Hírek 2009 után születtél? Új-Zélandon már nem vehetsz magadnak cigarettát

A kormány 2025-re füstmentessé akarja tenni az országot, ezért folyamatosan emelkedni fog a cigarettavásárlás alsó korhatára.

Új-Zélandon törvénybe iktatták azt a tervet, amelynek az a célja, hogy egy életre megtiltsák a fiataloknak a dohányzást. A most elfogadott jogszabály kimondja, hogy

mostantól már soha nem lehet eladni dohányterméket az országban olyan személynek, aki 2009. január elsején vagy azután született.
A kormány azt akarja elérni, hogy a cigarettavásárlás alsó korhatára folyamatosan emelkedjen. A tervek szerint például 50 év múlva már csak 63 év felett lehet majd cigarettát venni, a jogosultságot pedig személyivel kell igazolni.

Az egészségügyi hatóságok viszont azt remélik, hogy már jóval korábban megszűnik a dohányzás Új-Zélandon.

A cél az, hogy az ország már 2025-re füstmentessé váljon.
Az új törvény előírja azt is, hogy 6000-ről 600-ra kell csökkenteni a dohánytermékeket árusító kiskereskedők számát, valamint azt, hogy kevesebb nikotin lehet ezen termékekben.

Dr. Ayesha Verrall egészségügyi miniszterhelyettes szerint,

„ha a dohányzás országszerte megszűnik, az egészségügyi rendszer dollármilliárdokat spórolhat meg azzal, hogy nem kell dohányzás okozta betegségekkel küzdő embereket kezelni”.
Azt is mondta, hogy a törvény generációváltást idézhet elő, a fiatalok pedig sokkal jobb egészségi állapotnak örvendhetnek ezután.

Új-Zélandon már évek óta tesznek azért, hogy a dohányzás népszerűsége csökkenjen. Csak 18 éven felüliek vehetnek cigarettát, a dohánytermékeken grafikákkal hívják fel a figyelmet a dohányzás okozta egészségkárosodásra, valamint jelentősen megemelték ezen termékek adóját is.

Az ország statisztikai hivatalának novemberi kimutatása szerint az új-zélandi felnőttek már csak 8 százaléka dohányzik naponta, szemben a tíz évvel ezelőtti 16 százalékkal.

Az elektromos cigaretta használata viszont nőtt: hat éve még a felnőttek kevesebb mint egy százaléka szívott ilyen napi szinten, ma már viszont 8,3 százalék. Az új törvény egyébként nem terjed ki az elektromos cigarettákra.

1671631464365.png
 
Érdekes kísérlet.
Itthon még a munkahelyeken sem merik bevállalni a tiltást mert félnek a munkaadók hogy elmennek a dolgozók.
 
Érdekes kísérlet.
Itthon még a munkahelyeken sem merik bevállalni a tiltást mert félnek a munkaadók hogy elmennek a dolgozók.
Én meg inkább azt tapasztalom, hogy vegyem meg a cigit, mert kell az államnak az adóbevétel, de ne szívjam el, mert már lassan mindenhol tilos.
 
De, mi lesz ha ugyanaz lesz a következménye a tiltásnak mint az USA vagy a Szovjetunió beli alkohol tilalomnak?
 
De, mi lesz ha ugyanaz lesz a következménye a tiltásnak mint az USA vagy a Szovjetunió beli alkohol tilalomnak?
A cigaretta nem bódítószer
A nem alkoholisták is szeretnek inni. Szinte mindenki piál.
A nem dohányosoknál más a helyzet. Svájcban, a 15 éven felettieknek "csak" 30 százaléka dohányzik.
Aki szívja az minden pénzt megfizetne érte, de aki majd nem szívhatja, annak mindegy lesz, hogy nincs.
 
Utoljára módosítva:

A tilalomra gondoltam a tiltott gyümölcs általában vonzóbb
 
A tilalomra gondoltam a tiltott gyümölcs általában vonzóbb
Ha visszagondolok, én is és a környékbeli gyerekek is az idősebbek miatt kezdtünk el cigarettázni a grundon. Nem azért mert tilos volt.
Mi is idősebbek akartunk lenni és a pózolás is tetszett.. :)

Mint volt nagyon erős dohányos, aszondom, megéri a kísérlet.
Nem hinném, hogy a hogy húszas évek visszajönnének a cigaretta miatt.
Nem veszik el a szenvedélyesektől.
 
Ha visszagondolok, én is és a környékbeli gyerekek is az idősebbek miatt kezdtünk el cigarettázni a grundon. Nem azért mert tilos volt.
Mi is idősebbek akartunk lenni és a pózolás is tetszett.. :)

Mint volt nagyon erős dohányos, aszondom, megéri a kísérlet.
Nem hinném, hogy a hogy húszas évek visszajönnének a cigaretta miatt.
Szovjetunióban a 80-as években próbálták az alkoholt betíltani...
(,,,)
 
Szovjetunióban a 80-as években próbálták az alkoholt betíltani...
(,,,)
Mint írtam, szerintem nem lehet az alkoholt és a cigarettát egy kalap alá venni. Pláne a kőkemény alkoholista oroszoknál.
-----
Utolsó thaiföldi szabimon, a strandra menett minden reggel vettem a "közértben" egy üveg vizet.
Eccer csak feltűnt a fura üveg amit a fiatal orosz pár a szatyrukba dugott a kasszánál.
Csak nem vodka volt? kérdeztem a pénztárost. Az volt, és minden
nap vettek egy üveggel, mesélte. :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,572
Tagok
616,028
Legújabb tagunk
RainMachineijw
Oldal tetejére