Zugligeten imádkoznak a lúgos orvosért – az áldozat megdöbbent

A pap pedig kiabálni kezdett, amikor a miértről kérdezték.
Közös imádságot szervez az áldozatát lúggal megcsonkító Mikola-rokon családjáért a Zugligeti Szent Család Egyházközösség – derítette ki aBors.


Bene Krisztiánt első fokon négy, másodfokon nemrég kilenc év börtönre ítélték volt barátnője megcsonkításáért.

A Bors felhívta a Zugligeti Szent Család Egyházközösséget a kérdéssel, hogy miért kell egy kilenc évre ítélt szadista orvosért imádkozni, de a pap már a telefonbeszélgetés első pillanataiban elveszítette a türelmét: – Ez egy magánügy, hogy ki és miért imádkozik.

Ne kutakodjon, ne érdeklődjön, mert ez a vallásszabadságba ütközik!

– mondta emelt hangon, mielőtt bontotta volna a vonalat.

Renner Erikát, az áldozatot megdöbbentette, hogy fohászt rebegnek a támadójáért.

Értem ki imádkozik?

– tette fel a kérdést.

Benét március 20-án ítélték el másodfokon, ami után szabadon távozhatott a tárgyalóteremből, és a DunaTV műsorában hangoztathatta az ártatlanságát. Előzetes letartóztatásba csak most kedden helyezték.

1201745_zugligeti-szent-csalad-plebania-templom-4.jpg
 
Butaságokat kérdezek. Ha a tettes családjáért imádkoznak, az miért rettenetes? Nem a tettesért, nem a tettesért és családjáért, hanem a családjáért. Nem tudom, mekkora családja van ennek az embernek és kikből áll. Azt olvastam, hogy van édesanyja, van aktuális barátnője. Hogyan érintheti ezeket a vétlen embereket az a szörnyűség, ami történt? Vannak szomszédaik, akikkel naponta találkoznak, van tágabb családjuk, van bolt, ahová vásárolni járnak, van munkahelyük és vannak kollégáik. Hogyan reagálja le a környezetük, ami történt? Mennyi hull vissza rájuk abból a rettenetből, amit a szerencsétlen áldozat elszenvedett? Azt hiszem, rájuk fér némi részvét az emberek részéről.
Mikolaert es meg ket allamtitkar testver es unokatestver es meg kitudja hany kormanytag rokonert kell is imadkozni mert az egesz csalad igen ketes utakon jarhat ha csak a jo isten segit rajtuk mar.
 
Meg hogy nem hat ratok a mainstream kormany media ? Ami agyon hallgatja , sot az adozatot hibaztatja. Meg az imat is ez a szemetlada kapja nem az az aldozat aki vegig szenvedte es szenvedi a fizikailag lekileg ezt a sinter orvos abnormalitasat.Maradando karosodast okozva masik embernek.
 
Nem vagyok vallásos, nem mondok imát senkiért, semmiért. Kívánni szoktam, jót is (erre neveltek), de rosszat is, ha nem is vagyok rá büszke, de tény.

Nekem, mint kellően távol állónak, az ima mindig jót jelent, jókívánságot. Így egy családért el lehet ilyet mondani, miért ne, de talán nem kellene turnét csinálni belőle.

Az a férfi, aki nem becsüli a nőben az embert, az az orvos, akit nem indít meg a másik szenvedése, és nem segítségnyújtásra ösztönzi, az nem becsüli a környezetében élőket sem, sem az édesanyját, sem mást, még ha meg is játssza ezt, akkor sem.

S ez a férfi (?), bár nálam ez az elnevezés mást jelent, mint pusztán egy olyan embert, akinek fityeg a lába között valami (bocsánat!), a gyanúsítás után is dolgozhatott orvosként tovább, nem függesztették fel, sőt gyerekorvosként dolgozott.

Senkinek eszébe nem jutott, hogy egy ilyen ember (?), bár nálam ez is mást jelent, nem normális?
 
A pap pedig kiabálni kezdett, amikor a miértről kérdezték.
Közös imádságot szervez az áldozatát lúggal megcsonkító Mikola-rokon családjáért a Zugligeti Szent Család Egyházközösség – derítette ki aBors.


Bene Krisztiánt első fokon négy, másodfokon nemrég kilenc év börtönre ítélték volt barátnője megcsonkításáért.

A Bors felhívta a Zugligeti Szent Család Egyházközösséget a kérdéssel, hogy miért kell egy kilenc évre ítélt szadista orvosért imádkozni, de a pap már a telefonbeszélgetés első pillanataiban elveszítette a türelmét: – Ez egy magánügy, hogy ki és miért imádkozik.

Ne kutakodjon, ne érdeklődjön, mert ez a vallásszabadságba ütközik!

– mondta emelt hangon, mielőtt bontotta volna a vonalat.

Renner Erikát, az áldozatot megdöbbentette, hogy fohászt rebegnek a támadójáért.

Értem ki imádkozik?

– tette fel a kérdést.

Benét március 20-án ítélték el másodfokon, ami után szabadon távozhatott a tárgyalóteremből, és a DunaTV műsorában hangoztathatta az ártatlanságát. Előzetes letartóztatásba csak most kedden helyezték.

1201745_zugligeti-szent-csalad-plebania-templom-4.jpg
*
Egyik nap azt olvasom, hogy egy "isten félő" egyházfi kulcs csomóval célzottan vágta fejbe az egyik tanítványát. Most pedig ez a hír jön szembe velem?! Most és innen írnám a tisztelt Pápának, hogy ritkítsa már meg a seregét, mert egy pszichológiai vizsgálatot csak végig söprentenék az egyházfiak között. Ha azt írom, hogy "fejemre álltam" dühömben, nem lenne igaz, mert nem tudok fejemre állni, fizikai adottságaim okán, de ha ez így megy, csodákra leszek képes felbőszített - indulataimban.
 
Mikolaert es meg ket allamtitkar testver es unokatestver es meg kitudja hany kormanytag rokonert kell is imadkozni mert az egesz csalad igen ketes utakon jarhat ha csak a jo isten segit rajtuk mar.
Meg hogy nem hat ratok a mainstream kormany media ? Ami agyon hallgatja , sot az adozatot hibaztatja. Meg az imat is ez a szemetlada kapja nem az az aldozat aki vegig szenvedte es szenvedi a fizikailag lekileg ezt a sinter orvos abnormalitasat.Maradando karosodast okozva masik embernek.

Az Isten áldjon meg! Mi köze a kormánynak, Mikolának és az egész médiának ahhoz, hogy valakinek megesik a szíve azon az anyán, akinek a gazember fiával van tele a sajtó? Hogy el tudja képzelni, milyen lehet feldolgozni ezt a gaztettet, amit a fia követett el? Hogy el tudja képzelni, milyen lehet ezzel a tudattal az emberek szemébe nézni?

A keresztényeknél a halálra ítélt gyilkosokat is pap kíséri a vesztőhelyre. Imádkozik érte. Függetlenül attól, hogy mit követett el. Ez alapból, a születése jogán jár minden keresztény embernek. Semmi politika nincs benne, soha nem is volt.

A cikk címében viszont jelentős hangulatkeltés van. Miközben a hír arról szól, hogy a családért imádkoznak, a címben a "lúgos orvosért" imádkoznak.
 
Utoljára módosítva:
cdurmol
Nekem kell elmondnom Canadabol?
Az elsofoku itlet egy vicc volt, a masodfokunal mar realisabb a 9 ev es a vegleges eltiltas az orvosi palyatol, meghallgatta es szepen hazasetalt. Aki 5 ev felett kap iteltet az ott szoktak fogni...es ott is fogjak ha nincs ilyen ilusztris rokonsag.
Ha a videot megnezted maga a no ugyvedje is elmond jo par "frucsasagot "ami akar kulonleges esetekent tanaanyag lehet mert a bizonyitetkok negativ bemutatasa elkepeszto hogy finoman fogalmazak.
Biztos lehetsz benne a bunosert imadkoztak, ok maguk se tiltakoznak ellene, csak te akarod a szenyest feherre varazsolni amit nem lehet.
 
Nekem kell elmondnom Canadabol?
Az elsofoku itlet egy vicc volt, a masodfokunal mar realisabb a 9 ev es a vegleges eltiltas az orvosi palyatol, meghallgatta es szepen hazasetalt. Aki 5 ev felett kap iteltet az ott szoktak fogni...es ott is fogjak ha nincs ilyen ilusztris rokonsag.
Ha a videot megnezted maga a no ugyvedje is elmond jo par "frucsasagot "ami akar kulonleges esetekent tanaanyag lehet mert a bizonyitetkok negativ bemutatasa elkepeszto hogy finoman fogalmazak.
Ha a bíróságot a politikusok rossz irányban befolyásolták, az egy dolog. Azt az igazságszolgáltatás szintjén kell rendezni. És természetesen rendezni kell.
Abban, hogy egy keresztény közösség imádkozik valakiért abban nincs benne, hogy a gaztettet el akarja sumákolni. II. János Pál imádkozott azért a fiúért, aki merényletet követett el ellene. Semmi köze a dolognak ahhoz, hogy a bíróság nem tudom mennyi időre bevarrta a dutyiba.
Nem járt közben, hogy engedjék ki, nem vonta kétségbe a bíróság ítéletét, nem szólt bele az igazságszolgáltatás dolgába, valamit kért az Istenétől a merénylóvel kapcsolatban. Talán azt, hogy változtassa meg a gondolkodását, talán azt, hogy viselje könnyen a büntetését, nem tudom miért imádkozott.
 
Az igazsagszolgaltatas nem tudja befolyasolni a politikat hanem forditva.
Ha a sittre bemegy a pap es imadkoznak ennek nem kell se reklamot csinalni se nem igen tartozik senkire a borton szemelyzeten kivul.
Ha templomba imadkoznak erte es nem az aldozatert ha isten igazsagossagaba hisznek akkor megse ildomos. MInd duma hogy a szerencsetlen elesett emberek melle kell allni ?
Olyba tunik hogy meg az lesz a vege hogy aki a borzalmat okozta annak is legalabb olyan rossz volt megcsinalni amibe a masik majdnem belehalt.
A baratnojet elkabitotta leontotte luggal a nemiszervet ez szadizmus, lehet teljesen idiotava nyilvanitjak meg hihetobb mint hogy rozsafuzert morzsolgatnak erdekebe a pappal. Empatia humanum emberi meltosag.... nem beszelve a fajdalomrol a rengeteg mutet nem jutott el a vallasos embrekhez a no jajjgatasa es fajdalma.
 
Szerintem aki imádkozik valakiért, nem azért teszi, hogy te, vagy bárki hogyan ítélje meg.
Szerintem aki egy ilyen rohadékért imádkozik, az persze hogy nem miattam teszi, de nem is azért akiért imádkozik. Hanem fel akar vágni, mutogatni magát, h4encegni a többi ember előtthogy „látjátok én mennyire kegyes és jó vagyok én még egy ilyen gazemberért is imádkozom"!
Azt sem tartom kizártnak, titokban abban reménykedik ezzel a tettével ő maga szerez érdemet Isten előtt.

Okédék képmutatás az egész, az, nem más. Egyáltalán nem hiszek ezen imádkozók egyikének se az őszinteségében. Semennyire se.
 
Az igazsagszolgaltatas nem tudja befolyasolni a politikat hanem forditva.
Ha a sittre bemegy a pap es imadkoznak ennek nem kell se reklamot csinalni se nem igen tartozik senkire a borton szemelyzeten kivul.
jaja
hogy ki kiert imadkozik maganugy
nem tudom miert kellet ezt betenni az ujsagba ez nem politika
Ha templomba imadkoznak erte es nem az aldozatert ha isten igazsagossagaba hisznek akkor megse ildomos. MInd duma hogy a szerencsetlen elesett emberek melle kell allni ?
a csaladert imadkoznak akiknek biztosan szornyu nagy szegyen ez
sajnalom is oket hogy ilyen szornyszulott lett a csaladba most ujjal mutogatnak rajuk
nem beszelve a fajdalomrol a rengeteg mutet nem jutott el a vallasos embrekhez a no jajjgatasa es fajdalma
erol nem tudok lehet hogy erte is imadkoztak valahol csak arrol nem irnak az ujsagok mert az nem hir
 
Más nyomorával "viccelődni" minimum ízléstelenség, úgy is mondhatnám bunkóság.
Nem viccelődik ő, hanem rámutat az aljasság legmocskosabb módjára hisz az ˝˝ orvos˝azzal élt vissza amiben a legjobban megbízunk. Kába nőt megkínozni védekezésre képtelenül.
Ez előre kitervelt ...nincsenek szavaim....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,902
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére