Ha nem vagyunk készen a paralimpiára, akkor nem jár az olimpia sem!
A magyarországi szavazásnál erre (majd) kevesen gondolnak. Légyen az bármilyen szervezet, de a civil lakosság is... Mint tudjuk, népszavazást kezdeményeznek a budapesti olimpiáról.
Aztán Rióban fellobbant a paralimpiai láng. Arról kéne a Budapest 2024 kapcsán megkérdezni a jó népet, hogy igazán akarják-e, hogy itt 2024-ben, paralimpia legyen?
A rádióból ezt hallottam: „Londonban, sőt amikre még én emlékszem, Sydneyben és Athénban is telt ház előtt úsztunk. Az azért nem annyira jellemző a paralimpiára hogy félházas, vagy foghíjas lelátók előtt kell versenyezni.” – mondta paralimpiai bajnok úszónk, a riói játékok kapcsán felmerült financiális és szervezési nehézségekről. Erre Rév Dániel véleménye, hogy ennek alighanem az lehet az oka, hogy a felsorolt városokban, illetve a rendező országokban a parasport bizony a kultúra része, szemben például a jelenlegi házigazda Brazíliával.
„Igen és számomra ezért elgondolkodtató, hogy mi az, amit Magyarország is szeretne tenni azzal, hogy Budapest 2024-et hirdet” – kezdte a válaszát Pásztory Dóri. “Az nem elég, hogy megírunk egy pályázatot, vagy, hogy esetleg meg is nyerjük és elkezdjük a szervezést.
A paralimpia esetében elengedhetetlen a szemléletformálás. Az embereknek fel kell készülniük 4 ezer fogyatékkal élő látványára. Tudniuk kell, hogy milyen sporteseményekre számíthatnak, hogy mit látnak egy-egy versenyen azért, hogy az érdekelje őket.”
Márpedig, ha valaki, akkor Pásztory Dóri igazán tudja, hogy miről beszél, hiszen nemcsak parasportolóként, hanem kommentátorként, újságíróként és kutatóként is igen jó ismerője a parasport közvetítésének és befogadásának.
Magyarországon még nagyon sokat kell tennünk a parasport megismertetése, megszerettetése kapcsán. Ez az elvégzendő munka, illetve az, hogy egyáltalán készen vagyunk-e/leszünk-e arra, hogy milyen jelentőséggel bír ez, egy olimpiai pályázat kapcsán.
Nem az a legfontosabb, hogy akarunk-e olimpiát, hanem az, hogy akarunk-e paralimpiát.
A kérdések arról szólnak, hogy elbír-e a főváros és elbír-e az ország egy olimpiát, vagy épp arról, hogy a magyar emberek akarnak-e egyáltalán annyira olimpiát, hogy annak aztán minden terhét is nyögjék.
Viszont nem csak az olimpiáról van szó. Paralimpiát is kell rendeznünk.
Kell, legalábbis nyertes pályázat esetén.
Nézhetjük úgy is, hogy ha nem vagyunk készen a paralimpiára, akkor nem jár az olimpia sem.
Szemben az olimpia rendezése iránt érzett igen pozitív érzelmeinkkel, aligha égünk a vágytól, hogy paralimpiai házigazdák lehessünk. Ez nem tény, de feltételezés, mivel több embert is, ebben a témában, megkérdeztem. Ajánlom, mielőtt pálcát törnénk "feltételezésem okán", mélyen nézzünk magunkba.
Hiszem ha arról lenne népszavazás, hogy szeretnénk-e Magyarországon paralimpiát, nem az igenek nyernének.
Hogyan is áll a jelenlegi kormány a fogyatékosok életének jobbá tételéhez? Példának említeném, ha bárki Szolnokról Kőbánya-Kispestre akarna vonattal eljutni. A vonat az rendben. De be kell utaznia a Nyugati pályaudvarra, mert hiába szállna le Kispesten kerekes székkel, vagy elektromos motorral, nem tud tovább menni. Nincsenek liftek, de vannak lépcsők és lehetetlen utazási tapasztalataim. Magyarországon a "megtűrés", no meg a "félrenézés" dívik.
Egy időben "zászlóra tűzték", hogyan segítsék a mozgás- és egyéb sérültek utazását, amikor azzal kell szembesülnöm, hogy a budapesti utcákon ott vannak a magasabb járdaszegélyek. Nincs fel- és lejáró, sőt a busz sem veszi fel a fogyatékos embert, ha az az elektromos motorral vár a megállóban. Amit az okból használnak, mert járó képtelenek. S, nemcsak vidéki városokban közlekedő alacsony padlójú buszok, de a budapesti buszok, sem. Hiába van az alacsony padlójú megoldás. Ki sem száll a vezető, hanem tovább hajt. Ezek után mit remélhetünk?
Ugyanakkor nem hiszem, hogy minden megváltozik, csak attól, ha a rendezési jogot megnyerjük. Az a tartható ok-okozatiság, ha azért készülünk paralimpiát tartani, mert vágyunk rá. Nem pedig azért próbáljuk megszeretni, mert rendeznünk kell.
