A beteg végre megértette, hogy nem a saját nővérével van dolga, az altató hatása elmúltával bocsánatot kért a Kornél sebész főorvostól, és a kedves feleségétől, majd egy heti lábadozás után hazatérhetett a saját otthonába, a saját családja körébe, ahol megtalálta a saját nővőrét, mivel sem Kornélnak, sem a feleségének egyetlen nőtestvére sem volt.
Kornél elmagyarázta néki, hogy a lázálmában mesélt ilyen badarságokat, de sem ő, sem mást még ebben a világban nem klónoztak senkit, csak a fantasztikus regényekben, és filmekben, nyugodtan maradhat a családjával, nincs semmi gond; így hazamehetett a saját családjához, ahol a felesége várta a szülőotthonban, mert megszülte a gyermeküket.
Akinek a nappali világosság mellett is piros volt a szeme,és rövid fehér haj nőt a fején (még csak nem is hasonlít rám)-gondolta ahogy jobban megnézte a gyermeket.
Akinek a nappali világosság mellett is piros volt a szeme,és rövid fehér haj nőt a fején (még csak nem is hasonlít rám)-gondolta ahogy jobban megnézte a gyermeket.
Ekkor eszébe jutott, hogy senkit nem hibáztathat, sem feleségét, sem gyermekét, sem a szomszédot, mivel annyi időt töltött távol, hogy talán már azt hitték az otthoniak, haza sem tér többé, és akkor miért lenne baj, ha sajátjaként kellene szeretnie ezt a furcsa kinézetű, ám mégis megbabonázóan hízelgő csöppséget, s mivel egész életében kerülte a konfliktusokat, előbb ment volna világgá, minthogy akárkit is felelősségre vont volna.
Ahogy így gondolkodott, egy földönkívüli űrhajó szállt le a tágas udvarban, és ugyan olyan kinézetű lény szállt ki belőle, ahogy a kicsi kinézett, és karján hozta a rá hasonlító kisfiút pólyába csomagolva; Bocsásson meg kedves uram, de a fiainkat kicserélték a kórházban, hozom a magáét, és kérem az én kicsi fiamat, mondta az űrlény, és Kornél felsóhajtott megkönnybedésében, hogy végre a karjaiban tarthatta a saját kicsi fiát.
Boldogságát semmi sem zavarhattam meg, sem Kornélnak, sem a feleségének, a kételynek még az árnyékát sem engedték magukhoz közel, és Sam édesanyja is velük együtt örvendezett, elvitték a lelkészhez, és Mihálynak keresztelték meg, az arkangyaltól kérvén védelmet számára.
Telt múlt az idő és egyszer csak kicsi Mihálynak a vállainál, a lapocka környékén furcsa szárnyszerű képződmény nőtt ki ami egyre nagyobb lett minden nappal.
Kornél szivem, vigyük el ezt a gyereket kivizsgálásra, kérte a szívsebész doktornő a férjét, de mikor elvitték, senki más nem látta a szárnyszerűséget, még a műszerek sem tudták kimutatni, így hát csak a család gyönyörködhetett benne.
De mint kiderült szegények már jó ideje nem láttak semmit a gyerekből áradó folyamatos angyali,szikrázó fény miatt és az összes dolog csak az agyukba játszódott le mivel régóta az ágyhoz voltak kötve és már mozdulni se tudtak, életük is a szobában lévő életmentő gépek működésétől függött.
De másnap reggel egy nagyon erős fény hatolt be a szobába , majd egyszer csak valami hangot észleltek , ami oly különös volt , mert a fejükben érezték ezt és mintha valami láthatatlan erő megmozdítaná egész testük.
This site uses cookies to help personalise content, tailor your experience and to keep you logged in if you register.
By continuing to use this site, you are consenting to our use of cookies.