[h=3]A belső királyság elérése[/h]
Pentagram >
2001-es évfolyam
A LEGISMERTEBB ISZLÁM MESELÉNY SZIMURG, A CSODAMADÁR, AKI KÖZPONTI SZEREPET JÁTSZIK KÜLÖNBÖZŐ MITIKUS ELBESZÉLÉSEKBEN. Ő TESTESÍTI MEG AZT A KIRÁLYSÁGOT, MELYET EGY BELSŐ FEJLŐDÉSI FOLYAMATBAN KELL MEGVALÓSÍTANI.
A szufi Farid du-Din Attar (1119-1233) A madarak tanácskozása című műve a madaraknak királyuk, Szimurg utáni vágyakozásáról és kereséséről, valamint a hét völgyön át vezető fáradságos utazásukról szól, melynek végén megtalálják céljukat – önmagukban. Farid du-Din Attar, aki a perzsa Nishapurban gyógyszerkereskedő volt, a XII. század második felében számos lírikus és epikus művet írt. Ezek a rejtélyes isteni szeretet utáni vágyakozását és keresését tükrözik. E misztikus művei képesek megmutatni más kultúrák igazságkeresőinek, hogy bár az örök üzenet formája időhöz és hagyományhoz kötődik, tartalma ezektől független. Attar műveinek középpontjában a tiszta, misztikus átélést megelőző és az azt követő cselekedet áll. Mert csak a megszabadító belső cselekedet vezethet új fejlődéshez. Az ebből adódó tisztulás nyithatja meg az utat a belső Isten-birodalomhoz.
A madarak tanácskozása számos madárfaj összesereglésével kezdődik, akikhez azzal a felhívással fordulnak, hogy királyt kell keresniük maguknak.
A madarak közötti eszmecserében újra meg újra különös helyet kap a búbos banka. Salamon küldöttének nevezik, aki felveszi a kapcsolatot Sába királynőjével. „Keblén hordja a szellemi felismerés jelét, fejéről pedig a hit koronája sugárzik.” Ő a közvetítő, aki ismeri az igaz királyt és a hozzá vezető utat. Azt mondja, hogy csakis Szimurg méltó a királyságra, aki „a Magasztosság szigetén a Nagyság és Fenség városában lakozik”.
A madarakat erre mély, benső vágyakozás keríti hatalmába, s mindannyian Szimurghoz akarnak repülni. A veszélyes utazás mégis különböző kifogásokra sarkallja őket. A kócsag például azzal áll elő, hogy a tenger iránti szeretete miatt nem képes elválni tőle. Erre a búbos banka azt feleli: „A tenger ingatag és hűtelen. Vigyázz, el ne nyeljen téged!” A pávát meg csak az a vágy élteti, hogy ismét a Paradicsomba jusson. A búbos banka erre azt mondja, hogy a Paradicsom ura sokkal többet ér, mint maga a Paradicsom. A búbos banka mély bölcsességről tanúskodó szavai végül is elejét veszik annak, hogy a madarak serege elálljon szándékától. Különösen az irántuk megmutatkozó szeretete ad nekik erőt félelmeik legyőzéséhez.
Belsőleg így megerősödve kelnek hát útra. Hanem újból kétségek merülnek fel bennük, amint egy sivár és kihalt végtelen útszakasz tárul eléjük. Ősfélelmek törnek elő belőlük. A haláltól megrettent egyik útitársának azt mondja a búbos banka: „A halál a sorsunk. Azért születtünk, hogy meghaljunk.” A kérdés, hogy milyen messze van még a cél, a hét völgy részletes ábrázolásához vezet, amelyeken az út során át kell kelniük.
Sok év múltán a madárrajból végül is csak harmincan érik el Szimurg királyi udvarát. Bebocsátási kérelmüket azonban elsőre visszautasítják. Teljesen elbizonytalanodva, közel érzik magukat a halálhoz. Csak azután kapnak új erőre, miután minden cselekedetüket elvonultatják a szemük előtt és megbocsátnak nekik, s miután minden sóvárgásuk aláhanyatlott a teljes vágymentességben. „A közelség napja fénylik.” És a harminc madár, saját visszatükröződésében (si murgh = visszfény) felismeri azt, akit oly régen keres: Szimurgot.
