Az internet és a mobil miatt csökken a fiatalok szókincse

Több kutatás is bizonyítja, hogy a tizenéves generációnak kisebb a szókincse érzelmei kifejezésére - mondta Kalamár Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

A pszichológus elmondta: a különböző hangulatjelek használata miatt a szóhasználat háttérbe szorult, így sokan szóban, szemtől-szemben nem tudják kifejezni hangulatukat, érzelmeiket. Kiemelte, hogy a chatelés nem tud helyettesíteni egy igazi "jóízű" személyes beszélgetést.

Ezzel együtt a szakember szerint azt sem jó kimondani, hogy a technika, az internet "szétválaszt, tönkreteszi az emberi kapcsolatokat", mert ez a technika össze is tud kötni.

internet.jpg
 
Véleményem szerint különben kár vitáznunk arról, mi a jobb, kellemesebb, szebb, a papírkönyv-e vagy az e-book. Én is szívesebben olvasom a papírkönyvet, mert azt szoktam meg. De bármennyire is szeretjük sokan, akkor is be kell látnunk, hogy a technikai fejlődés túl fog lépni a papírkönyvön. Ugyanarra a sorsra jut, mint a bakelit lemez, a magnószalag, a magnókazetta, és sajnos a celluloid filmszalag! Pedig én azt hogy szerettem!
Ez ellen nem lehet mit tenni. A nyomdák már így is haldoklanak. Egyszer meg fog szűnni teljesen a könyvnyomtatás, a megmaradt könyvtárak pedig tárolják majd a még meglévő papírkönyveket, amíg el nem eszi őket az idő vasfoga, mint a pergamentekercseket.
És az utánunk következő generációk már nem fognak nosztalgiázni utánuk.
 
Márpedig a gépet nem lehet teljesen elzárni a gyerek elől, mert ahogy Gaver mondja, az iskolai leckéket is a net segítségével kell megírniuk.
Félreértettél, vagy nem fogalmaztam elég világosan.
Arra céloztam, h a gyerek ne egyoldalúan ismerje meg a világot. Mindegy, h könyvről, netről, szülőről, vagy bármiről van szó. Akkor lesz saját véleménye a világról.
 
Ne keseredj el kedves Cat, nem a Te hibád, ha a gyerek rákattant a számítógépre.
Nem feltétlenül kellenek hozzá az általad leírt dolgok. A számítógépes, de főleg a netes közösségi játékoknak akkora a vonzerejük, hogy még a legtársaságkedvelőbb, legtöbb időt szüleivel töltő gyereket is beszippanthatja. Nem mindenkit, de a legtöbb gyerek fogékony rá. Hisz egy virtuális mesevilágba kerül, ahol aktív szereplő lehet. Mi tudja ezt überelni egy kiskamasz gyereknél?
Aztán van aki kinövi, de van, aki még negyven évesen se tud elszakadni ettől a világtól.

Én is azért szurkolok, hogy kinője, de ha az érdeklődését és a távlati terveit nézem, tuti, hogy nem.
Azt hiszen 10 éves lehetett, amikor eldöntötte, hogy építész mérnök lesz. Kérdezte, hogy milyen suli kell ehhez, én mondtam neki, hogy a BME a legjobb. Erre közölte, hogy akkor oda fog járni. Szerencsére felvették egy nagyon jó és erős 8 osztályos gimnáziumba, ahonnan - ha jól tudom - 96% az egyetemre bejutás esélye.
Aztán jött a számítógép. Az igaz, hogy valamennyire köze van az építészethez az új mániája - már amennyire én értek ehhez -, de szerintem sok, amit a gép előtt tölt. Ezt a minecraft játékot játssza és alig lehet kirobbantani előle.
Az mondjuk vigasztal, hogy ha van társaság, akkor szívesen kimozdul.
Viszont - amennyire lehet - szemmel tartom, nehogy valamilyen káros befolyás alá kerüljön a neten keresztül.
 
