Balog Zoltán lelkész-miniszter szerint Jézus adta nekünk a Tízparancsolatot

A református Balog a reformációról beszélve a következőket mondta (úgy 1:18 tájától érdemes figyelni):

A re-formáció az azt jelenti, hogy visszaalakítani. Visszaalakítani arra az eredeti formájára, ahogy Jézus ezt az embereknek adta a hegyi beszédben, a Tízparancsolatban.

Ez jelentős felfedezés, a nem-fideszes teológusok és egyszerű hívők eddig úgy tudták, hogy a Tízparancsolatot Isten a Sínai hegyen 40 napig böjtölő Mózesnek adta át kőtáblákra vésve, ő meg levitte a zsidóknak. A Hegyi beszédet Jézus - a magyar kormányzati információk híján eddig legalábbis úgy tudtuk - ennél sokkal-sokkal később mondta el, bár az kétségtelen, hogy a beszéd tartalmát fel lehet fogni egyfajta új tízparancsolatnak is.

'Moses'_by_Michelangelo_JBU140.jpg

444.
Szily László
 
Orban is cserebereli a vallasat mint az alsogatyajat.
HAllottam en mar a sajat szajabol , hogy zsido, de ha a papahoz megy katolikus , reformatusoknak meg vallja magat.
Csak tudnam melyik istenseg tolja a szekeret..................
A hatalom éhsége - hisz' aki a hatalmat gyakorolja az már félig Istennek érezheti magát.
 
A múlt nyáron lent voltam egy napot az Everness fesztiválon. Épp akkor folyt egy hosszú vita a vallások egyezőségéről és azonosságáról. Ha jól emlékszem ott volt egy mohamedán (pap?), egy rabbi, egy katolikus keresztény egyházfi, egy református, egy Krisna tudatú hívő, ... kettő kimaradt, mert heten voltak.
Az eredmény naggyon röviden: minden vallás a saját hite szerint vezeti a hívőket, de a főbb irányok mindenütt azonosak: ne árts másnak.
Zárójelben: velem ne vitatkozzatok erről, nem vagyok semmilyen teológus, így vitaképtelen vagyok.
A lényeg, amiért írom ezt: a zsidóknál nem volt Tízparancsolat, az övék csak Hétparancsolat. Amiből a harmadik, ha jól emlékszem: Legyen bíróság. Ezen persze ment a vita, miképp legyen bíró, ha nincs törvény. A konklúzió: valami törvény mindig van, ami alapján lehet dönteni.
Nos tehát: a keresztények nem vehették át a Tízparancsolatot, mert az nem létezett. Akkor mit is vettek át?
Megjegyzés: az ismert Biblia egy átszervezett, pancsolt mű, ami a keresztények igénye szerint lett összeszerkesztve. Így abból nem dönthető el manapság, hogy igaz-e a hír, vagy sem. @Jaszladany , te tudsz erről valami közelebbit?

Kedves Éleskés, ha már így nekem címezted a kérdést...

Mint tudjuk, az "ismert Biblia" két részből áll, Ó és Újszövetségből.
Az Ószövetséget a keresztények aligha pancsolhatták össze, mert ószövetségi kézirataink már a kereszténység előtti időkből is vannak, pl. Holt-tengeri tekercsek (Kr.e 2. század).
A Septuaginta (az Ósz. görög nyelvű fordítása) Kr.e 300 körül íródott, és a hellenista zsidóság évszázadokig használta. Ebből is vannak korai kézirataink, és az Újszövetség is sok esetben ebből idéz. Ebbe tehát a kereszténység nem nyúlhatott bele, hisz a Krisztus előtti időkből származó leletek szövege megegyezik a mai Ószövetség szövegével.

Az Újszövetség pedig teljességgel az Ószövetségre épül, attól elválaszthatatlan, mivel Jézus a messiási voltát az Ószövetséggel igazolta (lényegében az egész Ószövetség Jézusról szól), ezért az evangéliumok számos helyen idézik az Ószövetséget, hivatkozva a messiási próféciákra. Az apostolok is az Ószövetség alapján hitték és hirdették hogy Jézus a próféciákban megígért Messiás.

Tehát az Ó és az Újszövetség szorosan összefügg, és Jézus személyében kapcsolódik össze, ezért a kettőt csak együtt lehetett volna összepancsolni, csakhogy tudjuk, hogy az Ószövetség már Krisztus előtt is létezett, és mindaz, ami az Újszövetségben történik, már az Ószövetségben meg volt írva Jézus születésétől a kereszthaláláig és a feltámadásáig. Tehát az Újszövetség lényegében benne van az Ószövetségben próféciák formájában.

Na most az Újszövetség megbízhatóságával kapcsolatban:
Az Újszövetségből 5500 kézirat és kézirattöredék maradt fenn, egészen az 2. század elejétől. De ha nem lenne egyetlen egy görög kézirat sem, még mindig rendelkezésünkre állna több mint 10 ezer latin kézirat. De ha ez se lenne, akkor még mindig lenne 8000 szíriai-kopt kézirat. Ha pedig ezek sem lennének, akkor több mint 36 ezer idézettel rendelkezünk a korai egyházatyáktól (2-3. század). Ezek közül bármelyik önmagában is elég arra, hogy rekonstruáljuk a teljes Újszövetséget.