Elmagyarázzák nekik, hogy a királyság fényes tükörhöz hasonlít. Bárki is jön ide, saját magát látja benne. Ám egy későbbi stádiumban el is tűnnek ebben a tükörben. „Az árnyék eltűnt a napban, s vége volt. A mulandóság után végül beléptek a maradandóságba.” A régi elmúlt. Örökre elmúltak Szimurgban. Az utazók nem voltak többé, sem a vezető, sem az ösvény. Amikor megtalálták Szimurgot, megtalálták saját magukat is, s így megoldódott az én és a te rejtélye.
Aki az igazságot keresi, az bizonyára felismeri saját vágyakozását a harminc madár kalandjában. Az őt mozgató erő az eredeti állapot még élő emlékezete, mely helyzettől függően erősebben vagy gyengébben, de mindig nyugtalanítóan hat. Égésre hasonlít. A tudat azt tapasztalja, hogy valami feldúlja, valami hajtja őt, ami nem ehhez a léthez tartozik. Valami, ami mindig jelen van, függetlenül attól, hogy az élet vidám vagy szomorú. Így kezdődik A madarak tanácskozása is. A kezdeti lelkesedést annak félelme követi, hogy az út veszélyes is lehet. A behatárolt tudat nem képes másként cselekedni, a látómezején kívül eső dolgokat lehúzza a saját szintjére, de azok ettől függetlenül még fenyegetőek maradnak. Árnyékként vetődnek a tudatra, és nem hagyják nyugodni.
Rémképeink és illúzióink sokfélesége a madárfajok számosságával vetekszik. Éppoly sokan vannak kifogásaink is, melyek visszatartanak bennünket a tényleges elhatározástól és az istenihez való odafordulástól. Történetünkben ez különösen az út kezdetét jellemzi, mely végtelennek, kétségekkel és aggodalmakkal kikövezettnek tűnik.
Sok más, a belső megszabadító utat akadályozó emberi tulajdonságot is felismerünk a madarakban: a méltatlanság érzését, a mélabúra való hajlamot, a természetösztönök uralmát, a birtokvágyat, a mind újabb kívánságok csábítását, s az ide-oda hullámzó érzelmeknek való kiszolgáltatottságunkat. Ezek feltörnek bennünk, előtérbe tolakodnak s szemérmetlen pimaszsággal követelik odaadásunkat és kielégítésüket. Így aztán elnyomják a búbos banka szíve mélyéből felszálló gyengéd hangját, a megfordulás és a megfontolás hívását. Ezért leli vesztét sok madár a hét völgyön át vezető fáradságos úton.
A madarak egyike azt gondolja, hogy bizonyos gyakorlatok révén elérte a tökéletesség legmagasabb fokát, s ezt az illúziót nem akarja feladni. A búbos banka azonban megrója ezért, és felismerteti vele, hogy a fennhéjazás nem segítheti tovább fejlődésében. Elmagyarázza neki, hogy a Teremtőhöz vezető utat nem a látszólag tökéletesek lelik meg, hanem azok, akik belátják saját tökéletlenségüket. A kérdés most az, hogy a kereső vajon továbbra is a saját vélt igazságába kapaszkodik-e, vagy az isteni igazsághoz fordul. Hogy képes-e vigaszt és erőt meríteni a búbos banka útmutatásából, vagy megmarad saját maga tökéletesítésénél és művelésénél, miközben az igazi életcélt megtagadja. Aki képtelen énje érdekét lelkének érdeke mögé állítani, aki az életében még el akar érni valami fontosat, mielőtt a fény felé fordulna, az egyszer csak rádöbben, hogy kezei üresek. Mert énjével akarja a csúcsot elérni – ez azonban lehetetlen! Büszkeség és gőg kísérik az ént. Ezek azonban nagyon is akadályozó útitársak. Ha viszont belátjuk ezek csalárd mivoltát, akkor képesek leszünk áttörni a megkristályosodáson. Ez azonban nem csak a döntést követeli meg, hanem annak végrehajtását is. Csak ekkor hátrál meg a gőg és a büszkeség, s csakis ekkor ad teret olyan tulajdonságoknak, melyek új távlatokat nyitnak.
A szentségtelen dialektikát a jó és a rossz pólusai fogják közre. Ezek nem győzhetők le azáltal, hogy a jónak vagy rossznak vélt oldalhoz szegődünk. Az ellentéteknek ez a világa azonban megadja annak lehetőségét, hogy felismerjük a kilátástalanságát. Ha belátjuk, hogy az ellentétek feltételezik egymást, s ezáltal feloldhatatlanok, akkor képesek vagyunk hinni a búbos banka tanácsának, s el tudjuk kezdeni a belső király keresését. Ez az út kivezet az ellentétek világából, s az ember teljes, alapvető megváltozását eredményezi.
„Hét völgy esik utunkba, de a távot senki nem tudja, mert erről az útról még senki nem tért vissza” – válaszol a búbos banka a királyhoz vezető út hosszát feszegető kérdésre. A hét völgyön át vezető út az igazi életcélhoz vezet, és csakis élettapasztalat alapján található meg. Akkor nincs többé visszaút. A kísérletező és spekuláló keresgélés sincs többé. Nem mintha valaki megtiltaná, hanem abból a belátásból, hogy az én képességei nem elegendőek saját határának áttöréséhez. Itt aztán a pszichológia taníthat, amit akar.
A búbos banka elmagyarázza, hogy mind a hét völgynek különleges jelentése van. Ezek pedig: a keresés völgye, a szeretet völgye, a felismerés völgye, a vágytalanság völgye, az egység völgye, a zűrzavar völgye és a lemondás völgye.
A KERESÉS VÖLGYE
„Ha leszállsz a keresés völgyébe, akkor minden pillanatban fáradság tör rád. Ott minden lélegzetvétel száz vesződséggel jár, és még a legbátrabb papagáj is léggyé válik. Éveken át kell fáradoznod és erőlködnöd, mialatt szíved a legkülönbözőbb állapotokat éli át. Minden tulajdonodat és hatalmadat fel kell adnod. Utad át kell, hogy vezessen véred legmélyebb mélységein és mindazon, ami téged körülvesz. Ha már semmit sem tartasz többé a kezedben amit ismernél, akkor a szívedet is mindentől meg kell tisztítanod. Ha szíved megtisztult a haláltól és a romlástól, akkor isteni fényben kezd sugározni. Ha ez a fény szabaddá vált szívedben, akkor vágyad ezerszeresen megsokszorozódik benne.”
A SZERETET VÖLGYE
„Azután válik láthatóvá a szeretet völgye, s mindenki, aki odakerül, belemerül a tűzbe. Aki ebben a völgyben van, az eggyé lesz a tűzzel. Aki nem válik tűzzé, az életében nem lesz többé boldog. A szerelmetes az, aki olyan, mint a tűz, s izzó arccal ég el; aki sohasem habozik, hanem száz világot is örömmel dob a tűzbe; aki nem ismer sem hitet sem hitetlenséget, sem kétséget sem biztonságot. Boldogság és boldogtalanság az ő útján ugyanaz. Igen, a szeretetben nem létezik többé különbség számára.”
A FELISMERÉS VÖLGYE
„Aztán feltűnik a zarándok tekintete előtt a felismerés völgye. Itt mindenki különböző utakon jár. Egyik út sem hasonlít másvalakinek az útjához. Az, aki a test útját járja, más, mint aki a lélek ösvényén jár. Mégis mind a test, mind a lélek számára létezik a bűnök és az erény kapuja, amely vagy felmenetelhez vagy pusztuláshoz vezet. Ha a felismerés napja ama legmagasabb ösvény égboltjáról sugárzik, akkor mindenki felismeri igaz értékét, s keble nyitva áll az igazság számára.”
A VÁGYMENTESSÉG VÖLGYE
„A következő a vágytalanság és a lemondás völgye, melyben nincsenek többé igények, és semminek sincs többé jelentősége. A hét óceán itt pocsolyává, a hét bolygó pedig egyetlen szikrányi tűzzé változik. A hét paradicsomi szféra is megszűnik itt, a hét pokol pedig jéggé dermed. Bármit is teszel vagy nem teszel, semmi újnak és semmi réginek sincs itt hatalma.”
