Számítógépes szimulációban élünk?
x
x
Az emberek lelkesen vitáznak, hogy mi volt és mi nem volt.
Van vagy nincs, lett vagy teremtve lett ect.....
Az alábbi megdöbbentő kutatás az igyekszik bebizonyítani, hogy tulajdonképp nem létezik semmi, csupán
egy számítógépes szimuláció az egész univerzumunk és minden ami benne van.
Mindenesetre, ha ez így van, eléggé beteg (láng)elme lehet, aki a programot írja.
***
A filozófusokat, tudósokat és írókat már az első számítógépek megalkotása óta foglalkoztatja a gondolat, hogy univerzumunk, amiben élünk, valójában is létező dolog -e, vagy csak egy rendkívül bonyolult és nagyméretű szimuláció, amiket valamilyen nálunk elképzelhetetlenül nagy lények futtatnak ugyancsak óriási számítógépeiken, rendkívül hasonlóan azokhoz, amilyeneket mi is működtetünk - csak sokkal kisebben - saját gépeinken.
A kérdés mindeddig definíció szerint eldönthetetlennek tűnt - most azonban úgy látszik, hogy talán mégis választ kaphatunk rá.
A kérdés 2003-ban fogalmazódott meg, amikor egy brit filozófus közzétett egy elemzést, ami annak lehetőségét boncolgatta, hogy mindannyian egy számítógép szimulációban élünk.
Következtetése, mely szerint valószínűsíthető, hogy egy szimuláció részei vagyunk, a Washington Egyetem fizikus csoportja hamarosan tesztelhető lesz.
Is it real? Physicists propose method to determine if the universe is a simulation
Észlelhetjük-e?
Az Oxford Egyetem filozófusa,
Nick Bostrom eredeti munkájában azt bizonygatja, hogy az emberi elme játékossága, kíváncsisága és kísérletező kedve el fog vezetni oda, hogy múltját nem könyveken vagy a televízió képernyőjén keresztül akarja majd megtanulni, hanem létrehozva egy virtuális világot, egész egyszerűen átélné.
A szimulációkban belebújhat a letűnt korok szereplőinek bőrébe, közvetlen tapasztalással vizsgálva, tanulva és tanítva a történelmet.
Minderre a számítástechnika fejlődésével meg is lesz a lehetősége – sőt Bostrom szerint 20 százalék az esélye, hogy mindez már meg is történt és jelenlegi világunk is csak egy szimuláció, feltehetően nem is az egyetlen.
Alighanem mindenkiben felmerül a kérdés: ha egy szimulációban vagyunk, van-e arra lehetőség, hogy erről megbizonyosodjunk?
Martin Savage, a Washington Egyetem fizika professzora szerint a számítástechnika jelen korlátai és irányzatai fényében évtizedekre vagyunk akár a primitív világegyetem szimulációk futtatásától is, azonban úgy véli, már most, vagy a közeli jövőben is elvégezhetők olyan tesztek, amik felfedhetik egy szimuláció árulkodó jeleit.
A valóság szimulációk a kvantum-színdinamika tér-idő rácson elnevezésű technikát használják a világegyetemet vezérlő alapvető fizikai törvények modellezéséhez, igaz jelenleg ez csupán atomi szinten működik.
Idővel azonban a nagyobb teljesítményű szimulációk képesek lesznek molekulányi méreteken modellezni, majd következik a sejt, és végül maga az ember.
Ahhoz azonban sokgenerációnyi számítási teljesítmény fejlődésre lesz szükség, hogy elég nagy darabot szimuláljunk a világegyetemből ahhoz, hogy megismerjük a fizikai folyamatok azon korlátait, melyek egy számítógépes szimulációra utalhatnak.
Kommunikáció is lehet a világok között
Mindazonáltal Savage szerint már napjaink szimulációiban is jelen lehetnek azok az erőforrás korlátok, melyek a távoli jövő szimulációiban valószínűleg felbukkannak, beleértve az alapul szolgáló tér-idő rács lenyomatát, ha valaki lemodellezte a tér-idő kontinuumot.
A kvantum-színdinamikai számításokat végző szuperszámítógépek lényegében szétválasztják a tér-időt egy négydimenziós rácsba.
Ez teszi lehetővé a kutatók számára, hogy megvizsgálják az erős kölcsönhatást, a természet négy alapvető kölcsönhatásának egyikét, ami a kvarkokat és a gluonokat neutronokká és protonokká olvasztja össze az atomok magjaiban.
“Ha kellően felnagyítjuk a szimulációkat, akkor olyasvalami bontakozik ki előttünk, mint az univerzumunk” – mondta Savage.
“Onnantól már csak olyan ’jeleket’ kell keresnünk saját univerzumunkban, aminek a jelenlegi lekicsinyített szimulációkban is van megfelelője”.
Savage és kutatótársai szerint a jel felbukkanhat a kozmikus sugarak energiájának korlátjaként.
Tanulmányukban azt állítják, hogy a legnagyobb erejű kozmikus sugarak nem a modell rács szélei mentén, sokkal inkább átlósan haladhatnak, és kölcsönhatásaik nem minden irányba lehetnek egyenlően, ahogy azt várni lehetne tőlük.
“Ez az első tesztelhető jele egy ilyen elvnek” – összegzett Savage.
Ha a koncepcióról bebizonyosodik, hogy valós, az több érdekes lehetőséget vet fel.
Zohreh Davoudi, Savage kutatótársa szerint, ha univerzumunkról kiderül, hogy szimuláció, akkor futtatói, más szimulációkat is futtathatnak, a miénkkel párhuzamos univerzumokat alkotva.
“Ez esetben felmerül a kérdés, képesek vagyunk-e kommunikálni ezekkel a párhuzamos univerzumokkal, ha ugyanazon a platformon futnak?” – fogalmazta meg felvetését Davoudi.
Mások is kutatják
Fizikusok egy másik csoportja ehhez is ehhez hasonlóan kidolgozott egy olyan kísérlet elméleti modellt, ami lehetővé teheti annak megvizsgálását, hogy valóban egy szimulációban létezünk -e.
Az elgondolás arra épít, hogy ha univerzumunk is egy olyan numerikus szimulációt képez, mint amilyeneket mi is építünk és futtatunk saját számítógépeinken, akkor rendelkeznie kell bizonyos, az utóbbiakhoz hasonló olyan sajátosságokkal, amik a szimuláción belülről is érzékelhetők ill. észlelhetők lesznek.
Ezen sajátosságok az idő telésének szimulációjából, valamint a modellezés korlátosságából, végességéből erednek, és egyfajta “rácsot” alakítanak ki a szimuláció alatt, amin az működik – hasonlóan ahhoz, ahogy a mi gépeink is egy korlátos pontosságú és méretű koordinátarendszerben, illetve diszkrét pixelek formájában ábrázolják a virtuális környezeteket, világokat.
A fizikusok szerint egy ilyen “rács” létére utaló nyomokat a kozmikus sugárzás energiaszintjeinek alapos vizsgálatával ki kellene tudnunk mutatni – mármint abban az esetben, ha az valóban létezik, univerzumunk pedig tényleg egy szimulációt képez.
Legalábbis akkor, ha amúgy helyesek az Univerzum működését meghatározó fizikai törvényekről – különösen a kvantumrendszerekről – felállított elméleteink.
Ha ugyanis ezek nem helyesek, akkor a szimuláció kérdését eldönteni hivatott vizsgálat is hibás eredményeket szolgáltathat majd elvégzése során.
Filozófiai kérdések
Egyesek szerint egyébként meglehetősen valószínű, hogy univerzumunk csak egy szimuláció részét képezi, és nem ténylegesen is valós úgy, ahogy ez ebben az összefüggésben szoktuk érteni.
Emellett az szól, hogy azt már tudjuk és bizonyítottnak tekintjük, hogy a számítógépek belsejében létre tudjuk hozni világok szimulációját – hiszen mi magunk is számtalan ilyent alkottunk, igaz, egyelőre még csak viszonylag kis méretben.
Ugyanakkor ha ez igaz, az azt jelenti, hogy az úgymond valós világból rengeteg ilyen szimuláció indítható – és az ezekben a szimulációkban esetlegesen létező vagy létrejövő szimulált lények vagy mechanizmusok is további, belső szimulációkat indíthatnak, amik megint további szimulációkat hozhatnak létre.
Ha ez azonban így van, akkor abból az is következik, hogy sokkal több szimulált univerzum létezik, mint ahány valós, és pusztán statisztikai szempontból elég kevés az esélye annak, hogy éppen mi tartózkodjunk az eredeti, valós univerzumban (vagy a valós univerzumok egyikében, ha több is létezik belőlük), és sokkal inkább valószínű, hogy egy szimuláció részét képezzük magunk is, valamilyen mélységben a virtuális világokban, egy általunk elképzelhetetlenül nagy kapacitású és bonyolult számítógép belsejében.
Ugyanakkor ezek a kérdések már kicsit túlmutatnak az emberi elme felfogásán, ugyanis nem feltétlenül materiális/technikai magyarázokat, vagy a mostani helyzetünkből fakadó, kicsinyes emberi válaszokat kell adnunk ezekre a jelenségekre.
Ha úgy tetszik, már most is nevezhetünk sok mindent “számítógépnek”: az agyunkat, vagy a körülöttünk működő bámulatosan tökéletes univerzumot, vagyis a fizikai törvényeket.
Ezek a kutatások inkább egy “érzék feletti világ” létezését sejtetik, hiszen mindent amit tapasztalunk az agyunkban alakul ki, és agyunkba az érzékszervek észlelései (látás, szaglás, hallás, tapintás) által jutnak el az információk, ez pedig becsaphat minket.
Ez ugyanúgy igaz lenne egyéb anyagi értelemben vett “lények” létezése esetében is.
Az érzék feletti világban pedig az ún. “szuper lényt”, vagy “lényeket” akik/amik emögött állnak meg nevezhetjük akár Istennek, vagy egy magasabb rendű létnek (Mennyországnak, Nirvanának, Valhallának, kinek hogy tetszik…) , amelynek különböző megnyvilánulási formáit, leképezését, vagy lenyomatát észlelhetjük.
Ez már persze a filozófiai részéhez tartozik, de a tudomány filozófia nélkül sokszor elválaszthatatlan, hiszen ha ki is mutatjuk a jelenségeket, meg is kell értenünk azok igazi jelentőségét is.
Mindenesetre tudományos választ ez utóbbira nem mostanában fogunk kapni, az is elképzelhető, hogy sohasem.
Magyar szöveg:http://charoninstitute.wordpress.com
vvv