Tehát eléggé biztos lehetsz abban, hogy a Biblia, amit ma a kezedben tartasz, szöveghűn tartalmazza az eredeti írásokat. Senki sem pancsolta át, és nem szerkesztette át. Az egész Biblia egy szerves egységet alkot, egy töretlen logikai vonalat követ a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig, és az egésznek a fő témája a Megváltás. Ha egyetlen ember írta volna, akkor is zseniális mű lenne, de ha belegondolunk, hogy több mint 3400 éven át íródott, különböző korokban, különböző személyek által (akik nem tudták, hogy a Szentírás részeit írják), mégis olyan egységes, mintha egyvalaki írta volna, akkor megértjük, miért tekinthető ez a könyv természetfeletti eredetűnek.
Aki megismeri, azonnal látja, hogy teljesen kizárt, hogy ezt a könyvet bárki "összepancsolta" volna.
 
Szerintem Ő nem pont ezt kérdezte Illetve ezt nem is kérdezte, de más is volt ott.
Te a pancsolásra kaptad fel a fejed
 
Az Újszövetség pedig teljességgel az Ószövetségre épül, attól elválaszthatatlan, mivel Jézus a messiási voltát az Ószövetséggel igazolta (lényegében az egész Ószövetség Jézusról szól), ezért az evangéliumok számos helyen idézik az Ószövetséget, hivatkozva a messiási próféciákra. Az apostolok is az Ószövetség alapján hitték és hirdették hogy Jézus a próféciákban megígért Messiás.
Mitol lenne a zsido vallasban Jezus Messias? Mit tett a zsidosagert?
Osszekene kotni a Balogh urral teged hogy a O szovetseg a zsido nep tortenelme Jezusrol szol? Egyenesen galambpostan kuldte a kotablakat a X parancsolatot neki.

NAna hivatkoznak ra mert hogy lehetne megreformalni ha nem ugyaznazt masolnak le kisebb nagyobb elteresekkel.
csavarunk egyet a duman es a 2017 eves tortenelmet helyezuk az 5777 torenelem elebe.
Az osszes unnepet atvettek csak mas tartalommal toltottek fel
Pessah - husvet
Ros Hasana -uj ev /Ket nagy unnep az evben/
Hanuka-karacsony
bar micva- bermalas konfirmalas
Brit mila - keresztelkedes
stb
ctrl c ctrl v.
Jezus kivalasa a zsido kozossegbol , ugy hogy meg csak nem is Messias mit varnal el orom unnepet uljenek, mert a kivalasa reformacioja tobb zsidok elpartolasat jelentette a vallasuktol, raadasul a szabadsag a romaiaktol nem valosult meg.
 
A "szerzöi jogrol" nem érdemes vitatkozni, Mozes elöbb volt mind a szüznemzés, az "üdvözlégy Maria" vagy a vizen-járás.
-
Erdekes, hogy pont Balogh mond ilyet, minekután 2013-ban kinyilatkoztatta, hogy "Kulturális értelemben senkit nem lehet Europainak nevezni aki nem ismeri a tiz-parancsot vagy nem tudja pünközsd értelmét elmagyarázni."
-
Orbán egy templom részleges restaurálása utáni beszédében arrol szolt, hogy: "Europa és Magyarország csak ugy ujjulhat meg, ha a tradito, imádkozni és dolgozni, visszatér az életünk középpontjába".
-
Szerinte a gyerekeknek nemcsak az Ament kell ismerni hanem a mondák könyvét a "vérröl és a földröl".
-
Egy tulbuzgo ismeröstöl kaptak a gyerekeim egyszer egy könyvet "Tudnom kell, mert magyar gyerek vagyok" Arra nem számitott az ajándékozo, hogy a gyerekek már olyan idösek voltak, hogy meg is értették volna miröl szol a könyv.
-
A volt szomszédom élettársa egy ilyen könyv miatt vitte haza a gyerekét a német álltalános iskolábol, mert ugymond "Itt nem lesz belölle igazi magyar lány."
 
Ha nem haragszol Melitta, csupán felhasználom a beírásodat néhány gondolatom hozzáfűzésére, minden vitától mentesen.

Akar milyen szeasznszon beszelgetnek a kulonbozo vallasi hovatartozok, csak oda lyukadnak ki hogy az alap a zsido vallas ahogy mindenki ismeri az O Szovetseg ami a zsido nep tortenelme is. Ez az egyik teny ami miatt fentmaradt es nem hitre alapoz hanem tortenesekre esemenyekre stb. Unnepei pl a Hanuka a Makabeusok gyozelmere emlekeznek.
A zsido vallas nem csereberelheto "csereszabados."5777 .evet irunk. Mellesleg Jezus is zsido volt.
A zsido nep amiert nem fogadja el Jezust Messiasnak ,hogy abban az idoben romai fenhatosag volt a zsidosag sanyaru sorsa miatt nagyon vartak es biztak a Messiasban, ami nem jott Jezus szemelyevel, nem szabaditotta meg a romaiaktol a zsidosagot hanem hegyi beszedet tartott, es kozben a romaiak kaszaboltak a lakossag fejet .Mozes viszont a rabszolgasagbol kivezette nepet.Valami hasonlo eljovo szabadsagra vagytak aMessias szemelyeben es varnak a mai napig.

Ez így igaz!

Jezus kihuzta a gyufat a veneknek a rabiknal ,mert reformalni akarta a vallast ami szent serthetetlen kobe van vesve.

Lehet mondani, hogy reformálni akarta, mert vissza akarta vezetni a népet az isteni kijelentések eredeti értelmezéséhez.
De a gyufát nem ezzel húzta ki, hanem azzal, hogy leleplezte a farizeusok és a vallási vezetők képmutatását, hamis vallásosságát. Ezért a farizeusok nyilván nem szerették (kivéve Nikodémust, és Arimáteai Józsefet, akik a követő lettek).
De nem ezért ítélték halálra. A vád ellene "istenkáromlás" volt. Ugyanis azonosította magát az ószövetségi Jehovával. Ez volt az a súlyos vétek, ami miatt kínhalálra ítélték.
Na most ez akkor lett volna vétek, ha nem lett volna igaz.
Mert ha viszont igaz, akkor ártatlanul ítélték el, sőt pont azt az Istent utasították el, akinek vakbuzgó védelmében Jézust halálra ítélték.
És honnan tudjuk, hogy mégis igaz volt? Onnan, hogy Jézus feltámadt.

