<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>A szív...
Egy holdfényes, csillagos éjszaka
s halkan szólít a csend szava.
pörög-forog a világ, a világ,
valaki fejében jársz - jársz.
S a csend mély bugyra, halkan-csöndben
szólít, legsötétebb mélyibe szív...
elcsábított egy keserű szív, mely...
mely mint űzött vadkan mélyre hív...
S ugyan mi lelt? Bedőltél?
s minden mást feledtél?!
s óóó keserű szív, keserű szív,
mért keseríted meg mások életét?
Mondd mért, mondd mért?,
s a kérdés a pokol bugyrába vész.
s a homályos fátyol mögül,
visszhangzik kérdésem fölül.
A víz nyelte el a hangomat,
s nem csobban, csak elhallgat.
de hiába tűnt el a legmélyebb bugyrába,
még onnan is visszhangzik a látóhatárra.
Már elhalt, már eltűnt,
már el-el csöndesült.
már eltűnt, már eltűnt,
s utána feledésbe merült.
S a pokol bugyra, mely forró,
elkékült, s jéggé fagyott.
a kérdésem is feledésbe merült,
s a jég közé lekerült.
Már csak halványan hallatszik,
és már senki sem emlékszik.
s csak pár perc telt el,
de a vulkán, újra tűzben ég.
S egy szív, egy lángoló szív,
ártatlanságot sejtetve, a pokolba hív.
a pokol legmélyebb bugyrába szív,
egy ártatlan, lángoló szív.
S neki, neki nem teszek fel kérdést,
neki kérdésre, válasszal felelnék.
s ha ez nem lenne elég,
kérdésre, kérdéssel is a válasz elég...
Ez ennek a vége, a vége
most már lelkem, aludni térhet... </TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>
Pálnagy Boglárka
</TD></TR></TBODY></TABLE>