okból Péter ispánon kívül gyakorlatilag futni hagyta az elkövetőket.
A királynőt megölnötök jó lesz félnetek nem kell? II. András közutálatnak örvendett a nemesség körében, ugyanis tömegesen ajándékozta el az ország földállományának 2/3-át kitevő királyi birtokokat – na, kiknek is? Hát, biza, a csókosok – na jó, akkoriban báróknak nevezték őket – egy szűk csoportja és a királyné rokonsága volt a kedvezményezett, irgalmatlan hatalomra és vagyonra téve szert ezáltal. Nem ismerős ez a jelen kor Orbanisztánjából?
Csakhogy, az elégedetlen – húsosfazék mellől kiebrudalt – nemesség nem jól tűrte az ilyesmit, ennek (is) eredménye lett a gyilkosság. Ráadásul a királlyal szemben felépült egy másik hatalmi központ, Béla herceg körül, e képpen az ország éppúgy két részre szakadt, mint ma Orbanisztán – csak most a herceg hiányzik. Mondhatjuk, hogy Bélának piszok nagy mázlija volt a tatárok betörésével, mivel előbb-utóbb belháború robbant volna ki András hívei és az őt támogató bárók közt. Így viszont lehetősége volt az országot újjáépítő fenségként bevonulni a történelembe. Ja, hogy mindezt bevándorlók által valósította meg? Orbánnak kétség kívül nem tetszett volna.
De hántsunk le még néhány héjat a történelem hagymagumójáról. Itt van hát Caesar esete március idusával. A legendárium Brutusra és Cassiusra testálja a gyilkosság megszervezését, de a történelmi kutatások mást hoznak ki écesz gébernek, méghozzá Decimus Junius Brutus Albinust, aki – mily meglepő – Caesar embere volt, amíg Brutus és Cassius az ellenzékhez tartoztak, Caesar és Pompeius közti polgárháborús csatározásokban ez utóbbi pártján álltak.
Később, persze, látván a végkifejletet, átálltak Cesar oldalára. Decimus mindvégig Cesar oldalán állt, azonban kapcsolatuk ennek ellenére megromlott. Ha valaki most áthallást vélne felfedezni Orbán és Simicska viszonya közt, az csak a véletlen műve lehet. Decimus ráadásul egy szabad felhasználású gladiátor csapatot is vezetett – amolyan i. e. 44 körüli TEK-et. Ideális partner volt az összeesküvők számára, mint Caesar belső köréhez tartozó.
Az említettek közül Cassius katona volt, Pompeius támogatója, aki megvetette Caesart. Brutus anyja Caesar szeretője volt, ennek ellenére Pompeiust támogatta egészen addig, amíg az vereséget nem szenvedett, akkor sietve átállt Caesarhoz. Micsoda jellem! Mindezek ellenére Caesar mindkettőt bizalmába fogadta.
Sajnos, jelen uralkodó osztályunkban még nyomokban se fedezhető fel a nemesség, mint olyan, cserében kiütközik a sine nobilitas.
Orbánnak nincsen Decimusa, de még Brutusa és Cassiusa sem, csak takonygerincű Rogánja, Lázárja, akikből – és mindenki másból a környezetében – rég kiölte a brutusi hajlamot. Ráadásul március idusa sincs. Az összeesküvők katonai tőre, a pugius, nem rendszeresített gyilok manapság, különben is, mivel Orbánnak még az alsó gatyája is páncélozott, meglehetősen hatástalan lenne.
De azért, nem ártana elgondolkodnia azon, hogy történelmileg igazoltan mihez is vezet a túlhatalom – bárha autoritásnak nevezik szépelgően.
Ille Istvan KMH
A királynőt megölnötök jó lesz félnetek nem kell? II. András közutálatnak örvendett a nemesség körében, ugyanis tömegesen ajándékozta el az ország földállományának 2/3-át kitevő királyi birtokokat – na, kiknek is? Hát, biza, a csókosok – na jó, akkoriban báróknak nevezték őket – egy szűk csoportja és a királyné rokonsága volt a kedvezményezett, irgalmatlan hatalomra és vagyonra téve szert ezáltal. Nem ismerős ez a jelen kor Orbanisztánjából?
Csakhogy, az elégedetlen – húsosfazék mellől kiebrudalt – nemesség nem jól tűrte az ilyesmit, ennek (is) eredménye lett a gyilkosság. Ráadásul a királlyal szemben felépült egy másik hatalmi központ, Béla herceg körül, e képpen az ország éppúgy két részre szakadt, mint ma Orbanisztán – csak most a herceg hiányzik. Mondhatjuk, hogy Bélának piszok nagy mázlija volt a tatárok betörésével, mivel előbb-utóbb belháború robbant volna ki András hívei és az őt támogató bárók közt. Így viszont lehetősége volt az országot újjáépítő fenségként bevonulni a történelembe. Ja, hogy mindezt bevándorlók által valósította meg? Orbánnak kétség kívül nem tetszett volna.
De hántsunk le még néhány héjat a történelem hagymagumójáról. Itt van hát Caesar esete március idusával. A legendárium Brutusra és Cassiusra testálja a gyilkosság megszervezését, de a történelmi kutatások mást hoznak ki écesz gébernek, méghozzá Decimus Junius Brutus Albinust, aki – mily meglepő – Caesar embere volt, amíg Brutus és Cassius az ellenzékhez tartoztak, Caesar és Pompeius közti polgárháborús csatározásokban ez utóbbi pártján álltak.
Később, persze, látván a végkifejletet, átálltak Cesar oldalára. Decimus mindvégig Cesar oldalán állt, azonban kapcsolatuk ennek ellenére megromlott. Ha valaki most áthallást vélne felfedezni Orbán és Simicska viszonya közt, az csak a véletlen műve lehet. Decimus ráadásul egy szabad felhasználású gladiátor csapatot is vezetett – amolyan i. e. 44 körüli TEK-et. Ideális partner volt az összeesküvők számára, mint Caesar belső köréhez tartozó.
Az említettek közül Cassius katona volt, Pompeius támogatója, aki megvetette Caesart. Brutus anyja Caesar szeretője volt, ennek ellenére Pompeiust támogatta egészen addig, amíg az vereséget nem szenvedett, akkor sietve átállt Caesarhoz. Micsoda jellem! Mindezek ellenére Caesar mindkettőt bizalmába fogadta.
Sajnos, jelen uralkodó osztályunkban még nyomokban se fedezhető fel a nemesség, mint olyan, cserében kiütközik a sine nobilitas.
Orbánnak nincsen Decimusa, de még Brutusa és Cassiusa sem, csak takonygerincű Rogánja, Lázárja, akikből – és mindenki másból a környezetében – rég kiölte a brutusi hajlamot. Ráadásul március idusa sincs. Az összeesküvők katonai tőre, a pugius, nem rendszeresített gyilok manapság, különben is, mivel Orbánnak még az alsó gatyája is páncélozott, meglehetősen hatástalan lenne.
De azért, nem ártana elgondolkodnia azon, hogy történelmileg igazoltan mihez is vezet a túlhatalom – bárha autoritásnak nevezik szépelgően.
Ille Istvan KMH