Véleményem szerint különben kár vitáznunk arról, mi a jobb, kellemesebb, szebb, a papírkönyv-e vagy az e-book. Én is szívesebben olvasom a papírkönyvet, mert azt szoktam meg. De bármennyire is szeretjük sokan, akkor is be kell látnunk, hogy a technikai fejlődés túl fog lépni a papírkönyvön. Ugyanarra a sorsra jut, mint a bakelit lemez, a magnószalag, a magnókazetta, és sajnos a celluloid filmszalag! Pedig én azt hogy szerettem!
Ez ellen nem lehet mit tenni. A nyomdák már így is haldoklanak. Egyszer meg fog szűnni teljesen a könyvnyomtatás, a megmaradt könyvtárak pedig tárolják majd a még meglévő papírkönyveket, amíg el nem eszi őket az idő vasfoga, mint a pergamentekercseket.
És az utánunk következő generációk már nem fognak nosztalgiázni utánuk.

Egyébként magam is a papírkönyv híve vagyok, de nem csupán a technikai fejlődés az oka a nyomdák haldoklásának, hanem a pénzhiány.
Egy mai magyar átlagember 80-100.000 Ft.-t keres. Szerintetek mennyit fog ebből költeni könyvekre, amelyeknek az átlagára 4-6.000 Ft.?
Magam sem vásárolok könyveket, hanem letöltöm az internetről, mert az olcsóbb. Nincs pénzem könyvekre. Sajnos.
 
Nem úgy vettem élszre, hogy az ebook megjelenése növelte volna az olvasók táborát. Akik amúgyis olvastak régen, azok egy vékonyka rétege olvas ebookot IS. És kész, ennyi. Aki a papírkönyveket nem szereti olvasni, az ebookot se szereti. Sőt, sokan vannak akik bár szeretik a papírkönyveket, de az ebookot nem. ÉN MAGAM IS ILYEN VAGYOK. Tulajdonképpen sokkal szívesebben olvasok képernyőről mint papírkönyvből, mégis, az ebookokat utálom, mert az ebookolvasók képernyőmérete röhejesen apró, nekem nem megfelelő. tapasztalatból tudom. Vettem egy méregdrága ebook-readert is vagy másfél éve, de azóta is a fiókban porosodik mert rájöttem, nem én vagyok a célközönsége. Nem beszélve róla hogy az érintőképernyő is olyasmi amit egyszerűen gyűlölök, nem tudom megszokni, én a fizikai billentyűzetet kedvelem.
A legfőbb bajom azonban az ebookokkal, hogy sokszor nem szerkeszthető a formátuma, ami amiatt baj mert ha átmásolom is a számítógépemre, nem olvashatom azzal a programmal amivel pedig az efféléket szeretem olvasni, azt se titkolom melyik ez: a LibreOffice! Ha epub, még valahogy átkonvertálom és oké, de például a pdf esetén megette a fene az egészet. Még az se biztos legalább jpg formába át lehet konvertálni, elfogadható minőségben, nemhogy szövegformátumba! Gyűlölöm az egészet, na! Holott én a legkifejezettebben KÖNYVMOLY vagyok.

Szóval, az ebookok nem hiszem hogy megnövelték volna az olvasók részarányát a népességben, ellenben a sok ingyen hozzáférhető film biztos lecsökkentette a számukat.

PC-n, laptopon kényelmesebb olvasni szerintem.... én a .pdf-et preferálom (az epubot ebbe konvertálom), mert a szemem fáradtsága függvényében nagyíthatom.
 
Félreértettél, vagy nem fogalmaztam elég világosan.
Arra céloztam, h a gyerek ne egyoldalúan ismerje meg a világot. Mindegy, h könyvről, netről, szülőről, vagy bármiről van szó. Akkor lesz saját véleménye a világról.

A netről szinte minden oldalról megismeri a világot. Egy könyv nem tudja számára pótolni azt, hogy egy információt írott, képes, hangos formában egyaránt meg tud szerezni. És szinte minden információt. De azért olvasson, persze. Vannak gyerekek, akik most is olvasnak. De vannak, akiket lehetetlen rávenni.
 
Az lehet hogy nagyobb lesz a szókincsed de azt használni csak beszélgetéssel tudod hasznosítani. Mert lehet hogy agyon olvasott vagyok de ha beszélgetés közben meg kell állni hogy megfelelő szavakat használjak az már régen rossz...Míg vannak emberek akik iskolán kivül még könyvet sem vesznek a kezükbe de be nem áll a szájuk, azok a beszélgetés közben gyűjtik össze a szavakat...
Na ja. csak kérdéses hogy milyen szavakat...

A saját gyermekkori tapasztalatom az - pedig akkoriban még számítógépünk se volt, nemhogy ebook vagy internet! - hogy beszélgetés közben - már legalábbis ha azt a korosztályával folytatta a gyermek - csak olyan szavakat lehetett megtanulni, mint „baró, tök jó, frankó, lé (a pénzre), tesó, csávó, gagyi, muter, szajré, csaj, bige, felnyom, beköp, lejmol, bélás (ez utóbbi a kétforintos neve volt), zsaru, zsernyák”, na meg egy rakás más efféle a nemi szervek és a szaporodási folyamat különböző fázisainak elnevezésére amit nem írok le ide a széplelkek érzékenységének kímélése érdekében.

De igazából ez még a felnőttekre is jellemző volt többnyire sajnos. Én a szókincsemet igenis az ÍROTT irodalomból szereztem, de még annak is főként a tudományos vagy legalábbis tudomány-népszerűsítő ágazatából, vagy a sci-fikből de már abból is rosszabbik esetben csak, mindenesetre azért még azok is úgy-amennyire tudományosak voltak viszonylag. És ez ELTÁVOLÍTOTT engem a korosztályomtól, azok gyakran meg se értették amikor beszéltem hozzájuk, a szavaim magyarázatát végighallgatni pedig lusták voltak, otthagytak, s rámsütötték hogy hülye vagyok. ÉN?! Amikor ők nem értik a szavaimat, a választékos vagy tudományos kifejezéseket?!

De a felnőttek véleménye is az volt hogy „én egy kis professzor vagyok”, de ezt se okvetlenül dicséretnek szánták ám...

Emlékszem egy alkalommal az „okos” felnőttek azon elmélkedtek az asztalnál ülve, hogy amilyen tempóban fejlődik Magyarország, biztos hogy 10 éven belül lehagyja az USA-t! Halálkomolyan ezt tárgyalták. Én (lehettem 8 éves se) beszóltam nekik hogy „ebben azért bátorkodom kételkedni”. na már erre is néztek nagyot, egy kis csöppség nem szokta úgy kifejezni magát hogy „bátorkodom kételkedni ebben”. De én még rá is tettem egy lapáttal, mert ők elkezdték bizonygatni hogy de egyre közeledünk az USA termelékenységéhez! Mire én, hogy:
„Az lehet hogy közeledünk, de legjobb esetben is csak asszimptotikusan”.

És ezt nem értették. Kiderült a szavaikból hogy azt hiszik hülyeséget beszélek, mert ők az aszimmetriára gondoltak, azt hitték azt a szót használtam rosszul ejtve. Nyilván soha életükben nem foglalkoztak koordináta-geometriával, fogalmuk se volt a hiperbolákról és azok asszimptotáiról, vagyis arról az egyenesről amit tetszőleges pontossággal képesek megközelíteni, ám sose érik el...

És mindezekhez nekem igenis könyvek kellettek és olvasás, nem beszélgetés.
 
Utoljára módosítva:
PC-n, laptopon kényelmesebb olvasni szerintem.... én a .pdf-et preferálom (az epubot ebbe konvertálom), mert a szemem fáradtsága függvényében nagyíthatom.
Próbáld meg az epubot odt vagy doc formába konvertálni. Aztán olvasd a LibreOffice-val vagy a Worddel. Abban is átírhatod ám a betűméretet... sőt, mondok neked egy remek trükköt! Végy elő egy epubot, bármelyiket ami nincs jelszóval védve. Nevezd át úgy, hogy a végén a filenév kiterjesztése ne .epub legyen hanem .zip
(Azaz, tegyük fel eredeti neve ez:
konyv.epub
akkor nevezd át így:
konyv.zip
érted?)