A feltámadás tanúságtevői pedig zsidók voltak, nem csak az apostolok, több száz ember látta a feltámadt Jézust, de az apostolok az életüket adták ezért az igazságért. Nehéz elképzelni, hogy ez a 12 ember egy hazugságért halt volna mártírhalált.
Lehet nem hinni Jézus feltámadásában, de nem lehet megcáfolni. Már csak azért sem, mert aki hisz, ma is megbizonyosodhat róla, hogy Jézus valóban él.

Jézus a kora vallási vezetőinek nem hagyott olyan alternatívát, hogy ő egy próféta, vagy rabbi, vagy néptanító.
Csak két választás hagyott: Vagy Isten, vagy istenkáromló.
És ma is csak ez a két opció áll rendelkezésre a személyével kapcsolatban. Vagy Isten, és akkor hinni kell benne és hallgatni kell rá, vagy istenkáromló, és akkor meg kell feszíteni. A ma embere is e kettő között dönt.

X parancsolat a zsidosag alaptorvenye "isteni kinyilatkozas"amit Mozesnek adott .
Igy lett kivalasztott nep ,aki elete aran is megvedi es betartja orokon orokke a mar lefektetett kobevesett torvenyeket.

Ez is igaz, de Isten azt ígérte:
"Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek." Jer. 31.31-33

Ez az az új szövetség, amit Jézus kötött meg a tanítványaival, és ami kiterjedt nem csak Izrael házára, hanem a pogányokra is, és aminek megkötésével Isten Törvénye "nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira" kerül.

Innen ment a mese monda tovabb es az a 33 ev amit elt Jezus arra alapoztak a katolikusok a vallast de nem johetett a legbol ezert folytatodott a zsido tortenelem es vallas a mar uj Isten keppel a kovetoivel.

Abban igazad van, hogy a katolikusok hamisan úgy állították be a kereszténységet, mintha az egy teljesen új vallás lenne új istenképpel. A katolicizmusnak azonban semmi köze sincs az eredeti kereszténységhez, amit az apostolok hirdettek.
Az apostolok, és Pál apostol is, az Ószövetség alapján hirdette, hogy Jézus a megtestesült Jehova. Tehát nem egy új Isten, hanem ugyanaz. A kereszténység nem egy új vallás, hanem az ószövetségi próféciák beteljesedése. A Páska és az összes vallási ünnep beteljesedése, a Szent Sátor beteljesedése, a szertartási törvények beteljesedése, minden ószövetségi előkép beteljesedése Krisztusban!
Amikor Jézus a feltámadása után az emmausi tanítványokkal találkozott, azt olvassuk:
Luk. 24.27
"És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak."

Luk. 24.44
És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat.

Hát Pál és a többi apostolok, az első keresztények az Ószövetségből győzködték a korabeli zsidókat, és az első keresztény gyülekezetek zsidó hívőkből álltak, mert meggyőződtek az "Írásokból" (Ószövetség), hogy azok valóban Jézusról szólnak!
Csel 17,2-4.
"Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek. Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony".

Csel. 17.11
"Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek. Sokan hivének azért ő közülök; sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen."

Csel. 18.28
"Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus."

Tehát szó sem volt új vallásról vagy új Istenről. Ezt csak a katolikusok torzították oda, hogy új lett.

Aki nem egeszen van otthon ebbe a temaba es korban a Ben Hur film tokeletesen bemutatja a kort egy zsido fohercegen keresztul aki vegul a csaladja lepra betegsegebol szabadult meg.
Most felujitottak a filmet 3D ben lathato remek film.
Kedvenc filmem, én is ajánlom mindenkinek! :cool:
Éppen arról szól, hogy Ben Hur Krisztust megismerve megérti, hogy a szabadsághoz nem fegyverrel vezet az út.
Megérti, hogy Jézus a kereszthalálával magára vette a bűneit, a családja bűneit is, és beteljesítette Ésaiás próféciáját:
Ésa. 53.4-5
"Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg."

Erre utal a film, amikor Ben Hur anyja és húga Jézus halála által meggyógyulnak a leprából.

Ma a XXI.szazadban szabad vallas gyakorlas van minden demokratikus orszagban mindneki abba hisz amibe akar es ez jo dolog mert a vallasi meggyozesre mindig eroszakos modon tortent a hivek toborzasa.

Igazad van, de ismét a katolicizmus az, ami Jézus nevében erőszakosan toborzott. Az eredeti, apostoli keresztények, akik valóban Jézus követői voltak, a saját életüket adták másokért, akárcsak Jézus, és nem a mások életét vették el. Látni kell a különbséget! Amit a középkori egyház és a pápaság képviselt, nem csak hogy nem kereszténység volt, hanem kifejezetten üldözte a kereszténységet! A Bibliát elzárta, halálbüntetés fenyegetésével tiltotta az olvasását, és egy totalitárius ideológiát és politikai rendszert épített ki, ami teljesen ellentétes volt Jézus tanításaival.
 
MIERT KELL Nekem elviselni mindenutt egy bigott szentfazek
merteknelkuli gusztustalan iromanyait ?????
Miert nem lehet ot keretek koze szoritani ???
KERDEZLEK MELITTA ??? MIERT ??????

senki nem vegez hitteritest ennek a szentfazeknak miert lehet ???
nemtudok olyan oldalra menni hogy a maszlagjaval ne talkozzak
nem NEM vagyok ra kivancsi --- es meg NAGYON SOKAN NEM !!!
itt ajtatoskodik holott a valosagban egy rasszista szornyeteg
a menekulteket a ciganyokat es minden nem fajtajabelit eluldozne
no de nem lehet mindenki a jaszsag poncorgos falusias kozegebol
van itt topic ami jezus meg bandajaval foglalkozik azt csak az nyitja ki kit az erdekel
nem vagyok kivancsi a biblioraira es keretlen oktatasaira
amit mindenut le akar nyomni a TORKOMON
 
Mitol lenne a zsido vallasban Jezus Messias? Mit tett a zsidosagert?
Osszekene kotni a Balogh urral teged hogy a O szovetseg a zsido nep tortenelme Jezusrol szol?

Az előző hsz-emben már írtam, hogy az első keresztények zsidók voltak, és ők az Ószövetség alapján bizonyították, hogy Jézus az ószövetségi próféciákban megígért messiás. Pál apostol farizeus volt, aki korának legmagasabb teológiai képzését kapta, nyilván kívülről tudta az egész Ószövetséget, és saját elmondása szerint buzgón követte atyái hitét. Mégis felismerte az Ószövetségben Krisztust, és életét nem kímélve mártírhalálig hirdette, hogy az Ószövetség Jézusról szól.

És hogy Jézus mit tett a zsidóságért? Azt amit mindnyájunkért. Elhordozta a bűneink büntetését, és meghalt helyettünk. Ahogy Ésaiás próféta megprófétálta.
Ésaiás 53.5-
És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!"

Vagy ahogy Dávid prófétálta:
Zsolt. 22.16
Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat... Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek."

De még rengeteg próféciát hozhatnánk az Ószövetségből, ami Jézusról szól, a Betlehemi születésétől kezdve a betegek gyógyításán át, a templom megtisztításáig, hogy a népe elutasítja, hogy 30 ezüstpénzért árulja el egy barátja, hogy a pénzt szétszórják a templomban, hogy a pénzen a fazekas mezejét veszik meg, hogy megostorozzák, hogy egy gazdag ember sírjába teszik, és hogy feltámadt, stb.

Az osszes unnepet atvettek csak mas tartalommal toltottek fel
Pessah - husvet
Ros Hasana -uj ev /Ket nagy unnep az evben/
Hanuka-karacsony
bar micva- bermalas konfirmalas
Brit mila - keresztelkedes
stb
ctrl c ctrl v.
Jezus kivalasa a zsido kozossegbol , ugy hogy meg csak nem is Messias mit varnal el orom unnepet uljenek, mert a kivalasa reformacioja tobb zsidok elpartolasat jelentette a vallasuktol, raadasul a szabadsag a romaiaktol nem valosult meg.

Azok az első zsidó keresztények, akik elfogadták Jézust Messiásuknak, egyáltalán nem úgy gondolták, hogy ezzel elpártolnak a saját vallásuktól. A mai zsidó keresztények sem úgy érzik.

Az ünnepekkel kapcsolatban igazad van, de megint csak a katolikus egyházra vonatkoztatva, nem pedig a bibliai kereszténységre.
Jézus nem új tartalommal töltötte fel az ószövetségi ünnepeket, hanem megmagyarázta az igazi tartalmukat. Rámutatott, hogy mindegyik ünnep a megváltás és a messiás előképe volt, melyek Ő benne teljesedtek be.
Ezért mondta Jézus:
Ján. 5.46
"Ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő."

Hol írt Mózes Jézusról?
Te megtalálod?

Ján. 5.39
"Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;"

Hol tesznek az írások (az Ószövetség könyvei) bizonyságot Jézusról?
Mert ezek szerint bizonyságot tesznek.
 
Utoljára módosítva:
Csodálom, hogy milyen nyugalommal mégy át egy haszontalan vitába kedves Jászladány.
-
Egy politikusnak nem lenne szabad képzeletbeli lényekre, istenekre, hivatkoznia és az ország jolétét a hozzá valo viszonyunktol függövé tenni.
-
Ha más vétket nem lehetne ennek a kormánynak a szemére vetni, már ez elég lenne a 21. században a menesztésükhöz.

-
A Biblia a zsido nép története, ott a "megválto" nem azt jelenti, hogy majd jön egy hülye akit egy deszkára lehet szegezni és ezáltal megszabadulunk valami féle felelöség (bün) alol.
-
Erdekes, hogy a zsidokat egyáltalán nem zavarja minek tartják a keresztények Jézust, viszont a keresztények a mai napig nem adták fel, hogy "észhez téritsék a zsidokat", husvétkor még mindig ezért imádkozik a Pápa, hogy a zsidok "belátásra térjenek" és elismerjék Jézus 1/3 istenségét.
-
En nem csinálnék theologiai vátát a dologbol, végülis nem a "fekete bárány" hanem a Balog Zoltán a kritika tárgya. Ö pedig lépten nyomo megszegi a semlegesség parancsolatát amit egy politikusnak, kormánynak bekéne tartania.
-
Ez a felháborito!
 
A Tízparancsolat tíz törvény a Bibliában, amelyet Isten adott Izráel népének röviddel az Egyiptomból való kivonulás után. A Tízparancsolat lényegében az ószövetségi törvény 613 parancsolatának tömör összefoglalója. Az első négy parancsolat az Istennel való kapcsolatunkkal foglalkozik. A többi hat az egymással való kapcsolatunkat szabályozza. A Bibliában a Tízparancsolatot a 2 Mózes 20:1–17-ben és az 5 Mózes 5:6–21-ben találjuk.

Ennyi tömören, velősen!
Minek kell napokon keresztül továbbragozni, és eltérni az eredeti témától?
Ennek a hittérítős dumának nincs külön témája?

Az előző hsz-emben már írtam, hogy az első keresztények zsidók voltak, és ők az Ószövetség alapján bizonyították, hogy Jézus az ószövetségi próféciákban megígért messiás. Pál apostol farizeus volt, aki korának legmagasabb teológiai képzését kapta, nyilván kívülről tudta az egész Ószövetséget, és saját elmondása szerint buzgón követte atyái hitét. Mégis felismerte az Ószövetségben Krisztust, és életét nem kímélve mártírhalálig hirdette, hogy az Ószövetség Jézusról szól.

És hogy Jézus mit tett a zsidóságért? Azt amit mindnyájunkért. Elhordozta a bűneink büntetését, és meghalt helyettünk. Ahogy Ésaiás próféta megprófétálta.
Ésaiás 53.5-
És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!"

Vagy ahogy Dávid prófétálta:
Zsolt. 22.16
Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat... Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek."

De még rengeteg próféciát hozhatnánk az Ószövetségből, ami Jézusról szól, a Betlehemi születésétől kezdve a betegek gyógyításán át, a templom megtisztításáig, hogy a népe elutasítja, hogy 30 ezüstpénzért árulja el egy barátja, hogy a pénzt szétszórják a templomban, hogy a pénzen a fazekas mezejét veszik meg, hogy megostorozzák, hogy egy gazdag ember sírjába teszik, és hogy feltámadt, stb.

Azok az első zsidó keresztények, akik elfogadták Jézust Messiásuknak, egyáltalán nem úgy gondolták, hogy ezzel elpártolnak a saját vallásuktól. A mai zsidó keresztények sem úgy érzik.

Az ünnepekkel kapcsolatban igazad van, de megint csak a katolikus egyházra vonatkoztatva, nem pedig a bibliai kereszténységre.
Jézus nem új tartalommal töltötte fel az ószövetségi ünnepeket, hanem megmagyarázta az igazi tartalmukat. Rámutatott, hogy mindegyik ünnep a megváltás és a messiás előképe volt, melyek Ő benne teljesedtek be.
Ezért mondta Jézus:
Ján. 5.46
"Ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő."

Hol írt Mózes Jézusról?
Te megtalálod?

Ján. 5.39
"Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;"

Hol tesznek az írások (az Ószövetség könyvei) bizonyságot Jézusról?
Mert ezek szerint bizonyságot tesznek.
Ha nem haragszol Melitta, csupán felhasználom a beírásodat néhány gondolatom hozzáfűzésére, minden vitától mentesen.

Ez így igaz!

Lehet mondani, hogy reformálni akarta, mert vissza akarta vezetni a népet az isteni kijelentések eredeti értelmezéséhez.
De a gyufát nem ezzel húzta ki, hanem azzal, hogy leleplezte a farizeusok és a vallási vezetők képmutatását, hamis vallásosságát. Ezért a farizeusok nyilván nem szerették (kivéve Nikodémust, és Arimáteai Józsefet, akik a követő lettek).
De nem ezért ítélték halálra. A vád ellene "istenkáromlás" volt. Ugyanis azonosította magát az ószövetségi Jehovával. Ez volt az a súlyos vétek, ami miatt kínhalálra ítélték.
Na most ez akkor lett volna vétek, ha nem lett volna igaz.
Mert ha viszont igaz, akkor ártatlanul ítélték el, sőt pont azt az Istent utasították el, akinek vakbuzgó védelmében Jézust halálra ítélték.
És honnan tudjuk, hogy mégis igaz volt? Onnan, hogy Jézus feltámadt.

A feltámadás tanúságtevői pedig zsidók voltak, nem csak az apostolok, több száz ember látta a feltámadt Jézust, de az apostolok az életüket adták ezért az igazságért. Nehéz elképzelni, hogy ez a 12 ember egy hazugságért halt volna mártírhalált.
Lehet nem hinni Jézus feltámadásában, de nem lehet megcáfolni. Már csak azért sem, mert aki hisz, ma is megbizonyosodhat róla, hogy Jézus valóban él.

Jézus a kora vallási vezetőinek nem hagyott olyan alternatívát, hogy ő egy próféta, vagy rabbi, vagy néptanító.
Csak két választás hagyott: Vagy Isten, vagy istenkáromló.
És ma is csak ez a két opció áll rendelkezésre a személyével kapcsolatban. Vagy Isten, és akkor hinni kell benne és hallgatni kell rá, vagy istenkáromló, és akkor meg kell feszíteni. A ma embere is e kettő között dönt.

Ez is igaz, de Isten azt ígérte:
"Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek." Jer. 31.31-33

Ez az az új szövetség, amit Jézus kötött meg a tanítványaival, és ami kiterjedt nem csak Izrael házára, hanem a pogányokra is, és aminek megkötésével Isten Törvénye "nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira" kerül.

Abban igazad van, hogy a katolikusok hamisan úgy állították be a kereszténységet, mintha az egy teljesen új vallás lenne új istenképpel. A katolicizmusnak azonban semmi köze sincs az eredeti kereszténységhez, amit az apostolok hirdettek.
Az apostolok, és Pál apostol is, az Ószövetség alapján hirdette, hogy Jézus a megtestesült Jehova. Tehát nem egy új Isten, hanem ugyanaz. A kereszténység nem egy új vallás, hanem az ószövetségi próféciák beteljesedése. A Páska és az összes vallási ünnep beteljesedése, a Szent Sátor beteljesedése, a szertartási törvények beteljesedése, minden ószövetségi előkép beteljesedése Krisztusban!
Amikor Jézus a feltámadása után az emmausi tanítványokkal találkozott, azt olvassuk:
Luk. 24.27
"És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak."

Luk. 24.44
És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat.

Hát Pál és a többi apostolok, az első keresztények az Ószövetségből győzködték a korabeli zsidókat, és az első keresztény gyülekezetek zsidó hívőkből álltak, mert meggyőződtek az "Írásokból" (Ószövetség), hogy azok valóban Jézusról szólnak!
Csel 17,2-4.
"Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek. Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony".

Csel. 17.11
"Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek. Sokan hivének azért ő közülök; sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen."

Csel. 18.28
"Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus."

Tehát szó sem volt új vallásról vagy új Istenről. Ezt csak a katolikusok torzították oda, hogy új lett.

Kedvenc filmem, én is ajánlom mindenkinek! :cool:
Éppen arról szól, hogy Ben Hur Krisztust megismerve megérti, hogy a szabadsághoz nem fegyverrel vezet az út.
Megérti, hogy Jézus a kereszthalálával magára vette a bűneit, a családja bűneit is, és beteljesítette Ésaiás próféciáját:
Ésa. 53.4-5
"Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg."

Erre utal a film, amikor Ben Hur anyja és húga Jézus halála által meggyógyulnak a leprából.

Igazad van, de ismét a katolicizmus az, ami Jézus nevében erőszakosan toborzott. Az eredeti, apostoli keresztények, akik valóban Jézus követői voltak, a saját életüket adták másokért, akárcsak Jézus, és nem a mások életét vették el. Látni kell a különbséget! Amit a középkori egyház és a pápaság képviselt, nem csak hogy nem kereszténység volt, hanem kifejezetten üldözte a kereszténységet! A Bibliát elzárta, halálbüntetés fenyegetésével tiltotta az olvasását, és egy totalitárius ideológiát és politikai rendszert épített ki, ami teljesen ellentétes volt Jézus tanításaival.
 
Nos HA lehet lenyomni a torkon egy szentfazek dogmait
akkor most ismerkedjetek meg egy uj egyhazzal
lehet jobban fog tetszeni mint a jezus meg bandaja
IME : Repülő Spagettiszörny Egyháza nevű vallás
innettol HA tetszik nektek Ha nem a kutyat sem erdekli
letuszkolom a torkotokon az uj vallast

ez a jezusuk --spagettijezus

nem baj ha nemszeretitek tessek nezni

342152_repulo_spagettiszorny.jpg
depositphotos_87555684-stock-illustration-flying-spaghetti-monster.jpg

Utoljára módosítva:
Ennyi tömören, velősen!
Minek kell napokon keresztül továbbragozni, és eltérni az eredeti témától?
Ennek a hittérítős dumának nincs külön témája?
de VAN csak egyeseknek az sem eleg
ezert hinti az iget uton -utfelen
azt gondolja mindenki az o hitteritesert remeg es a szenfazek dumajat
otthon unjak hat idehozza
es lenyomja a torkunkon
 
Terelés terelés, míg ezt olvassák elfeledkeznek egy újabb szarrágó politikus hülyeségéről! Mindig mindenütt van - egy én jobban tudom és majd én elmagyarázom a hülyéknek - ember, de hogy ezek miért szóródnak szerte széjjel és miért nem egymást győzködik?
 
Rima írta:
itt ajtatoskodik holott a valosagban egy rasszista szornyeteg
a menekulteket a ciganyokat es minden nem fajtajabelit eluldozne
no de nem lehet mindenki a jaszsag poncorgos falusias kozegebol
van itt topic ami jezus meg bandajaval foglalkozik azt csak az nyitja ki kit az erdekel
nem vagyok kivancsi a biblioraira es keretlen oktatasaira
Tekintsünk el az üzenet hisztériás többi részétől!
Nem mondanám hogy annyira rasszista akiről szó van, inkább csak nem kicsit idegen elutasító.
A Biblián kívül még ugyanolyan sőt nagyobb hévvel,terjeszti az igét
Melyiket?
Hát migráció ellenes kormányplakátjainak agitátora.
Nem csak hitórákkal jön gyakran.Azt se azért hogy térítsen, hanem ott van otthon.
Arról képes beszélni.Fanatikus na kész.
Persze van topik rá de, De már egymás ájtatoskodását, szemforgatását unják.
 
Utoljára módosítva:
Orban is cserebereli a vallasat mint az alsogatyajat.
HAllottam en mar a sajat szajabol , hogy zsido, de ha a papahoz megy katolikus , reformatusoknak meg vallja magat.
Csak tudnam melyik istenseg tolja a szekeret..................
Hermész = Mercurius - a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek, az ékesszólás, az irodalom, az atlétika és a tolvajok istene és védelmezője
Minden nem lehet tökéletes. A nem vastagítottak Orbánnál nem szerepelnek ....
 
Akar milyen szeasznszon beszelgetnek a kulonbozo vallasi hovatartozok, csak oda lyukadnak ki hogy az alap a zsido vallas ahogy mindenki ismeri az O Szovetseg ami a zsido nep tortenelme is. Ez az egyik teny ami miatt fentmaradt es nem hitre alapoz hanem tortenesekre esemenyekre stb. Unnepei pl a Hanuka a Makabeusok gyozelmere emlekeznek.
A zsido vallas nem csereberelheto "csereszabados."5777 .evet irunk. Mellesleg Jezus is zsido volt.
A zsido nep amiert nem fogadja el Jezust Messiasnak ,hogy abban az idoben romai fenhatosag volt a zsidosag sanyaru sorsa miatt nagyon vartak es biztak a Messiasban, ami nem jott Jezus szemelyevel, nem szabaditotta meg a romaiaktol a zsidosagot hanem hegyi beszedet tartott, es kozben a romaiak kaszaboltak a lakossag fejet .Mozes viszont a rabszolgasagbol kivezette nepet.Valami hasonlo eljovo szabadsagra vagytak aMessias szemelyeben es varnak a mai napig.
Jezus kihuzta a gyufat a veneknek a rabiknal ,mert reformalni akarta a vallast ami szent serthetetlen kobe van vesve.
X parancsolat a zsidosag alaptorvenye "isteni kinyilatkozas"amit Mozesnek adott .
Igy lett kivalasztott nep ,aki elete aran is megvedi es betartja orokon orokke a mar lefektetett kobevesett torvenyeket.
Innen ment a mese monda tovabb es az a 33 ev amit elt Jezus arra alapoztak a katolikusok a vallast de nem johetett a legbol ezert folytatodott a zsido tortenelem es vallas a mar uj Isten keppel a kovetoivel.
Elfogadom a vallast mint igaz tortenelmet. Asatasok hianyzo regeszeti anyagok sokasagara meg varunk ami nem kerult elo.
Aki nem egeszen van otthon ebbe a temaba es korban a Ben Hur film tokeletesen bemutatja a kort egy zsido fohercegen keresztul aki vegul a csaladja lepra betegsegebol szabadult meg.
Most felujitottak a filmet 3D ben lathato remek film.
A Balogh urnak meg a Mozes filmet konyvet es a zsido tortenelem ennek a reszet alaposan tanulmanyoza es ajanlom figyelembe.
Ma a XXI.szazadban szabad vallas gyakorlas van minden demokratikus orszagban mindneki abba hisz amibe akar es ez jo dolog mert a vallasi meggyozesre mindig eroszakos modon tortent a hivek toborzasa.

OFF

Egy zsidó hölgy, az ismert izraeli író Ámos Oz mamája, nagyon szellemesen elmondta miként lessz majd tisztázva a Messiás ügy.
Szerinte ha egyszer csak megjelenik a Messiás és üdvözlésnek azt
mondja, "Örülök, hogy viszont láthatlak benneteket" akkor a keresztényeknek volt igazuk.
Ha "Örülök, hogy megismerkedhettem veletek" az első mondata,
a keresztényeknek nagyon sok radírozni valójuk lessz.

ON
 
Kedves Éleskés, ha már így nekem címezted a kérdést...

Mint tudjuk, az "ismert Biblia" két részből áll, Ó és Újszövetségből.
Az Ószövetséget a keresztények aligha pancsolhatták össze, mert ószövetségi kézirataink már a kereszténység előtti időkből is vannak, pl. Holt-tengeri tekercsek (Kr.e 2. század).
A Septuaginta (az Ósz. görög nyelvű fordítása) Kr.e 300 körül íródott, és a hellenista zsidóság évszázadokig használta. Ebből is vannak korai kézirataink, és az Újszövetség is sok esetben ebből idéz. Ebbe tehát a kereszténység nem nyúlhatott bele, hisz a Krisztus előtti időkből származó leletek szövege megegyezik a mai Ószövetség szövegével.

Az Újszövetség pedig teljességgel az Ószövetségre épül, attól elválaszthatatlan, mivel Jézus a messiási voltát az Ószövetséggel igazolta (lényegében az egész Ószövetség Jézusról szól), ezért az evangéliumok számos helyen idézik az Ószövetséget, hivatkozva a messiási próféciákra. Az apostolok is az Ószövetség alapján hitték és hirdették hogy Jézus a próféciákban megígért Messiás.

Tehát az Ó és az Újszövetség szorosan összefügg, és Jézus személyében kapcsolódik össze, ezért a kettőt csak együtt lehetett volna összepancsolni, csakhogy tudjuk, hogy az Ószövetség már Krisztus előtt is létezett, és mindaz, ami az Újszövetségben történik, már az Ószövetségben meg volt írva Jézus születésétől a kereszthaláláig és a feltámadásáig. Tehát az Újszövetség lényegében benne van az Ószövetségben próféciák formájában.

Na most az Újszövetség megbízhatóságával kapcsolatban:
Az Újszövetségből 5500 kézirat és kézirattöredék maradt fenn, egészen az 2. század elejétől. De ha nem lenne egyetlen egy görög kézirat sem, még mindig rendelkezésünkre állna több mint 10 ezer latin kézirat. De ha ez se lenne, akkor még mindig lenne 8000 szíriai-kopt kézirat. Ha pedig ezek sem lennének, akkor több mint 36 ezer idézettel rendelkezünk a korai egyházatyáktól (2-3. század). Ezek közül bármelyik önmagában is elég arra, hogy rekonstruáljuk a teljes Újszövetséget.

Tehát eléggé biztos lehetsz abban, hogy a Biblia, amit ma a kezedben tartasz, szöveghűn tartalmazza az eredeti írásokat. Senki sem pancsolta át, és nem szerkesztette át. Az egész Biblia egy szerves egységet alkot, egy töretlen logikai vonalat követ a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig, és az egésznek a fő témája a Megváltás. Ha egyetlen ember írta volna, akkor is zseniális mű lenne, de ha belegondolunk, hogy több mint 3400 éven át íródott, különböző korokban, különböző személyek által (akik nem tudták, hogy a Szentírás részeit írják), mégis olyan egységes, mintha egyvalaki írta volna, akkor megértjük, miért tekinthető ez a könyv természetfeletti eredetűnek.
Aki megismeri, azonnal látja, hogy teljesen kizárt, hogy ezt a könyvet bárki "összepancsolta" volna.
Kedves Jászladány!
Tartom, amit mondtam. A Biblia mai formájában összeszerkesztett.
Amit te írtál, az is megállja a helyét.
Hol az eltérés? Ott van, hogy az eredeti Ószövetség irodalma sokkal bővebb, mint amit a mai nyomtatás tartalmaz. Hogy mást ne mondjak, az a Biblia, amit reformátusok használnak (ha jól tudom) hat könyvvel bővebb a keresztény Bibliánál, a Deuterokanonikus könyvekkel. Két keresztény felekezet két különböző Bibliát használ?
Továbbá valahol az Adria mentén egy kolostorban találtak további 4, vagy 5 'apokrif' könyvet. (Apokrif= nem igaz, nem valódi. Miért is?)
Márta könyve, Júdás könyve, Noé könyve, amiben megvannak a az asztrológiai utalások. (Nekem akkoriban ez kellett, az asztrológia.) Úgy hirtelen ennyi jut eszembe. Valahol meg van letöltve az angol fordításuk. Tényleg, az asztrológiát miért nem említi az Ószövetség? Mindezen könyvek a református Biblián túl vannak, azaz abban sincsenek meg.
Ezért írtam, hogy "pancsolt", hibásan. Nem pancsolt, hanem töredékes.
Apropó, mi az Úrim és a Thummim? Móz.II 28/30 : "Aztán tedd ítéletnek hósenébe az Úrimot és Thummimot,hogy legyenek azok Áron szíve felett, a mikor bemegy az Úr eleibe, és hordozza Áron az Izrael fiainak ítéletét az ő szívén az Úr színe előtt szűntelen."
Ezt a szöveget valamelyik bíráló találta meg azzal, hogy az Úrim és Thummim csak itt és sehol máshol a Bibliában nem lelhető fel. Ebből következik, hogy valahol, valamikor volt egy kihúzás, de ez a szöveg valahogy bennfelejtődött. A magyarázataidat ismerve erről biztos többet és bővebbet tudsz, mint én.
Coelho: Az alkímista c. könyve kifejti ezt a problémát. Egy fekete és egy fehér kövecske. Még el is hittem neki ...
 
Kedves Jászladány!
Tartom, amit mondtam. A Biblia mai formájában összeszerkesztett.
Amit te írtál, az is megállja a helyét.
Hol az eltérés? Ott van, hogy az eredeti Ószövetség irodalma sokkal bővebb, mint amit a mai nyomtatás tartalmaz. Hogy mást ne mondjak, az a Biblia, amit reformátusok használnak (ha jól tudom) hat könyvvel bővebb a keresztény Bibliánál, a Deuterokanonikus könyvekkel. Két keresztény felekezet két különböző Bibliát használ?

Kedves Éleskés!
A katolikusok tettek a Bibliához apokrif könyveket, ha erre gondolsz, de csak az Ószövetségbe. A reformátusok újra kivették őket, és visszatértek az eredeti Ószövetségi könyvekhez. Az apokrifok olyan könyvek voltak, amiket a zsidók sosem fogadtak el kanonikusnak (Makkabeusok könyve, Judit könyve, Sirák könyve, stb,)

A kanonizálásnak megvoltak a maga szigorú feltételei, utána lehet olvasni, hogy mik voltak ezek. Én úgy gondolom, a zsidók sokkal kompetensebbek eldönteni, hogy mit tekintenek a saját vallásuk szentírásainak, mint egy későbbi egyház, amelyik ráadásul teljesen elszakadt a kereszténység zsidó gyökereitől, sőt, magától a kereszténységtől is.

Az asztrológiát említi az Ószövetség, a különféle "jegymagyarázások"-hoz sorolja, amit a törvény tiltott. Izrael népének Istentől kellett tudakolózni, ha bármi felől kérdésük volt, nem pedig a csillagokból.

Apropó, mi az Úrim és a Thummim? Móz.II 28/30 : "Aztán tedd ítéletnek hósenébe az Úrimot és Thummimot,hogy legyenek azok Áron szíve felett, a mikor bemegy az Úr eleibe, és hordozza Áron az Izrael fiainak ítéletét az ő szívén az Úr színe előtt szűntelen."
Ezt a szöveget valamelyik bíráló találta meg azzal, hogy az Úrim és Thummim csak itt és sehol máshol a Bibliában nem lelhető fel. Ebből következik, hogy valahol, valamikor volt egy kihúzás, de ez a szöveg valahogy bennfelejtődött. A magyarázataidat ismerve erről biztos többet és bővebbet tudsz, mint én.
Coelho: Az alkímista c. könyve kifejti ezt a problémát. Egy fekete és egy fehér kövecske. Még el is hittem neki ...

Az Urim és Tummim a sorsvetés eszközei voltak. Nem csak a 2 Mózesben szerepelnek, hanem még sok helyen a Bibliában.
Pl. 4 Móz. 27.21
"Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg őt az Urimnak ítélete felől az Úr előtt."
1 Sám. 28.6
"És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által."

Ezek segítségével sorsolták ki az Azázelt (a bűnbakot), a papi szolgálatot, a kapuőröket, de az Újszövetségben Zakariást is, hogy a templomban bemutassa a füstölőáldozatot. Luk. 1,9., és így választották Mátyást is apostollá stb.
De ezzel a sorsvetéssel osztották szét a területet Izrael nemzetségei között, ezzel választottak királyt, vezetőket, használták döntéseknél, ítélethozatalnál, stb.
Annyi helyen szerepel a Bibliában, hogy aligha lehet betoldás, sztem nincs vele semmi probléma.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,471
Tagok
615,945
Legújabb tagunk
HErika1982
Oldal tetejére