Shaquille Vance paralimpikon
*
Forrás: hosszabbítas.hu
A magyarországi szavazásnál erre (majd) kevesen gondolnak. Légyen az bármilyen szervezet, de a civil lakosság is... Mint tudjuk, népszavazást kezdeményeznek a budapesti olimpiáról.
Aztán Rióban fellobbant a paralimpiai láng. Arról kéne a Budapest 2024 kapcsán megkérdezni a jó népet, hogy igazán akarják-e, hogy itt 2024-ben, paralimpia legyen?
A rádióból ezt hallottam: „Londonban, sőt amikre még én emlékszem, Sydneyben és Athénban is telt ház előtt úsztunk. Az azért nem annyira jellemző a paralimpiára hogy félházas, vagy foghíjas lelátók előtt kell versenyezni.” – mondta paralimpiai bajnok úszónk, a riói játékok kapcsán felmerült financiális és szervezési nehézségekről. Erre Rév Dániel véleménye, hogy ennek alighanem az lehet az oka, hogy a felsorolt városokban, illetve a rendező országokban a parasport bizony a kultúra része, szemben például a jelenlegi házigazda Brazíliával.
„Igen és számomra ezért elgondolkodtató, hogy mi az, amit Magyarország is szeretne tenni azzal, hogy Budapest 2024-et hirdet” – kezdte a válaszát Pásztory Dóri. “Az nem elég, hogy megírunk egy pályázatot, vagy, hogy esetleg meg is nyerjük és elkezdjük a szervezést.
A paralimpia esetében elengedhetetlen a szemléletformálás. Az embereknek fel kell készülniük 4 ezer fogyatékkal élő látványára. Tudniuk kell, hogy milyen sporteseményekre számíthatnak, hogy mit látnak egy-egy versenyen azért, hogy az érdekelje őket.”
Márpedig, ha valaki, akkor Pásztory Dóri igazán tudja, hogy miről beszél, hiszen nemcsak parasportolóként, hanem kommentátorként, újságíróként és kutatóként is igen jó ismerője a parasport közvetítésének és befogadásának.
Magyarországon még nagyon sokat kell tennünk a parasport megismertetése, megszerettetése kapcsán. Ez az elvégzendő munka, illetve az, hogy egyáltalán készen vagyunk-e/leszünk-e arra, hogy milyen jelentőséggel bír ez, egy olimpiai pályázat kapcsán.
Nem az a legfontosabb, hogy akarunk-e olimpiát, hanem az, hogy akarunk-e paralimpiát.
A kérdések arról szólnak, hogy elbír-e a főváros és elbír-e az ország egy olimpiát, vagy épp arról, hogy a magyar emberek akarnak-e egyáltalán annyira olimpiát, hogy annak aztán minden terhét is nyögjék.
Viszont nem csak az olimpiáról van szó. Paralimpiát is kell rendeznünk.
Kell, legalábbis nyertes pályázat esetén.
Nézhetjük úgy is, hogy ha nem vagyunk készen a paralimpiára, akkor nem jár az olimpia sem.
Szemben az olimpia rendezése iránt érzett igen pozitív érzelmeinkkel, aligha égünk a vágytól, hogy paralimpiai házigazdák lehessünk. Ez nem tény, de feltételezés, mivel több embert is, ebben a témában, megkérdeztem. Ajánlom, mielőtt pálcát törnénk "feltételezésem okán", mélyen nézzünk magunkba.
Hiszem ha arról lenne népszavazás, hogy szeretnénk-e Magyarországon paralimpiát, nem az igenek nyernének.
Hogyan is áll a jelenlegi kormány a fogyatékosok életének jobbá tételéhez? Példának említeném, ha bárki Szolnokról Kőbánya-Kispestre akarna vonattal eljutni. A vonat az rendben. De be kell utaznia a Nyugati pályaudvarra, mert hiába szállna le Kispesten kerekes székkel, vagy elektromos motorral, nem tud tovább menni. Nincsenek liftek, de vannak lépcsők és lehetetlen utazási tapasztalataim. Magyarországon a "megtűrés", no meg a "félrenézés" dívik.
Egy időben "zászlóra tűzték", hogyan segítsék a mozgás- és egyéb sérültek utazását, amikor azzal kell szembesülnöm, hogy a budapesti utcákon ott vannak a magasabb járdaszegélyek. Nincs fel- és lejáró, sőt a busz sem veszi fel a fogyatékos embert, ha az az elektromos motorral vár a megállóban. Amit az okból használnak, mert járó képtelenek. S, nemcsak vidéki városokban közlekedő alacsony padlójú buszok, de a budapesti buszok, sem. Hiába van az alacsony padlójú megoldás. Ki sem száll a vezető, hanem tovább hajt. Ezek után mit remélhetünk?
Ugyanakkor nem hiszem, hogy minden megváltozik, csak attól, ha a rendezési jogot megnyerjük. Az a tartható ok-okozatiság, ha azért készülünk paralimpiát tartani, mert vágyunk rá. Nem pedig azért próbáljuk megszeretni, mert rendeznünk kell.
Shaquille Vance paralimpikon
*
Forrás: hosszabbítas.hu