AZ EGYSÉG VÖLGYE
„Erre az egység völgye, a teljes magány helye következik. Ha a vándorok ebből a sivatagból jönnek, akkor mindannyian ugyanabból a gallérból dugják ki a fejüket. Szám szerint sokat vagy keveset látsz is itt, az mégis egy az egység ezen ösvényén. Mivelhogy a sokság örökké egy az egyben, ezért ez az egy az egyben maga a tökéletes egység.”
A ZŰRZAVAR VÖLGYE
„Aztán a zűrzavar völgyébe érkezel, ahol számodra minden csak fájdalmat és szenvedést okoz. Minden lélegzetvétel olyan itt számodra, mint egy elevenedbe vágó kard, s minden pillanat sóhajtás és panasz. Sóhaj és fájdalom: akár az égés. Többé nem tudod megkülönböztetni a nappalokat és az éjszakákat. Nem vagdosnak karddal, mégis minden hajgyökérből vér csepeg, s felír minden jajgatást. A zarándokhoz képest, aki fájdalmában izzik és ég, a tűz hideg, mint a jég. Összezavarodik, ha ide kerül, s zavarában elveszíti az utat. Akinek az abszolút egység bele van írva a lelkébe, az itt mindent elveszít, beleértve önmagát is.”
A LEMONDÁS VÖLGYE
„Végül jön a lemondás és a semmi völgye. Ki tudná ezt leírni azok közül, aki ott járt? E völgyben süket és néma leszel, az értelem cserbenhagy, és belépsz a feledésbe. A szellemi nap egyetlen sugarára számtalan árnyékot látsz eltűnni magad körül. Ha a végtelenség óceánjának hullámai feltornyosulnak, hogy is maradhatnának meg akkor a formák, melyek az óceán felszínén keletkeztek? Mindkét világ csupán forma, amely az óceán felszínén jelenik meg néked. Aki ebben kételkedik, az hallucinációk áldozatává válik. Akinek a szíve belemerül ebbe az óceánba, áldott az, és örök békességet nyer…”
A KIRÁLY UDVARÁBAN
A történet tanúsága szerint a legtöbb madár már a hét völgy leírásától visszariad. Végül csak harmincan érik el a célt, Szimurg királyi udvarát, de a palotaőrök visszautasító magatartása láttán őket is elhagyja erejük, és utolsó reményüket is elveszítik. Amikor azonban a tetteiket elősoroló írás olvastával megbánást tanúsítanak, Szimurg eltörli bűneiket, vagyis útjuk végén megtalálják igazi önvalójukat.
„A király jelenléte fényes tükörhöz hasonlítható. Bárki is jön ide, meglátja benne önmagát.”
A harminc madár útjának sok nézete ismeretes az igazság keresője előtt. A Szimurghoz történő megérkezés nem az én tevékenységének az eredménye, habár az út ezzel a tevékenységgel kezdődik! Ha az én felismeri, hogy magasabb rendű törekvése is mindig csalódáshoz vezet, akkor elhagyhatja a helyet, ahol eonokon át lakozott. Farid du-Din Attar arról a lemondásról beszél, amelyre aztán bűnbocsánat következhet.
Miért csak harminc madár éri el a célját? A harmincas szám a három születésre utal, amit a zarándoknak át kell élnie: az előkészítő fázisra, az új élet fázisára és a hazatérés fázisára. A nulla a beteljesedést jelenti. Ez azt jelenti, hogy minden eddigi sikeresen lezárult, s valami új kezdődhet el.
„Láték új eget és új földet”, olvassuk a Bibliában. A madarak tanácskozásában ez így hangzik: „A mulandóság után beléptek a maradandóságba.”
FORRÁSMŰVEK:
Helmut Ritter: Das Meer der Seele. Gott, Welt und Mensch in den Geschichten Fariduddins Attars. Leiden, 1955, erweiterte Auflage 1978.
Farid-ad-Din Attar: Mantiq at-fair. Text ediert durch Garcin de Tassy, Paris 1858; utánnyomás: P.A. Norstedt Є Söner, Stockholm 1929.
Farid du-Din Attar: The conference of the birds, Penguin classics, 1986.
Farid du-Din Attar: The conference of the birds. A philosophical religious poem in prose. Routledge Є Kegan Paul Ltd., London 1961.