Ezután azzal a progival amivel a zip fájlokat amúgyis ki szoktad csomagolni, próbáld kicsomnagolni ezt a konyv.zip fájlt! (egy külön mappába). Majdnem teljesen biztos hogy sikerülni fog, és eredményképpen találsz majd benne (a kicsomagolt fájlok közt) egy rakás html fájlt! Na ezek tartalmazzák a szöveget neked... s mert html fájlok, gyakorlatilag közönséges weboldalak, azaz a neked tetsző böngészővel amit amúgyis használsz, simán megnyithatod őket és ugyanúgy olvashatod őket mint mondjuk e CH oldalát, nagyíthatod így is a betűméretet, akármi, és még epub se kell hozzá meg az se hogy elrontsd pdf fájlba...

Próbáld csak ki!
 
Én is azért szurkolok, hogy kinője, de ha az érdeklődését és a távlati terveit nézem, tuti, hogy nem.
Azt hiszen 10 éves lehetett, amikor eldöntötte, hogy építész mérnök lesz. Kérdezte, hogy milyen suli kell ehhez, én mondtam neki, hogy a BME a legjobb. Erre közölte, hogy akkor oda fog járni. Szerencsére felvették egy nagyon jó és erős 8 osztályos gimnáziumba, ahonnan - ha jól tudom - 96% az egyetemre bejutás esélye.
Aztán jött a számítógép. Az igaz, hogy valamennyire köze van az építészethez az új mániája - már amennyire én értek ehhez -, de szerintem sok, amit a gép előtt tölt. Ezt a minecraft játékot játssza és alig lehet kirobbantani előle.
Az mondjuk vigasztal, hogy ha van társaság, akkor szívesen kimozdul.
Viszont - amennyire lehet - szemmel tartom, nehogy valamilyen káros befolyás alá kerüljön a neten keresztül.

Ez utóbbit jól teszed, vannak hozzá szűrőprogramok, amik nem engednek felnőtt tartalmakat, azokat a férjem is rátette a gyerek gépére, de a legbiztosabb a szülői tájékoztatás, hogy tudja, mi káros, mi nem.

Nálunk is volt Minecraftos korszak, ajjaj, azon már túl vagyunk, az egy békés játék, azzal nem volt bajom. És az nem volt nagy gépigényű. Majd jön a többi is, ne aggódjál! Mert csapatban játszanak a neten, és a gyerek abba kapcsolódik bele, amibe a többiek hívják. És az amcsi gyerekekkel lesz majd problémás a dolog az időeltolódás miatt, de a gyerek így tanult meg anyanyelvi szinten angolul. És persze mindegyik játék nagyobb gépigényű egy fokozattal, úgyhogy spórolhatsz előre új processzorra, videokártyára, és mindig több memóriára :D Nálunk sose probléma, mi legyen a karácsonyi ajándék. Végül majd cserélni kell amblok az egész hóbelebancot, és lehet kezdeni elölről.

Nekem az volt a kitételem, hogy a tanulmányi eredmény ne romoljon, és a gyerek reggel időben elinduljon a suliba. Ha ez megvan, akkor nem hisztériázok a gép miatt.
Arra kell odafigyelni, hogy azért egyen rendesen (mert képesek egész nap nem enni), meg aludjon is valamennyit éjjel, főleg, ha reggel suli van. De ez sem egyszerű (főleg az amcsi játszótársak miatt).

Hát azt, hogy a gyerek kinövi-e ezt a játékszenvedélyt, azt nem tudom, de szerintem sokat kopik ez, az én fiam már nem játszik mindenáron, 18 éves lesz, ő már udvarol hála Istennek, vannak közös programjaik, szóval úgy tűnik, rendes egészséges felnőtt lesz belőle a játék ellenére, pedig én is meg voltam ám ijedve :)
Nem baj, ha a fiad nem építészmérnök lesz, majd lesz informatikus, mint az én fiam. :D Angolból mindenesetre perfekt lesz. Kösd ki neki, hogy csak angol nyelven játszhat! Az enyém is kb 10-12 éves volt, amikor egyszer csak arra figyeltünk fel a férjemmel, hogy angol nyelven üvölt a szobájában a játék hevében. :)
 
vannak közös programjaik :)

A mázlista! A fenébe is hogy nekem miért nem lehetett ilyen szerencsém... Nekem bezzeg sosem sikerült találnom egyet len jó csajt se akit felhívhattam volna a szobámba, hogy ott közösen programozzunk... Pedig hogy biztattam őket, hogy mekkora hatalmas élmény lesz átprogramozni a C-64 megszakításrendszerét, vagy hogy ne féljen, én majd mindent jól elintézek helyette ami nehéz, egykettőre megtanítom miként kell használni a ROM alá eldugott RAM területeket adattárolásra... Csak néztek rám furcsa szemekkel és egyik se jött fel hozzám...

Idióták. Fogalmuk sincs róla miről maradtak le... Szóval, ha a fiadnak és a lánynak valóban vannak közös programjaik, hát a srác megfogta az isten lábát, irigylem érte! Hatalmas élmény lehet közösen programozniuk! Milyen programnyelven teszik?
 
Utoljára módosítva:
Próbáld meg az epubot odt vagy doc formába konvertálni. Aztán olvasd a LibreOffice-val vagy a Worddel. Abban is átírhatod ám a betűméretet... sőt, mondok neked egy remek trükköt! Végy elő egy epubot, bármelyiket ami nincs jelszóval védve. Nevezd át úgy, hogy a végén a filenév kiterjesztése ne .epub legyen hanem .zip
(Azaz, tegyük fel eredeti neve ez:
konyv.epub
akkor nevezd át így:
konyv.zip
érted?)

Ezután azzal a progival amivel a zip fájlokat amúgyis ki szoktad csomagolni, próbáld kicsomnagolni ezt a konyv.zip fájlt! (egy külön mappába). Majdnem teljesen biztos hogy sikerülni fog, és eredményképpen találsz majd benne (a kicsomagolt fájlok közt) egy rakás html fájlt! Na ezek tartalmazzák a szöveget neked... s mert html fájlok, gyakorlatilag közönséges weboldalak, azaz a neked tetsző böngészővel amit amúgyis használsz, simán megnyithatod őket és ugyanúgy olvashatod őket mint mondjuk e CH oldalát, nagyíthatod így is a betűméretet, akármi, és még epub se kell hozzá meg az se hogy elrontsd pdf fájlba...

Próbáld csak ki!

Régi motoros vagyok.....;) közel húsz éve olvasok gépen, már mindent kipróbáltam.
Pl. amíg a Word átkonvertálja egy nagyobb betűméretre lemegy a nap....hiába mentem, ha legközelebb megnyitom, újratördeli.
Ezel szemben a pdf-ben az épp aktuális szemfáradtságnak megfelelően átírom a % -ot és máris olvasom.
Nekem ez így perfect.
 
Hát nem tudom, én ha valamit gyűlölök az épp a pdf. Egyetlen valami van csak ami rosszabb annál, a djvu mert ahhoz még speciálisabb szoftver kell.
 
A mázlista! A fenébe is hogy nekem miért nem lehetett ilyen szerencsém... Nekem bezzeg sosem sikerült találnom egyet len jó csajt se akit felhívhattam volna a szobámba, hogy ott közösen programozzunk... Pedig hogy biztattam őket, hogy mekkora hatalmas élmény lesz átprogramozni a C-64 megszakításrendszerét, vagy hogy ne féljen, én majd mindent jól elintézek helyette ami nehéz, egykettőre megtanítom miként kell használni a ROM alá eldugott RAM területeket adattárolásra... Csak néztek rám furcsa szemekkel és egyik se jött fel hozzám...

Idióták. Fogalmuk sincs róla miről maradtak le... Szóval, ha a fiadnak és a lánynak valóban vannak közös propgramjaik, hát a srác megfogta az isten lábát, irigylem érte! Hatalmas élmény lehet közösen programozniuk! Milyen programnyelven teszik?

Egek !!! Hol vagyunk már a bélyeggyűjteménytől.....:D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére